Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1961
„Óh, én édes hazám, te jó Magyarország" - Eötvös József: Búcsú
HátÁ /'jÖIOÖJ 3áziz{: B\Œ CS\¡ Isten veled, hazám, hátrak hazája, Isten veled, te völgy, ti zöld hegyek ! Gyermek-reményim s bánátim tanyája, Isten tided, én messze dmegyek; Ha visszatérek, boldogulva, hon. Hadd lássam népemet mrányidon ! Nem mint Holvétia hótakart tetői. Nem nyúlnak oly magasra bérceid, 8 tán szebbek a Provence daltolt mezői, Mint zöld kalászt hullámzó téreid: Virág mit ér, mit ér a bérc nekem? Hazát kíván, hazáért ver szivem. Az ég egy kincset ad minden hazának, S a nemzet híven őrzi birtokát; Császárról szól a francia fiának, Büszkén mutatja Róma a falát, Hellásznak kincse egy domló rom; Tied hazám, egy szentelt fájdalom. Hallgatva áll Rákosnak szent határa, Ah régen hallgat immár a magyar ! 8 az ősök benyészett nyomdokára Az esti szellő új fövényt takar'; Hallgatva áll a tér, szívünk szorul, 8 egy könny beszél hazánk nagyságbrul. S egy könny Budáról, mey magas tetőjén Sötéten áll, egy bús emlékezet, Nagy sírköve hazámnak temetőjén, 8 ráírva mind, mi vélelveszett, Régen szétdönté az idő falát, Kövén meglátni a csaták nyomát. 8 még áll Mohács, még áll ! magasbra nőnek Az új barázdán s régi hősökön halászai, erőt ad a mezőnek. Bár rég lefolyt, a férfivér-özön. Nincs kő határán, nincsen kunhalom. De áll a tér s nem vész a fájdalom.