Magyar Hang, 2022. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)

2022-07-01 / 27. szám

Magyar Hang j 2022. július 1­7. hírére sem adták fel. Munkácsi sal­gótarjáni esetekről készült hivata­los iratokból idéz: „Addig verték, amíg jegyzőkönyvet írt alá, amely­ben elismeri, hogy kéményében titkos rádióleadót tartott üzemben. (...) Grünwaldné Steiner Lenkét ad­dig ütötték, amíg jegyzőkönyvet írt alá, amelyben elismerte, hogy 300 kg mérgezett cukorkát tartott, amit a városban akart szétosztani. (...) Négy állapotos asszonyt ad­dig vertek, amíg megszültek. (...) Pár nap alatt 16 halott, akiket 1­2 hozzátartozójuk vihetett ki taligán a temetőbe, ahol papi segédlet nél­kül hantolták el munkaszolgálato­sok által ásott sírokban.” Még a deportálások elindulása, majd a célállomás valódi funkcióját leleplező, a haláltáborból megszö­kött Josef Lanik és Rudolf Vrba által fogalmazott Auschwitzi jegyző­könyv megismerése sem változ­tatott a helyzeten. A Zsidó Ta­nácsban parázs vita folyt ugyan az ellenállás lehetőségeiről, az aktív fellépést szorgalmazók azonban rendre alulmaradtak. A Stern Samu vezette testület még a többek kö­zött Munkácsi részvételével írt és sokszorosított, a zsidókra leselke­dő veszélyre figyelmeztető röpirat készítésére sem adta áldását, mert nem akartak „semmi illegálisban” részt venni. 194­5 tavaszára Magyarország vidéki zsidósága szinte egészében megsemmisült, és a fővárosból is tízezreket hurcoltak el vagy gyil­koltak meg. Munkácsi Ernő a get­tóból kiszökve Kistarcsán vészelte át az ostromot a családjával együtt. A háborút követő perek során a Zsi­dó Tanács tagjaihoz hasonlóan őt is súlyos vádak érték, ám - jogilag legalábbis - tisztázta magát. 1950- ben még részt vett a zsidó intéz­ményeket kommunista kontroll alá hajtó Izraelita Országos Gyűlés elő­készítésében, és beszédet is mon­dott az eseményen, újabb nyilvános fellépéséről azonban már nem tud­nak a történészek. Fél évvel később, 1950. szeptember 1-jén szívroham végzett vele, 54 éves volt. Munk­ácsi Ernő FORRÁS: WIKIPÉDIA volna a kiírásban megfogalmazott, komplex problémakörre”. Az épí­tészetnek szentelt múzeum egye­lőre tehát még papíron sem létezik, ami aligha javítja az esélyeit. A terület Bajza utca felé eső ré­szén ugyanakkor elkészült a Pé­csi Eszter és Fischer József tervei alapján épült, 1936-ban átadott modernista Walter Rózsi-villa re­konstrukciója. Az erősen leromlott állapotú ház felújítása az elmúlt évek egyik legörömtelibb fejlemé­nye volt. Miközben a kormány által módszeresen felszámolt örökség­védelem hiányában a kormány­közeli ingatlanfejlesztők egymás után rombolják le a főváros jelen­tős modern épületeit, a Bajza utcai villa úgy nyerte vissza régi arcát, hogy korszerű kiállítóhelyként az aktuális elvárásoknak is tökélete­sen megfelel. A hagyományőrzés és a tradíciókra való reflexió egy­sége pozitív üzenetet hordoz, félő azonban, hogy a példaértékű re­konstrukció jó ideig magányosan hirdeti majd a kulturális örökség megőrzésének fontosságát. A fentiekhez képest már szinte lábjegyzetnek tűnik, mégsem fe­ledkezhetünk el az Iparművésze­ti Múzeumról (IMM) sem, amely lassan öt éve zárva tart az épület rekonstrukciója és kibővítése mi­att. Mivel a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, Üllői úti szecessziós palota munkálatai különféle okok miatt a mai napig nem kezdődtek el, az eredetileg 2020-ra ígért át­adóra akár a következő évtizedig is várhatunk. Nem könnyíti meg a múzeum helyzetét, hogy a kor­mány már eddig sem rajongott a felújítás ötletéért, és különösen nem az IMM gazdálkodásáért, er­ről árulkodik legalábbis, hogy fo­lyamatosan visszatartották, majd többször is visszavonták a beru­házáshoz elengedhetetlen állami támogatást. Ennek fényében az IMM a megszorítások legkönnyebb áldozatának tűnik. Lényegesen fajsúlyosabbak magyar kulturális életet évek óta a meghatározó Demeter Szilárd pro­jektjei, amelyek azonban az ötlet­gazda személye ellenére elbukhatják az állami (közpénz-) milliárdokat. (V) A kivitelezés összege egyelőre nem ismert, de aligha okozna meglepetést, ha a rendkívül látványos létesítmény költségvetése megközelítené az MNG új épületéét Egy tavaly júniusi kormányha­tározat értelmében a bő 600 millió forintos alaptőkével induló Ma­gyar Kultúráért Alapítvány (MKA) - a Demeter vezette csúcsszerv, a Petőfi Kulturális Ügynökség vagyonkezelőjeként - megkap­ta egyebek mellett az óbudai Zi­­chy-kastélyt, a Hajógyári-sziget több mint 30 hektáros déli részét, az alkotóházakat és művésztelepe­ket birtokló Magyar Alkotóművé­szeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t, illetve a Bem rakparton álló And­­rássy-palotát. Utóbbiban rock- és jazzközpontot hoznának létre, a Hajógyári-szigeten pedig egy (pop)kulturális központot: a ter­vekben több ezer fős rendezvény­helyszín, kiállítóterem, rockmú­zeum, pajtaszínház, gasztrofalu, próbatermek és társművészeti te­rek szerepelnek. De idővel a Pe­tőfi hídnál horgonyzó A38 Hajót is felúsztatnák a sziget mellé. A költ­ségekről Demeter a Népszavának korábban annyit mondott, hogy egyik tétel sem lesz 2 milliárdnál olcsóbb, és csak a Hajógyári-sziget átalakítását 64 milliárdra becsülik. „Április 3-án a magyar embe­rek megerősítettek minket abban, hogy jól tettük, hogy megcsinál­tuk, és úgy gondolják, hogy még, még, még” - mondta Orbán Viktor a Néprajzi Múzeum már említett megnyitóján, a Liget-projekt sike­rére utalva. A miniszterelnök (szö­vegírója) szokásához híven ügye­sen fogalmazott, amikor a „még, még, még” felkiáltást a közönség­nek tulajdonította, így a kulturá­lis beruházások leállításakor sem kérhetjük számon kijelentését. Később ugyan hozzátette, hogy a múzeumi negyednek „teljesen el kell készülnie”, de a céldátumot még véletlenül sem jelölte ki, az örökkévalóság felé nyitott ígéret­tel tökéletesen bebiztosítva magát. Ugyanígy tartózkodik a kormány elismerni a megszorítás tényét, holott a Csák János által mondot­tak egyértelműen erre utalnak. A listát hosszan lehetne foly­tatni, egyebek mellett a Budavá­ri Palota rekonstrukciójával vagy a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetésével, a be­ruházásstop várható hatásainak csak a fantáziánk szab határt. A kulturális fejlesztések leállítá­sával megspórolt összeg csupán becslés, de a fent említett projektek halasztása akár 300-400 milliárd forint megtakarítást is jelenthet. MAGAZIN 21 PÁR PERC PRÓZA - KORTÁRS IRODALOM A MAGYAR HANGBAN Felismerés Tomasovszki István­ ­ —­a­l jöttem egy másik országba, ahol nem ismernek, ahol senki­­ vagyok, ha kilépek az utcára, és nem is veszik észre, hogy el­­­ hagytam az otthonom. ____­ Próbálok úgy viselkedni, mint ahogy a korábbi lakóhelyemen is tettem, ott ismertek, a sarki fűszeres is tudta, hogy mi az a szokásos apróság, amiért betértem, aztán búcsúzott, hogy viszlát holnap, mert kiszámítható volt az érkezésem, mondhatni a tér és idő dimenzióiban minden reggel, mindig ugyanott és ugyanakkor voltam megtalálható - fél hatkor borotválkoztam, aztán hat körül főtt le a kávé, a pirítós hat tízkor lett kész, majd fél hét körül már fel voltam öltözve, a kulcsot ta­lán pár perccel ezután húztam ki a zárból, a liftig kábé huszonöt métert tettem meg, de már akkor volt olyan, aki tudta, hogy elhagytam a laká­somat, mert a szomszéd ablaka nyitva állt, dőlt a gangra a füst, erősen dohányoztak mindketten, a szokásos séta, nem kérdeztek, inkább meg­állapították, igen, válaszoltam, és mindennap ezt válaszoltam, ettől so­hasem tértem el, nem kérdeztem, hogy vannak, mert nem is látszottak, a füst és a szoba félhomálya elrejtette őket, nem lett volna sok értelme, csak folytattam az utat a lift felé, ahol találkoztam Figaróval, a vörö­sesbarna keverék kutyával, mindig velem jött le a liften, mert a gazdája ismerte a napi ritmusomat, és talán lusta volt levinni, vagy munkába készült, nem ért rá, így Figaro mindig velem utazott, tehát a kutya és a gazdája is jól ismert, bár a gazdájával talán csak egy percet beszél­gettünk, általában csak köszöntünk, ha elhaladtunk egymás mellett, ha Figaro is ott volt, akkor megsimogattam, csak ennyi, aztán ők mentek a dolgukra, és ez mindig este történt - mert este talán több ideje volt a gazdának­­, de reggel én voltam Figaro társa, én nyomtam meg neki a földszint gombot, aztán kinyitottam az ajtót, Figaro elszaladt a ház­mester mellett, aki morgott, hogy széttúrja az összesöpört leveleket, de Figaro mindig kikerülte, és szaladt tovább a park felé, jó reggelt, köszönt a szokásos módon a házmester, udvariasan köszöntöttem, de nem álltam meg beszélgetni, mert látszólag sosem volt ideje rám, úgy sepregetett, mintha útban lennék, mintha én is a levélkupachoz tar­toznék, így inkább kikerültem a békesség kedvéért, tehát jól ismertük egymás szokásait, bár sosem beszéltünk hosszan, de tudtuk, mit fog csinálni a másik, kiszámítható volt minden lépés, mozdulat és nesz, valahol megnyugtató volt ez az ismeret, a másik megbecsülése, hogy ez megy a boltba, és hogy az sepri az udvart, szilárd vonatkozási pontok, ahonnan kiléptem az utcára, és ott is a megszokott fogadott, például az újságos, akinél vettem a reggeli lapot, tudta, hogy kiszámolom neki fillérre, meg sem nézte, csak elvette a pénzt, bólintott mosolyogva, so­sem ajánlott más újságot, mert tudta, hogy mindig ugyanazt veszem, de másnak ajánlott, aki előttem volt, annak például egy új kertészeti magazint, mert biztos ismerte, hogy az a hobbija, de nekem nem, bár gondolkoztam már valami elfoglaltságon, ami beillene a napirendbe, de nem akartam zavarni, hogy tanácsot kérjek, mert látszott, hogy már a következő vevő felé fordul, és tudta, hogy neki a jobb felső sorból kell a magazin, őt is ismerte - nagy tudás ez, ismerni mindenki szokása­it -, például, hogy én megigazítom a reklámtábláját, amit a parkoló au­tók mindig félrelöknek, és ő mindig kinéz az újságok mögül, int, és én mindig visszafordulok, hogy lássa, ismerem jól, tudom, hogy a tenyere megjelenik majd a havilapok között, nyugtázzuk, hogy tudásunk van egymásról, és bár ezek apróságoknak tűnnek, de a végén egy egész em­ber áll össze belőlük, mondhatná, hogy tudod, az a férfi, aki meg szokta igazítani a reklámtáblát, és olyan pontosan kiszámolja a pénzt, hogy vissza se kell adnom, és a házmester mondhatná Figaro gazdájának, hogy az újságos milyen rendes, mindig kikészíti a lapot a férfinak, an­nak, aki vigyáz, hogy ne rúgja szét az összesöpört leveleket. Figaro gaz­dája meg mondhatná, mondjuk, az újságosnak, hogy az a rendes lakó, aki mindig leviszi Figarót, és amikor jön a sarki boltból, vissza is engedi, és hogy milyen jól ismerik egymást a kutyával, szinte hihetetlen, vagy a dohányzó házaspár beszélne a füstön túl, hogy mindig tudjuk, mennyi az idő, hozzá lehet igazítani az órát, jól ismerjük a szokásait, nagyon rendes, és hogy az a férfi már nincs itt. Biztos ezt beszélik most a régi lakóhelyemen, mert eljöttem egy má­sik országba, ahol senki vagyok.

Next