Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1961
Sánta Ferenc: Nácik (novella)
Nácik Sánta Ferenc novellája A pásztor eléggé öreg ember volt már, talán hatvan, hatvanöt esztendős fát vágott egy széles, magas tüskén. Mellette egy nyolc-kilenc év körüli fiú szedte össze a fadarabokat. Mindketten hallották a lovak dobbantásait, aztán azt is, hogy megállnak a hátuk mögött, aztán a gyufa sercegését, ahogyan rágyújtanak a hátuk mögött, de nem fordultak meg, vágták tovább a fát, mintha semmit nem hallottak volna. A két fegyveres a fenyvesből lépett elő, előzőleg hosszú ideig álltak a fák rejtekében és nézték a pásztorokat, a nyájat, az apró kunyhót, a szaladgáló fel-felesaholó kutyát. Aztán keresztüljöttek a legelőn, és a két ember mögött megállították a lovaikat. Ott álltak mögöttük, fújták a füstöt és hallgattak. A derekukon pisztoly, a hátukon keresztben átvetve puska, a lábaikat meg kilógatták a kengyelből. Telt az idő, csend volt — mintha nem is négy ember állna ott egymás közelében. Pedig hat embernek szülték őket , a fegyvereseket is, a pásztort is meg a gyermeket is. Amikor végigszívták a cigarettát, akkor az egyik fegyveres a nyeregről leakasztott egy nagy gumibotot és rászólt az öregemberre: — Te öreg ! — mondta. A pásztor éppen ütésre emelte a fejszéjét, de nem sújtott le vele, hanem gyorsan letette maga elé a földre, lekapta a fejéről a kalapját, megfordult s úgy fedetlen fővel, meghajolt egészen mélyen, amennyire csak tudott. Nem szólt, nem is emelte fel a tekintetét, csak állt ott a ló előtt, meghajolva, a kalapja a kezében, könnyű fehér haját meg azonnal meglebbentette a szellő. A gyerek, mintha egy szót sem hallott volna, szedte tovább a fát és rakta kupacba a többi mellé. Telt az idő tovább, a fegyveresek nem szóltak, az öreg meg ott hajolt előttük, meg sem moccant. Később aztán megszólalt a fegyveres, de soká, a lovak már dobbantgattak, csavargatták a fejüket. — Láttál valakit ? — kérdezte. Az öreg azonnal válaszolt, olyan gyorsan, mint ahogyan a fejszéjét is letette maga elé a földre : — Nem láttam senkit ! A másik fegyveres közelebb léptetett : — Azt kérdeztük : láttál-e embert errefelé ? ! — Nem láttam embert errefelé! — mondta az öreg ember. A tekintete a földön nyugodott, a bakancsát látta, füvet meg a ló patáját. — Gyere közelebb ! — mondta a gumibotos. Odament egészen közel a lóhoz. — Még közelebb ! Odaállt a ló lábához. — Még ! Odament egészen a fegyveres csizmája elé. A csizma hegyét látta, a kengyelt és a ló hasából egy darabot meg a füvet. A fegyveres lenyúlt a gumibottal az öreg álla alá és a magasba emelte az arcát. Az öregnek a dereka előre hajolt, a feje meg hátra a tarkójára, a szemét nem emelte fel, nézte a