Magyar Hirlap, 1850. november (2. évfolyam, 296-320. szám)
1850-11-01 / 296. szám
1330 Monost, October 27. Épen ma jön szerencsénk Tordai Gyula urat segéd társával együtt mint kir. becslő-biztost körünkben tisztelni, kinek kötelességül téve vala, miszerint az 1850-ik évi marcz. 4-ikéröl kelt legfelsőbb rendelet nyomán az adó-provisoriumra nézve a födtermés és haszon fölvételének előmunkálataiba az illető ügyvezetőket és választmányi tagokat beoktassa és vezesse. A tárgy, — mely előttünk jobban csak hírből való ismeretes, leginkább azért, mert e kényes műtétért, mely mindenikünk zsebébe kandikálandó, irtóztunk közelebbről megismerni, és ábrázatját melyet borzasztónak hittünk, leleplezni, a népszerűségre alig számolhatott. Mi nem csuda, ha e magyar haza lakóinak nyomasztó helyzetét, kiváltkép az 1848-ik év óta hazánkat sújtó események miatt, tekintetbe vesszük. A nép attól félt, hogy minden birtokának pontos feljegyzése által annyira szaporodandik adóilletéke, hogy elviselni tökéletes elszegényülés nélkül nem is lehetend. Hiába beszélték az okultabbak, hogy a kormánynak koldusokon kormányozni nem lehet czélja és akarata; s habár a rendkívüli események rendkivüli kutforrások megnyitására kényszeriték őt, bizonyosan gondoskodni fog oly eszközökről is, melyek gyanánt fogják a népnek sajgó sebeit nem csak begyógyítani, hanem a népet még eddigelé nem birt erőre és egészséges állapotra fölsegélni. A nép minde mellett rettegte a jövendőt, és a rémkép számtalanok kebléből nem távozván, elfogult kebellel fogadták a körünkbe érkezett biztos urakat. Azonban kir. biztos urnak megnyitó nyilatkozata azonnal oszlatni kezdé a redökre vonult arczokat, meggyőzvén népszerű és könnyű fel— foghatásu előadásánál fogva a jelen levő községek választmányait arról, hogy miután a magyar kormánynak is átalános adóztatás vola czélja, sőt az időben e haza minden polgárainak ajkairól is nem hangzott egyéb, mint: „adózzunk,“ nem lehet a jelen kormánynak is szándékát gyanúsítani vagy rászalni, miután csak a nép közös óhajtásának nyújt készséges kezet; kiváltkép, midőn az adókivetésnek egy oly nemével lép föl, melynél még eddigelé tökéletesebbet egy birodalom sem birt felmutatni, mert megmutatandja a gyakorlat, miszerint az egész haza testében — az igazságosságot megközelíthetőleg — oly arányban lesz feloszolva a teher, hogy valamint az eddig adózni szokott néposztály szembetünőleg csekélyebb terhet fog az eddiginél viselni, úgy az eddigi adómentesekre sem fog oly terh nehezedni, melyet, miután ki van mondva, hogy bármily körülmények között, s bármily kormány alatt a kor kivonatához képest adóznunk kell, könnyen és kényük szerint eire viselhetnének. Megvigasztalt tehát e népszerű férfiú bennünket, s különösen legmeggyőzőbben hatott kedélyünkre az, miszerint a kormány nem idegen egyének vagy szomszédbeliek által kiván egy ily a statusra nézve fölötte fontos műtétért eszközöltetni, hanem minden községnek saját egyénisége jellemére és belátására bízza azt. — Borsos Márton, Monor város választmányának ügyvezetője. Ungvár, oct. 20. (A tegnapi közlés vége.) Megemlítjük itt, miszerint az álladalmi ügyész úr fiával jött nevelő — főjegyzőül neveztetett ki; — egy Sáros megyéből került s egy megyei özvegyné által szolgálatából elbocsátott ismeretlen ispán a telekkönyvvitelnél alkalmaztatott. Ellenben az eddigi registrator, ki a cserkeszeknek megyeházunkba lett berontásakor, mint akkoriban megyei veterán levéltárnok, egyedül mentette meg ügyes cselekvőségével a teljes földutazástól levéltárunkat, — minden látható ok nélkül kiadóvá degradáltatott; — mit ö megtudva, a kapott hivatalt a még köztünk levő Melczer minister biztos úr kezeibe letette, — s ezért nem láthatjuk nevét már a kinevezési lajstromban. És mit mondjunk egy a jelen tisztujitásig mint alispán szerepelt egyénről, ki kocsija rúdjának a megyeházból kifelé tartó irányát észrevevé, s megfeledkezve a jellemszilárdságról, mi teszi a férfiút, meg a nemes lelkűjét postulatumairól, mi fő becse az embernek, s az önmegtagadás erényét még csak ismerni sem akarva, — hogy tarka reményei megtört horgonyát még egyszer a hivatalviselés büszke folyójának arany homokot rejtő fenekébe akaszthassa , a vízben fuldokló kétségbeesésével kapaszkodott az árulkodás és rágalom rothadt fekete szalmaszálához , s ennek piszkos tindurájával még óhitű vallásfeleit is képes volt megundokítani akarni. Ez utóbbi czél nem sikerült ugyan, de mégse higye senki, hogy hasztalan erőlködött... oh nem! . . . ö törvényszéki ülnök. Kívánjuk, hogy széke meg ne melegedjék a hosszas ülésben! Van oly ülnökünk is, ki postamester is egyszersmind. Ez ur ruthen lévén, bizonyosan nem érti a magyar példaszót, mely azt tartja „nem lehet két úrnak egyszerre szolgálni.“ De ha már akaratunk ellenére ily hosszúra nyúlt tudósításunk, azt is csak kitálaljuk , hogy mi mind ezen tisztujítás általi ki nem elégittetésünk okául nagy részben megyei főnökünket tartjuk, ki bár némely becsületes és valódi képességű egyént maga szólított föl hivatalérti folyamodásra : nem birt elég erélylyel és tetterővel azoknak egyszersmind alkalmazását is keresztül vinni s magát alkalmas és haszonvehető egyéniségekkel vétetni körül. Pedig nem elég csak akarni, — tenni is kell tudni. Némelyek az álladalmi ügyész urat panslavisticus hajlamról gyanúsítván, az ő vétójának tulajdonítják leginkább a sok idegenek és nagy részben hivatalra képtelen ruthenek megmarasztását. Részünkről a döntő conferentiák magas körében nem forogván, s erről ítéletet hozni képesek nem vagyunk. A föllebbiekből kitetszik, hogy vannak egyének , kik a folyamodásra fölszólittattak, — de nem nyertek hivatalt; mig más részről, s még többen amazoknál, olyanok is akadtak, kik sem föl nem szólittattak, hogy kérjenek, sem maguk nem kértek , hogy kapjanak hivatalt. Azt hiszszük, hogy ez utóbbiak fölkeresése s lehető alkalmazásával többet nyerne a hivatal s többet maga a kormány, mint az ostromszerűen kérvényező sokaságból vett személyekkel, — kiknek bejuthatásukra alighanem legelső qualificatio , — a patrocinium. Kinevezett tisztviselőink, kik ma tevék le hivatalos esküjöket, következők: Megyei főnök : Jankó Endre , titoknok : Köbling Ferdinand; igtató: Zombory Lipót; kiadó: Kerekes Gusztáv; számvevő: Forty László; számvevői tiszt: Kolb Rudolf; főpénztárnok: ifj. Tomcsányi István; ellenőr : Milvius József; pénztári tiszt: Majtényi Ferencz. Ungvári közig, főszolgabíró: Lyachovits János; segédek : Dolinai István, Deák Lőrincz. Kaposi főszolgabíró : Berzoviczy Bernát; segédek: Őry József, Tomcsányi Menyhért. Szobránczi főszolgabíró : Letovits József ; segédek: Trapy Alajos, Lyachovics András. Hegyvidéki főszolgabíró : Csik Endre; segédek: Tokár József, Petrik János. Levéltárnok: id. Tomcsányi István, pertárnok : Durcsák István. Elnöki hivatalnál napdíjasak: Haraszthy János, Kakas János, Csicsery Gusztáv, Matuska János, Pischery József, Donits János, Pinksz Károly, Drohobeczky János. Várnagyi állomás üres. főorvosok : lö : Siró István, 2-ik: Spinczer Ármin; alorvosok : Preisz Jakab, Weiszbach Miksa, Turner Ferencz, Bódy István, Hazslinszky István, Mijó János, Szijjártó Józef, Trok Antal; és minden kerületben bábák. Ezek közigazgatási tisztviselők. Törvénykezési tisztviselők pedig következők: Elnök: Pálffy István; ülnökök: Orosz András, Thuránszky Farkas, Héthy Antal, Gyervicskey Mihály, Mészáros Károly, Orosz László , Fehérváry Pál, Cseszky lajos, Csicseri Péter; Írnokok: S matla György, Orlovszky János , Janicsád Gábor, Jónás József; igtató : Schwarzer József; kiadó : Góg Antal; jegyzők: l-ö: Jenkó János, 2-ik: Kéler József, 3-ik: Fekete Gyula; főügyész: Lipcsey János; alügyészek : l-ö : Böszörményi József, 2-ik : Jerenyi Pál; Írnok: Fodor Miklós; Ungvári főszolgabíró : Lasztókay János, segédek: Tasnády Antal, Dudinszky Istv. Ungvári kerületi főszolgabíró : Elek János; segéd: Bacskay András; Írnok: Haraszthy András. Hegyvidéki főszolgabíró: Vajda János, segéde : Gulácsy Ambrus ; Írnok : Eöttvös Imre. Kaposy főszolgabíró : Fekésházy József; segédek: Köröskényi József és Szmercsányi József; Írnok: Köröskényi Ford. Szobránczi főszolgabíró : Balogh Károly; segédek : Petrik János, Pilisy András; Írnok: Tabaidy Tamás. Árva gyámnok: Haraszthy István; segéd: Ruttner György; telekkönyvivő: Bártovics Manó; segédje : Keczer Vilmos ; Írnok : Beszterczey Károly. Majd ha ó és uj embereinket közelebbről leend szerencsénk, hivatalos pályájukon megismerhetni, jellemzésüket — a tisztelt szerkesztő ur engedelmével — adandjuk. Abauj-Tornából, oct. 9. KI A megyei törvényszék 2—3 hete már hogy működik, azonban a törvényszéki szerkezetet és rendet régibb időktől ismerő s így az újabbat is könnyebben és alaposan fölfogó e téren már működött tisztviselők hiányában a kerékvágásba aligha fog jöni oly hamar, mint szükséges volna; többek közt világos bizonysága ennek a már tárgyalt ügyekben hozott végzések lassú kiadása, valamint az is baj, hogy a kinevezett ülnökökből mai napig is még többen állomásaikat el nem foglalták, sőt némelyek még itt sem lévén, az előadási terhet csak hárman P. A., P. S. és A. F. ülnökök viselik; e részben az elnöknek erélyesebben kellene föllépni és minden tisztviselőt különbség nélkül annak, mit magára vállalt, szigorú teljesítésére záridő alatt fölszólítani, egynek vagy másnak magánügyei ennek kikerülésére tisztjének meg nem felelésével semmi szin alatt ürügyül nem szolgálhatván. — Különösen pedig sajnáljuk, hogy S. S. ki még mindig mint titkár az eperjesi kerületi cs. k. igazságügyi miniszer-biztosságnál működik, állomását mai napig is el nem foglalhatta, de hiszszük, hogy ezen bajokon mihamar segítve lesz és az igazság úgy mint szokott s kellene lenni, szigorúan, rendesen és sebesen ki fog szolgáltatni, s e végből leginkább szükséges volna a törvényszéknek külön osztályokrai fölosztása. — Baj továbbá az is, hogy többen hivatalaikról lemondtak, igy a kassai járásbiró U. S. is lemondván, azon esetre, ha hogy az általa kért nagyobb személyzet megadása és kinevezése ellenére is, többé azon állomását elfoglalni nem akarná, mi kik ez időbeni választott elvünknél fogva a múltra minden különbség nélkül fátyolt vetni és a hivatalok megadásában semmi mást, mint a szükséges képességet tekintetbe venni óhajtnak, ezen elvből kiindulva, a kassai járásbíróságra ismert e részbeni képesség, számos évektőli tapasztalás és ernyedetlen munkásságánál fogva legalkalmatosabbnak találjuk D. L. városi tanácsnokot. — Néhány nap előtt D. J. is,közigazgatási főszolgabíró a rozgonyi járásban lemondott. — A közelebb kinevezett közigazgatási uj tisztviselők a gönczi járásban fösz.biró: Pillmann Antal; aisz.biró : Bernay János. A szepsi járásban fösz.biró : Usz József. — Végül itt legkívánatosabb , de szükségesebb is lenne a még hiányzó tisztviselők hovahamarább kinevezése. — Kassa városának nagy reménysége van, hogy az Eperjesen levő cs. kir. főtörvényszék ide fog áttétetni, e részbeni fölterjesztését igen igen számos megczáfolhatlan okokon kivül a kerületi 10 megyéből 9 megye pártolja és a főtörvszéknek Kassárai áttételét kéri, a főtörvszéknek úgy is a kerületnek középpontján kell lenni, Eperjes pedig épen a végén fekszik, hol azonkívül az illető tisztviselőknek még csak becsületes szállást sem lehet kapni, a perlekedő feleknek pedig vendéglők hiánya miatt*) sokszor a szabad ég alatt kell szállásolni, s ez tény — ellenben Kassa minden lehető kényelmet adhat és nyújt— Kassának szép jövője nyílik, Eperjesnek pedig aligha van jövője — Kassa mellett, ha a dolgot minden legkisebb mellékes érdek nélkül vesszük, száz meg száz ok szól, Eperjes mellett csak magán, de nem közérdekek szólanak; — egyébiránt reméljük, hogy cs. kir. igazságügyi ministeri biztos Melczer István ur ismert igazságszeretete és érdeknélküliségénél fogva ezen ügyet úgy a mint van lelkesen fölkarolva , a magas kormánynál sikerrel keresztül viendi. Kassán e hó 4-kén császár ő felségének névnapi ünnepe dicsőítéséül a vér nélküli áldozat a székes főegyházban mutattatott be a mindenhatónak az összes helybeli polgári és katonai hivatalnoki főtisztikar díszes jelenlétükben. A megyei tisztviselők különösen mindnyájan magyar díszruhában kardosan jelentek meg. Estve a színház fényesen ki volt világítva és a színházi személyzet által a néphymnus énekeltetett Ez estve a német igazgatót Lojanek Jánost a guta környékezte — s e miatt egy uj vígjáték előadása is elmaradt. A német színészek itt múlt hó 29-től játszanak, operájuk nincs, drámai személyzetük a középszerűnél alig jobb, tánczszemélyzetük igen rosz, de a zsidók által hatalmasan pártoltatnak. A népösszeírás Kassán e napokban kezdődött el, eredményéről annak idejében. E hp 6-kán püspök Kunst József ur a kassai püspökség kormányzói székét ünnepélyesen elfoglalván, a szent székről a néphez magyar beszédet tartott. Közelebb a magyar színészet ügyét Kassán oly lelkesen fölkaroló megyei főnök Olasz János ur ez ügyet, mint sajnosan tapasztaljuk, egészen abbahagyta. Kaczvinszky magyar színész társasága innen S. A. Ujhelybe ment személyzetéből Jánossinét, a minden tekintetben jeles színésznőt, Zárkát a jellemet hen fölfogó müvelt színészt és Tóth Somát. Veszter barátunk után a legjelesb magyar tánczost, a pesti nemzeti szinház t. cz. igazgatósága különös figyelmébe ajánlani ezennel hazafiui kötelességünknek ismerjük. October hava itt igen roszul viseli magát, a lég azonban meleg. Felső-Hernád vidékéről. A gömöri Nagy - Bőczén f. oct. 8—8-én összeült úgynevezett ,,districtualis consultatio“ alkalmával szomorúan kiviláglott, mikülönben sem vola már titok, hogy a tiszai evangélikusok között nincs sem elvben, sem törekvésben egyesség. Kiviláglott, hogy midőn a * Csak „korona“ czimü vendéglője van, ez is elég piszkos, kényelemről itt szó sem lehet, ha az ember írni akar, tollat és tintát kapni nagy feladat, sem komor kinézése volt; a karzat rácsain át viaszk gyertyákat lehete lobogni látni, melyek egy ravatal felső részére veték fényüket. Don Bernardo tudakozódék. E nap reggelén egy apácza halt meg s az isteni tisztelet: halotti mise leend. Mondva volt azonban , hogy Don Bernardo nem az isteni tisztelet miatt jött, hanem , hogy szándékát végrehajtsa. Az „angyali üdvözlet“ régi helyén az oltár fölötti boldogságos szűz kápolnában függött. A legtörpébb ablak 10—12 láb magas volt, s egymásra rakott székek és padok által a kimehetés könnyű volt. E gondolat foglalatoskodtatá Don Bernardot egész mise alatt. Érzésel, hogy roszat cselekszik, de életét eddig a hitetlenek elleni harczban tölt— vén s most a kép helyébe oly nagy összeg pénzt tevén , — az ur bocsánatját remélte. Időnkint lehete hallani a halotti éneket, de hasztalan kérése a tiszta, csengő hangok közt azon hang rezgését, melynek égi zengése és kifejezése nyolcz nap előtt lelke minden érzelmét fölrázta s mint seraph ujjaitól pengetett égi lant zengett. Most hiányzott az öszhangzás kulcsa s úgy tetszett, mintha a szent ének és zenének alapja hiányzanék. A misének vége volt. Mindenki eltávozott. Bernardo egy gyóntató szék elé lépvén, fölé nyitá , besikamlott s maga után bezárta. Senki észre nem vévé őt. A templom kapui sarkaikban csikorogtak. Bernardo hallá a zárokat becsukatni. Az egyházfi a gyóntató szék elött ellépdelt, melyben ő rejtőzködött, s eltávozott. Minden hallgatásba merült. Csak a még mindig zárt karzatban lehete olykor olykor egyes léptek zaját és tompa imamormogást hallani. Ez egy apácza volt, ki a boldogságos szűz zsolozsmáját imádkozó testvére holt teteme mellett. Az est bekövetkezett, sötétség terjedt el az egész templomban; csak a karzat maradt megvilágítva s változott égő kápolnává. Ekkor feljött a hold. Egyik sugara berezgett egy ablakon s halvány fényt árasztott a templomban. Végre lassankint kivül és belől minden zaj elnémult. Tizenegy óra tájban végződött az utolsó ima a halott mellett, s minden zaj eltűnt azon vallási csend előtt, mely a templomok, zárdák és temetők sajátja. Csak egy éji bagoly egyhangú , komoly de rendszeres huhogását lehete olykor hallani, mely alkalmasint egy közeli fán ült. Don Bernardo gondolá , hogy itt az idő szándéka kiviteléhez. Kinyitá a gyóntató szék ajtaját és kilépett. Azon pillanatban, midőn lábát a templom kövezetére tévé, az óra éjfélt kezde ütni. Mozdulatlan várta, mig a tizenkét ütés lassan elhangzott s aztán kissé irtózva a karzat felé lépdelt; meg akart győződni a felöl, váljon virasztja-e még valaki a halottat s nem fogja-e őt szándékában senki zavarni. De a karzat felé irányzott első lépésekor, — lassú nyomás alatt megnyílt annak ajtaja és egy apácza jelent meg. Don Bernardo fölkiáltott. Ez apácza Niebla Anna volt — a fölhajtott fátyol nyíltan hagyá az arczot. Fátyolát fejér rózsa koszorú szokta homlokához. Kezében elefántcsont olvasót tarta, mely ujjai fehérségéhez képest sárga volt. „Anna !“ kiálta a fiatal ember. „Don Barnardo!“ suttogá az apácza. Don Bernardo oda rohant. „Te nevemen szólitál, kiálta, tehát megismerél ?*‘ „Meg“, viszonzá az apácza. „A szent kútnál ?“ „A szent kútnál.“ Don Bernardo karjait az apácza körül foná. Anna mit sem tön e nyájaskodás megakadályozására. „De megengedj, mondá Bernardo, az öröm, a boldogság őrültté tesz: mit kerestél itt ?“ „Tudtam, hogy itt vagy.“ „S kerestél ?“ „Igen!“ „Tudod hát hogy szeretlek ?“ „Tudom..........“ „És te .... te szeretsz engem ?“ Az apácza ajkai hallgattak. „0 Niebla, Niebla , egy szót, egyetlen szót! Ifjúságunkra, szerelmemre, a Krisztus nevére — szeretsz-e ?“ „Fogadást tettem“, mormogá az apácza. „Ó, mit ér a te fogadásod!“ kiálta Don Bernardo, — én is tettem fogadást, és nem szegtem-e meg?“ „Én halott vagyok e világra nézve“, mondá „S ha halott lennél is, Niebla, én feltámasztanálak.“ „Te nem hozasz többé életre.“ — mondá Anna fejcsóválva, és én, Bernardo, halált okoznék neked. . . . .“ „Jobb ugyanazon sírban aludni, mint szétválasztva élni. (Folytatása következik.) a halvány jegyes.