Magyar Hang, 2021. július-szeptember (4. évfolyam, 27-39. szám)

2021-09-17 / 38. szám

28 MAGAZIN • KRITIKA Ficsor Benedek H­ogyan lesz a könyvek emberéből idegengyűlölő, és miként válik az érzékeny, humanista értelmiségi gyilkossá - ezek a kérdések hajt­ják az olvasót egészen az utolsó betűig Ingo Schulze Jóravaló gyilkosok című regényé­ben. A német író különös játékot űz legújabb - eredetileg tavaly megjelent - művében. Előbb felépít egy hamisítatlanul XIX. századi fejlődésregényt, majd két részben módsze­resen darabjaira szedi a történetet, hogy egy pimaszul posztmodern gesztussal még saját magát is gyanúba keverje. A Jóravaló gyilkosokban a drámai realiz­mus természetesen keveredik a letehetetle­­nül izgalmas krimivel és az ironikus önélet­rajzzal, amit Schulze egy adag történelmi leírással és társadalomkritikával is nyakon önt. Végül a bűnügyi narratíva kerekedik felül, de nem egészen úgy, ahogy várjuk: a nagy leleplezés itt akkor jön el, amikor rájövünk, hogy az izgalmakat a nyomasztó valóság garantálja. A drezdai születésű, Berlinben élő Ingo Schulzét gyakran az NDK krónikásaként emlegetik, művei - Szimpla sztorik, Új éle­tek, Adam és Evelyn - Kelet-Németország­­ban gyökereznek, a középpontban pedig szinte kivétel nélkül a fordulat: a berlini fal leomlása és Németország újraegyesítése áll. A Nádori Lídia kiváló fordításában megjelent Jóravaló gyilkosok esetében is a keleti rend­szerváltás a gyújtópont. A Kelet bosszúja Norbert Paulini, köztiszteletnek örvendő drezdai antikvárius életét alaposan felfor­gatja a váltás, előbb csak az árfolyamkü­lönbség zavarja össze, majd lassan elma­radnak hűséges vevői, végül a kommunista blokk kéretlen öröksége, az ügynökkérdés is a nya­kába szakad. A könyvek szerelmese számára a po­litika egy távoli, homályos fogalom volt csupán, amint azonban eltűnik a vasfüg­göny, és a szabadság fé­nye bevilágítja az országot, hirtelen előkerülnek a ko­rábban számára láthatatlan részletek, amelyek egyre dühösebbé és elkeseredet­tebbé teszik. Képtelen fel­venni a kapitalizmus dik­tálta tempót, elvész a ház, amelyben felnőtt, a csőd­közelbe került férfi pedig az antikvárium árukészletével vidékre kénysze­rül, ahol egyszer csak a rendőrség kopogtat az ajtaján: bevándorlók elleni rasszista tá­madások ügyében nyomoznak. Ezen a ponton szakad félbe a fejlődés­regény, és tűnik fel az addigi narrátor, egy Schulze nevű író, aki korábban Paulini kö­réhez tartozott, jelenleg pedig regényben igyekszik megörökíteni az antikvárius szí­neváltozását. A drezdai születésű, Berlinben élő művész - ezzel a névvel­ - eltéveszthe­­tetlenül önéletrajzi ihletésű karakter is le­hetne, csakhogy a szerző a túlontúl ismerős figurát folyamatosan távo­lítja magától. A harmadik és egyben utolsó részben Schulzét (a szereplőt) már kívülről látjuk, a szerkesz­tője lép elő elbeszélővé, és az ő nyomozásában kerül végtelen távolságba a re­gény írója a regénybeli író­tól. Váratlanul ugyanis ki­bővül a gyanúsítottak köre. „Fontos, magyar köny­vet tart az olvasó a kezé­ben, a rendszerváltozás azon könyvét, melyet Ma­gyarországon egyikünk sem írt meg ilyen teljesen, életszerűen, ideológiátla­­nul” - fogalmazott Esterházy Péter a Szimpla történetek magyar kiadásához írt előszavá­ban. A Jóravaló gyilkosokban a rendszervál­tás napjaink eseményeire gyakorolt hatását írta meg Schulze, az Esterházy által említett párhuzam azonban ugyanúgy releváns, mint a Szimpla történetek esetében. A Nyugat és Kelet találkozásának traumatikus emléke a mai napig meghatározó nemcsak a nem­zetközi kapcsolatokban, de a nemzetek és az állampolgárok identitásának meghatáro­zásában, valamint az önképünk permanens torzulásának tekintetében is. „Csak ámultam, mekkora könnyebbsé­get jelent olyan nővel az oldalamon élni, aki tudja, hogyan nőttem fel - írja Schulze narrátora (Schulze). - Olyan nővel az olda­lamon, aki mentes a Nyugatnak a Kelettel szembeni természetes megvetésétől. Ehhez a megvetéshez­­ nevezhetném nyugati fel­­sőbbrendűségi érzésnek is - ekkorra már észrevétlenül hozzászoktam. Olyan volt, mint egy szüntelenül kitartott alaphang, magától értetődővé vált.” Norbert Paulini és a regénybeli Schulze életén keresztül a fordulat egy örökké aszim­metrikus viszony origójaként tűnik fel: a Ke­let sosem érhet a Nyugat nyomába. A fizikai valójában kegyetlen vasfüggönyt évtizedek óta egy láthatatlan válaszvonal helyettesíti, amely letagadható vagy megkérdőjelezhető, kegyetlensége azonban előbb-utóbb ugyan­úgy nyilvánvalóvá válik. Ha máshogy nem, a Kelet veszteseinek bosszújában. És amint az elveszettség érzése gyűlöletté sűrűsödik, már nem számít, hogy focihuligánról vagy művelt antikváriusról van szó, az erőszak a rendszer szükségszerű eredményeként ol­vasztja egybe a lemaradókat. Vagyis ezúttal is fontos magyar könyvet tart kezében az olvasó. Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok. Ford.: Nádori Lídia. Prae Kiadó, 2021.3990 Ft srain­­l Jórav­aló G­Y­I­lKOS­OK Fehér Anikó E­gyszer meglátogattam az utolsó dudást. A Palócföld szélén, Teres­­kén, a fővárostól mintegy 66 kilo­méterre lakott egyedül egy takaros kis házban, melyet példásan rendben tartott. Gyakran hívták akkor már őt különféle mű­sorokba, táborokba, ahol csodálattal hall­gatták, és tanultak tőle. Értékrendje, erköl­csi tartása is példaadó volt valamennyiünk számára. Pál István (1919-2015) 1994-ben elnyer­te a Népművészet Mestere címet, 2005-ben a Magyar Kultúra Lovagja lett, szülőfaluja, Kétbodony és későbbi lakóhelye, Tereske díszpolgára. Szerették és becsülték min­denütt, ahol csak ismerték. Ottjártamkor ki sem fogyott a szóból. Kérte, ne menjek meg, mert ilyeneket még senki sem kérdezett tőle, de hát „ilyeneket a férfiak nem is szoktak...” Miről is faggat­tam én akkor az idős tudós embert? Isten­nel való kapcsolatáról, arról, hogyan szólítja meg a feljebbvalót. Sokat tanultam tőle. No, a legtöbben nem ezt tanulták meg tőle, hanem dalait, muzsikáját, valamint a furulya, duda készítését, mert ahhoz is ér­tett. De értett az állatokhoz is, sokáig juhász volt. „A juhnak kilencvenkilenc betegsége van, a századikat találja meg az állator­vos” - mondta gyakran, és valóban, értett a gyógyításhoz is, természetes anyagokkal, fűvel-fával. Életútja tragikussá vált, szeretett felesé­ge, majd fiai halála után azt mondta: „Ki­haltak a szívemből a nóták...” Két népzene­­kutató, népzenész figyelt fel rá, és segítette vissza az életbe, sőt új életszakaszt nyitottak meg számára, a tanítás, a fiatalok közelében levés lehetőségét. Sosem feledjük ezt Juhász Zoltánnak és Agócs Gergelynek. Kedves imája így szól: Kimegyek az ajtóm eleibe, Föltekintek a magas mennybe. Szikár, mint a pásztoremberek Ott látok egy szent kápolnát, Szent kápolna mellett Szent Péter, Szent Pál szentmisét szolgál. Ó, evangélista Szent Lukács, gyere le a fekete föld színére, és prédikáld el a földi népnek, hogy aki ezt a kis imádságot elmondja este lefektjében, reggel fölkertjében, részes leszen a paradicsomkertben. A meglévő mintegy százharmincnégy balladatípusból, ami a magyar nyelvterüle­ten él, a legkedvesebb számomra az a régi és új stílusú dallamokkal egyaránt megjelenő ballada, amely a tudományba Bárólány és juhász címen futott be. A társadalmi különb­ségek feloldhatatlanságáról szól, a szerel­mesek tragikus elválasztásával. Nagyon sok helyen ismerik változatait, nyilván oka van ennek. Álljon itt néhány versszak belőle: Szendre báró udvarában van egy fa Juhászlegény furulyázik alatta Furulyaszó behangzik az ablakon: Ébren van-e a nagyságos kisasszony? Kinyílott a kastélynak az ablaka A kisasszony maga nézett ki rajta így sóhajt fel, így gondolja magába: Mért is lettem Szendre báró leánya? Szendre báró felpattan a lovára Kivágtat a közelebbi tanyára Megkérdezi számadótól, bojtártól Nem látták-e a nagyságos kisasszonyt Báró uram, megkövetem a lássan, A kisasszonyt én magam sem nem láttam Három napja nincs elé egy bojtárom, Talán bizony vele van a kisasszony. Jaj de szépen kifaragták azt a fát Amelyikre juhászlegényt akasztják Fújja a szél fekete göndör haját Én Istenem, mért szerettem bárólányt! A palóc pásztorzenét bemutató lemezt Nagy Gábor szegedi néprajzkutató készítette. Ő maga is játszik dudán, furulyán, és kutat­ja a pásztorélet rejtelmeit. Nagyszerű, hogy elénk tárta ezt az anyagot. Pista bácsi mesél is, Krisztus urunk és Szent Péter találkozásáról a nyájőrzőkkel. Csengőit, kolompjait sem vaktában, hanem hosszas próbálgatás, hangvizsgálat után kö­tötte az állatokra. Elmondja a duda eredetét is: az ördögöknek is közük van hozzá! Karácsonyi dudálást is hallunk, Pál István mély hite az egyházi népénekek stílushű, mégis saját ízlése szerinti előadását eredmé­nyezte. Öröm hallgatni ezeket. A lemezen Pál István és Nagy Gábor játéka mellett egy pacsirtahangú, csodálatos énekes is megszólal: Csizmadia Anna, aki a Délvidék­ről, a Vajdaságból származik. Felmerülhet a kérdés, mit is keres ő a palóc anyag előadói között. Nos, Anna Kupuszinából érkezett, el­végezte a budapesti Zeneakadémiát, és most szintén Szegeden él. Szülőfalujának mai neve Bácskertes. A Kupuszina nevet az ide bete­lepített szlovák, palóc lakosság adta, a ka­­pus káposztát jelent, ebből sokat termeltek errefelé. A törökök által elpusztított hely­ségbe a XVIII. század végén Heves és Nyitra megyéből, valamint a kalocsai érsekség fal­­vaiból katolikus magyarokat és szlovákokat telepítettek. A terület lakossága ma is a palóc nyelvjárást beszéli, hallhatjuk ezt Csizmadia Anna gyönyörű, átélt énekében is. Mi, a népzenével foglalkozók azt szoktuk mondani, hogy új népdal már nem keletke­zik. Pál István erre is rácáfol. Igaz, nem egé­szen mai, több mint negyvenéves az a dal­lam, amit a lemez zárószámaként hallunk. Pál István saját nyugdíjba vonulása emlékére írta szövegét és dallamát. Népzenekutató le­gyen a talpán, aki nem hiszi igazi, eredeti, közösségi alkotásnak... A lemez tömör, csak az igazságra tö­rekszik. Mondhatnám azt is: szikár, mint a pásztoremberek. Tiszta, egészséges a hang­zása is, függetlenül attól, hogy archív fel­vételek is vannak rajta. Szívből kívánom a hallgatását fülhallgatón keresztül az egészségtelen levegőjű nagyvárosi zajban is. Ki lehet próbálni, egy kicsit helyreteszi a vi­lág rendjét. A kitűnő lemezborító és a hozzá tartozó füzetke Nagy Gábor személyes vallomása (Agócs Gergely bevezetője után). Minden számhoz hozzáteszi tapasztalatát, a felvétel születésének körülményeit. Sokat tanulha­tunk belőle. Ez a szöveg csak magyar nyelven olvas­ható a borítón. Mert a pásztorok hangjában benne van egész sorsunk, gondolkodásunk és ezt csak mi, magyarok értjük igazán. Azt hiszem, Nagy Gábor - Pál István: Ördögmuzsika. CD, szerzői kiadás 2021. SZEPTEMBER 17-23. Magyar Hang

Next