Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1966
Tóth Árpád: Két régi költő - Berzsenyi Dániel: Báró Wesselényi Miklós képe
Tóth Árpád Két régi költő BERZSENYI Zord énekes, borongva ünnepellek, Álétt idők felém rémlő kolossza, Az ős magyar síkságon antik Ossa, Setét orom, kin szittya bú a fellegi Vulkánszíved nehéz lávája ellep: Villámaid tüzétől csillagozva Erőt tanul a halk utód kobozza S hallom zihálni sziklatomba melled! És reszketőn idézem régi, fáradt Estéid kedvét, míg csöndben borozván késztéd lelked szebb korba szállni el, S szolgáid félve és ruházva vártak: A bús magyar szék, sok kevély oroszlán Magányod vén barlangján, Dániel! CSOKONAI Vitézem, oh te nem voltál a zordság Vitéze, vén diák csak, kálvinista, Ki kósza farsang víg kulaccsát itta S a gráciák kezébe tette sorsát. Ám bús homok szent venyigéje, hordád Lelked szelíd fürtjét és drága, ritka. Borából új fájdalmak méla titka Halk verseinkbe dús ízekkel forrt át. Oh látlak, lomha árnya nőtt a fáknak, Már láz gyötört s a rózsás gráciáknak Lárvája hullt és párka arca lett, S még görnyedtél egy édes rim felett, Szemedben végső fény gyűlt, hunyó csillám, S kezed lassan, reszketve írta: Lillám! BERZSENYI DÁNIEL Báró Wesselényi Miklós képe Mint az egekbe merült Aetnának az alja virányos S a tétjén örökös tüzörvény s aetheri fagy küzd. Arcaidat derülő tavaszod szép hajnala festi, Jég fedi homlokodat, s láng csap ki komoly szemeidből — Erdély! mennyköveid forrnak bent, esküszöm, áldozz! 157