Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)
2023-12-22 / 51-52. szám
30 ! MAGAZIN 2023. DECEMBER 22- - 2024. JANUAR 4. | Magyar Hang Albert Enikő A z orosházi Wesley-iskolában pontban 10 órakor kezdődik péntek reggelenként az adventi gyertyagyújtás. Bő negyedórával korábban érkezünk, a lépcsőfordulóban kijelölt adventi helyszín már ünneplőbe öltözött: a csipketerítővel letakart zongorán barna-fehér kartonból készült papírházikók, hófehér karácsonyfamakettek, apró, világító mécsesek. Sorra nyílnak az osztálytermek ajtajai, és jönnek az ünneplők, pedagógusok a tanítványaikkal, rendezett sorokban. Aprócska ovisok az óvó néni kezét szorongatva, kajla kamaszok zavartan nevetgélve. Mellém egy tíz év körüli szöszke Down-szindrómás kislány kerül, büszkén végigsimítja hófehér nejlonblúzát, megdicsérem, erre megölel, csupa mosoly. „Közeledik a karácsony, a harmadik gyertya az öröm gyertyája” - halljuk az ünnepi beszédek foszlányait. „Nem az a lényeg, hol vagyunk, hanem az, hogy megtaláljuk a magunk békességét. Erről szól ez az időszak.” Az igazgatónő meggyújtja a gyertyát, a felső tagozatosok kinyitják az adventi kalendárium aktuális ablakait. Én sokáig nem ide jártam, csak bezárt az iskolám - súgja oda egy nyolcadikos copfos kislány. Aztán következik a Csendes éj, az éneklésbe ő is bekapcsolódik. Alig fél órát tart a reggeli áhítat, utána kivételesen nem a tanulás következik - a jövő heti karácsonyi előadásra kell próbálni. Ahol, mint minden piros betűs ünnepen, tiszteletét teszi majd Iványi Gábor, a szülők is hivatalosak az ünnepségre. Átvonulunk hát az iskolával egybeépített tornaterembe. A nyolcadikos kislány újra megtalál, nem néz a szemembe, a melegítőfelsője madzagjával babrál, de közben megállás nélkül mesél. - Elégedett vagy az új iskolával? - kérdezem. - Először azt hittem minden iskola egyforma, de itt jó, hogy óra közben beszélgethetünk. Például arról, ami zavar minket. A tanár néni nem haragszik, azt mondta, mindent meg kell tudnunk beszélni - feleli. Közben a többiek a próbára készülnek: egy szemüveges kislányra fehér fejkendő kerül, kezébe pólyába csavart játékbabát adnak - ő lesz Mária. A nagyfiúk kucsmát, báránybőr bekecset kapnak, készülnek a pásztorok szerepére, lesz, aki arany színű koronát, színes palástot ölt, mint a háromkirályok. A többiek a földön ücsörögnek, szinte mindenki sorra kerül a szavalásban, aki mégsem, az az énekkart erősíti. - Ha nagy leszek, virágkötő vagy lovász leszek - folytatja a copfos. - De tudok már süteményt is sütni, főleg kókuszkockát! - Azt sütsz karácsonyra is? - kérdem, de most először elkomorul. - Idén úgy döntöttünk, nem karácsonyozunk. Meghalt apám, szívbillentyű elhalása volt. Én találtam meg. Azt mondja anya, ugyan minek karácsonyoznánk, úgyis csak sírnánk egyfolytában - érkezik a válasz. Nehéz erre okosat mondani. „A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel” - hangzik fel a Valahol Európában zenéje, amihez egyre többen csatlakoznak. - Itt minden gyerek értékes - súgja oda egy mosolygós tanárnő, közben rendíthetetlen türelemmel csitítja az olykor hangosabb nagyokat. - Egymást is támogatják. Itt van például Szilvikém, ő már nagyobbacska, de sehogy nem tudott megtanulni olvasni. Aztán a napokban egyre többször sikerült neki, volt, hogy egy egész mondatot végigolvasott. Úgy örült mindenki, összevissza ölelgették, tapsoltak neki - meséli. Majd odalép a pár méterre álldogáló fehér blúzos Down-szindrómás kislányhoz, magához öleli. - Diácskának nagy szüksége van az ölelgetésre, láttam a szemem sarkából, hogy nem mert kilépni a sorból, de már várta, hogy odamenjek hozzá - magyarázza. Egy szemüveges, hallókészüléket viselő nagyfiú is kíváncsian csatlakozik hozzánk, készséggel mesél terveiről: takarí-Az itt tanulók több mint 10 százaléka hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, sokan járnak be a környező kistelepülésekről. Családjaik aligha tudnák megoldani, hogy a gyereket napi szinten a több mint 30 kilométerre fekvő Hódmezővásárhelyre vagy Békéscsabára hordják tónak, konyhai kisegítőnek készül, most épp a tisztítószereket tanulják itt, az iskolában. A copfos kislány mintha minden fontosat elmondott volna, már csak toporog mellettem és a madzagjával játszik. - Te is fogsz énekelni? - kérdem óvatosan. - Verset mondani nem szeretek, de énekelni fogok, majd meglátod! - dicsekszik, és már hívnak is mindenkit, hogy csatlakozzon. „Itt van, aki csak néz, és van, aki beszél / és van, aki segít, hogyha kimerültél, / mert mindenki erős és életrevaló, / de van, aki csak árva és sose volt jó!” - zeng az ismert dal a kicsik és nagyobbak torkából. A nem is olyan kis csapatot fiatal lány vezényli, egy tanárnőtől kérdezem, talán ő is kolléga? - Fannika egy kolléganőm kislánya, Békéscsabán a zenei szakgimnáziumban tanul. Itt van minden szerdán, pár hónapja indította az énekkart. Azért ezt nem minden fiatal lány csinálná ilyen lelkiismeretesen, elhivatottan! - mondja leplezetlen büszkeséggel. Szükség is van efféle segítségre, mint később az igazgatónőtől, Pesics Hajnalkától megtudtuk. Szeptemberben 15 pedagógus hagyta ott az iskolát. A fenntartó, az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) pénzügyi nehézségei miatt a pedagógusok a nyári szünetben már nem kaptak fizetést, ám akkor még bizakodtak a helyzet rendezésében. Az Iványi Gáborhoz befolyó felajánlások és adományok egy részét azonban az adóhivatal inkasszóval bevonta, a MET által fenntartott oktatási intézmények egy részét be is kellett zárni. - Szeptember közepén volt olyan nap, amikor nyolc felmondás feküdt az asztalomon - emlékszik vissza Pesics Hajnalka. Orosházán megtapasztalták már, hogy a sérült gyerekekkel foglalkozó intézmények kevés politikust hoznak lázba: ezt az iskolát például már 2010-ben is be akarták zárni, mert fenntartásában sem a megye, sem a város vezetése nem látott fantáziát. Az elkeseredett szülők ekkor találták meg Iványi Gábort, aki nem csupán vállalta a sérült gyerekek intézményének fenntartását, de fejlesztéseket is indított. Az orosházi képviselő-testület novemberben megszavazott az iskolánknak egy egyszeri, 10 millió forintos támogatást, így a szeptemberi bérünket hiánytalanul megkaptuk - folytatja az igazgató. Ám fizetés azóta is csak részletekben és hiányosan érkezik. Közben sokszor a fejlesztésekhez szükséges eszközöket is a gyógypedagógusok hozzák be otthonról. - Bízunk abban, hogy januárban lesz bevétel az 1 százalékos felajánlásokból és azt talán már nem vonja el az adóhivatal. Most úgy számolunk, hogy tanév végéig valahogy kibírjuk, utána meglátjuk. - Mi tartja itt mégis a pedagógusokat? - Néha én is felteszem magamnak ezt a kérdést. Talán az, hogy elhivatottak és szeretik ezeket a gyerekeket. Elhivatottsággal azonban mégsem lehet fizetni a boltban, így nyáron az igazgatónő egy cukrászdában dolgozott, akadt kollégája, aki eladó volt, mások mezőgazdasági munkákat vállaltak. Van, aki a hiányos fizetést a közeli húsfeldolgozó üzemben végzett fizikai munkával egészíti ki, vagy egy másik iskolában óraadóként dolgozik. Ha ez az iskola megszűnne, a gyerekek közül is jó páran nehéz helyzetbe kerülnének. Az itt tanulók több mint 10 százaléka hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, sokan járnak be a környező kistelepülésekről. Családjaik aligha tudnák megoldani, hogy a gyereket napi szinten a több mint 30 kilométerre fekvő Hódmezővásárhelyre vagy Békéscsabára hordják. Míg az igazgatói szobában beszélgetünk, a folyosón ismét felhangzik az énekkar próbája: ezúttal karácsonyi énekeket gyakorolnak. Hátul a nagyobbak, az első sorokban az alsósok és egy nagyobb fiú, aki kerekes járókeretére ülve énekel - le sem veszik szemüket Fanniról, aki türelmesen vezényel, és sokadszorra is újrakezdi, ha valaki kiesik a ritmusból. Aki nem énekkaros, az osztályteremben várja, mikor indulnak a menzára, az illatok azt súgják, ma paprikás krumpli lesz az ebéd. „Csendes éj, szentséges éj, mindenek álma mély...” - a dallamok, a szöveg a helyükre kerültek, a gyerekek láthatóan fáradtak, de boldogok - mindent megtettek, hogy az idei ünnepség jól sikerüljön. Erre a karácsonyi koncertre nemcsak a szülők és Iványi Gábor, de bizonyosan az Istenfia is megérkezik. „Itt minden gyerek értékes” Az orosházi iskola tanárai gyakran fizikai munkával kénytelenek pénzt keresni, többségük mégis kitart a kisdiákok mellett Nyár óta nem kapnak rendesen fizetést, mégis elhivatottsággal és szeretettel készítik fel Orosházán a sérült gyerekeket a karácsonyi ünnepségre a pedagógusok. Az Iványi Gábor vezette egyház által fenntartott Wesley János Gyógypedagógiai Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Speciális Szakiskola intézményében jártunk. ◄ Készülődés a karácsonyi ünnepre. Jó pásztorok FOTÓ:VÉGH LÁSZLÓ