Magyar Hang, 2023. január-április (6. évfolyam, 1-14. szám)

2023-03-10 / 10. szám

Magyar Hang 2023. MÁRCIUS 10-16. HELYZET-KÉP 17 A szakember emlékeztet rá, hogy a vízgyűjtő-gazdál­kodási terv szerint felszíni vizeink átlagos vízhozamainak változása az elmúlt negyven évben nagyon lesújtó képet fest. Az Alföldre belépő és onnan kilépő folyók átlagos víz­hozamai 1980 és 2020 között - a Berettyót leszámítva - az összes víztesten csökkentek, de a legnagyobb visszaesés épp a Felső-Tisza vidékén tapasztalható. Itt 46 százalékkal csök­kent a vízhozam. Ráadásul a Felső-Tisza régiójában szinte az összes felszín alatti víztest mennyiségi állapota gyenge, leegyszerűsítve: kevés bennük a víz. A vízszintsüllyedés az ország keleti részén, azon belül is a Nyírség területén a leg­súlyosabb. A Tiszán a középvízhozamok alacsonyabbak lettek és a talajvíz szintje is csökkent. Ennek nem csak a kevesebb rendelkezésre álló vízmennyiség az oka, hanem az is, hogy a szabályozás miatt felgyorsult folyók medre egyre mélyebb­re vágódik be. A bajokat az is tetézi, hogy mindeközben az emberi víz­kivétel sok helyen fokozódik. A Tisza vízgyűjtőjén a hazai átlagnál magasabb a mezőgazdasági területek aránya, így főként halgazdálkodáshoz és öntözésre használják az itteni felszíni vizeket. A felszín alatti vizek használata is növekszik, különösen ott, ahol a felszíni vízkészlet már nem áll rendel­kezésre kellő mennyiségben. Azt, hogy pontosan mennyi vi­zet használnak fel az emberek, csak megbecsülni lehet, mert az illegális vízkivételről nem állnak rendelkezésre pontos számok. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műkö­dési területén vannak vízgyűjtők, ahol az illegális vízkivétel a legális kétszeresére, háromszorosára rúghat. És egyelőre nem látszik, hogy a hatóságok hogyan szereznek érvényt a szabályoknak. Az elmúlt években emellett több olyan jog­szabálytervezet is az országgyűlés elé került, ami a kútfúrást, -mélyítést könnyítette volna, ezáltal a felszín alatt vizek túl­­használatát legalizálta volna. A legutóbbi, tavalyi kísérletről lapunkban is olvashattak. Ez szerencsére nem ment át, de mivel az illegális felszín alatti vízkivételt alig szankcionálják a hatóságok, sok helyen rablógazdálkodás folyik. A fenti aggodalmakra mondhatjuk persze azt, hogy mér­nöki megoldásokkal elejét vehetjük a bajoknak, ám mint azt Kajner Péter elmondta, ahhoz, hogy a megfelelő megoldá­sokat válasszuk, alapvető szemléletváltásra van szükség a vízgazdálkodásban és a tájhasználatban is. Példaként az ország legszárazabb területét, a Homokhátságot említette, ahova a tervek szerint óriási költséggel, hatalmas szivat­­­tyúkkal juttatnák el a Duna vizét. Csakhogy abban az eset­ben, ha a területhasználat nem változik, és az odavezetett vizet olyan vízigényes növények öntözésére használjuk, mint a kukorica, az pazarlást eredményez. Nem a Homok­hátságra és más vízhiányos területekre kell vízigényes nö­vényeket és beruházásokat telepíteni, inkább meg kell találni a táj új és fenntartható funkcióit. A gazdálkodókat olyan növénytermesztésre, állattenyésztésre, agrotechnológiákra, tájgazdálkodásra való átállásban kell segíteni, amelyek a vi­zek helyben tartására alkalmasak, és alkalmazkodnak a szű­külő vízkészletekhez. A talajtakarásos gazdálkodás például önmagában is javítja a talaj állapotát, több víz befogadását teszi lehetővé. A tavalyi, rekord méretű aszály után egyre többen kezd­ték emlegetni, hogy a Tiszán Csongrádnál duzzasztót kellene építeni. Vannak olyan vélemények is, melyek szerint a Fel­ső-Tisza vidékén még égetőbb szükség lenne egy duzzasz­tóra, mivel a tiszalöki létesítmény hatása Tokaj fölött már nem érvényesül. Kajner Péter szerint érdemes tisztán lát­ni: a duzzasztókat főként az teszi műszakilag szükségessé, hogy a folyók gyorsabbak lettek a szabályozás miatt, ezáltal a medrek bevágódása is felgyorsult. A duzzasztók építésével a visszalassítást és a talajvízszintek emelését tudják megolda­ni a hatásterületen. Emellett a duzzasztók azt is lehetővé te­hetik, hogy magasabb vízszint mellett a mederben is nagyobb mennyiségű vizet tudjunk tárolni. Csakhogy ez a megoldás a szakember szerint egy sor aggályt vet fel. Rendkívül drágán, csak nagyon korlátozott területen enyhítheti a problémákat, és számtalan ökológiai konfliktust eredményez. Épp ezért érde­mes lenne olyan nyugati példákat követnünk, melyek anélkül oldják meg a vízszint emelését, hogy a folyókat tavak láncola­tává alakítanák. Sokkal jobb lenne továbbá, ha a visszatartást a medren kívül, táji léptékben valósítanánk meg. Ennek azon­ban az az egyik legnagyobb akadálya, hogy a gazdák nem szí­vesen mondanak le a szántóföldi művelésről, még akkor sem, ha földjük nem túl jó minőségű. Ezen a szemléleten a szak­értő szerint szintén változtatni kell, főként állami ösztönzők segítségével, agrártámogatásokkal, mivel a medermélyülés és a vízkészletek csökkenése sürgős megoldások után kiált. A klímaváltozáshoz való alkalmazkodást a megfelelő terület­­használat, gazdálkodás kialakításával és a csökkenő vízkész­letekhez igazodó vízhasználattal, a pazarlás csökkentésével és az igények szabályozásával kellene elkezdeni. Kép: Végh László, szöveg: Csécsi László

Next