Magyar Hang, 2019. november (2. évfolyam, 44-48. szám)

2019-11-01 / 44. szám

2 VILÁGKÉP 2019. NOVEMBER 1­7. Magyar Hang Feltépett sebek, újraéledő ellentétek Franco újratemetése felszínre hozta a társadalom megosztottságát Stier Gábor É­vtizedek óta nagy viták zajlanak Spanyolország­ban Franco nyughelye körül. A társadalom két táborra szakadt e kérdésben, és a képviselőknek is csak a fele vok­solt az országot 1939-től 1975- ig vezető tábornok újratemetése mellett. Az exhumálásról szóló határozatot a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) javaslatára 2017-ben fogadták el, de az akkor hatalmon levő néppártiak (PP) semmit sem tettek a megvalósí­tásáért. Kormányra kerülve a szo­cialisták kezdettől fogva világossá tették, hogy végre akarják hajtani az exhumálást. Végül ez egy hete meg is történt, és Franco föl­di maradványai már Madridban, a felesége mellett nyugszanak. Az exhumálás érdekes mó­don nem csak Spanyolország­ban nyitotta újra a vitákat Fran­co megítéléséről. Míg az egyik oldal kérlelhetetlen diktátorként, a szabadság elfojtójaként emlege­ti, addig a másik inkább moderni­­zátorként, az 1950 és 1970 között zajló spanyol gazdasági csoda le­­vezénylőjeként tekint rá, és azzal is árnyalja a róla kialakult képet, hogy Franco már a második vi­lágháború idején mélyen csalódott német és olasz barátaiban. Igaz, a gazdasági fellendülés alapve­tően a spanyol diktatúra véletlen mellékterméke volt, míg az utóbbi alapvetően azzal magyarázható, hogy Franco még Hitlernek sem volt képes alávetni magát. A polgárháború két szem­ben álló oldalának utódjai immár negyven éve békében megférnek egymás mellett. Még akkor is, ha - mint az elmúlt napok történései is mutatják - valahol a köztársa­ságiak lelkének mélyén máig ott pislákol a vágy, hogy morális re­­vánsot vegyenek az egykori győz­tesek utódjain. S talán nem vé­letlen, hogy éppen most, amikor Spanyolországot a katalán válság sújtja. Miközben egymást gyűlöl­ték, Katalónia önállósodási törek­véseit keményen elfojtották előbb Régi sebeket tépett fel, hogy 44 év után a napokban elszállították az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco földi maradványait az Elesettek völgyében található bazilikából. Bár a polgárháborús felek már megbékéltek egymással, a történ­tek mégis megosztják a spanyol társadalmat. Ez a megosztottság azonban nem egyedi, sőt egyre inkább jellemzi a demokratikus berendezkedésű államokat, a köztársaságiak, majd Francóék is. A demokrácia aztán meghozta a tartománynak a széles körű au­tonómiát, a teljes függetlenedés­t A társadalmi megbékélést a jólét alapozta meg, ennek megrendülése azonban újra és újra felszínre hozza a régi sérelmeket kérdésében azonban még maga Katalónia is megosztott. A spanyolokhoz hasonlóan a szembenállását csak eltemették, ám a lelkek mélyén megőrizték Chilében is, ahol egy ártatlan lé­pés, a metrójegyek emelése elég volt a fiatalok és szegények lá­zadásának kirobbanásához. Úgy tűnik, a társadalmi megbékélést a jólét alapozta meg, ennek meg­rendülése azonban újra és újra felszínre hozza a régi sérelmeket. A jobboldali katonai junta ural­ma idején tehetőssé vált családból származó Sebastián Pinerát ezért az utca nem véletlenül nevezi má­sodik Pinochetnek. De megosztott manapság az amerikai társadalom is, ahol a legutóbbi választásokon a „rozsdaövezet” megalázott és hosszú időre elhallgattatott fehér munkásai lázadtak fel az országot régóta irányító politikai osztály, a politikai korrektség ellen. Sokak szerint ez a demokrácia győzelme, de alighanem közelebb áll az igaz­sághoz, hogy inkább annak válsága mutatkozik meg a másodosztályú polgárrá degradáltak lázadásában. De ne menjünk ilyen messzire, hi­szen a briteket Európában a bre­­xit osztotta meg végletesen. Egy további törésvonalra mutatott rá a legutóbbi parlamenti szavazás, amelyben Boris Johnsonnal tartott a Munkáspárt egy része is, viszont ellene voksolt mindenki, aki nem angol, így aztán könnyen lehet, hogy Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót, ám ennek az lesz az ára, hogy elveszíti Észak-Írorszá­­got, Skóciát és Walest is. A példákat még lehetne sorolni, de ezekből is látszik, hogy a szét­tartás erősödik a demokratikus világban. A mélyben meghúzó­dó ellentétek felszínre kerülésé­hez sokszor elegendő a jegyárak emelése vagy a történelmi sebek feltépése. Az mindenesetre nagy önbizalomra vallott, hogy éppen a XX. századi megosztottság egyik jelképes alakját exhumálták Spa­nyolországban. Ez is megmutat­ta azonban, hogy a szembenállás magvai még mindig ott bújnak meg a lelkek mélyén. Rokonai hozzák ki Franco koporsóját díszsírhelyéről 2019. október 24-én San Lorenzo de El Escorialban. Nincs megbékélés FOTÓ: REUTERS/JUAN CARLOS HIDALGO

Next