Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1966
Arany János: Széchenyi emlékezete
ARANY JÁNOS Széchenyi emlékezete Egy szó nyilallott a hazán keresztül Egy röpke szóban annyi fájdalom. Éreztük, a mint a föld szíve rezdül És átvonaglik róna, völgy, halom. Az első hír, midőn a szót kimondta, Önnön hangjából visszadöbbene Az első rémület kétségbe vonta: Van-e még a magyarnak istene? 2 Emlékezünk: remény ünnepe volt az, Mely minket a kétségbe buktatott: Gyászról, halálról, sziv lesújtva szólt az, Napján az Úrnak, ki feltámadott. Már a természet is, hallván bilincse, A hosszú, téli fásult dermedés, Készíté új virágit, hogy behintse Nagy ünneped, dicső Fölébredés! ” S fölzenge távol a menny boltos alja, Gyümölcshozó év biztató jele, Hallott korán megdördülő morajjá — Midőn egyszerre villám sújta le. „Széchenyi meghalt” — Oh, mind, mind csalékony, Te víg tavasz-nap! ujjongó mezők!... „Széchenyi meghalt” — Se nagy omladékon: „Élünk-e hát mi ?” búsan kérdezek. Midőn magát ez nem tudá szeretni, ő megszerette pusztuló faját. Oh, nemzetem, ha fognád elfeledni Hogyan viselte súlyos nyavalyád? És mennyi harcot küzde önmagával? Hány izgatott, álmatlan éjjelen? Míg bátorító Macbeth-jóslatával kimondó: „a magyar lesz" — hogy legyen!