Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2023-09-15 / 37. szám

8 PUBLICISZTIKA 2023. SZEPTEMBER 15-21. Magyar Hang D­évényi István N­ézni a semmit. Legkésőbb Petőfi Sándor óta tudjuk, hogy nem csupán értelme, varázsa is van a semmibe történő bambulásnak; a zempléni hegyek szülöttjeként ugyan soká­ig nem jöttem rá, mit lehet nézni az Alföldön, de aztán ráéreztem az ízére, ahogy az akadálytalanul vég­telenbe szaladó tekintet elcsitítja, dédelgeti, simogatja úgy az elmét, mint a lelket. Ezt keresem most is doktor miniszterelnök úr házától és stadionjától néhány percnyire a talán hattyút mintázó sétálóhíd talán hattyúfar hát alsóját formázó tekenőjében ácsorogva. Na, mi lesz már, jöjj el hozzám áhítat! Vajh mi lehet a gond? Itt va­gyok Felcsúton, a magyar futball és illiberalizmus szívcsakrájában, konkrétan a felejthetetlen élmé­nyekkel és csodás ízekkel kecseg­tető Tó Étterem és Élményközpont úgynevezett kilátójában, ahonnan épp ugyanazt épp ugyanúgy látni, mint tizennyolc szapora lépcsőnyi­­vel lentebbről, közöttem a zápor­tározóból növesztett csónakázótó, pár üresen kikötött kajak és kenu, két, a szeptemberi augusztus elől a hattyúhátsó árnyékába húzód­va tunyuló, szolgálatos mellényt viselő ifjú kisegítő, tőlük lehet kenut és kajakot bérelni, ha va­lakiben valamiért hirtelen feltá­madna a csónakázási szükséglet, jobbról a Vál-völgy szelíd lankái, balról a felújított vasútállomás, éppen berogyog a kisvasút, amúgy éppen tele utasokkal, micsoda idill, hát gyere már áhítat, ne csessz ki velem pont itt, pont most! Bennem lehet a hiba. Ahogy erre jártunkban mit sem sejtve véletle­nül bekanyarodtunk a parkolóba, s utánanéztem, hova is érkeztünk, rögvest elősorakoztak a felcsúti fejlesztésről szóló híradások, én meg a turisztikai célú önfeledt kikapcsolódás gránitszilárdságú alaptörvényét durván megszegve olvasgatni kezdtem „jó, tényleg” homlokra csapós felismeréssel, hogy hát akkor ez az a másfél mil­liárdos (azaz 1500 millió forintos) történet, amely nem is oly rég borzolta a közpénzfelhasználás hungarikumosan kreatív felhasz­nálására még egyáltalában érzé­keny néprész kedélyét. A NER di­„szóval mindenkinek akként a leghasznosabb, ha visszavonja az övét, úgy is tett, de nem volt hálátlan a rendszer, alvállalkozóként l milliárdos megbízást kapott a végül 7 milliárd forintig burjánzó közbizniszből menziójában másfél milliárd nem sok, mondhatni aprópénz, de azért csak vár valamit az ember, például felejthetetlen élményeket, ha már, ám így képtelenség elmerülni a merengésben, a lusta táj lomhán ringató nem történéseiben, mert mint a régi kabarétréfában, lépés­ről lépésre, négyzetméterről négy­ A far-hát megvilágosító ereje zetméterre támad a kínzó kérdés: de mi került ebben ennyibe? És tud rosszabb lenni: a minap kapott kéretlen Messenger-üzenet toló­dik a felszínre, vidéki vállalkozó írta meg valamelyik Flaszter-té­ma kapcsán, hogy egymilliárdos ajánlattal indult volna a közbeszer­zésen, de rászóltak, hogy nem lesz az úgy jó, mert Mészárosék ötmil­liárdossal pályáznak, szóval min­denkinek akként a leghasznosabb, ha visszavonja az övét, úgy is tett, de nem volt hálátlan a rendszer, al­vállalkozóként egymilliárdos meg­bízást kapott a végül hétmilliárd forintig burjánzó közbizniszből. Meg persze, hogy a nevét vélet­lenül se említsem, a helyszínt se, valójában semmit se, mivel a to­vábbiakban is az Európai Unió Ma­gyarország nevű területi egységén kíván boldogulni. ◄ Híd Felcsúton: Nagyon kellett Na, jó, ez így nem jó, akkor csi­náljuk úgy, hogy huss, csúf gara­soskodás, és jöjj, jöjj, hely szelleme! Körbejárjuk a hídmadarat, rövid kacskaringó vezet az egyperces szigetkörön, hátha. Innen nézve etetésre váró, habzsolásra készen tátogó állatkerti vízilónak tűnik a híd-kilátó szerkezet - tessék, máris értelmet nyert minden, he­lyükre kerültek a dolgok, gyönyörű építészeti coming out ez, csupán a Kádár-rendszerből átemelt sorok közötti kódolással kell rátekinteni a komplexumra. Etyek felé vesszük az irányt, de legalább tükörsimára újították a golfpályát és a Hatvanpusztát is érintő útszakaszt. 99 A SZERZŐ FELVÉTELE Lakner Dávid K­íváncsi leszek arra, a kü­lönböző oldalak miként fogadják majd Reisz Gá­bor új filmjét. Régóta bi­zakodva vártam a magyar állami támogatás nélkül készülő mű­vet, a miskolci CineFesten pedig meggyőződhettem róla: fontos film született. Amely valóban job­ban emlékeztet a kisrealista román drámákra, mintsem Reisz korábbi, elvarázsoltabb munkáira. De ettől még így is nagyon vesszesre sike­rült, jól felismerhetők mind a ka­rakterei, mind a történet felépítése. A Magyarázat mindenre című film jóval politikusabb, mint a ko­rábbiak. Valóban a kortárs közeg­ben játszódik, sorosozás és orbá­­nozás éppúgy akad benne, mint félelem a nyilvánosságtól, beázó iskola, elvándorlás és leginkább végtelen megosztottság. Fájdal­mas film, annyi biztos. Fájdalmas, de a legkevésbé sem valamiféle ellenzéki propagandadarab. Ér­demes leszögezni ezt, mert bizo­nyára vannak kormányoldalról és ellenzékből is, akik arra számítot­tak. Mutatja ezt például a Hvg-s Reisz Gábor-interjú egy kérdése is: „A film empátiával mutatja be a propagandasajtónál dolgozó új­ságírót is. Jár a megértés annak is. Fesztiválsikerek és feketelisták aki hazugságokat ír másokról?” Márpedig ennek nem is kellene fel­merülnie. (Főleg, hogy a film nem is állítja azt, hogy az adott újságíró szándékosan hazugságokat írna.) Lehet úgy is filmet csinálni, hogy kijelöljük a főgonoszt, és őt minél ellenszenvesebbnek igyekezzük bemutatni, de akkor a végeredmény az Elkúrtuk lesz. Ami külsőségeiben kifejezetten látványos, filmszerű, de ettől még a történet pőre politi­kai propaganda. Sajnos elment ebbe az irányba a jóval visszafogottabb, mégis erős politikai agendával dol­gozó Blokád is. Reisz Gábor filmje viszont felülemelkedik a hétköz­napi sárdobáláson. Sokkal inkább lehetne elszánt középen állással vádolni, mintsem szekértáborharc­­cal. De örüljünk inkább neki, hogy ilyen lett. Sokkal könnyebben tud így megszólítani bárkit. A Magyarázat mindenre nem Orbánról, Sorosról és Gyurcsány­­ról szól, hanem az átlagemberről, aki teljesen beleéli magát ezekbe a közéleti küzdelmekbe. És a szom­szédjában is már csak orbánistát vagy sorosistát lát, nem pedig régi jó ismerősét. A film végére kevesen lesznek talán, akik azt gondolnák, volt itt egy igaz és egy romlott oldal, mi pedig ezek küzdelmét figyelhettük. Ennek jegyében a fi­­deszes apa, az ellenzéki tanár és a kormánypárti lap munkatár­sa ugyanúgy esendő emberekként mutatkozik meg. Ettől még természetesen meg­lehet a véleményünk az ellenzék siralmas teljesítményéről ugyan­úgy, mint a kétharmad mindent leuraló természetéről, így arról is, hogy számos kiváló rendező filmje nem kap támogatást évek óta, so­kan pedig végül a rendszeren kívül Lehet úgy is filmet csinálni, hogy kijelöljük a főgonoszt, és őt minél ellenszenvesebbnek igyekezzük bemutatni, de akkor a végeredmény az Elkúrtuk lesz vágnak bele. így tett Reisz Gábor mellett Schwechtje Mihály vagy épp Hajdú Szabolcs. Reisz a Magyará­zat mindenre esetében már nem is pályázott állami támogatásért, mert tudta, nem kapna erre a film­­tervre. A szlovák államtól viszont jutott pénz rá. A hétvége pedig már a sikerről szólt: fontos díjjal távozhatott a Velencei Filmfeszti­válról. Ha még Oscarra is jelöljük, jó eséllyel indult volna jövőre. De elé­gedjünk meg most azzal, hogy idén legalább minőségi munkát, a Kojot négy lelkét indítjuk el. (Szemben a korábbi évekkel, amikor a Post mortemet és a Blokádot sikerült.) És készülnek még mindig ígére­tes filmek is állami támogatásból. Most épp olyanokat érdemes várni, mint a Cicaverzum, a Véletlenül ír­tam egy könyvet vagy a Lefkovicsék gyászolnak. De mindez nem menti azt, hogy sikerületlen presztízs­projektekre jutnak gigaösszegek, míg tehetséges rendezőket és pro­jekteket sorra utasítanak vissza. Miként ahogy az államilag támo­gatott filmekben felbukkanó re­mek színészek sem mentik, hogy mást meg feketelistára tesznek. Nagy Ervin beszélt a múlt héten arról, hogy bár ő lett volna a Szia, életem! főszereplője, de közölték Geszti Péter producerrel, hogy ez esetben a film nem fog elkészülni. Nagy Ervin láthatóan becsípődött egy-két hatalomközeli embernek, ebben éppúgy lehetnek politikai okok, mint szakmai féltékenység. (Van, aki a Kincsem főszerepét nem bocsátja meg máig Nagy Ervinnek.) Az okok viszont mellékesek, a kér­dés inkább az, hogy veszi a bátorsá­got bárki arra a rendszerváltás után évtizedekkel, hogy feketelistázzon színészeket? Nemcsak Nagyról van szó, hasonlókról beszélt korábban Lengyel Tamás is. Mindezt nem teszi semmissé, ha más ellenzéki érzel­mű színészek viszont szerepelhet­nek filmben. A döntéshozóknak érdemes lenne végre tényleg csak azt szem előtt tartani, hogy minőségi mun­kák szülessenek. Márpedig Nagy Ervin főszereplésével készült el például az utóbbi évtizedek leg­jobb magyar sorozata, A Király. Az állami támogatásból kieső filmek pedig sorra nyerik a nagy, nem­zetközi díjakat. Ez fog megmarad­ni évtizedekre, nem pedig a Blokád megmosolyogtató propagandiszti­­kussága. 99

Next