Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)
2023-12-22 / 51-52. szám
40MAGAZIN 2023. DECEMBER 22. - 2024. JANUÁR 4. Magyar Hang Makrai Sonja Az üveggömbök története egészen az 1600-as évekig nyúlik vissza: akkor démoncsapdaként akasztották az ablakokba, hogy így űzzék el az ártó lényeket, boszorkányokat. A karácsonyfák megjelenésekor eleinte azért kerültek fel a fára, hogy távol tartsák az ünnep szentségétől a gonosz erőket, a XIX. századra azonban már kizárólag díszként funkcionáltak. Az első ilyen tárgyakat az üvegfújásáról 1597 óta ismert Lauscha nevű türingiai faluban készítette el Hans Greiner. A mester a pénzszűke miatt nem tudott az ünnepekre almát és diót venni, viszont gyerekeinek szeretett volna örömöt szerezni, így üvegből alkotta meg a finomságokat. Kezdetben bonyolult eljárással, szabadon fújással születtek meg a díszek, ezt később a formába fújás váltotta fel. Folyamatosan alakultak a technikák, megjelentek a színes, vastag falú és ólomtükrös gömbök, majd az ezüstnitrát használatával a tükrös felületű díszek, az irizáló festéknek köszönhetően aztán több színben is pompázhattak a különböző formák. A rögzítőanyagként használt zselatin révén pedig arany- és ezüstporral, kristályos öntettel lehetett tovább ékesíteni a gömböket. Az üvegdíszek Viktória királynő német származású férje, Albert herceg révén indultak hódító útjukra, a királyi pár több német karácsonyi hagyományt is meghonosított Nagy-Britanniában, ahonnan aztán - legtöbbször az Egyesült Államok közvetítésével - szinte az egész világon elterjedtek. A XX. század elején megtört a lauschai üvegdíszek egyeduralma, megjelentek a bécsi, majd a lengyel, az amerikai és a japán gyártók, de a legerősebb vetélytársnak Jablonec bizonyult. A cseh város filigránüvegeket kezdett gyártani szabadon fújt üvegből. Az apró, vékony csövekből, gyöngyszerű gömbökből hajszálvékony drótra fűzött, könnyed díszeket - esernyőt, hajót, szélmalmot és biciklit - állítottak elő az üvegfúvók. Magyarországon létezik egy kézműves manufaktúra, ahol több évtizede készítenek üveg karácsonyfadíszeket. Szabó Lajos és felesége, Szabóné Galántai Marianna 1963-ban hozta létre családi vállalkozásukat, de kacskaringós út vezetett el a díszekig. Az iparengedélyüket flokkolásra, azaz elektrosztatikus bársonyozásra, elektrosztatikus szórásra kapták meg, ez a technológia akkoriban újdonságnak számított még Nyugaton is. A levelezőlapoktól a női táskáig mindent tudtak díszíteni az eljárással, de a legnagyobb bevételt a bársonyozott vállfák hozták. - Akkoriban az Artexen keresztül lehetett külföldre értékesíteni, mi is ott próbálkoztunk. Egyszer egy holland kereskedő érkezett, akinek nagyon megtetszettek a szőrözött vállfáink. Egy évig gyártottunk neki, de sajnos meghalt egy autóbalesetben, és a kapcsolat megszakadt - mesél a kezdetekről Szabó Lajos. A házaspár a nulláról kezdte újra, sokáig keresgélték, mivel lenne érdemes foglalkozni. Ekkor találta meg őket egy gyermekkönyveket gyártó papírfeldolgozó, akinek a pincebeli raktárhelyisége beázott, az ott tárolt könyvek borítója tönkrement. - Megkeresett bennünket, tudunk-e kezdeni valamit a papírral, tudunk-e borítót bársonyozni. Tudtunk. Szabadságot vettem ki, és éjt nappallá téve dolgoztunk a házunk pincéjében. De ezt csak így lehetett csinálni - emlékszik vissza Szabó Lajos. A türelem, a folyamatos kíváncsiság és az állandó fejlődésre törekvés jellemezte Szabó Lajos pályáját. Egy félig kész házban éltek három gyerekkel, de a nehézségek ellenére is élete egyik legboldogabb időszakának tekinti ezeket az éveket. - A kollégáim és a magam nevére befizettünk a gyári közétkeztetésbe, és onnan vittem haza az ebédet. Emlékszem, szerdánként volt piskótatekercs, a gyerekek ilyenkor ettek csak csemegét. Amikor ez nem volt, akkor megfőztük a paprikás krumplit vagy a bablevest. Egyszerűen éltünk, de nem ez számított, nem panaszkodtunk. A feleségemmel összekapaszkodtunk, boldogok voltunk. A felvonógyár tervezőmérnöke végül az önállósulás mellett döntött. Merész döntés volt, hisz akkoriban nagyon nehéz volt az állami szektoron kívül boldogulni, ahogy a Patyolatot, a maszekokat is páriaként kezelték. Áruikat csak a trafikokon vagy a cigány kereskedőkön keresztül tudták értékesíteni, de utóbbiak az ország legeldugottabb szegletébe is elvitték azokat. Később a játékgyártásra tértek át: készítettek babaházbútorokat, matchbox típusú autókat és motorokat, moncsicsit, de nekik köszönhetően terjedtek el itthon az autók kalaptartóján utazó, bársonyozott bólogató kutyák is. A Duna-parti szállodasoron sétáltunk a feleségemmel, ahol megláttunk egy gyönyörű Opelt, közelről is megcsodáltuk. Indultam volna tovább, amikor a feleségem visszahívott, hogy megmutassa a kalaptartón lévő farkaskutyát. Rögtön tudtuk, hogy ilyet nekünk is kell készítenünk. Felkerestem egy fiatal szobrászt, terveztettem vele egy tacskót, és a műhelyben elkészítettük a bólogatós kutyát. Nem volt nehéz, hisz a technika adott volt - idézi fel Szabó Lajos. Játékaiknak a rendszerváltásig óriási sikerük volt, nemcsak a keleti piacra, a tengerentúlra is exportáltak. Kipróbálták a játékok krómozását is, de a meglévő gépet a bababútorok készítésével nem lehetett teljes kapacitáson működtetni. Az egyik alkalmazottjuk felesége, aki karácsonyfadíszeket készített az Iparművészeti Vállalatnál, éppen nyugdíjba ment, ez pedig pont kapóra jött Szabóéknak. - Kitaláltuk, hogy csináljunk karácsonyfadíszeket, ő fújja, mi pedig ezüstözzük. De ez akkor még mellékszál volt az életünkben. A cég az évek alatt szépen kinőtte magát, a családi ház pincéjét felváltotta egy nagy csarnok az Újpesti Bőrgyár területén, amit Szabó Lajos már a fiaival bérelt. Az egyikük keféket, a másik illatszereket készített, a családfő pedig a műanyag játékok helyett már orvosi üvegeket, ampullákat és kölnisüvegcséket gyártott, melyhez saját maga épített egy hetvenkilónyi üveg megolvasztására alkalmas kemencét. A kézzel készült üvegdíszek is ekkor váltak fő profiljukká, a szocialista blokk összeomlása azonban az ő életüket is gyökeresen átalakította. Ahogy Szabó úr fogalmaz, 24 óra alatt megfordult velük a világ. - Volt a Vörösmarty téren egy üvegkereskedő, akinek megmutattam pár mintát, azonnal le is csapott rájuk. Felhívott, hogy két hét múlva menjek be, mert az olaszok és a törökök is rendeltek, de egy hatalmas szállítmányra lenne igény Amerikában is. A rendszerváltás hatására egyik napról a másikra mentünk tönkre: amikor következőleg mentem, már senki nem volt ott, a céget felszámolták, a rendeléseknek se híre, se hamva nem volt. Ahogy korábban már oly sokszor, akkor is újrakezdték, kitartásuknak pedig meglett a gyümölcse: díszeikkel visszatérően ott lehettek a nürnbergi és a frankfurti karácsonyi vásárokon, utóbbin egyszer beválogatták őket a világ negyven legjobb kiállítója közé. - A feleségemnek, aki textiltechnikusként végzett, nagyon jó érzéke volt mindenhez, így a színekhez is: egyszer álltunk a Balaton partján, és mivel én színtévesztő vagyok, elmesélte, mennyi árnyalata van a viharos tónak. Én csak a koszos vizet láttam, ő viszont ezernyi részletet. Folyton kereste az újdonságot, ha külföldre mentünk, figyelte az új autókat, az új színeket, ezeket aztán itthon kikeverte. Tudta, ez lesz a trend a karácsonyfadíszek esetében is. Évtizedek óta a Tárnok határában lévő üzemükben - amit Szabó Lajos mellett lánya és veje vis - születnek meg az asztali üvegfújással készülő és kézzel festett díszek: a klasszikus motívumok mellett a nosztalgikus darabok is szerepelnek a kínálatukban, de a mai trendeket is figyelemmel követik, készítenek például névre szóló gömböket is. Számos nagyáruháznak szállítanak, de ők is árusítanak, az ünnephez közeledve pedig óvodás és iskolás csoportoknak tartanak bemutatókat, ilyenkor a gyerekek megfesthetik saját díszeiket. Pihenőjük csak karácsonykor van, de vízkereszt után már újraindul a munka az üzemben, ahol év közben is várják a vásárlókat. Vannak, akik azért keresik fel őket, hogy a régi, törött családi díszeket megjavítsák vagy újragyártsák, az év elején, amikor még nem nagy a hajtás, ezeknek a kéréseknek is megpróbálnak eleget tenni. Szabó Lajos jövő tavasszal lesz kilencvenegy éves, de a mai napig dolgozik, készíti a szerszámokat, beszélgetésünk alatt épp egy medvedísszel foglalatoskodik. Mint mondja, a szívéhez legközelebb mindig az utolsó elkészített dísz áll. Az elmúlt években, amióta elveszítette a feleségét, a karácsonyokat nehéz szívvel éli meg, pedig Szabó Lajos számára ez az ünnep mindig különös jelentőséggel bírt. - A karácsony nekem mindig a várakozásról szól, azokról a pillanatokról, amikor a családdal együtt énekelünk, imádkozunk. És szól az illatról: narancs, szentjánoskenyér, csillagszóró, gyertya, fenyő. Nekem ez a karácsony. Igyekeztem mindig olyan hangulatot teremteni a gyerekeimnek, amit én éltem meg a szüleim mellett. 1943-ban, a háború idején nem lehetett fenyőt venni, édesapám a seprűnyélre drótozott fel pár ágacskát, édesanyám szaloncukrot főzött, amit becsomagoltunk, és felakasztottunk a „fára”. Margarinos krumplit ettünk, ajándékként alumíniumdrótból és cérnaspulniból készült motort kaptunk, azzal játszottunk egész este. Csoda volt. Olyan szép ajándékom több nem is volt, mint az. Medvedísz és bólogató kutya Arany- és ezüstdió, pöttyös gomba, teáskanna és szódásszifon, madarak és tobozok, harangok és gömbök - klasszikus, üvegből készült karácsonyfadíszek, amelyekhez minden generációnak fűződik emléke. Volt idő, amikor a Konzum szaloncukor dobozában őrizték ezeket a kincseket, vatta közé bújtatva, az aranyhaj és az édesség kisimított papírja mellett. Aztán, ahogy a karácsonyi dekorációt az aktuális trendekhez igazították, az üvegdíszek kimentek a divatból, de pár éve újra ráirányult a figyelem a nosztalgikus hangulatú kiegészítőkre, amelyek a régi ünnepek hangulatát idézik meg. ▲ Szabó Lajos munka közben. Kacskaringós út a díszekig 4 Az üvegdíszeket kézzel festik. Tradíciók és modern trendek FOTÓK: VÉGH LÁSZLÓ