Magyar Hirlap, 1850. július (2. évfolyam, 192-217. szám)
1850-07-26 / 213. szám
Pest, Péntek, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési díj: félévre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik.MAGYAR HÍRLAP. julius 26-án 1850-Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhiduteza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában: (aldunasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői iroda van: régi posta-atczában 24-dik sz. a. első emeletben. HIVATALOS RÉSZ. Elismerés. 0 ige a hadügymister előterjesztésére f. é. jul. 9-i legfels. határozatánál fogva legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy Lang Adolf nyitrai polg. gyógyszerésznek, a katonaság számárai ingyen gyógyszer kiszolgáltatása által kitüntetett önzetlenségéért legfelső megelégedése kijelentessék. Hirdetmény. Miután a magyar központi vasut már most az állódalmi pályák közé tartozik, ennélfogva az a statuspályák eddigi elnevezései tekintetbe vételével jövőben „délkeleti állodalmi vaspályának“ nevezendő; s a helyigazgatóság Pesten ezentúl ,,a délkeleti állodalmi vaspálya cs. k. üzletigazgatósága“ nevet viselend. F. hó 24-én jelent meg az átalános birod. törvény és kormány lap XCV. darabja ; tartalmazza a keresk. ipar és közmunka ministeriumnak a magyar központi vasút és hely igazgatóságának leendő elnevezése iránti rendeletét; az igazságügyministerium azon rendeletét, mely által az izraeliták esküdt előtti meghiteletésének módja állapittatik meg ; továbbá a keresk. ministerium bocsátványát, mely által közhírré tétetik, hogy a bajor telegráfvonal Hof nevű éjszaki határvárosig kész sf. e. jul. 5-étől kezdve a magán levelezések közlésére átengedtetett. 213. sz. Haditörvényszéki Ítélet. Szárad János, levenczi bars megyei sz., 57 éves , kath. nőtelen , nyug. cs. k. kapitány; Tóth János nagysz. miklósi , torontál megyei sz. 33 éves, kath. özvegy, 3 gyermek atyja mérnök; Vizkelety Gusztáv, ujaradi temes megyei sz. 29 éves, kath. nős, egy gyermek atyja, táblabiró; Görbe János, debelgaui német bánáti határőr ezredi sz. 30 éves, ref. nős, 2 gyermek atyja ; Knothi Ödön, n. sz. miklósi, torontál megyei sz. 30 éves ev. nős, 3 gyermek atyja, jegyző és Koronássy Pál rizsnyói, gömör megyei sz. 37 éves, kath., özvegy, 1 gyermek atyja, a törvényesen megállapított tényállás mellett rajok bizonyulván , és pedig Szárad Jánosra, hogy 1849 ápril 23-án mint nemzetőri őrnagy kis Zombornál egy dandárral a Maroson átment, másnap a szerb tábort megrohanta, egy órai küzdés után Csanádot bevette, ez után ápril 25-én II. Sz. Miklóst megszállta, ugyan azon hó végén Perczel forradalmi vezér parancsára a mozgó sereg 11 századának vezényletét átvette, s a május elején tudtára esett debreczeni conventi határozat daczára a fölkelőknél, bárha többé ütközetben részt nem vett, szolgált, s a magyar hadügyministerium rendelete folytán a n.becskereki kórház parancsnokságát júl. 20-ig vitte. Tóth János, Vizkelety Gusztáv és Görbe Jánosra, hogy az első mint kapitány, a második mint főhadnagy és a harmadik mint hadnagy Szárad János vezénylete alatt a mozgó seregnél a forradalmi kormány érdekében szolgáltak, s Szárad rendeletére a rend föntartása végett Szaravolyába vezényeltettek, honnan egy századot Tóth ápril 29-én Varjasra vezetett , ott a fegyverbeszedést s az ottani jógondolkozásu comité tagok befogatását elrendelte, mit Vizkelety közbejöttével eszközlött, s a befogott 14 lakót a község kirablása után Szaravolyára visszavitette, ott a reá következő napon Tóth parancsára 12-en közölük az utolsó személyes vezetése alatt törvényszéki eljárás megelőzése s a legkisebb ürügy nélkül kegyetlen módon agyonlövettek. Knothy Ödönre , hogy ápril 29-én a Tóth által vezénylett mozgósereg századához a varjasi után csatlakozott, a varjasi tanitó elfogatását okozó, s a mozgósereg által az ottani lelkészen elkövetett kirablásban részt vett. Végre Koronássy törvényesen távoli gyanúba esett, hogy a varjasi comité tagok elfogásában közremunkált. Ennélfogva a fölöttük tartott haditörvényszéken Szárad János , Tóth János , Vizkelety Gusztáv és Görbe János az illető hadi büntető törvénykönyv szelleme szerint, felségsértésbeni részvét miatt, Tóth János és Görbe Jánosnál még 12 jógondolkozású egyén meggyilkolása által súlyosítva, Szárad János viselt tiszti rangja elvesztése, mind a 4 perbe fogott összes vagyonuknak a forradalom okozta károk megtérítésévei elkobzása mellett kötél általi halálra, Knothy Ödön pedig, jógondolkozásu egyének befogatásának bűne miatt, egy békés község kirablása által súlyosítva, 3 évi sánczfogságra ítéltetett, Koronássy Pál mint jógondolkozásu egyének jogtalan befogatásáért távolról vádlott, a per alól fölmentetett. Ez Ítélet b. Haynau t.sz.n. ur ö excja által törvény utján megerősittetvén, kegyelem utján Szárad Jánosnál 15 évi várfogságra vason, Tóth és Görbe Jánosnál 20 évi sánczmunkára nehéz vason, végre Vizkelety Jánosnál 12 évi várfogságra vason módosittatott, mi után az ítélet közzé tétetett s végrehajtása elrendeltetett. Temesvár, jul. 18. 1850. Cs. k. szerb-bánáti hadi törvényszék. • ..... I . NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, julius 23. §. Ha az ellenvélemény oly modorban nyilatkozik , mint minőt a „Religio“ 9-ik száma tett magáévá, és kivált ha annak tartalmán némi félreértés nyomai észrevehetők: kötelességünknek tartjuk ismételten egész nyiltszivüséggel szólalni föl egy tárgyban , mely már magában elég fontossággal bir, s melynek érdeke a szükségképbeszövődött mellékeszmék által még inkább növekedik. Bizonyossá tehetjük a „Religio“ érdemes szerkesztőjét, mikép azon czikkek szerzője, melyek a „Religio“ figyelmét magukra vonták, mitől sem volt távolabb, mint sublimis fogalmak rrogatásától a protestantismus népszerűsége s a prot. tudományos készültség fensőbbsége iránt, sőt azon álláspontnál, azon politikai térnél fogva, melyet elfoglalni jónak vélt, tapintatlanságot követendett el, ha azon kettős kérdésnél: „quid iuris? et quid consilit ?“ hitfelekezeti controversia magvait szórja a helyett, hogy egyszerűen mondaná meg, minek kellene történnie, és mi fog — ellenszegülés esetére — hihetőleg bekövetkezni. Ily állítás ellenében szabad legyen hivatkoznunk azon gyakori óvástételekre, mik által minden vallásos pártszinezetű közlést lapunktól elriasztottunk, és hivatkoznunk kíméletlen iróniánkra azok irányában, kik a protestantismust a polgárosodással és humanismussal azonosították s e szert panacaea gyanánt ajánlgatták honunk összes polgárainak. Ha indokolásunk menetében az egyetem újjáalakítását illetőleg czélszerűnek láttuk figyelmeztetni az érdekelteket, mikép ha Magyarországban protestáns egyetem keletkeznék , hallgatósága jobbára kath. ifjakból állna : az általunk fölhozott előzményekből világosan látható volt, hogy mi nem a protestantismus belértékének (mihez semmi közünk) tulajdonítunk ily félelmes hóditó erőt, sem azon felekezet iránti rokonszenvnek, mely — a Religio 4 állítása szerint — 1847 óta csökkent, — hanem egyedül azon hiedelmünknek, miszerint a netalán fölállítandó prot. egyetem nem volna idegen a kormány által tervezett s a mostani nemzedék igényei által föltételezett reformoktól, melyeket a pesti egyetem theologiai kara visszavetett. Mi nem tartózkodunk nyíltan kimondani, a mit már több ízben mutogattunk s okokkal támogattunk, mikép a tanszabadság, mely a tudományos fejlődésnek gyökere, a t. theol. kar által ajánlt megszorítások mellett merő cnimaerává válik. Ha az egyetem csarnokaiból hitfelekezetiségnél fogva kiszorítunk tetemes erőt; ha az u. n. magánoktatásnak (docenseknek) gátat emelünk s így ismét a hivatalos kinevezésekre , vagy jobban mondva, a vak sorsra bízzuk a tanárok megválasztatását; ha a tanodai magánvizsgálatokat veszszük védszárnyaink alá, melyektől a fölserdült ifjúság nem ok nélkül irtózik ,s melyeknek megtartásával a magánoktatás rendszere önkényt összeomlik, akkor ne hitegessük sem magunkat sem másokat azzal, hogy a schlendriánt elvetettük s azon reformot fölkaroltuk, mely külföldön, jelesleg katholika egyetemeken, czélhoz vezetett. A kath. ifjú caeteris paribus mindig — vagy kevés kivétellel — kath. tanintézetet fog fölkeresni ; ez tény, melyet mi kétségbe nem vonunk, s mely ellen semmi kifogásunk. De előttünk szint oly kétségbevonhatlan tény, hogy a tanuló ifjúság kisebb tekintettel fog viseltetni a felekezetiség, mint a tanszabadság irányában; s hogy az orvos, jogász, a bölcsész, ha csakugyan léteznék két különböző szerkezetű egyetem, mellőzve vallásos érzelmeit, inkább azon intézet polgárának fog beszegődni, mely a reformnak nem oly szűk határokat szabott, mint minőket például a pesti th. kar véleményezésében szemlélünk. E fölfogáson alapszik föllebbi állításunk ereje, mely a Religio 49-ik számában fölhozott példa által még koránt sincs megrendítve. Hogy a pozsoni akadémiától a német nyelv behozatala következtében búcsút vett kath. ifjúság, egykettőt kivéve , nem sereglett az előadásait régi módra folytató protestáns lyceumba, azt leginkább azon mostoha körülményeknek tulajdoníthatjuk, melyekben emez egy idő óta sínylődik. Mert ilyen kísérletektől a lyceum sem kíméltetett meg, s épen azon időben nagy kétséget szenvedett a tanárok — egyedül a tanárok — által melegen fölkarolt ügy diadala. — A többi okokat ezúttal mellőzzük. Az országgyűlés, vagy — ha úgy tetszik — a birodalmi gyűlés határozatára nem úgy hivatkoztunk, mintha attól jogellenes eldöntő szavazatokat vártunk volna tények gyanánt, de könnyen megeshetik, hogy a jog manifestatiója a gyűlés előtt más alakban merülend föl, s a józan többség szemében — bár világtörténeti események után is örök tiszteletben tartsa az alapitványok föltételeit — a közpénztárból netalán adandó segély, s a tanulók által fizetendő tetemes pénzösszeg czime alatt nem megvetendő rendelkezési jogot nyerend az álladalom. Hogy a protestáns tanintézeteknél csaknem kizárólag protestáns egyének alkalmaztattak, nem tagadjuk, — de nem is csodáljuk ezen intézetek szűk köre, csekély anyagi ereje mellett s a római kath. egyház roppant túlsúlya ellenében. Egyébiránt nem cselekednénk őszintén, ha tagadnók, mikép — véleményünk szerint — a protestánsok akkor sem intézkedtek volna ellenkezőleg, ha sokkal terjedelmesb hatáskörrel s tetemesb erővel dicsekedhettek volna. — De mi a szűkkeblűséget, türelmetlenséget s elfogultságot ez oldalon csak úgy nem palástoljuk, mint bárhol másutt, — és sajnálattal fogjuk nézni, ha ezután is úgy nyilatkozandik, mint eddig. Ha ők e részben előre nem haladnak, fájlaljuk, és ha a katholikusok e tekintetben hátra lépnek, sajnáljuk. — Végre még egyet. A ,Religio 4 fölszólítja az értekezőt, „mutasson rá egy példát, hogy a katholikusok valaha kívánták volna a protestánsokat az általuk értetik nem erőszakos foglalás által szerzett tulajdonukban háborítani.“ E kérdésre választ nem adhatunk. Mert megvitatásától, könnyen belátható okoknál fogva, annyira irtózunk, mikép az elvet sem mernék most fölállítani, mely szerint e kérdésre válaszolnánk, ha valamikor válaszolnánk. Véleményeinkben csalatkozhatunk, de a részrehajlatlanság egyenes útjától eltántorodni nem fogunk. — Levelezések, Paris, julius 19. A Pouvoir pere tegnap délben hatalmas tömegeket vont a Bourbon palota köré s sokan, kik be nem férhettek az úgyis túltömött karzatokra, egész délután a közeli utczákon és téren állingáltak, vagyis inkább sétálgattak, mert a rendőrség a csoportosulásokat szüntelen mozgásra nógata, s egy helyeni maradását nem szenvedő. Egyébiránt a kíváncsiságon kívül az így lézengők közt semmi más érzelem nem uralkodott s mihelyt az Ítélet hire a teremből a szabad levegő alá hatalmas oldaldöfésekkel kihatolni tudott, a várakozók azonnal szétoszlottak. Az itélet a pénzbírságnak maximumára vagyis 5000 frank lefizetésére kárhoztatta a Lamartiniére szerkesztőt, vagy mint Dupin úr alkalmasint malitiosus nyelvbotlásbeli czélzással átalános hahotát gerjesztve mondá: a Pouvoirt. És valóban ez Ítéletet mindenki, barát úgy mint ellenség a Pouvoirra, a hatalomra, a kormányra vagyis Bonaparte Lajosra szólónak tekinti. Régi história, hogy egy ügyetlen barát többet árt az embernek, mint a legügyesebb ellenség. Az eliséei udvaron ezek mindenfelé fönnen hirdetők, hogy az elnök, igazság- és belügyministereinek a Pouvoir nem védelmezését rész néven vette, s hogy a per alá fogott czikk TÁRCZA. A Huerilla. II. A zuhatag tündére. (Folytatás.) „De hát ki vagy te ?“ „Podhrechán neje Thuróczból.“ „Legények! ti onnan valók vagytok, ki ismeri őt ?“ A martalóczok holdvilágnak forditák a hölgy gyönyörű arczát, s lebonták fejéről a szőnyegcsuklyát. „Én is ,... én is.!“ kiálták aztán a meggyőződés igazoló hangján. „Harmadfél év előtt ment férjhez saját földesurához mondá magyarázólag az egyik. „Az előtt kecskéket őrzött;“ tóditá a másik. „Ki az a Podhrechán?“ kérdezé a kapitány. „Azon öszhadnagy a balszárnyból, ki a tegnapelőtti plenklerezésben megsebesült, s halálhoz van közel;“ közbe szólt egy legény. „Bocsássátok e hősnőt !“ parancsolá tiszteletteljesen a kapitány.... „Mégis , miért ezen álruházat?“ veté utána nyomozó szemekkel. „Tehetne-e urhölgy, saját köntösében, jelenleg, ily utat életveszély nélkül?“ E felelet végkép megszabaditá a szép honleányt , ki a zömök Janóval, Hibe felé indult, mialatt az őrszem a Vág partján feljebb feljebb vonult. „Most Lehota helyett Hibére kell mennünk, Kossuth-tanya helyett Hurbán-tüzhelyre;“ mondá Janó elkomorodva. „Guyonnak lehetlen elveszni!“ beszélt magának , tulizgatott arczczal a fáradt hölgy. „Ne féljen asszonyom , — vigasztald Janó, — tudom én a dörgést; hadd haladjanak el a tojás rablók... ott a hegy fokánál szokott palló lenni s által surranunk a lehotai partra.... Csak a hold ne sütne olyan szörnyen.“ A nő igen meghűlt. Átázott ruhája, — mióta a tutaj kormányból kidőlt, — kezdett megfagyni. Gyors, és erőszakos léptekkel folytatá útját a ropogó havon, hogy a test melegét lehetőleg fentartsa. Körülvevő öt a bűbájos éj. Az erdős tetők mögöl rezegni látszottak a tar sziklák , melyeknek holdvilágos körrajzaiban Ossián kísértő árnyait kereste a képzet. A völgynyilat öblében márványtérnek hazudá magát a fejér hómező, melynek sima lapján, a lerohant tóviz ezüstös fátyola csillogott. A láthatár ködét kékre festé a fenyvesek árnya, s túl azon, fekete ormokkal nyúltak a világos térbe a hallgató hegyek. Ott fekvők a regényes Hradek vidám tornyaival , fa csoportozatok, könnyű rajzu házak, kertek és csatornák, hidak sétaterek, vizjogó cisternák s a tündérvölgy minden szépségei között , élet és nesz nélkül, mint egy néma ábrázolat ..........Az ipartanoda , elemi iskolák, kisdedóvó , nő-növelde, erdészeti rendszer, víztani szervezetek, hivatal-osztályok, és minden intézet, gépek, erőművek, üzleti szakágak, a tevékenységnek sikerült csodái, e mostoha vidék műveit gazdagsága halálban zsibbad. A megtámadt nemzet háborút viselt, s a háború minden életet elzsibbaszt. Egyedül a vágparti fegyvergyárból hallatszott élénk munkafolyam, melynek elhagyott épületeit a forradalom alatt ismét műhelyekké alakitá a hon, hogy legyen mit adni fiának kezébe, kit tizenhárom oldalról üldözött a megrohanó ellen. E körültekintést, egy pillanat elvégző az éjben. Az alatt a hurbanista csapat mást gondolt. „Kapitány úr! — felszólt köztük egy martalócz! — most juta eszembe: ez az asszony megcsalt. Mielőtt férjhez ment, Szodovecz volt titkos szeretője, s erőszakkal tudák Podhrechánhoz adni.“ „Azt én is tudom, mert mi a faluban laktunk“, állítá a másik. „Nem is szerette a soha ezt a szikár égme— szelőt“; monda egy harmadik. „De hű feleség volt.“ „Mert oda volt Szodovecz, s nem fért a tejfelhez.“ „De mióta Guyon ide küldte öt csapatot álütni, hihetőleg összeszűrték a levet, kivált mivel a férj sem volt otthon“, egészité ki az okoskodást a csapat főnöke. „Én azt mondom, Szodoveczhez jött“: gyanakvék az egyik. „Hogy is keresné föl azt a másik agg csőszt, kit amúgy szeretett, mint a kecske a kést.“ „Talán bizony leveleket is hoz!“ „Innét meg választ visz.“ „Nem is első útja lesz ez annak.“ „Hiszen ez az asszony a magyarok kémje.“ . .Elárulja tábortelepünket, erőnket, csapataink számát. „Azért tesz mindenütt semmivé Szodovecz.“ „A kémnek halnia kell“; fejezé be a főnök e szóváltást s rögtön utána iramlottak a szerencsétlen hölgynek. Néha úgy tetszik, mintha hátuk mögött dobogós kelne.... A nesz elnémult, meg újraéledt. „Nyomunkban vannak“, monda egyszer a rablók egyike.