Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)

2023-12-22 / 51-52. szám

30 ! MAGAZIN 2023. DECEMBER 22- - 2024. JANUAR 4. | Magyar Hang Albert Enikő A z orosházi Wesley-isko­­lában pontban 10 órakor kezdő­dik péntek reg­gelenként az adventi gyertyagyújtás. Bő negyedórával korábban érkezünk, a lépcsőfordu­lóban kijelölt adventi helyszín már ünneplőbe öltözött: a csipketerítő­­vel letakart zongorán barna-fehér kartonból készült papírházikók, hófehér karácsonyfamakettek, apró, világító mécsesek. Sorra nyílnak az osztálytermek ajtajai, és jönnek az ünneplők, pedagógusok a tanítvá­nyaikkal, rendezett sorokban. Ap­rócska ovisok az óvó néni kezét szo­rongatva, kajla kamaszok zavartan nevetgélve. Mellém egy tíz év körüli szöszke Down-szindrómás kislány kerül, büszkén végigsimítja hófe­hér nejlonblúzát, megdicsérem, erre megölel, csupa mosoly. „Közeledik a karácsony, a har­madik gyertya az öröm gyertyá­ja” - halljuk az ünnepi beszédek foszlányait. „Nem az a lényeg, hol vagyunk, hanem az, hogy megta­láljuk a magunk békességét. Erről szól ez az időszak.” Az igazgató­nő meggyújtja a gyertyát, a felső tagozatosok kinyitják az adventi kalendárium aktuális ablakait.­­ Én sokáig nem ide jártam, csak bezárt az iskolám - súgja oda egy nyolca­dikos copfos kislány. Aztán követ­kezik a Csendes éj, az éneklésbe ő is bekapcsolódik. Alig fél órát tart a reggeli áhítat, utána kivételesen nem a tanulás következik - a jövő heti karácso­nyi előadásra kell próbálni. Ahol, mint minden piros betűs ünnepen, tiszteletét teszi majd Iványi Gábor, a szülők is hivatalosak az ünnep­ségre. Átvonulunk hát az iskolával egybeépített tornaterembe. A nyol­cadikos kislány újra megtalál, nem néz a szemembe, a melegítőfelső­je madzagjával babrál, de közben megállás nélkül mesél. - Elégedett vagy az új iskolával? - kérdezem. - Először azt hittem minden isko­la egyforma, de itt jó, hogy óra köz­ben beszélgethetünk. Például arról, ami zavar minket. A tanár néni nem haragszik, azt mondta, mindent meg kell tudnunk beszélni - feleli. Közben a többiek a próbára készül­nek: egy szemüveges kislányra fehér fejkendő kerül, kezébe pólyába csa­vart játékbabát adnak - ő lesz Mária. A nagyfiúk kucsmát, báránybőr be­kecset kapnak, készülnek a pászto­rok szerepére, lesz, aki arany színű koronát, színes palástot ölt, mint a háromkirályok. A többiek a földön ücsörögnek, szinte mindenki sor­ra kerül a szavalásban, aki mégsem, az az énekkart erősíti. - Ha nagy leszek, virágkötő vagy lovász leszek - folytatja a copfos. - De tudok már süteményt is sütni, főleg kókusz­kockát! - Azt sütsz karácsonyra is? - kérdem, de most először elkomo­rul. - Idén úgy döntöttünk, nem ka­­rácsonyozunk. Meghalt apám, szív­billentyű­ elhalása volt. Én találtam meg. Azt mondja anya, ugyan minek karácsonyoznánk, úgyis csak sír­nánk egyfolytában - érkezik a vá­lasz. Nehéz erre okosat mondani. „A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel” - hang­zik fel a Valahol Európában zenéje, amihez egyre többen csatlakoznak. - Itt minden gyerek értékes - súg­ja oda egy mosolygós tanárnő, köz­ben rendíthetetlen türelemmel csi­­títja az olykor hangosabb nagyokat. - Egymást is támogatják. Itt van például Szilvikém­, ő már nagyob­bacska, de sehogy nem tudott meg­tanulni olvasni. Aztán a napokban egyre többször sikerült neki, volt, hogy egy egész mondatot végigol­vasott. Úgy örült mindenki, ös­­­szevissza ölelgették, tapsoltak neki - meséli. Majd odalép a pár méterre álldogáló fehér blúzos Down-szind­­rómás kislányhoz, magához öleli. - Diácskának nagy szüksége van az ölelgetésre, láttam a szemem sar­kából, hogy nem mert kilépni a sor­ból, de már várta, hogy odamenjek hozzá - magyarázza. Egy szemüve­ges, hallókészüléket viselő nagyfiú is kíváncsian csatlakozik hozzánk, készséggel mesél terveiről: takarí-Az itt tanulók több mint 10 százaléka hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, sokan járnak be a környező kistelepülésekről. Családjaik aligha tudnák megoldani, hogy a gyereket napi szinten a több mint 30 kilométerre fekvő Hódmezővásárhelyre vagy Békéscsabára hordják tónak, konyhai kisegítőnek készül, most épp a tisztítószereket tanulják itt, az iskolában. A copfos kislány mintha minden fontosat elmondott volna, már csak toporog mellettem és a madzagjával játszik. - Te is fogsz énekelni? - kérdem óvatosan. - Verset mondani nem szeretek, de énekelni fogok, majd meglátod! - dicsekszik, és már hívnak is min­denkit, hogy csatlakozzon. „Itt van, aki csak néz, és van, aki beszél / és van, aki segít, hogyha kimerültél, / mert mindenki erős és életrevaló, / de van, aki csak árva és sose volt jó!” - zeng az ismert dal a kicsik és nagyobbak torkából. A nem is olyan kis csapatot fiatal lány vezényli, egy tanárnőtől kérdezem, talán ő is kolléga? - Fannika egy kolléga­nőm kislánya, Békéscsabán a zenei szakgimnáziumban tanul. Itt van minden szerdán, pár hónapja in­dította az énekkart. Azért ezt nem minden fiatal lány csinálná ilyen lelkiismeretesen, elhivatottan! - mondja leplezetlen büszkeséggel. Szükség is van efféle segítségre, mint később az igazgatónőtől, Pesics Hajnalkától megtudtuk. Szeptem­berben 15 pedagógus hagyta ott az iskolát. A fenntartó, az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) pénzügyi nehézségei miatt a pedagógusok a nyári szünetben már nem kaptak fizetést, ám akkor még bizakodtak a helyzet rendezésében. Az Iványi Gáborhoz befolyó felajánlások és adományok egy részét azonban az adóhivatal inkasszóval bevonta, a MET által fenntartott oktatási in­tézmények egy részét be is kellett zárni. - Szeptember közepén volt olyan nap, amikor nyolc felmondás feküdt az asztalomon - emlékszik vissza Pesics Hajnalka. Orosházán megtapasztalták már, hogy a sérült gyerekekkel foglalkozó intézmé­nyek kevés politikust hoznak lázba: ezt az iskolát például már 2010-ben is be akarták zárni, mert fenntar­tásában sem a megye, sem a város vezetése nem látott fantáziát. Az elkeseredett szülők ekkor találták meg Iványi Gábort, aki nem csupán vállalta a sérült gyerekek intézmé­nyének fenntartását, de fejlesz­téseket is indított.­­ Az orosházi képviselő-testület novemberben megszavazott az iskolánknak egy egyszeri, 10 millió forintos támoga­tást, így a szeptemberi bérünket hi­ánytalanul megkaptuk - folytatja az igazgató. Ám fizetés azóta is csak részletekben és hiányosan érkezik. Közben sokszor a fejlesztésekhez szükséges eszközöket is a gyógy­pedagógusok hozzák be otthonról. - Bízunk abban, hogy januárban lesz bevétel az 1 százalékos fel­ajánlásokból és azt talán már nem vonja el az adóhivatal. Most úgy számolunk, hogy tanév végéig va­lahogy kibírjuk, utána meglátjuk. - Mi tartja itt mégis a pedagó­gusokat? - Néha én is felteszem magam­nak ezt a kérdést. Talán az, hogy el­hivatottak és szeretik ezeket a gye­rekeket. Elhivatottsággal azonban még­sem lehet fizetni a boltban, így nyáron az igazgatónő egy cukrász­dában dolgozott, akadt kollégája, aki eladó volt, mások mezőgazdasági munkákat vállaltak. Van, aki a hiá­nyos fizetést a közeli húsfeldolgozó üzemben végzett fizikai munkával egészíti ki, vagy egy másik iskolában óraadóként dolgozik. Ha ez az isko­la megszűnne, a gyerekek közül is jó páran nehéz helyzetbe kerülnének. Az itt tanulók több mint 10 száza­léka hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, sokan járnak be a környező kistelepülésekről. Családjaik aligha tudnák megol­dani, hogy a gyereket napi szinten a több mint 30 kilométerre fekvő Hódmezővásárhelyre vagy Békés­csabára hordják. Míg az igazgatói szobában be­szélgetünk, a folyosón ismét fel­hangzik az énekkar próbája: ezúttal karácsonyi énekeket gyakorolnak. Hátul a nagyobbak, az első sorok­ban az alsósok és egy nagyobb fiú, aki kerekes járókeretére ülve énekel - le sem veszik szemüket Fanniról, aki türelmesen vezényel, és sokad­­szorra is újrakezdi, ha valaki kiesik a ritmusból. Aki nem énekkaros, az osztályteremben várja, mikor indul­nak a menzára, az illatok azt súgják, ma paprikás krumpli lesz az ebéd. „Csendes éj, szentséges éj, min­denek álma mély...” - a dallamok, a szöveg a helyükre kerültek, a gye­rekek láthatóan fáradtak, de boldo­gok - mindent megtettek, hogy az idei ünnepség jól sikerüljön. Erre a karácsonyi koncertre nemcsak a szülők és Iványi Gábor, de bizo­nyosan az Istenfia is megérkezik. „Itt minden gyerek értékes” Az orosházi iskola tanárai gyakran fizikai munkával kénytelenek pénzt keresni, többségük mégis kitart a kisdiákok mellett Nyár óta nem kapnak rendesen fizetést, mégis elhivatottsággal és szeretettel készítik fel Orosházán a sérült gyerekeket a karácsonyi ün­nepségre a pedagógusok. Az Iványi Gábor vezette egyház által fenntar­tott Wesley János Gyógypedagógiai Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Speciális Szakiskola intézményében jártunk. ◄ Készülődés a karácsonyi ünnepre. Jó pásztorok FOTÓ:VÉGH LÁSZLÓ

Next