Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
2023-09-15 / 37. szám
8 PUBLICISZTIKA 2023. SZEPTEMBER 15-21. Magyar Hang Dévényi István Nézni a semmit. Legkésőbb Petőfi Sándor óta tudjuk, hogy nem csupán értelme, varázsa is van a semmibe történő bambulásnak; a zempléni hegyek szülöttjeként ugyan sokáig nem jöttem rá, mit lehet nézni az Alföldön, de aztán ráéreztem az ízére, ahogy az akadálytalanul végtelenbe szaladó tekintet elcsitítja, dédelgeti, simogatja úgy az elmét, mint a lelket. Ezt keresem most is doktor miniszterelnök úr házától és stadionjától néhány percnyire a talán hattyút mintázó sétálóhíd talán hattyúfar hát alsóját formázó tekenőjében ácsorogva. Na, mi lesz már, jöjj el hozzám áhítat! Vajh mi lehet a gond? Itt vagyok Felcsúton, a magyar futball és illiberalizmus szívcsakrájában, konkrétan a felejthetetlen élményekkel és csodás ízekkel kecsegtető Tó Étterem és Élményközpont úgynevezett kilátójában, ahonnan épp ugyanazt épp ugyanúgy látni, mint tizennyolc szapora lépcsőnyivel lentebbről, közöttem a záportározóból növesztett csónakázótó, pár üresen kikötött kajak és kenu, két, a szeptemberi augusztus elől a hattyúhátsó árnyékába húzódva tunyuló, szolgálatos mellényt viselő ifjú kisegítő, tőlük lehet kenut és kajakot bérelni, ha valakiben valamiért hirtelen feltámadna a csónakázási szükséglet, jobbról a Vál-völgy szelíd lankái, balról a felújított vasútállomás, éppen berogyog a kisvasút, amúgy éppen tele utasokkal, micsoda idill, hát gyere már áhítat, ne csessz ki velem pont itt, pont most! Bennem lehet a hiba. Ahogy erre jártunkban mit sem sejtve véletlenül bekanyarodtunk a parkolóba, s utánanéztem, hova is érkeztünk, rögvest elősorakoztak a felcsúti fejlesztésről szóló híradások, én meg a turisztikai célú önfeledt kikapcsolódás gránitszilárdságú alaptörvényét durván megszegve olvasgatni kezdtem „jó, tényleg” homlokra csapós felismeréssel, hogy hát akkor ez az a másfél milliárdos (azaz 1500 millió forintos) történet, amely nem is oly rég borzolta a közpénzfelhasználás hungarikumosan kreatív felhasználására még egyáltalában érzékeny néprész kedélyét. A NER di„szóval mindenkinek akként a leghasznosabb, ha visszavonja az övét, úgy is tett, de nem volt hálátlan a rendszer, alvállalkozóként l milliárdos megbízást kapott a végül 7 milliárd forintig burjánzó közbizniszből menziójában másfél milliárd nem sok, mondhatni aprópénz, de azért csak vár valamit az ember, például felejthetetlen élményeket, ha már, ám így képtelenség elmerülni a merengésben, a lusta táj lomhán ringató nem történéseiben, mert mint a régi kabarétréfában, lépésről lépésre, négyzetméterről négy A far-hát megvilágosító ereje zetméterre támad a kínzó kérdés: de mi került ebben ennyibe? És tud rosszabb lenni: a minap kapott kéretlen Messenger-üzenet tolódik a felszínre, vidéki vállalkozó írta meg valamelyik Flaszter-téma kapcsán, hogy egymilliárdos ajánlattal indult volna a közbeszerzésen, de rászóltak, hogy nem lesz az úgy jó, mert Mészárosék ötmilliárdossal pályáznak, szóval mindenkinek akként a leghasznosabb, ha visszavonja az övét, úgy is tett, de nem volt hálátlan a rendszer, alvállalkozóként egymilliárdos megbízást kapott a végül hétmilliárd forintig burjánzó közbizniszből. Meg persze, hogy a nevét véletlenül se említsem, a helyszínt se, valójában semmit se, mivel a továbbiakban is az Európai Unió Magyarország nevű területi egységén kíván boldogulni. ◄ Híd Felcsúton: Nagyon kellett Na, jó, ez így nem jó, akkor csináljuk úgy, hogy huss, csúf garasoskodás, és jöjj, jöjj, hely szelleme! Körbejárjuk a hídmadarat, rövid kacskaringó vezet az egyperces szigetkörön, hátha. Innen nézve etetésre váró, habzsolásra készen tátogó állatkerti vízilónak tűnik a híd-kilátó szerkezet - tessék, máris értelmet nyert minden, helyükre kerültek a dolgok, gyönyörű építészeti coming out ez, csupán a Kádár-rendszerből átemelt sorok közötti kódolással kell rátekinteni a komplexumra. Etyek felé vesszük az irányt, de legalább tükörsimára újították a golfpályát és a Hatvanpusztát is érintő útszakaszt. 99 A SZERZŐ FELVÉTELE Lakner Dávid Kíváncsi leszek arra, a különböző oldalak miként fogadják majd Reisz Gábor új filmjét. Régóta bizakodva vártam a magyar állami támogatás nélkül készülő művet, a miskolci CineFesten pedig meggyőződhettem róla: fontos film született. Amely valóban jobban emlékeztet a kisrealista román drámákra, mintsem Reisz korábbi, elvarázsoltabb munkáira. De ettől még így is nagyon vesszesre sikerült, jól felismerhetők mind a karakterei, mind a történet felépítése. A Magyarázat mindenre című film jóval politikusabb, mint a korábbiak. Valóban a kortárs közegben játszódik, sorosozás és orbánozás éppúgy akad benne, mint félelem a nyilvánosságtól, beázó iskola, elvándorlás és leginkább végtelen megosztottság. Fájdalmas film, annyi biztos. Fájdalmas, de a legkevésbé sem valamiféle ellenzéki propagandadarab. Érdemes leszögezni ezt, mert bizonyára vannak kormányoldalról és ellenzékből is, akik arra számítottak. Mutatja ezt például a Hvg-s Reisz Gábor-interjú egy kérdése is: „A film empátiával mutatja be a propagandasajtónál dolgozó újságírót is. Jár a megértés annak is. Fesztiválsikerek és feketelisták aki hazugságokat ír másokról?” Márpedig ennek nem is kellene felmerülnie. (Főleg, hogy a film nem is állítja azt, hogy az adott újságíró szándékosan hazugságokat írna.) Lehet úgy is filmet csinálni, hogy kijelöljük a főgonoszt, és őt minél ellenszenvesebbnek igyekezzük bemutatni, de akkor a végeredmény az Elkúrtuk lesz. Ami külsőségeiben kifejezetten látványos, filmszerű, de ettől még a történet pőre politikai propaganda. Sajnos elment ebbe az irányba a jóval visszafogottabb, mégis erős politikai agendával dolgozó Blokád is. Reisz Gábor filmje viszont felülemelkedik a hétköznapi sárdobáláson. Sokkal inkább lehetne elszánt középen állással vádolni, mintsem szekértáborharccal. De örüljünk inkább neki, hogy ilyen lett. Sokkal könnyebben tud így megszólítani bárkit. A Magyarázat mindenre nem Orbánról, Sorosról és Gyurcsányról szól, hanem az átlagemberről, aki teljesen beleéli magát ezekbe a közéleti küzdelmekbe. És a szomszédjában is már csak orbánistát vagy sorosistát lát, nem pedig régi jó ismerősét. A film végére kevesen lesznek talán, akik azt gondolnák, volt itt egy igaz és egy romlott oldal, mi pedig ezek küzdelmét figyelhettük. Ennek jegyében a fideszes apa, az ellenzéki tanár és a kormánypárti lap munkatársa ugyanúgy esendő emberekként mutatkozik meg. Ettől még természetesen meglehet a véleményünk az ellenzék siralmas teljesítményéről ugyanúgy, mint a kétharmad mindent leuraló természetéről, így arról is, hogy számos kiváló rendező filmje nem kap támogatást évek óta, sokan pedig végül a rendszeren kívül Lehet úgy is filmet csinálni, hogy kijelöljük a főgonoszt, és őt minél ellenszenvesebbnek igyekezzük bemutatni, de akkor a végeredmény az Elkúrtuk lesz vágnak bele. így tett Reisz Gábor mellett Schwechtje Mihály vagy épp Hajdú Szabolcs. Reisz a Magyarázat mindenre esetében már nem is pályázott állami támogatásért, mert tudta, nem kapna erre a filmtervre. A szlovák államtól viszont jutott pénz rá. A hétvége pedig már a sikerről szólt: fontos díjjal távozhatott a Velencei Filmfesztiválról. Ha még Oscarra is jelöljük, jó eséllyel indult volna jövőre. De elégedjünk meg most azzal, hogy idén legalább minőségi munkát, a Kojot négy lelkét indítjuk el. (Szemben a korábbi évekkel, amikor a Post mortemet és a Blokádot sikerült.) És készülnek még mindig ígéretes filmek is állami támogatásból. Most épp olyanokat érdemes várni, mint a Cicaverzum, a Véletlenül írtam egy könyvet vagy a Lefkovicsék gyászolnak. De mindez nem menti azt, hogy sikerületlen presztízsprojektekre jutnak gigaösszegek, míg tehetséges rendezőket és projekteket sorra utasítanak vissza. Miként ahogy az államilag támogatott filmekben felbukkanó remek színészek sem mentik, hogy mást meg feketelistára tesznek. Nagy Ervin beszélt a múlt héten arról, hogy bár ő lett volna a Szia, életem! főszereplője, de közölték Geszti Péter producerrel, hogy ez esetben a film nem fog elkészülni. Nagy Ervin láthatóan becsípődött egy-két hatalomközeli embernek, ebben éppúgy lehetnek politikai okok, mint szakmai féltékenység. (Van, aki a Kincsem főszerepét nem bocsátja meg máig Nagy Ervinnek.) Az okok viszont mellékesek, a kérdés inkább az, hogy veszi a bátorságot bárki arra a rendszerváltás után évtizedekkel, hogy feketelistázzon színészeket? Nemcsak Nagyról van szó, hasonlókról beszélt korábban Lengyel Tamás is. Mindezt nem teszi semmissé, ha más ellenzéki érzelmű színészek viszont szerepelhetnek filmben. A döntéshozóknak érdemes lenne végre tényleg csak azt szem előtt tartani, hogy minőségi munkák szülessenek. Márpedig Nagy Ervin főszereplésével készült el például az utóbbi évtizedek legjobb magyar sorozata, A Király. Az állami támogatásból kieső filmek pedig sorra nyerik a nagy, nemzetközi díjakat. Ez fog megmaradni évtizedekre, nem pedig a Blokád megmosolyogtató propagandisztikussága. 99