Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1971
Soós Magda: Böbe
zsenge gyermekkorában megmutatkozó tehetségének, majd „kiugrásának” időszakánál. — A Veszprémi Vadaskerttel nem voltak különösen nagyratörő terveink — meséli Kasza László. — Két irányban dolgoztunk. Egyrészt néhány kihalófélben levő magyar állatfajtát akartunk megmenteni — a rackajuhot s különféle vízimadarakat — másrészt bizonyos állatfajták magatartásformáit vizsgáltuk: a ragadozó madarakét, a farkasét, a medvéét, a majmokét. És akkor egy szép napon idecsöppent Böbe. Rögtön szembeötlő volt a rendkívüli bizalom és barátság, amellyel az emberek iránt viseltetett. Bejárt az irodára, csak köztünk érezte jól magát. Akár egy gyerek, aki bőg, ha este lefektetik s mindenáron a felnőttek közt akar maradni, úgy ragaszkodott a társaságunkhoz. Hagytuk hát, hogy az irodában tébláboljon és már az első perctől nyugodtak lehettünk felőle: soha nem tett kárt semmiben, nem rongált meg semmit, ellenben mindenfajta mozgást megfigyelt s minden egyszerű tevékenységet utánozni próbált. Csupán egyszer fordult elő, hogy buzgalmában kicsit melléfogott, mégis akkor dőlt el, hogy módszeresen kezdünk foglalkozni vele. A takarítónő felmosta a folyosót. Közben valamiért elhívták a kezében a felmosóronggyal, otthagyott csapot-papot. Böbe leakasztotta a fogasról a takarítónő kardigánját, megmártotta a vödörben, majd roppant ügybuzgalommal folytatta a félbehagyott munkát. A kardigán felmosóronggyá degradálódott, ám Böbe szimpla majomház-lakóból kísérleti alannyá lépett elő. Azután Kasza László elmondta: először iskoláján végigcsinálták vele Pavlov és a neves müncheni természettudós, Köhler professzor kísérleteit. Ha a ketrecen kívül helyeztek egy almát, Böbe kinyúlt érte s beemelte. Ha távolabb helyezték s nem érte el, bottal addig ügyeskedett, amíg sikerült behúznia. Kétágú létrát Böbe soha életében nem látott, de amikor első ízben összecsukva s a falnak támasztva találkozott vele, mindjárt magabiztosan szétnyitotta, felmászott rá s levette a mennyezetre akasztott banánt. A „képességvizsgálat” eredményei tehát pozitívak voltak s felmerült a kérdés: vajon a mérce meddig emelhető? Vajon a Böbe igyekezetéből s intelligenciájából kialakult „személyiség” határai meddig feszíthetőek? Így merült fel a szín- és formaérzék-kutatás gondolata. A világon mintegy tíz kísérleti állomáson rajzoltatnak-festetnek csimpánzokkal, de mindenütt szabadon, kötetlenül, azaz: papírt, ecsetet, festéket tesznek eléjük s hagyják, hogy összevissza pacsmagoljanak. Böbénél más módszerhez folyamodtak. Óvodás-szintű oktatásra fogták. Pontokat, vonalakat, majd a pontok s vonalak kombinációit, x-eket, köröket rajzoltattak vele. Az eredmény kitűnő volt. Böbe lemásolta a pontokat, vonalakat, x-eket, köröket, az előrajzolt mintához képest csupán annyi különbséggel, hogy a sorok kissé girbe-gurbák. Ez persze csak a kezdet, azóta Böbének önálló művei is vannak, meghökkentően jól sikerült absztrakt képek. Noha nagyon szeret festeni, a kartontábla s az ecset nem tölti be az életét. Segít takarítani, ha kell szöget ver a falba, üzemanyagot tölt az olajkályhába. Egy kimustrált motorkerékpárt a csavarhúzó bámulatos használatával néhány nap alatt tökéletesen szétszerelt, majd kevésbé tökéletesen, ám roppant buzgalommal az összerakásán fáradozott. Böbe gyakran látogat Kasza Lászlóval Pestre, s az úton mindig kifogástalanul viselkedik. Egyszer kirándultak a Bakonyba. Böbe szabadon mozoghatott, de esze ágában sem volt, hogy elkódorogjon. Segített a sátrat felállítani, s kővel hajigálta meg a barátságtalanul közeledő idegen kutyákat. Ekkor született meg Kasza Lászlóban az izgalmas ötlet: Böbét vissza kell vinni Afrikába és szabadon engedni.