Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2023-08-04 / 31. szám

28 MAGAZIN • AJÁNLÓ • KRITIKA Pergolesitől Bachig A barokk Nápoly, Róma és Velence muzsikáját hozza el Szentendrére az augusztus 4. és 6. között zajló Barokk Udvarlás fesztivál, amelynek helyszí­nei a városháza udvara mellett a történelmi épületek hűs udvarai lesznek. Pergolesi operatörténetet írt, amikor 23 évesen megkomponálta Az úrhatnám szolgáló című intermezzóját, amelyet 1733-ban egy másik opera szünetei­ben a közönség szórakoztatására adtak elő­. Az azóta a vígopera alapkövévé vált mű augusztus 4-én korhű barokk hangszereken csendül fel, közremű­ködik Zemlényi Eszter, Hámori Szabolcs és Vatamány Atanáz. A három nap alatt a XVII-XVIII. század udvari muzsikáját elevenítik fel ingyenes koncerteken a hazai régizene-játszás kiemelkedő­ művészei: augusztus 5-én Rómába, a záróesten pedig Velencébe kalauzolnak el. A fesztivál zárásaként Fábri Flóra csembalóművész Johann Sebastian Bach Goldberg-variációit adja elő a városháza udvarán. További információ: www.szentendreiteatrum.hu. A Törley-mauzóleum titkai A budafoki Magdolna utcától pár percnyi sétára található az 1882-ben Promontoron pezsgőgyárat alapító Törley József szecessziós stílusban épült kápolnája, melynek helyszínéül a Törley pezsgőgyár területének legmaga­sabb pontját választották ki, ahonnan a Dunára nyílott csodálatos kilátás. Augusztus 5-én a család és a pezsgőgyártás múltjáról, a kripta történetéről és az odavezető útról oszt meg történeteket a helytörténész Garbócz László. A séta előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni az info@magdolnaudvar. hu címen kell Bővebb információ: bornegyed.hu/pincejarat. A Törley pezsgőgyár 1937-ben. Balra a Törley-kastély, jobb szélen a Törley-mauzóleum FORRÁS: FORTEPAN/ÚJ NEMZEDÉK NAPILAP Kamaramuzsika a lankákon Újra a komolyzene fővárosává válik augusztus 13. és 16. között Kapos­vár. Először lép fel a fesztiválon Jack Liebeck brit-német hegedűművész, visszatér két korábbi fellépő, Ella von Poucke holland csellóművész és Su­­zana Bartal erdélyi származású, Franciaországban élő zongoraművész. A zenerajongók találkozhatnak a fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekarral és ifj. Sárközy Lajos és együtte­sének tagjaival is. Ligeti György, Benjamin Britten és Johannes Brahms év­fordulójára emlékezve a komponisták egy-egy emblematikus darabja is hallható lesz a négy nap alatt. Az augusztus 13-ai nyitóhangversenyen Ligeti, Kurtág, Bartók és Brahms remekművei szólalnak majd meg. A ko­molyzenei koncertek mellett várostörténeti séták, műhelybeszélgetések, mesterkurzusok várják a látogatókat. Csillagok alatt idén negyedik alkalommal találkozhat a közönség a Csillagok alatt címet viselő programsorozattal, amelynek keretében országszerte több mint hatvan helyszínen várják majd távcsöves bemutatók és hullócsillaglesek az érdeklődőket augusztus 3. és 13. között. A cél, hogy minél többek is­merhessék meg saját a csillagászati észlelések élményét, igazi közösségi élménnyé téve a csillaglest. A csillagvizsgálók, egyesületek és amatőr csil­lagászok által szervezett, többségében ingyenes bemutatókról minden in­formáció elérhető a programsorozat honlapján. Egy het a csillagokalatt.hu: Törőcsik Mari emlékezete Idén nevezték el a Feneketlen-tavat körülölelő zöldterületet Törőcsik Mari parknak, ennek apropóján augusztusban az Újbudai Parkszínpadon a tavaly előtt elhunyt művész ikonikus filmjeit lehet ingyenes szabadtéri vetítéseken megnézni. Augusztus 8-án az 1970-ben készült Kölyök című film, 15-én a Makk Károly rendezte Szerelem, 29-én pedig a Mészáros Márta által készített Aurora Borealis cím filmet vetítik. Összeállította: Makrai Sonja 2023. augusztus 4-10.­­ Magyar Hang Lakner Dávid V­ersként is jól működnének Zelei Miklós rövidprózái. De ha akarjuk, olvashatjuk is úgy a szövegeket. Amennyiben Aczél Géza „faltól fa­lig” verseire is így tekintünk (jogosan), mi­ért ne? Hiszen majd’ mindegyik szövegben a metaforikus olvasat érvényesül: „Fejre állt szemeteskonténerből szétrepült konzervdo­bozok a csillagok. Éjjeli klumpahős, a nagy vadász, rezzenetlen süt a holdban. Hátam a falnak vetve meztelen, néma csöndben, lesben.” Hosszan rágódhatunk az olyanokon, mint a csótánycselszton, a vereckei tamburmajor vagy a félhomályűzés. A ho­lokauszt során megölt Éri-Ha­lász Imrére emlékezve pedig ezt írja: „Nincsenek folyta­tások. Csak be nem fejezett történetek. A nincs korma, a nincs hangzavara. A semmi sztárjai. A szobi okmányiroda. Micsoda kupié születne ebből! Szobi komp, szobi rév, szobi szörp, Sobibor.” A kupié em­lítése nem véletlen, Éri-Ha­lász maga számos emlékezetes komédiát jegyzett. Még ha nincs is feltétlenül a köz­tudatban, hogy az ő munkája többek közt az Egy csók és más semmi. Zelei mindenesetre méltó módon idézi meg az emlékét. Ahogy ez a kötet is hasonló emléket állít neki, a másfél éve elhunyt író-költőnek. Az Egy csikk búcsúszavai anyagát még maga ál­lította össze. Az említett kisprózák mellett akad itt hagyományosabb értelemben vett vers, ahogy fotós performansz, képzelt le­vél és jegyzet, na és komment, komment bőséggel. A Zelei által jegyzett fiktív hoz­zászólások szórakoztatóan, sokszor fájdal­masan valószerűen ragadják meg korunkat. A legtöbbször azért intellektuálisabbak, mint Csótánycselszton, félhomályozés mindaz, amit a hozzászólások között általá­ban találunk. Ritka legalábbis, hogy az egyik kommentelő Freund Tamástól, a másik meg Thomas Manntól idézzen. Vagy hogy a haj­léktalanokról szóló vitákban Nagy Lajost és Petőfi Sándort citálják. Igaz, ez így már egész ismerős: „Ó, a káemká! Akinek három hóna­pig nem volt munkahelye, ment a sittre. Az kéne most is! Lecsukni az összes munkanél­külit. Nem szponzorálni őket. Munkatábor! Ott volna micsinálni.” Zelei kötete egyfajta életműösszegzés­ként is felfogható. Fontos dokumentumre­génye a Kettézárt falu, míg Őrjítő mand­­ragóra címmel a politikai pszichiátriát leplezte le. Előszeretettel szedte versbe vagy épp prózába a minket körül­vevő világ abszurditását, így tesz ezekben a nem könnyen befogadható, hosszas olva­sást, a korábbi mondatokhoz, kifejezésekhez való vis­­­sza-visszatérést megkövete­lő szövegekben is. Hű marad önmagához, hű marad esz­ményeihez. Miközben vissza­térően szól a múltfeldolgozás nehézségeiről, a felmenőink és általunk elkövetettek miatti bűntudat­ról. Vagy épp arról, hogyan marhat belül­ről, ha nem csináltunk semmit. Megakadá­lyoztunk bármi rosszat? Dolgunk lett volna? Csendben meghúztuk magunkat? Beálltunk a tömegbe, a hozzászólók között játszani a legokosabbat? Van-e még bármi értelme annak, amiről beszélünk? Vagy csak önér­zetesen mantrázzuk ugyanazokat a történe­teket, még akkor is, ha a világ már teljesen elhaladt mellettünk? Zelei Miklóst többen kellett volna, hogy ismerjék, többeknek kellene olvasniuk. So­sem késő megismerkedni a műveivel. Zelei Miklós: Egy csikk búcsúszavai. Kortárs Kiadó, 2022.3000 Ft Megrázó családtörténet Varga Amara N­emrégiben jelent meg Lévai Katalin legújabb könyve, Az Örökhagyó - A Reök család regénye címmel. Ez a darab a befejező része annak a családregény-trilógiának, mely az írónő szűkebb-tágabb családjának történetét me­séli el. Ezúttal azonban nem a monarchiabeli Budapest, hanem Szeged és Horgos az ese­mények színhelye. A történet narrátora Reök Andor. Ő annak a generációnak a képviselője, amelyik életén az egész borzalmas XX. század őrjöngve vé­gigsöpört, mit sem törődve az emberek éle­tével vagy vágyaival. Ahogyan azt már megszok­hattuk, az írónő regényeiben igen bravúrosan kezeli az időt. Ebben a kötetben is az idősűrí­tés eszközét használja. Andor a fogságban végiggondolja rö­vid életét (mindösszesen 45 év adatott neki), édesapjához, az Örökhagyó Reök Ivánhoz való viszonyát, és az ő visszaem­lékezése alapján bontakozik ki előttünk, olvasók előtt egy jómódú szegedi polgári család élete a történelem viharában. Az apa - ahogy a regényben elhangzik: Öreg Iván - a szegedi Reök-palota építtetője, igazi magyar hazafiként szívén viseli az or­szág sorsát, úgy országgyűlési képviselőként, mint földbirtokosként és vízügyi szakember­ként, aki jelentős részt vállalt a Tisza sza­bályozásában, amely a rendszeres árvizekkel rettenetesen megnehezítette a szegediek éle­tét. Ezt a típusú felelős gondolkodást, a valódi polgári értékrendet hagyományozta legki­sebb fiára, aki összes félelme ellenére abszo­lút felnőtt a feladathoz. Andor a keszthelyi Georgikon (az ország első agrártudományi főiskolája) elvégzése után veszi át a horgosi családi birtok irányítását apjától, annak kí­vánsága szerint, és mintagaz­daságot alakít ki ott. Eddig mintha egy szép mesét olvasnánk, amelyben a legkisebb fiú sikeresen áll­ja ki a próbákat. Csakhogy Lévai Katalin regényei nem tündérmesék, hanem mély empátiával és sajátos írói ér­zékenységgel megírt művek. A felszínen a legnagyobb nyu­galom, egy aranykor, amely­ben az ország fejlődik, szépül, a szellemi élet soha nem lá­tott pezsgése a legnagyobb­ ­.­­ ’ a Lévai Katalin ,az örökhagyó

Next