Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2023-09-01 / 35. szám

2023. SZEPTEMBER 1­­7. Magyar Hang 24MAGAZIN • INTERJÚ Nagyon kell vigyázni, hogy ne váljunk áldozatává a gyűlölkö­désnek. Szégyellem, hogy engem is megérintett - mondja inter­júnkban a hamarosan 87. szüle­tésnapját ünneplő Ungváry Rudolf. Az íróval legújabb, Eszmélésem története című kötete megjelené­se alkalmából beszélgettünk. Lakner Dávid N­­­yolcvan felettieket már in­kább telefonon szoktam el­érni, mintsem e-mailben. Ön információs mérnökként dolgozott, szakkönyveket jegyzett. Jól kiismeri magát a mostani technikai viszonyok között is? - Olyan nagy problémám nin­csen. Eredetileg gépészmérnök­ként dolgoztam, majd 1974-ben szagot kaptam. Megkerestek ugyanis, hogy a számítógépekhez olyan sajátos szemantikai fogal­mi rendszert kell készíteni, amely segítségével természetes nyelven lehet kommunikálni. Valamen­­­nyire ezt a mai kütyüvilágot is kezelem, de nem szeretem. Lecsu­paszított, igen-nem kommuniká­cióra kárhoztat. A Facebook, amely az egyetlen lehetőség, ha nem aka­runk elszigetelődni, a vállalkozók csábítására készült. Merev, egy­oldalú kényszerzubbonyba pré­sel. Nem szeretem, de rászorulok. A legszörnyűbb, hogy megszűnik az írott levelezés. Mit fogunk így megőrizni? Az elektronikus levelek nem maradnak meg, ráadásul szó­­szátyárságra csábítanak. Mélységes idegenkedéssel állok e kulturális változás előtt. Pedig megesküd­tem húszéves koromban, hallván a nálam idősebbeket, hogy én nem fogom azt mondani: bezzeg az én időmben! Szégyellem, hogy most mégis szembekerültem a jelenem­mel. De nem tudok mit kezdeni ez­zel az eljövendő süketséggel.­­A kommunikáció is szélsősége­sebbé válik az interneten. Könnyebb valakit egy gép mögül gyalázni, mint szemtől szemben.­­ Ami száz évvel ezelőtt a kocs­maasztaloknál, a kávéházakban és a hitvesi ágyakban hangzott el, ki­kerül a társadalmi térbe. Úgy tűnik, mintha a silányságnak is súlya len­ne. Az információs társadalom ko­rát éljük meg. A termelőeszköz, ez­által a harc eszköze az információ lett. Vele a gondolkodási szemét ugyanolyan ranggal jelenik meg, mint az átérzett, hiteles gondo­lat. Ettől még derűlátóan tekintek a létre. Különösen, hogy még nem alulról szagolom az ibolyát.­­ A politikával megint csak könnyű indulatokat kiváltani. Ad egy hosszabb interjút, abból kiemelnek annyit, hogy Orbán Viktort emberevő tigrishez ha­sonlítja, aztán máris mindenki egy­másnak eshet.­­ Vagy egyetértenek. Platón megmondta: senki soha ne legyen vezér nélkül. Politikai vezetőkre nagy szükség van, de „tudni is kell jól szeretni, tudni bölcsen, a ha­zát”. A hatalom imádatában vi­szont könnyű mérgezővé válni. Az A hatalom imádatában könnyű mérgezővé válni Ungváry Rudolf toxikus vezérekről, három hazáról és a határon túli magyarokról pedig, hogy a toxikus vezérek kit tudnak magukkal csábítani, nem a műveltségen múlik. Akadémiku­sokkal is megesik ugyanúgy, mint a legprimitívebb emberrel. És az utóbbinak is meglehet a józan esze, hogy ezt rögtön megorrontsa és el­utasítsa. Nem tudom, mitől függ ez a csábíthatóság. És az a félelmetes benne, hogy fele-fele arányban működik. Hogy örültek az ameri­kai demokraták, amikor Joe Biden három százalékkal nyert. Hát ez nem győzelem, hanem prolongált döntetlen!­­Ez a politikai őrület veszélyes az egyszerű polgárra is, nem? Egy idő után azt vesszük észre, hogy folya­matosan a napi ügyeket kommen­táljuk, egyre nagyobbakat próbálunk mondani, a fontos dolgokra meg alig jut időnk.­­ Nagyon kell vigyázni, hogy ne váljunk áldozatává ennek a gyű­lölködésnek. Függetlenül attól, ki mit érez. Szégyellem, hogy en­gem is megérintett. Tudom, hogy ez egy silány, indulati tulajdonság bennem. Csak olykor nem tudtam másképp érezni. -A gyűlölet negatív, önpusztító érzés is egyben. - Ez rajtam nagyon sokat ron­tott is a pártállam idején. Mély belső ellenszenvvel viseltettem a kommunisták iránt. Főleg azok­kal szemben, akik őszintén, tisz­ta szívvel hittek. Őket tartottam a legrettenetesebbnek. Akik eltor­zították az agyukat, és átálltak egy pillanat alatt, veszélytelenebbnek tűntek. Mert utána visszaállnak akárhová, attól függően, milyen a külső szerkezet. Ma sincs más­képp. Ez a rendszer a klasszikus fasizmus bukásából tanult­­ fa­sisztoid - mutáció. Ahogy a spa­nyolnátha „tanult” a normális influenza meggyengüléséből. A fasisztoid is „tanult”. Ugyanúgy vissza akarja vezetni a társadalmat az őserdőbe, ahogy őse, a klasszi­kus fasizmus. A vezérelvűség, az erő, a tekintély és a kizárólagos akarat világába. Minden demokra­tikus intézményt megtartanak, de teljesen megszállják ezeket. Elrej­tik önmagukat a demokrácia para­vánja mögé. A bolsevizmus ezzel szemben a társadalmi ösztönlét okozta traumákat akarta radiká­lisan megszüntetni a kapitalizmus felszámolásával. Gondolva, hogy ez a szörnyű, kapitalista ösztönkész­tetés az oka az elnyomorodásnak. Tökéletes társadalmat akart létre­hozni, ettől pedig elkerülhetetlenül ugyanolyan brutálissá vált, mint a fasizmus. A fasisztákkal szemben azonban össze lehet fogni a kom­munistákkal, de a kommunisták­kal szemben tilos a fasisztákkal. És mind a kettőre érvényes, hogy fa­sisztának és kommunistának akkor sincs igaza, ha igaza van. Mindezt megírtam a 2014-ben megjelent könyvemben, A láthatatlan való­ság - A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon-ban. - Miért nincs akkor sem igazuk? - Mert nem lehet mentegetni egyiket sem. Az emberi lélek két különböző típusáról van szó. Az egyiket a röfögő, állati kézben való hentergés vágya vezérli, a másikat a puritán, szerzetesi, megszállott tökéletességvágy. Mindkét készte­tés ott rejlik bennünk, mint „a tig­ris és a szelíd őz”, miközben ugye „romlott kölkökre leltem pszichoa­nalízisben”. Ez a legnagyobb em­beri kihívás, nekem is, személye­sen. Nyolcéves voltam 1944-ben, és már akkor nagyon reagáltam arra, amire anyám figyelmeztetett. Az egyik elbeszélésemben írom is ezt. Figyelmeztetett: az utcán látni fo­gok embereket, akiken sárga csillag van. Belém égett a mások bélyege. - Azt is írja, hogy látott egy Wehr­­macht-katonát, amint Pester Lloy­­dot vásárol. Ez is ennyire élesen megmaradt? - Mert hiszen az anyanyelve­met beszélte! Ráadásul olyan gyö­nyörűen, ahogy mi ezt nem tudtuk svájci németként. Ezért örökké kisebbrendűségi érzésünk maradt mind velük, mind a francia svájci­akkal és a francia kultúrával szem­ben. Anyám átadta ezt nekem. Nem a gyűlölet volt a válaszunk rá, ha­nem a csodálat. - Erről írt Kertész Imre is a Sors­­talanságban. - Pontosan. Teljesen hibásan, de nyolcévesen már úgy éreztem, mintha csupa nyilas típusú ember menne az utcán. Aztán 1945-ben hirtelen úgy, mintha csupa koa­líciós típusú ember. Később, hogy mind pártállami. Egy vad anti­szemita meg, akinek a reményei összeomlottak 1945 után, úgy gondolhatta, csupa zsidót lát. Tu­dom, hogy teljesen torz észlelés ez. Ahogy most is, egyszerre csupa fi­­deszest látok. De azt is tudom, hogy észlelésem valamiféle metafora.

Next