Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1962
Magyar költők, magyar tájak. Korolovszky Lajos bevezetése - Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Echohoz
élsakenut ’Uiliz Jiháhif. A TIHANYI ECHÓHOZ Oh Tihanijnak riadó leánya! Szállj ki szeni hegyed közül, lm, kit a sors eddig annyit hánya, Partod ellenében ül. Itt a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztult reményén Egy magános árva szív. Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek A boldogság karjain, Vigadoznak a kies Fürednek Kútfején és partjain, Addig én itt sírva sírok, És te, Nympha! amit én nem bírok. Verd ki zengő bérceden. Zordon erdők, durva bércek, szívtok! Harsogjátok jajjaim! Tik talán több érezéssel birtok. Mintsem embertársaim, Kik keblekből számkivetnek, És magok közt csúfra emlegetnek Egy szegény boldogtalan!. Akik hajdan jó barátim voltak Még felkeltek ellenem, Üldözőim pártjához hajoltak: Oh! miket kell értenem, Amidőn már ők is végre Úgy rohannak rám, mint ellenségre, Bár hozzá jók hív valók. Nincsen, aki lelkem vigasztalja, Oly barátim nincsenek; Vállat rándít, aki sorsom hallja; Már elhagytak mindenek. Nincsen szív az emberekbe: Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe Szivem bús panaszait. Lilla is, ki bennem a reménynek Még egy élesztője volt, Juj, Lillám is a tyrann törvénynek S a szokásnak meghódolt. Hogy vagy most te, áldott lélek? Én ugyan már elhagyatva élek A tenger kínok között.