Magyar Hirlap, 1850. július (2. évfolyam, 192-217. szám)

1850-07-19 / 207. szám

czára sem fog eltérni azon úttól, melyet számára az alkotmány kijelölt; és ha az általa megkérdett bizalmi férfiakban csak akadályokat látand, — nincs oly messze az idő, midőn az ország törvé­nyes képviselete elé terjesztendi az ügyet, mely­nek miképeni eldöntése, senki előtt nem titok. — Akkor majd meglássuk , mi győző erővel birand azon fölriasztó intés , miszerint: „h­a a­z e­g­y­e­­tem nem lesz tisztán katholikus, pro­testáns lesz — és meglátjuk, vajjon a protestantismusnak fognak-e mások is ily félel­mes, hóditó erőt tulajdoníthatni ? — Ha mi elég részrehajlók volnánk, politikai téren pártolni a protestantismust, nem tehetnénk ildomosbat, mint hevesen csatlakozni a theol. kar véleményezéséhez. Mert ha javaslata a ministe­­riumtól helyben hagyatnék, akkor nem sokára protestáns egyetem alapjait látnok honunkban le­téve, melynek hallgatósága bizonyosan job­bára katholikus ifjak­b­ól állna. ,,A tanár urak érdekében áll, hogy ezt jól megfont­olj­ák.“ Ez után az osztrák egyetemekkel­ egyfor­maságot és egyenlőséget s a külföldi egyetemekkel való vetélkedést tárgyazza a fentisztelt kar. Ehez különösen szólnunk fölösleges. — Ha az épület alapkövét elvetjük, akkor haszon­talan erőlködés, vitatkozni az épület tökéletes helyreállítása fölött. 910 Somogy, jul. 7. Megenged szerk. ur, ha megyénkről, mely úgy látszik terra incognita gyanánt áll hírlapja olvasói előtt, néhány szót emelünk azon remény­ben, hogy azt a nagy közönség is kedvesen veendi. Somogyról, mely, önzés nélkül legyen mondva, az ország hatóságai közt, habár nem is úgy mint néha napokban Pest megye, vezércsillagként mu­tattatott be az országnak, mégis bármelyikkel so­rompóba léphet a magyar megyék sorában. E terra incognitaságából megyénket annyival inkább óhajtom a publicitás utján kiemelni, minthogy a ,P. Napló­ Balatoni nevű levelezője politikai éle­tünkről mit sem szólhatván, úgy látszik agyar­fogaival csonton rágódik, melyet ő, mint Aesopus ebe kapkodva az árnyék után, elejtett. Prosit ipsi — csak legyen óvatos, hogy az általa tánczol­­tatni látott medve, kancsal szemei mellett egye­nes ugrást téve, képére ne más­szon, és álarczát le ne rántsa, hogy aztán megismerje a világ, mi­kép az általa emlegetett kapacitások sorában nem állhat, kiket a törvénykezés rendezésénél alkal­maztatni óhajt. Exitus acta probat. Qui non est hódio, cras minus aptus érii, ezeket mondja Ovid is. Megkísértem politikai életünket röviden, de híven ecsetelni. Megyei főnökeink igazságszeretet és hiva­talos munkásságukkal szerzett tapasztalataik nyo­mán felsőbb jóváhagyás mellett megyénket hét já­rásra a lehető legczélszerű­bben felosztván, (bár, mint némileg hallomás után a dologba beavatott mondhatom, hogy megyei főnökünk a megyét 8 járásra óhajtotta oszlatni, s ez sokkal czélszerübb lett volna, akkor minden járás 30,000 népességű és mintegy 12Y2 mérföldnyi területet képezen­­dett, mely eléggé elfoglalta volna a kötelességét híven teljesítő tisztviselőt), azokban az uj rend­szer szerint egy közigazgatási fő- és egy segéd­­biró alkalmaztatott, már az újabban megalapított fizetéssel. Szinte járásonkint egy törvénykezési bíró esküd­tjével a régi fizetés mellett. Alakíttatott ugyanakkor állandó megyei törvényszék és árva­szék, adószedői és számvevői hivatal, az alkal­mazott egyének legtöbbnyire előbb is szolgáltak­ból kerültek ki, a­mennyire azok a forradalom folytán kompromittálva nem voltak. Azonban nyer­tek alkalmazást, mint illik, nemzetiség és vallás, vagy sorsra, tekintet nélkül mások is, kik arra ér­demesek voltak. A tisztviselőség hivatalos kö­telességeit pontosan teljesíti; néhányan ugyan nagyobb szorgalommal járhatnának el, — de ezek neveit még most a közönség elé nem juttatjuk, jobbulásuk reményében; legyenek azonban meg­győződve, mikép tétlenségüket tapasztalva föl— lebbentjük a fátyolt, mert vannak, valamint a köz­­igazgatási ügy a törvénykezési bírák közt, kik többet tehetnének. A megyei törvényszék szor­galmasan munkálkodik, reméljük az árvaszék sem marad el. Közéletünk nyugodt, társalgásokban feszült­ség nem igen mutatkozik. —A közbátorság, ám­bár sok volt honvéd és fölavatott ujoncz megszök­vén , az erdőkben és tanyákon barangol, rendkí­vül veszélyeztetve nincs , mert a megyei rendőr­ség fönáll, pandúrjaink teljesitik kötelességüket, kivált az előbbi időben a megyében volt 5-ik szá­mú csendöri ezredbeli csendőrség segítségével, mely mintegy 95 főből állt, belőle minden járás­ban két osztály lévén, — de ezek, midőn már megismerkedtek a vidékkel, emberekkel, körül­ményekkel, tudták szolgálatukat, kebelünkből el­vitettek , és jött a 6-ik csendőri ezredből 30 le­gény , mi annyi mint semmi, kivált ha , mint hal­latszik , a megyei rendőrök eddigi száma is meg­­nyesetik. A megyében leginkább nyájörök körül lappangani szokott csavargók fékezésére nálunk életben volt úgynevezett tanyalevelek használata jó szolgálatot tesz , mely, mint olvasóm­, később a kormány részéről is megrendeltetett; a tolvaj­­ságok megakadályoztatására a szarvasmarhák s lovak megbélyegeztetése is megparancsoltatott. A lopott marhák vásárom könnyű eladásának meg­akadályoztatására úgynevezett vásári levelek hasz­nálatát is újabban megrendelő a megyei főnökség, miszerint minden­­ki a vásárra marhát hajt, a helység elöljáróitól nyomtatott bizonyítványt tar­tozik venni arról, minő marhát hajt a vásárra, a szarvasmarha vagy ló leírásának az eladólevélbe kell foglalva lenni; eladván marháját, a levelet is vele kell adni. Ennek pontosabb vihetése miatt minden a helységben levő szarvasmarha és ló le­írása jegyzőkönyvileg vezettetik. A mészárosok­nak az elöljáróság tudta és jelenléte nélkül marhát levágni nem szabad; a levágott marha leírása szinte bejegyeztetik; ekkor két czélt érnek el, először dögmarhát a mészárosok nem vághatnak, másod­szor a lopott marhák kéz alatti levágása is aka­­dályoztatik. Mindezen üdvös rendeletek ellen cse­lekvők a megyei törvényszék elé állíttatandók. Azonban a­milyen üdvösek e rendeletek, oly ne­hezen megy a foganatosítás, mert meglehet, a tisztviselő beéri a köröztetéssel,történik-e,nem-e? nincs rá gondja. De uraim vigyázzatok, a defini­­tívum megjó, és a sokszor siker nélkül emlege­tett felelősség keserű gyümölcsöt fog hozni. A megyei tisztviselőség lakását illetőleg, azon felsőbb rendelet létezik, hogy minden hiva­talnok a járás főhelyén lakjék. Ezt én fölösleges­nek tartom, kivált nálunk, hol minden szegény tisztviselőnek van egy kis lakása többnyire tulaj­donán , is ha ez bent van a járásban, mindegy a panaszosnak, ha biráját A. vagy B. faluban ta­lálja, csakhogy panaszoskodni menvén, azt bizo­nyosan föllelje, föllelvén minél előbb elégtételt kapjon. Nem látom át miért ne lakhatnék N. töbd­e maga jószágán, mely ugyanazon járásban van, melyben szolgál. Ez által ha más haszon nem há­ramlik is a statusra , megkiméltetnék a szállásbér fizetés; de bizonyosan a szolgálat is nyerne, mert ne gondolja senki, hogy a 900 ft hát még az 500 ft fizetésért bár alsóbb tisztviselő a maga dolgait annyira elhagyja , mikép tulajdona után se néz­zen. így lesz, hogy míg hivatal helyén hetenkint csak egy pár nap találja őt a panaszos, otthoni la­kása esetén mindig honn találná, kivéve ha hiva­talos foglalatosságaiban utazik. Különben is kivált a közigazgatási tisztviselőknek többnyire kocsin kell ülniök, mert ha folyvást otthon ül, és csak utánanézés nélkül küldi a rendeleteket, nem mes­­­sze megyünk. A törvénykezési bírót még inkább lehet hely­hez kötni, mert az meghozván ítéletét, a végre­hajtásra segédét küldi, de a közigazgatási men­nél többet jár kerületében, annál inkább teljesít­heti hivatalát, és így mindegy, járásának bár­melyik falujában lakjék. Én őszintén megvallom, e megyében nem tudok még tisztviselőt, ki az ebbeli felsőbb rendeletnek pontosan eleget tett volna, mind a mellett a dolgok rendben vannak. Ámbár nem helyeselhető, hogy a felsőbbség ren­deleteinek nem engedelmeskednek, de úgy hi­szem azon reményben, miszerint meg fog változni a minden helyes ok nélkül hozott abbeli rendelet, hogy minden járásbíró kerülete főhelyén lakjék. De különben is nálunk ez minden helyen ki sem vihető, mert jóravaló lakást nem kap a tisztviselő, már­pedig megyei tisztviselőink a saját házuknál megszokott kényelmet nem örömest nélkülözik, azon nem épen roppant fizetésért pedig a meg­szokott kényelmet megszerezni nem is lehet, és többször nincs is alkalom annak megszerzésére. Az adó és közmunkák terheivel szűz vállaink megbarátkoztak, mert azt elvileg 1832-ben már kimondottuk, előre tudván , hogy az nem fog ám úgy menni, mint némely ember szerette volna: solvemus, sed quantum? majd mi meghatározzuk. A zalamegyeieket megriasztott azon hir, mi­szerint a hivataloskodási nyelv átalában német lenne, hozzánk nem érkezett; a kormánynak eb­beli rendelet ő felsége akaratával, mely által minden nemzetiség föntartását megigérő , össze­egyeztethető sem volna. A törvénykezési rendezetet miniszeri biztos Rohonczy Ignácz úr kezdte , miért hagyta félbe, ő tudja, annyi igaz , hogy az igazság kiszolgál­tatása most is a régi módra megy, kivált táblabí­­rós törvényszékünkön; és a vaskalapu (mint a fönt említett Pesti Napló levelezőjének nevezni tet­szett) táblabírák is igen­is alkalmasak az igaz­ság kiszolgáltatására, nélküle is. Mint halljuk, Rohonczy úr félben szakadt munkáját Hengelmül­­ler úr fogja folytatni; adjon isten neki jó sze­rencsét, erőt, egésséget minél előbbi idejöve­telre, mert majd megunjuk ám a sok munkát táb­­labírói fizetésért. Napokban volt kebelünkben Sterne Ferdi­nand , a soproni kerület iskolai főrendezője, egy becsületes, humánus, művelt, jó pap. Mi fog tör­ténni egyedül magán­adakozásokból alapított gym­­nasiumunkkal, még nem tudjuk; annyi bizonyos, hogy ebben a reform mellőzhetetlen, mert már annyira aljasult, hogy több osztályokban 4 , má­sokban 6—8 legföljebb 10—12-re megy egy­egy évi hallgatók száma. Ezért száz­harmincz ezer ft tökét hevertetni vétek volna. Miskolcz, jul. 15-én. Helv. v. t. követő sz. gyülekezetünk, f. hó 5-én ismét egyik érdemdús hivatalnokát veszíté­k el, Korponay Józsefben, ki a közelébb lefolyt nyolcz éveken át, mint hitszónok, az előtt pedig, a helybeli feltanodának huszonkét évekig volt igazgató tanára, a hivatalos buzgalom és szeplőtlen becsületesség példányakint világolt dí­szes pályáján. Fővárosi napló. (Jul. 18.) 2. A Pestről eltávozó b. Stagnau t. sz. n. bu­­csu tiszteletére több törzs és főtisztek teljes diszegyen­­ruhában és számos nép jelent meg a dunaparton, — ö excja azonban a tisztelgőket elkerülve a budai ré­szen szállt hajóra. — A hajó 10 órakor elúszott.... A nép hazament. — A tegnap estvére tervelt fáklyás­zene szinte elmaradt. 2. A városi hatóság intézkedése folytán mind­azon egyéneknek, kik saját jog nélkül folytatnak keres­kedést — boltjaik be fognak záratni. 2. Balaton Füred vendégeire érdekes műélvezet vár. Ábrányi Kornél a jeles zongora­művész, kit a fővárosi közönség a nemzeti színpadon kiváló tetszéssel fogadott hangversenyeiből ismer — a na­pokban Füredre megy — hol zongora-hangversenyei­ben több remek zenedarabok közt, saját szerzeményeit is játszandja, s tizenkét új magyar népdallal fogja meglepni az ott mulató művészet és zenebarátokat.Meg vagyunk győződve, hogy a derék­ magyar zongora­művész hangversenyei a legnagyobb részvét és méltánylatban fognak részesülni. 2. A bécsi,Fremdenblatt4 a következő újdon­sággal lep meg bennünket: „S­t­é­g­e­r a nemz. színház tenorénekese, ugyan e színház ifjú énekesnő­jével Szimanszka Leonéval f. hó 8-án kelt össze Budán. Az ifjú pár évi jövedelme 12,000 pft.“ — Mégis csak furfangos legény egy ilyen bécsi újdondász, mintha Dyonisius fülével bírna, oly ponto­san megtudja a legtávolabb történt dolgokat is. Sté­­g­e­r-S­zimanszka Leonéval csakugyan egybekelt, csakhogy nem julius 8-án, hanem 13-án, s nem is Budán, hanem a pesti.... színpadon, E­r­n­á­n­i­ban. Egy piczike tévedés legyeb semmi! 2. B. Haynauról a következő élezés on­dit ke­reng. Beszélik, hogy táborszernagy elutazása előtt gr. Károlyi Györgyöt — kinek palotájában szállásolt — meglátogatván, megkérdezte volna mennyi lakbérrel tartoznék ?.... Táborszernagy ur 1.. .. válaszolt a gróf — szíveskedjék ezt önmaga fölszámitani, — ne­kem az uj­ épületben egy kis szobám volt, s egy hónapra 150,000 forintot kellett fizetnem. 2. A bécsi korodában levő álszentnek W­e­i­s­z­­kirchen Juliskának csodatevő sebei, melyek­ből, némely tévelygők szerint, a vér symboluma alatt a hit malasztja folyt, . . . hegedni kezdenek, s néhány nap múlva már végkép el fognak enyészni. A szegény leányka testének e megcsonkításáról mit sem tudott (bizonyosan valami világámító, kénégeny segítségével csonkítá meg tagjait). A borzasztó cselekmény ténye­zői ellen a vizsgálatok már folyamatba létettek.­­ Hiszen nem is kellene egyéb, mint a népámításra hasz­nált csodatételek és alakoskodó álszentek ellen szi­gorú vizsgálatot rendelni, s bizonyos szemforgatások, mennyei visiókból eredő jóslatok és vérző sebek cso­dahatásai — a fölvilágosodás szellemének és közér­telmiségnek diadalára azonnal megszűnnének. Tiszte­let a Heligionak, mely e tekintetben már meg­ragadta az intativát s az Enyingen jelentkezett „isten embert“, ki mindenféle mennyei látványokkal bővelkedett — benső lényegében bonczkés alá véve, úgy találta , hogy az nem egyéb , mint egy fanatizált republikánus — kit legczélszerübb lesz a rend­őrség által hősre kisértetni; — óhajtandó, hogy az ébredni kezdő Religio a nem republikánus á­l­­szentek iránt is mielőbb kiábránduljon. 2. A pesti kereskedelmi bank f. hó 20-án tar­­tandja bizottmányi gyűlését. Előzetesen is örömmel értesültünk, miszerint e társulat pénzügye állását ille­tőleg a mult forradalmi zavarok daczára is tetemes activa tünend ki, s a részvényesek 6 pet osztalékra bizton számithatnak. 2- Egyik minapi számunkban tett azon figyel­meztetésünk, mely Garay költeményeinek bizonyos egyén által, házankinti árulására vonatkozott, a tény­állás szerint oda módosítandó, miszerint azon egyén Garay költeményeit a szerzőtől megvette , tehát azt el is adhatja. S a költő tiltakozása csak azon eljárásra vonatkozik, ha ez eladás az ő nevében s a közönség e név által netán fölébresztendett részvét értelmére hi­vatkozás utján történik. 2. Felső Austriában, Neufeldenben ismét egy uj bucsúhely támadt — hova az ájtatosak s dologkerü­lök minden vidékekről zarándokolnak. A kápolna kö­zelében egy forrás fakad, melynek „szent vize“ min­denféle — de különösen szembajok ellen igen csodás hatásúnak mondatik; Istennek hála hogy a túlbuzgó­ság valahára oly c­s­o­d­a-f­o­r­r­á­s­t is nyitott, mely­től a né­p szeme tisztább látást nyer ! Bécsi napih­irek. (Jul. 16.) — Volt cs. kir. vezérőrnagy b. Jovich Eszék várának 1848 octoberben a forradalmiak­nak átadásáért haditörvényszékileg kötél általi halálra ítéltetett; császár öfg. azonban ez Ítéle­tet 20 évi várfogságra vason, szelidité. — A cs. kir.­ hadseregben következő válto­zások történtek: Altábornagyokká ne­„De ha a k­e 1t­ő sulvegyen, félelmes vetélyt nyitna a magyar nemzetiség körül ?“ „Rokonérdekü testvérek versenyétől tudná­­e ön félteni az erőteljes fiút, kit a mostoha apa vasvesszeje lesújtani nem birt?!... Mostoha a kiváltságos alkotvány, de ha az, mindenre egyen­lőn kiterjed, a nemzet csak ön vétke miatt veszhet el....Ha élet van, minden szerezhető; a népek élete szabadság: ezzel kell birniok, hogy a min­­den közt nemzetiségüket virágban tarthassák.“ „De ha a sors épen úgy akarná, hogy egy forradalmi hajótörés után kellene e szabaditó ár­­bocztöredékre idegen menekvöket felvenni, kik­nek terhe alatt velünk elmerülne ?“ „Mihelyt önök nemzetisége leend a mene­dék , már ez biztositó zálog, miszerint az minden menekvő által védetik. Azon nemzetiség, mely több hozzácsatolt sorsú népek szabadság-párt­­köve , azoknak ostroma miatt soha be nem om­lik........ sőt, ha önnek hasonlata szerint, egy ország hajótörésekor, nemzetiség a menedék­deszka ; én oly biztosnak hiszem, állítom azt, hogy mernék fogadni: a kormányt és vagyont vesztett árulók is arra másznának föl, hogy e szent ereklyén a hajótört nép dühe és boszuja meg ne fojtsa őket.... Egyébiránt, ha ön, a ma­gyar nemzetiséget, hajszál­görbületig félti és védi, már azért igazolva van, mert önökéhez hasonló korszak, magas a világnézetet nem en­ged , s a küzdelem miatt mindent végletező izga­tottság, hideg árulónak kiáltaná az emberiség legforróbb barátját.“ Még mélyebben elmerülnek vala heves vi­­tájukba az idegen utazó s benszülött ismerői; (és ezt, ki azon évek magyarhoni ingerült han­gulatát ismeri, minden alkalomnál, hol egy érző és vérző ellenzéki tag jelen volt, természetesnek találja); de az ilői út lézengő csoportozataival, sé­ta közben oly közvetlen súrlódásba jöttek, s azok­nak szokatlan alakjai, szóváltása s érdekcseréi közt, oly sajátszerü jelenetek váltogaták egymást, hogy a közéjük tévedők vagy velük érintkezők figyelmét, osztatlanul magukra kényszeriték. Egész falkákban hevertek az átsült utcza kö­vecses porondján négy, öt, hat, hét éves fiú s lány-gyermekek, hajdan fővel, mezítláb, korcs­­m­ákbeli asztalhulladékon legelve , vagy poshadt gyümölcsön rágódva, naptól sütve, portól be­lepve s tolongó társaik által tapodva. Ezen gyermek-falkák körül, összeesett, megsárgult pótanyák ácsorogtak, egy egy viasz­­szinü csecsemőt tartva asszu emlőiken, s rábe­szélő szószaporitással árulák ön gyermekeiket a jövő menőknek. Ha egy egy urtabb vevő jelent meg , féltékeny ostrommal rohanták körül, min­­denik saját áruját kötve, tolva, ajánlva, s az eladó árvát szemretöve, elöl hátul, súlyban egésségben mérve és taglalva , miközben, ver­senyző árlejtéssel, öt, hat forintra hagytak örök áron egy egy ép gyermeket. Az idegen, az előbbi tapasztalat daczára, ujjólag elborzadt. „Uram , — monda­társához , — önök mi­nistere igen vak lehet, ha nem látja, hogy az or­száglatnak , mely a közerkölcsöt egy főváros nyilvános piaczán idáig sülyeszti, rövid időn el kell vesznie.“ „Méltó volna, hogy nevével bélyegeztessék a pesti embervásár, mely a műveit Europa arczá­ra, a rabszolga századok gyalázatos árnyát em­lékül idézi.“ „Tán az egész felföld népe elbujdosott?“ kérdé az idegen, azon érkező koldus-csapatokra czélozva, melyeknek körrajza, háttérben, az üllői út fenékszinén, a por felhői közt föltünedezék. „Körülbelül negyedrésze hazájában elhullt;“ felesé a földi. „Hát tán lázadozó faj ez, hogy a kormány ily szembetünőleg veszni hagyja őket?“ „A beteg birkanyáj nincsen oly türelmes. E nép elfekszik, éhen meghalni, az uradalmi mag­tár háta mögé, a­nélkül, hogy annak ajtaján, föl­törési kísérletet tenne. A zsidó bérlő részére el­perelt végső véka zabját elhagyja vinni, a­nél­kül, hogy annak küszöbén egy fenyegető szót szólna egy szelet kenyérért, s a meghúzott ha­rangra ájtatosan fut össze, hogy diszujjában meg­tisztelje a kormány emberét, kinek rendszere, öt, oly Ínséges után, erőszakos temetőbe vezérli.“ „És mégis . . .“ „Dögvész pusztítja el, mert a bírod, kincs­tár, hihetőleg, nem tartja méltónak a segélylyel önmagát terhelni, a hazai országlat pedig, ha­nyag, gyáva s elég népszerűtlen ahhoz kútfőt lelni.“ „Mégis kellett a honmaradtak élelmezésére intézkedésnek történni.“ „A földbirtokosság tengeti, kiki saját job­bágyait, az emberi érzet, lehetőség, vagy vissza­emlékező félelem fokozata szerint; mert a cho­­lera-évben ellenük jön ámítva a nép, s mint tudni fogja ön, irtó kegyetlenség vérképei rajzolják azon kort.“ „Tehát saját lakterükön sem nyújt engesz­telő tápot maga az állam ? . . . s megengedi in­kább, hogy e jólét folytán, a nép s nemesség közt egy szükséggel, vagy alkalommal több legyen, békítő rokonszenv keletkezésire, mely az egye­sített erőt, a főhatalom irányában fejti... ?“ (Folytatása következik.) Ariel.

Next