Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)

2023-12-22 / 51-52. szám

40MAGAZIN 2023. DECEMBER 22. - 2024. JANUÁR 4. Magyar Hang M­akrai Sonja A­z üveggömbök története egészen az 1600-as éve­kig nyúlik vissza: akkor démoncsapdaként akasz­­­tották az ablakokba, hogy így űzzék el az ártó lényeket, boszorkányokat. A karácsonyfák megjelenésekor ele­inte azért kerültek fel a fára, hogy távol tartsák az ünnep szentségé­től a gonosz erők­et, a XIX. század­ra azonban már kizárólag díszként funkcionáltak. Az első ilyen tárgya­kat az üvegfújásáról 1597 óta ismert Lauscha nevű türingiai faluban készítette el Hans Greiner. A mes­ter a pénzszűke miatt nem tudott az ünnepekre almát és diót venni, viszont gyerekeinek szeretett vol­na örömöt szerezni, így üvegből al­kotta meg a finomságokat. Kezdet­ben bonyolult eljárással, szabadon fújással születtek meg a díszek, ezt később a formába fújás váltotta fel. Folyamatosan alakultak a techni­kák, megjelentek a színes, vastag falú és ólomtükrös gömbök, majd az ezüstnitrát használatával a tükrös felületű díszek, az irizáló festéknek köszönhetően aztán több színben is pompázhattak a különböző formák. A rögzítőanyagként használt zse­latin révén pedig arany- és ezüst­porral, kristályos öntettel lehetett tovább ékesíteni a gömböket. Az üvegdíszek Viktória király­nő német származású férje, Albert herceg révén indultak hódító út­jukra, a királyi pár több német ka­rácsonyi hagyományt is meghono­sított Nagy-Britanniában, ahonnan aztán - legtöbbször az Egyesült Államok közvetítésével - szinte az egész világon elterjedtek. A XX. szá­zad elején megtört a lauschai üveg­díszek egyeduralma, megjelentek a bécsi, majd a lengyel, az amerikai és a japán gyártók, de a legerősebb vetélytársnak Jablonec bizonyult. A cseh város filigránüvegeket kez­dett gyártani szabadon fújt üvegből. Az apró, vékony csövekből, gyöngy­szerű gömbökből hajszálvékony drótra fűzött, könnyed díszeket - esernyőt, hajót, szélmalmot és biciklit - állítottak elő az üvegfúvók. Magyarországon létezik egy kézműves manufaktúra, ahol több évtizede készítenek üveg kará­csonyfadíszeket. Szabó Lajos és felesége, Szabóné Galántai Mari­anna 1963-ban hozta létre családi vállalkozásukat, de kacskaringós út vezetett el a díszekig. Az ipa­rengedélyüket flokkolásra, azaz elektrosztatikus bársonyozásra, elektrosztatikus szórásra kapták meg, ez a technológia akkoriban újdonságnak számított még Nyu­gaton is. A levelezőlapoktól a női táskáig mindent tudtak díszíteni az eljárással, de a legnagyobb bevételt a bársonyozott vállfák hozták. - Akkoriban az Artexen keresz­tül lehetett külföldre értékesíteni, mi is ott próbálkoztunk. Egyszer egy holland kereskedő érkezett, akinek nagyon megtetszettek a szőrözött vállfáink. Egy évig gyártottunk neki, de sajnos meghalt egy autóbaleset­ben, és a kapcsolat megszakadt - mesél a kezdetekről Szabó Lajos. A házaspár a nulláról kezdte újra, sokáig keresgélték, mivel lenne ér­demes foglalkozni. Ekkor találta meg őket egy gyermekkönyveket gyártó papírfeldolgozó, akinek a pincebeli raktárhelyisége beázott, az ott tá­rolt könyvek borítója tönkrement. - Megkeresett bennünket, tu­dunk-e kezdeni valamit a papír­ral, tudunk-e borítót bársonyozni. Tudtunk. Szabadságot vettem ki, és éjt nappallá téve dolgoztunk a há­zunk pincéjében. De ezt csak így lehetett csinálni - emlékszik vis­­­sza Szabó Lajos. A türelem, a folyamatos kíván­csiság és az állandó fejlődésre törek­vés jellemezte Szabó Lajos pályáját. Egy félig kész házban éltek három gyerekkel, de a nehézségek ellené­re is élete egyik legboldogabb idő­szakának tekinti ezeket az éveket. - A kollégáim és a magam ne­vére befizettünk a gyári közétkez­tetésbe, és onnan vittem haza az ebédet. Emlékszem, szerdánként volt piskótatekercs, a gyerekek ilyenkor ettek csak csemegét. Ami­kor ez nem volt, akkor megfőztük a paprikás krumplit vagy a bable­vest. Egyszerűen éltünk, de nem ez számított, nem panaszkodtunk. A feleségemmel összekapaszkod­tunk, boldogok voltunk. A felvonógyár tervezőmérnöke végül az önállósulás mellett dön­tött. Merész döntés volt, hisz akko­riban nagyon nehéz volt az állami szektoron kívül boldogulni, ahogy a Patyolatot, a maszekokat is pári­aként kezelték. Áruikat csak a trafi­kokon vagy a cigány kereskedőkön keresztül tudták értékesíteni, de utóbbiak az ország legeldugottabb szegletébe is elvitték azokat. Később a játékgyártásra tértek át: készítettek babaházbútorokat, matchbox típusú autókat és moto­rokat, moncsicsit, de nekik köszön­hetően terjedtek el itthon az autók kalaptartóján utazó, bársonyozott bólogató kutyák is.­­ A Duna-parti szállodasoron sétáltunk a feleségemmel, ahol megláttunk egy gyönyörű Opelt, közelről is megcsodáltuk. Indultam volna tovább, amikor a feleségem visszahívott, hogy megmutas­sa a kalaptartón lévő farkaskutyát. Rögtön tudtuk, hogy ilyet nekünk is kell készítenünk. Felkerestem egy fiatal szobrászt, terveztettem vele egy tacskót, és a műhelyben elkészítettük a bólogatós kutyát. Nem volt nehéz, hisz a technika adott volt - idézi fel Szabó Lajos. Játékaiknak a rendszerváltásig óriási sikerük volt, nemcsak a keleti piacra, a tengerentúlra is exportál­tak. Kipróbálták a játékok krómo­zását is, de a meglévő gépet a ba­babútorok készítésével nem lehetett teljes kapacitáson működtetni. Az egyik alkalmazottjuk felesége, aki karácsonyfadíszeket készített az Iparművészeti Vállalatnál, éppen nyugdíjba ment, ez pedig pont kapóra jött Szabóéknak. - Kitaláltuk, hogy csináljunk karácsonyfadíszeket, ő fújja, mi pedig ezüstözzük. De ez akkor még mellékszál volt az életünkben. A cég az évek alatt szépen ki­nőtte magát, a családi ház pincéjét felváltotta egy nagy csarnok az Új­pesti Bőrgyár területén, amit Szabó Lajos már a fiaival bérelt. Az egyikük keféket, a másik illatszereket készí­tett, a családfő pedig a műanyag játékok helyett már orvosi üvege­ket, ampullákat és kölnisüvegcséket gyártott, melyhez saját maga épített egy hetvenkilónyi üveg megolvasz­tására alkalmas kemencét. A kézzel készült üvegdíszek is ekkor váltak fő profiljukká, a szocialista blokk ös­­­szeomlása azonban az ő életüket is gyökeresen átalakította. Ahogy Sza­bó úr fogalmaz, 24 óra alatt megfor­dult velük a világ. - Volt a Vörösmarty téren egy üvegkereskedő, akinek megmutat­tam pár mintát, azonnal le is csa­pott rájuk. Felhívott, hogy két hét múlva menjek be, mert az olaszok és a törökök is rendeltek, de egy hatalmas szállítmányra lenne igény Amerikában is. A rendszerváltás ha­tására egyik napról a másikra men­tünk tönkre: amikor következőleg mentem, már senki nem volt ott, a céget felszámolták, a rendelések­nek se híre, se hamva nem volt. Ahogy korábban már oly sok­szor, akkor is újrakezdték, kitartá­suknak pedig meglett a gyümölcse: díszeikkel visszatérően ott lehettek a nürnbergi és a frankfurti kará­csonyi vásárokon, utóbbin egyszer beválogatták őket a világ negyven legjobb kiállítója közé. - A feleségemnek, aki textil­technikusként végzett, nagyon jó érzéke volt mindenhez, így a szí­nekhez is: egyszer álltunk a Balaton partján, és mivel én színtévesztő vagyok, elmesélte, mennyi árnya­lata van a viharos tónak. Én csak a koszos vizet láttam, ő viszont ezernyi részletet. Folyton kereste az újdonságot, ha külföldre mentünk, figyelte az új autókat, az új színe­ket, ezeket aztán itthon kikeverte. Tudta, ez lesz a trend a karácsony­­fadíszek esetében is. Évtizedek óta a Tárnok határá­ban lévő üzemükben - amit Szabó Lajos mellett lánya és veje vis­ - születnek meg az asztali üveg­fújással készülő és kézzel festett díszek: a klasszikus motívumok mellett a nosztalgikus darabok is szerepelnek a kínálatukban, de a mai trendeket is figyelemmel követik, készítenek például névre szóló gömböket is. Számos na­gyáruháznak szállítanak, de ők is árusítanak, az ünnephez közeledve pedig óvodás és iskolás csoportok­nak tartanak bemutatókat, ilyenkor a gyerekek megfesthetik saját dí­szeiket. Pihenőjük csak karácsony­kor van, de vízkereszt után már új­­­raindul a munka az üzemben, ahol év közben is várják a vásárlókat. Vannak, akik azért keresik fel őket, hogy a régi, törött családi díszeket megjavítsák vagy újragyártsák, az év elején, amikor még nem nagy a hajtás, ezeknek a kéréseknek is megpróbálnak eleget tenni. Szabó Lajos jövő tavasszal lesz kilencvenegy éves, de a mai napig dolgozik, készíti a szerszámokat, beszélgetésünk alatt épp egy med­vedísszel foglalatoskodik. Mint mondja, a szívéhez legközelebb mindig az utolsó elkészített dísz áll. Az elmúlt években, amióta elve­szítette a feleségét, a karácsonyokat nehéz szívvel éli meg, pedig Szabó Lajos számára ez az ünnep mindig különös jelentőséggel bírt. - A karácsony nekem mindig a várakozásról szól, azokról a pilla­natokról, amikor a családdal együtt énekelünk, imádkozunk. És szól az illatról: narancs, szentjánoskenyér, csillagszóró, gyertya, fenyő. Nekem ez a karácsony. Igyekeztem mindig olyan hangulatot teremteni a gyere­keimnek, amit én éltem meg a szü­leim mellett. 1943-ban, a háború idején nem lehetett fenyőt venni, édesapám a seprűnyélre drótozott fel pár ágacskát, édesanyám szalon­cukrot főzött, amit becsomagoltunk, és felakasztottunk a „fára”. Marga­­rinos krumplit ettünk, ajándékként alumíniumdrótból és cérnaspulni­­ból készült motort kaptunk, azzal játszottunk egész este. Csoda volt. Olyan szép ajándékom több nem is volt, mint az. Medvedísz és bólogató kutya Arany- és ezüstdió, pöttyös gomba, teáskanna és szódásszifon, madarak és tobozok, harangok és gömbök - klasszikus, üvegből készült karácsonyfadíszek, amelyekhez minden generációnak fűződik emléke. Volt idő, amikor a Konzum szaloncukor dobozában őrizték ezeket a kincseket, vatta közé bújtatva, az aranyhaj és az édesség kisimított papírja mellett. Aztán, ahogy a karácsonyi dekorációt az aktuális tren­dekhez igazították, az üvegdíszek kimentek a divatból, de pár éve újra ráirányult a figyelem a nosztalgikus hangulatú kiegészítőkre, amelyek a régi ünnepek hangulatát idézik meg. ▲ Szabó Lajos munka közben. Kacskaringós út a díszekig 4 Az üvegdíszeket kézzel festik. Tradíciók és modern trendek FOTÓK: VÉGH LÁSZLÓ

Next