Magyar Hang, 2019. november (2. évfolyam, 44-48. szám)
2019-11-15 / 46. szám
24 MAGAZIN Minden hatalom megittasul önmagától A társadalom felhergelt és kiéhezett, a többség viszont inkább az igazságtalan rendet választja, mint az igazságért való küzdelmet. Előbb-utóbb a hatalom roncsolja a személyiséget, de hiába hiszik sokan, egyetlen rendszer sem marad fenn örökké - mondja Nagy Ervin. A színész új filmje, a Drakulics elvtárs kapcsán arról beszélt, bár a Kádár-korba ágyazott vámpírtörténetnek vannak áthallásai, nem azért készítették, hogy a regnáló hatalomnak tartsanak vele görbe tükröt. Nagy Ervinnel a kommunista utópiáról, a közéleti sárdobálásról, a Magyar Nemzeti Filmalap új vezetőségéről, a szívtipró karakterről, a szexuális zaklatási botrányról és a magyar nyelv védelméről is beszélgettünk. Ficsor Benedek A Drakulics elvtárs a hetvenes évek végén játszódik, abban az időben, amikor ön született. Milyen emlékeket őriz a késő-kádári Magyarországról? - Igazi időutazás volt számomra a film. Amikor beléptem a díszletbe, mintha a gyerekkoromba tértem volna vissza. Nekem a gyerekfejjel megélt kommunizmus sosem a félelemről szólt. A szüleim NBI-es sportolók voltak, mindenki ismerte őket a városban, apám ráadásul laza volt, mint a Riga-lánc, így aztán semmiféle fenyegetettséget nem éreztem. A rendszer bonyolultságát ennek ellenére már egészen korán átéltem, hiszen a családom egyik fele szívből gyűlölte a kommunistákat, a másik fele pedig felépítette Dunaújvárost. Apám apját annak idején, miután alaposan megverték, Márianosztrára küldték „egy kis munkára”, a másik nagyapám ugyanakkor az árvaházból kikerülve lelkes ifjúkommunista, majd a rendszerből kiábrándulva súlyos alkoholista lett. A közös vacsorákon pedig mindenki mosolygott a másikra. Kicsit mintha a családom történeti emlékezetében egyesülne a kor kétarcúsága és a magyar társadalom viszonya a rendszerhez. - Dunaújvárosban nőtt fel, ahol a vas és acél országa épült. - Igazi panelroli vagyok, egy boldog panelproli, büszkén vállalom. Úgy emlékszem vissza azokra az időkre, hogy az emberek sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint manapság. Közösek voltak a problémáik, közösen szidták a rendszert, és segítették egymást. A kevésben való egyenlőség toleránssá tette őket, jóval elfogadóbb volt az akkori társadalom. Mindenki tudta, hogy a nemlét felé rohan a rendszer, mégis, az emberi viszonyokban, az apró dolgokban, a közelségben mintha valóban megvalósult volna a kommunizmus utópiája. Apámtól egyszer gyerekként megkérdeztem, hogy mit jelent az utópia, mire azt felelte, hogy az emberek hite abban, hogy egyenlőségben élhetnek, amíg rá nem jönnek, hogy mindig többet akarnak, mint a másik. Pontosan emlékszem a jelenetre, a dunaújvárosi meddőhányó mellett mentünk el éppen a Trabantunkkal, amely állandóan benzinszagban úszott, egy életre belém égett ez a beszélgetés. - A film egyes jelenetei és karakterei láttán könnyen napjaink közéletére ismerhetünk. Szándékosak ezek az áthallások? - Előbb-utóbb minden hatalom megittasul önmagától, és elhiszi, hogy a rendszere örökké fennmarad, de semmi sem tart örökké. A korlátlan uralkodni vágyás azonban újra és újra visszatér. Ezért is kell minden generációnak keményen megküzdenie a demokráciáért. Az elmúlt harminc év tapasztalata is azt mutatja, hogy a demokrácia melós, sosem vehetjük biztosra. A mélyen csalódott társadalmakban, amiyen a történelmi traumák miatt a magyar is, könnyebben felüti a fejét a rendmánia. Sokszor úgy gondolkodnak az emberek, hogy „lehet, hogy nem annyira igazságos, ami történik, de legalább béke van, és kitalálják helyettünk, mit kell csinálnunk”. Inkább az igazságtalan rendet választják, mint az igazságért való küzdelmet. Mindez a Drakulicsban is jelen van, de nem azért készítettük, hogy jól odamondjunk a jelenlegi hatalomnak. Egyszerűen csak meg akartuk mutatni, mi történik, ha a rendmániát hirtelen átfújja a nyugati szél. Jön egy csávó a vasfüggönyön túlról, és fenekestül felforgatja a hetvenes évek szürke világát, rádöbbentve a szereplőket arra, milyen nevetségesen élték addig az életüket. Lehetnek áthallások természetesen, hiszen az uralkodói magasságokba emelkedő emberek jellemvonásai között mindig találhatunk hasonlóságot, a film célja mégsem az, hogy személyesen Orbán Viktor elé tartson görbe tükröt. - A művészeti alkotásnak nem is feladata, hogy aktualizáljon? - A filmnek szerintem nem feltétlenül kell aktuális kérdésekkel foglalkoznia, a társadalmi kritikának mindig a színház ad teret inkább. A színház valahogy mindig is pofátlanabb műfaj volt, jobban is áll neki a nyers kifejezésmód, mint a filmművészetnek. Persze nem a direkt politizálásról beszélek, hiszen az a színpadon is dögunalmas, arra ott az utca. Jó esetben az aktualitásokat a színház beemeli az egyetemes történetekbe, ahogy a Katonában játszott A bajnok is, amely a görög tragédia keretei között jelenít meg egy vidéki bulvársztorit. A konkrét botrány hamar érdektelenné válik, mert mindig jön egy újabb, az azonban, hogy a hatalom minként roncsolja a személyiséget, örök érvényű tanulság. - A nagyközönséget az egyetemes tanulságnál néha mintha mégis jobban foglalkoztatná a nyers közéletiség. Ha egy ismert művész véleményt nyilvánít a politikáról, azt azonnal felkapja minden médium. - Mert felhergelt és kiéhezett a társadalom. Mindenki fél egy kicsit, ezért esik olyan jól, ha egy ismert arc kiáll, és megmondja a frankót. Az RTL Klubon futó A tanár című sorozat főszerepe rádöbbentett, hogy az ember nemcsak tanárként, de színészként is valamiféle útmutatást ad a viselkedésével, és a fröcsögés nem igazán tekinthető útmutatásnak. Ezért, bár heves vérmérsékletű vagyok, ha közéleti kérdésekben kell megnyilvánulnom, tartom magam egy belső mércéhez. Féktelen dühükben az emberek gyakran elfeledkeznek erről, és azt hiszik, azért, mert a másik anyázik, nekik is anyázniuk kell. Ezzel semmit sem érnek el, csak a léc kerül egyre alacsonyabbra. E téren is szükség lenne egy polgári középútra, hosszú távon ugyanis csak a demokratikus megnyilvánulások működőképesek. Magamtól ezért sem állok ki, hogy a világba kiáltsam a bosszúságaimat, de ha például Káés Csaba, a Magyar Nemzeti Filmalap új vezetője megkérdezné, mit gondolok a magyar film helyzetéről, örömmel elmondanám a véleményem. - Mit tanácsolna neki? - Tényleg nem szeretnék kéretlenül tanácsokat osztogatni, de egy példát azért mond ORLAI PRODUKCIÓS ÉRVÉNYESZTHETŐK LESZNEK 2019. NOVEMBER 15-21. Magyar Hang