Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1963
Eösze Béla: A 80 éves Kodály Zoltán
Liszt által nagyraértékelt orosz, cseh és lengyel nemzeti iskolák ragyogó kezdeményezései sem tudtak áthatolni azon a falon, melyet a budapesti közönség Wagner és Brahms epigonok muzsikájából emelt saját maga és a zenei világ közé. Ezt a falat csak belülről lehetett áttörni. A húszéves Kodály ezt a feladatot tűzte maga elé. Nagyvállalkozásában nem maradt magára. Már a harc kezdetén olyan fegyvertársra lelt, aki ragyogó képességeit ugyanazoknak a céloknak szolgálatába állította, mint ő, aki egész életén át kitartott mellette jóban, rosszban. Ez a barát Bartók Béla volt. Kodály a zeneszerzői oklevéllel egyidőben magyar-német szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát is szerzett. Alig néhány év múlva újra a Zeneakadémián működnek mindketten, most már mint tanárok. S közben együtt dolgozzák ki a pusztulófélben lévő magyar népdalok összegyűjtésének és kiadásának nagy tervét. Első gyűjtőútjaik a peremvidékekre visznek. Az 1914— 18-as világháború előtt Magyarország nemzetiségi állam volt, melynek határvidékeit idegenajkú népek lakták. Köztük — részint keveredve, részint élesen elkülönülő tömbökben a magyarok is éltek. Kodály feltevése szerint az etnographiai határ magyar lakossága őrizte meg legtisztábban a hagyományokat, ezért a népzene legősibb rétegét is csak itt kereshették. Álláspontja tudományosan helyesnek bizonyult, politikailag azonban visszatetszést szült az uralkodó osztályok körében, melyek gyűlölséget szítottak a nemzetiségek ellen, különösen amikor e területeket az 1920. évi békeszerződés Csehszlovákiának, Romániának, illetve Jugoszláviának ítélte. Ez, valamint az úri osztály alig leplezett parasztellenessége magyarázza, hogy a két kutató semmiféle állami támogatást nem kapott munkájához. A gyűjtőutak költségeit még fedezni tudták a tanári fizetésükből megtakarított összegekből, a kiadásra azonban már nem futotta saját erejükből. Pedig az anyag gyarapodása ezt parancsoló követelményként írta elő. Pár év alatt, csupán a maguk gyűjtötte dallamok száma 3000 fölé emelkedett. A rendszerezés, a közreadás alapelveit már 1913- ban rögzítették, a terv megvalósulása mégis majd negyven esztendeig váratott magára. A közben tízszeresére duzzadt dallamanyag 1951 óta — most már az állam támogatásával — a Magyar Népzene Tárának hatalmas köteteiben lát napvilágot. A század elején tehát Kodály tudományos koncepciója heves ellenkezést váltott ki a hivatalos körökben. Nem tarthatjuk meglepőnek, ha művészi elvei, melyek ugyanebből a szellemből fakadtak, szintén megütközést keltettek, vagy legjobb esetben meg nem értésbe, közönybe fulladtak. Muzsikájának ihlető forrása elsősorban a magyar népzene volt, azonkívül pedig az akkoriban megismert francia impresszionizmus. Amikor 1907-ben Debussy műveivel csomagjában hazatért külföldi tanulmányútjáról, azt mondhatnék, jelképesen hidat vert Párizs és Budapest, az új francia és a még újabb magyar zene között. 2. A két mester bemutatkozó hangversenyének időpontját, 1910. március 17-ét és 19-ét, ma már úgy ünnepli az ország, mint az új magyar zene kettős születésnapját. Akkor azonban a hivatalos zenevilág „tudatosan tévelygőnek” bélyegezte Kodályt; szemére vetette, hogy „a gondolatot és a melódiát megveti”, és noha az összhangzattan tanára a Zeneakadémián, „műveiben kerüli a harmóniát”. Egyesek nem átallották patológikusnak nyilvánítani művészetét. A külföld megértőbbnek mutatkozott. Zürich és