Magyar Hang, 2020. május (3. évfolyam, 18-22. szám)

2020-05-01 / 18. szám

Magyar Hang | 2020. május 1­7. Kínai hitelből építenek vasutat Mészárosék Aláírták a Budapest-Belgrád-vasútvonal megépítéséhez szükséges hitelszerződést a napokban. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az ország számára előnyös és biztonságos szerződés született ha­zánk és Kína között. - A beruházás 85 százalékát hitelből, a maradék 15-öt saját forrásból, önrész biztosításával fizeti a magyar állam - mondta a miniszter, aki szerint így a térség logisztikai központjává válhat Magyarország. A hitel fix kamatozású. A szerbiai szakaszon már elkezdődött a felújítás, ez várhatóan 2022 végére fog elkészülni. A teljes vasútvonalat 2025-re tervezik megépíteni. Az építkezési iratokat ugyanakkor tíz évre titkosították, erről törvényjavaslatot is benyújtottak a parlamentnek, a beruházás költségei pedig nagy­jából 700 milliárd forintot tesznek ki. A kormány kiemelten fontos közérdeknek tekinti a vasútvonal megépítését. Arról pedig az Index számolt be tavaly, hogy a beruházás magyar résztvevője, az RM In­ternational Zrt. Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos ér­dekeltségébe tartozik. A cég fő profilja a vasútépítés, tulajdonosai pedig a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-KORD Kft. (Magyar Hang) Meghökkentő gyanúsítás polgárőrügyben? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága az Országos Polgárőr Szövetség 2016-os mellénybeszerzési ügyé­ben költségvetési csalás miatt folyó nyomo­zásban meggyanúsította azt a vállalkozót, akinek cége hiába állított ki számlát az általa legyártott mellények után, azt a megrende­lő nem fogadta be - értesült lapunk. A nyo­mozóhatóság erre vonatkozó kérdésünkre a szokásos választ adta: folyamatban lévő ügyről nem adhat információt. Tanúvallo­mások szerint azonban nem a gyártó hibájá­ból maradt el a számla kiállítása, a kft. végül önrevízió keretében fizette be a megrendelés utáni közterhet. A hatóság tudomásunk sze­rint a megrendelő vállalkozás - amely tanú­­vallomás szerint meg is fenyegette a gyártót - esetében megszüntette az eljárást. A Belügyminisztériumhoz (BM) is kérdés­sel fordultunk, hiszen a láthatósági mellények beszerzésére a tárca biztosított 200 millió forintot. A friss információk alapján ugyan­!­­ Látom, hogy a fertőtlenítő egy perc alatt kiüti. (...) Lehetséges, hogy injekción keresztül,­­ vagy tisztításként­­ csináljunk hasonlót? Donald Trump amerikai elnök arról, hogy az emberi szervezetbe juttatott fertőtlenítővel lehetne védekezni a koronavírus ellen. Kijelentésétől a gyártók és a szakértők azonnal elhatárolódtak, és a projekttel való elszámoláskor mulasztás történhetett. A BM lapzártáig nem reagált. Lapunk több cikkben foglalkozott már az OPSZ mellénybeszerzésének körülményeivel, az azzal kapcsolatos hatósági eljárásokkal. Emiatt lapunkat és munkatársunkat levél­ben megfenyegették. Bővebben a Magyar Hang weboldalán. (SZ. SZ.) Tiltakozás Szekszárdon Lakossági tiltakozás kezdődött Szekszárdon Ács Rezső fideszes polgármester egy személy­ben hozott döntése ellen, aki a veszélyhelyzet alatt rendelte el egy új orvosi rendelő épí­tésének megkezdését a városban. A rendelőt egy lakótelep egyetlen zöldterületére húznák fel. A parkot a hétvégén kerítették körbe, akkor kezdődött a tiltakozás. Lapzártakor olyan információ érkezett, hogy a polgármester egy hónapra felfüggeszti az építkezést. A városi közgyűlésben egyébként az ellenzék van többségben. (F. M.) Bővebben a Magyar Hang weboldalán (Magyarhang.org, Hang.hu) oldalon Ki a felelős a mátrai szennyezésért? Egy katasztrófavédelmi állásfoglalás azt a gyanút támasztja alá, hogy Mészáros Lőrinc cége lehetett a szennyező a Mátrai Erőmű Zrt.-nél. Az Átlátszó írt arról novemberben, hogy az akkor még szintén a kor­mányfő barátjának érdekeltségébe tartozó erőmű víztározójába csak az ominózus keményítőgyárból kerülhetett az ipari mértékű szerves anyag, amely gázszivárgáshoz és tömeges rosszullétekhez vezetett. A Viresol Kft. pert helyezett kilátásba a portál ellen, amely most számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 9-ei határozatáról. Kiderült, a Viresol telep­helyéről „rendszeresen/folyamatosan történik tisztítatlan, ma­gas szervesanyag-koncentrációjú szennyvízkibocsátás, amelyet az Őzse-völgyi patak tovább vezet az Őzse-völgyi tározóba.” A hatá­rozat szerint „egyértelműen azonosítható, hogy a magas szerves­­anyag-koncentrációjú szennyvíz forrása kizárólag a gabona-feldol­gozással foglalkozó Viresol Kft. telephelye.” Az RTL Klub kérdésére a Viresol azt válaszolta, hogy az előírásoknak megfelelően működnek, és vitatják a határozat megállapításait. A televízió a borso­di katasztrófavédelmi hatóságtól azt a választ kapta, hogy a határozat még nem végleges. (Magyar Hang) Elhunyt Kovács Tamás volt legfőbb ügyész Életének 79. évében elhunyt Kovács Tamás nyugalmazott legfőbb ügyész - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség hétfőn az MTI-t. Közle­ményükben felidézték: Kovács Tamást 1968- ban nevezték ki katonai ügyésszé a Szegedi Katonai Ügyészséghez. 1983-ban a Katonai Főügyészség főügyészségi ügyésze, majd 1986-ban a Budapesti Katonai Ügyészség vezető ügyésze, míg 1989-ben a Katonai Fő­ügyészség főosztályvezető ügyésze lett. 1990-től a legfőbb ügyész helyettese és katonai főügyész volt, vezérőrnagyi, majd 1994-től altábornagyi rangban. Az Ország­­gyűlés 2006. október 9-én legfőbb ügyésszé választotta, amely posztot a 70. életévéig, 2010. december 13-áig töltötte be. Nyugál­lományba vonulása után az Országos Krimi­nológiai Intézet igazgatói szakmai főtanács­adója volt. A köztársasági elnök 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középke­resztjével tüntette ki. Több külföldi díja mel­lett a legmagasabb jogászi és katonai elisme­réseket is kiérdemelte. Kovács Tamást az ügyészi szervezet a sa­ját halottjának tekinti. (MH) Hazudott a Fidesz, most fizetnie kell Újabb pert bukott el a kormánypárt, mert ha­zudott a Magyar Helsinki Bizottságról - ol­vasható a szervezet közleményében. Amely szerint a Fidesz már három személyiségi jogi pert veszített el velük szemben, s a Minisz­terelnöki Kabinetiroda esetében is jogerős ítéletben mondta ki a bíróság, hogy félreve­zető állításaival megsértette a 31 éve működő jogvédő szervezet jó hírnevét. A Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott minapi ítélete a 400 ezer forintos sérelmi díj mellett arra is kötelezte a pártot és Ha­lász Jánost, aki három éve frakciószóvivő is volt, hogy 15 napon belül a Fidesz.hu oldalon „bocsánatkérés formájában fejezze ki sajnál­kozását”. Halász János három éve valótlanul azt állította, hogy a Magyar Helsinki Bizott­ság eltitkolja pénzügyeit, és nem válaszol az azt firtató újságírói kérdésekre. A bizottság az ítélet szerint neki járó pénzt a háziorvosok és a kórházból hazaküldött betegeket otthon ápolók védőeszközeinek beszerzésére ajánlja fel. (Magyar Hang) 7/24 1­3 NYITOTT SZEMMEL guardian Jövőre sem lesz olimpia? Amennyiben nem lesz vakcina, úgy az olim­pia 2021-es rendezése sem reális, és további halasztásra lesz szükség - jelentette ki a ja­pán orvosi kamara elnöke. Jokokura Jositake nem az első, aki kételyeit fejezte ki, hogy az ötkarikás játékokat jövő nyáron meg lehet tartani jelen kondíciók mellett. Több japán virológus szerint csak akkor lehet biztonság­gal megrendezni egy ekkora sporteseményt, ha a járvány globális kontroll alá kerül. . A járvány miatt több nagy sporteseményt, így az idén esedékes labdarúgó-Eb-t is elhalasztották. A tokiói olimpiával kapcso­latban a nemzetközi szövetség korábban azt közölte, nincs B terv, a játékokat 2021 nyarán meg kell rendezni. (B. R.) DIE­ WeLT Kína lett a Nyugat fő ellensége Kína át akarja írni a koronavírus elterjedé­sének narratíváját, ezért titokban a nagykö­vetség diplomatái felelős beosztású német hivatalnokokat környékeztek meg. Mint arról a német napilap beszámolt, a Zöldek egyik képviselője hivatalos kérésére a belügymi­nisztérium ezt az információt megerősítette. A kínai aktivitás - amelynek célja az volt, hogy a hivatalos német kommunikációban kiemeljék Peking hangsúlyozottan pozitív szerepét a koronavírus elleni harcban - ere­detileg a külügyminisztériumnak tűnt fel. A kormány rövid közleménye szerint Berlin ezt a nyomásgyakorlást visszautasítja. Más, az erősödő kínai propagandáról szóló írások­kal egyetemben ennek a cikknek a hangne­me is jelzi, hogy a nyugati sajtóban immár Oroszország mellé felzárkózott Kína, sőt a Nyugat első számú ellensége lett. (S. G.) ZRI Megoldódhat válság Koszovóban A Koszovói Demokratikus Liga elnöksége úgy döntött, hogy Avdullah Hotit jelöli miniszter­­elnöknek Hashim Thaci államfőnél - értesült a koszovói Zeri, amely szerint az új kormány első feladata a koronavírus-járvány elleni küzdelem lesz, de nagy hangsúlyt helyeznek majd a Belgráddal való párbeszédre is, így amennyiben létre sikerül hozni egy új kor­mánykoalíciót, amelyet a koszovói parlament többsége támogat, megoldódhat az a politikai válság, amit az idézett elő, hogy az ultranaci­onalista Albin Kürti pártja, az önrendelkezés mögül március végén kihátrált a koalíciós partnere. Mindez Belgrádot is előnyösebb helyzetbe juttatja, hiszen korábban az önren­delkezés elutasított minden kompromisszu­mos megoldást Szerbiával. (M. R.) LE FIGARO Egy új remény ígéretes eredményeket értek el a súlyosabb koronavírusos esetek kezelése során a tocili­­zumabbal, számolt be róla a francia jobbkö­zép Le Figaro. Mindezt a párizsi közkórházak szövetségére hivatkozva, amely szerint az eddig a reumatoid artritisszel szemben hasz­nált hatóanyag enyhítheti a tüneteket az új típusú fertőzés esetében. Korábban hallhattuk a malária elleni hidroxi-klorokinról is, mi­közben az utólagos vizsgálatok egyelőre nem bizonyították az eredményességét, így fenn­tartásokkal kezelik ezt is, de az első számok biztatóak. A tocilizumab olyan monoklonális antitest, amely a citokin receptorához kezd kötődni, és gyulladáscsökkentő hatást fejt ki, így enyhítheti a vírusra adott immunreakciót, és meg is mentheti azok életét, akik a fertő­zéssel nehezebben birkóznak meg. (L. D.)

Next