Magyar Hang, 2021. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)

2021-01-01 / 1. szám

2­I VILÁGKÉP Tovább építik a magyar ellenségképet Ukrajnában Volodimir Zelenszkij is a minden sarkon szeparatizmust látó nacionalizmus túszává vált Stier Gábor A sokak által várt enyhülés helyett az év végére újabb szintet lépett a kárpát­aljai magyar kisebbség megfélemlítése. Már nemcsak a szélsőséges nacionalista szer­vezetek tartják rettegésben a ma­gyarságot, hanem az ukrán állam részéről is megerősödött a rájuk nehezedő nyomás. Hazaárulás gyanújával indított büntetőeljá­rást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Szűrte település magyar képviselői ellen, mert a felesketé­sük alkalmával az ukrán után elé­nekelték a magyar himnuszt is. Az éneklés miatt az elnök pártjának két parlamenti képviselője fordult a hatóságokhoz. A szürtei képvi­selők ellen indított eljárás egybe­esik az SZBU razziájával, amely-Sokáig úgy tűnt, hogy a 2020-ban oldódhat a magyar-ukrán vi­szonyt immár három éve megha­tározó feszültség. Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij csúcstalálko­zóját azonban elsodorta a mára az új hatalmat is túszul ejtő nacio­nalizmus. A kilátástalannak tűnő helyzet legnagyobb áldozata az enélkül is nehéz sorsú kárpátaljai magyar kisebbség.­nek során állambiztonság csuklyás kommandósai jelentek meg a Kár­pátaljai Magyar Kulturális Szövet­ség (KMKSZ) irodáiban, Brenzo­­vics László elnök ungvári házánál, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolánál Beregszász­ban és az Egán Ede Kárpátal­jai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítványánál is. A kommandósok a különböző kor­rupciós vádak igazolásához, va­lamint „az ország területi egysé­gének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására irá­nyuló tevékenységhez” kerestek bizonyítékokat. Ezt követően fel­került a Mirotvorec Ukrajna ellen­ségeit nyilvántartó feketelistájára Bocskor Andrea kárpátaljai szár­mazású fideszes EP-képviselő is. Az olyan „elemzések” pedig már meg sem lepnek senkit, mint az ungvári író, újságíró Olekszandr Havros írása. Ráadásul a magyarel­lenes megnyilvánulásairól ismert szerző kirohanásait az az ame­rikai fenntartású, ukrán Szabad­ság Rádió tudósítójaként teszi, így kárpátaljaiként hitelesnek tűnhet a régiót nem ismerők szemében. Év végi eszmefuttatásában például azt ◄ Eltávolított magyarellenes plakát Ungváron. Puha célpont FOTÓ: MTI/NEMES JÁNOS vetette fel, hogy Ukrajnának tör­vényben kellene korlátoznia a kár­pátaljai magyarok nemzetiségi jo­gait. A szerző szerint a magyarok maguk provokálják a feszültséget, időről időre átlépve a vörös vonala­kat, ahogy ezt az országból kitiltott vezető magyarországi állami tiszt­ségviselők tették, amikor a hely­­hatósági választásokon a KMKSZ és Beregszász polgármesterjelöltje mellett agitáltak. Havros az ukrán propaganda legfőbb vádját suly­kolja, amikor azt mondja, hogy Magyarország úgy viszonyul Kár­pátaljához, mint örökbirtokához. Szerinte a határ menti területeken lényegében információs, pénz­ügyi, politikai struktúrák egész hálózata van kialakulóban az Uk­rajnával szemben agresszivitást mutató szomszédos Magyarország támogatásával. Az ungvári újság­író jelentős kárt okoz a kétoldalú kapcsolatoknak, hiszen azt pró­bálja tudatosítani az ukrán közvé­leményben, hogy a magyaroknak semmi nem elég, és Ukrajnának meg kell megvédeni magát Ma­gyarországgal szemben. A közismerten magyarellenes Havros megnyilvánulásait nem is lenne érdemes megemlíteni, ha nem esne ez egybe az állambizton­­ság fellépéseivel. Mert egyre in­kább úgy tűnik, hogy a nagy remé­nyekkel várt Volodimir Zelenszkij is a minden sarokban szeparatiz­must látó nacionalizmus túszává vált. Beszippantotta az ukrán rög­valóság, és a politikai túlélés érde­kében folytatódik az ellenségképek építése. Az első számú ellenség­nek továbbra is az oroszokat tart­ják, ám szép lassan felnő melléjük a kárpátaljai magyar kisebbség. A magyarellenesség belesimul abba az elmúlt hat évben kirajzolódott összképbe, amelyben a szebb jö­vőt, jobb életet, európai integrációt akaró kulturált hangokat elnyomta az erőszakkal párosuló, hangos és durva nacionalizmus. Az ukránosí­­tás, a kirekesztés és sajnos az erő­szak is normává vált Ukrajnában. A mai Ukrajna egyik arca lett a náci jelképekkel és fegyverrel masírozó Azov és Dnyipro zászlóalj, amelyet a náci felhangú ideológiával együtt az állam is teljes erővel támogatott. Az akkor kiengedett szellemet lát­hatóan nehéz visszatuszkolni abba a bizonyos palackba. Sokan nem is akarják. Már csak azért sem, mert jól jönnek ezek a nacionalisták az ellenségkép építéséhez, így aztán már a kárpátaljai ma­gyarság gondjairól és a két ország megromlott viszonyának javítá­sáról sincs nagyon kivel tárgyalni. Kijev ugyanis épp arról nem akar beszélni, ami a fő probléma: a ki­sebbségek jogfosztását szentesítő oktatási és nyelvtörvény továbbra is tabu. Zelenszkij akkor nem nyúlt hozzá, amikor erős felhatalmazás­sal megtehette volna, míg mára annyira megcsappant a támo­gatottsága, hogy ha akarná, sem tudná megtenni. Pedig még most is lenne kiskapu, így a krími ta­tárokhoz hasonlóan a kárpátaljai magyarság elismerése őshonos­ként. Ami nem mellesleg meg is felel a valóságnak. Persze, a naci­onalisták ebben is a szeparatizmus támogatását látnák. Az európai értékek így továbbra is csak lózungok maradnak, a ma­gyar kormánynak pedig nincs sok eszköz a kezében. Ukrajna euroat­­lanti integrációjának a blokkolása persze érzékenyen érinti Kijevet, ám idegesíti az Egyesült Államokat is. Tisztában vannak ezzel Kijevben is, és Joe Biden győzelme az ukrán pozíciókat erősíti. Az Európai Uniót eközben a kisebbségi kérdések nem nagyon hozzák lázba, ráadásul már belefáradt az egész ukrán válságba. A többi érintett ország sem túl hangos a kérdésben. Részben azért, mert az oktatási infrastruktúra nem épült ki annyira, mint a ma­gyarok esetében, így kevesebbet vesztettek. A bolgárok és egy-egy esetben a románok még kiállnak az ukrán jogsértésekkel szemben az európai porondon, ám például a lengyelek számára fontosabbak a geopolitikai érdekek, így aztán a magyar-ukrán viszonyban ma­rad a patthelyzet, amelynek a va­lódi áldozata éppen a kárpátaljai magyar kisebbség. Ezért a kemény kiállás mellett érdemes lenne talán jobban figyelni mind a kárpátaljai­ Az első számú ellenségnek továbbra is az oroszokat tartják, ám szép lassan felnő melléjük a kárpátaljai magyar kisebbség. A magyarellenesség belesimul abba az elmúlt hat évben kirajzolódott összképbe, amelyben a szebb jövőt, jobb életet, európai integrációt akaró kulturált hangokat elnyomta az erőszakkal párosuló, hangos és durva nacionalizmus­oknak, mind Budapestnek az uk­rán érzékenységre is. Feleslegesen nincs értelme hergelni az amúgy is mindenre ugró ukránokat, okot pedig nem szabad adni a fellépés­re. Nem erősíti a magyar pozíció­kat az sem, hogy folyamatosan Ki­jev a kezdeményező, és az ukránok legtöbbször agresszív lépéseire kell reagálni. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy mindez a jelenlegi helyzet­ben kimozdíthatja a holtpontról a magyar-ukrán viszonyt, de egy próbát az integráció blokkolásá­val párhuzamosan azért megér. Vállalhatatlan kompromisszum­ba három év kemény kiállás után nem szabad belemenni, a közele­dés lehetőségeit azonban keresni kell. Hiszen lassan arra is figyelni kell, hogy legalább a párbeszéd fennmaradjon a két ország kö­zött. Hogy miért? Mert Zelenszkij közben már arról beszél, hogy ő kilépne a minszki folyamatból, és a lakosság esetleges mozgósítása is téma. Veszélyes közeg, amely immár nemcsak a kárpátaljai ma­gyarságot, hanem Magyarország biztonságát is érinti. 2021. JANUÁR 1­7. | Magyar Hang

Next