Magyar Hirlap, 1892. május (2. évfolyam, 121-151. szám)
1892-05-01 / 121. szám
2-ik melléklet a „MAGYAR HÍRLAP“ 121. számához. Elfeledett körrendelet. — A mire Szapáry Gyula gróf nem emlékszik. — A közigazgatás államosításából kifolyó költségek hozzávetőleges kiszámítása végett kivánta Horváth Gyula, hogy a belügyminiszter terjesszen a ház elé oly kimutatást, mely kitüntetné a községek háztartási költségeit. A miniszterelnök ezt megígérte. Kijelentette, hogy már miniszterelnöksége elejétől foglalkozik e kérdéssel és hogy rögtön intézkedni fog. Pedig éppen ez, ígéretből tűnt ki, hogy a belügyminiszter legkevésbé sem foglalkozott e kérdéssel, mert ellenkező esetben föltétlenül tudomásának kellett volna lennie ama körrendeletről, melyet még 1889. év október hónap 16-án adott ki Teleki Géza gr. belügyminiszter, melyben intézkedik a Horváth Gyula által kívánt adatok összegyűjtése iránt, s mely — körrendeletét — a belügyminiszter úr általánosan elismert ügybuzgalma daczára — máig sem hajtották végre, sőt — mint az ígéret bizonyítja, egészen el is felejtették. Hogy az utókor számára megmentsük, alább közöljük egész terjedelmében Teleki gr. körrendeletét, szives figyelmébe ajánlva azt a kormánynak. A körrendelethez minta-iv is van csatolva, mely az egyes rovatok kitöltéséhez szolgál Útmutatásul. A körrendelet így szól: 68639 szám. IV. b. Körrendelet. Közel tiz év telt el hivatali elődömnek 1880. évi márczius 26-án 14622. sz. a. kibocsátott körrendelete óta, amelynek czélja az volt, hogy a rendeletben jelzett módon egybegyűjtött adatok alapján a községek háztartási ügyeinek állásáról közelebbi tudomás és általános áttekintés szereztessék. Feltehető, hogy a folytonos fejlődés korszakában e tiz évnyi időszak alatt a községek gazdasági életében is bizonnyal jelentékenyebb változás állott be, ha mindenütt nem is, de legalább a községek nagyobb részénél, úgy, hogy az akkori adatok ma már alig nyújthatják csak némileg is ha látképét annak, hogy mily költségekkel jár a községi önkormányzat jogának gyakorlása és milyenek az egyes községekben ezen költségek fedezésének viszonyai. Ez okból szükségesnek látom azt, hogy újabb adatok álljanak rendelkezésemre s ezen adatok egyszersmind könnyebb áttekintést nyújtó alakban foglaltassanak össze, a következők figyelembe vétele mellett készítendő kimutatásba. A kimutatásnak rovatokra kell osztva lennie, mely rovatok: 1. Folyószám, 2. A község neve, 3. A község cselekvő vagyonának becsértéke, 4. A község szenvedő vagyonának (adósság) állása, 5. A bevételi előirányzat (községi adó nélkül) 6. Kiadási előirányzat, 7. Fedezetlen kiadási többlet, 8. A községi adó kivetési alapját képező egyenes államadó mennyisége. 9. A kiadási többlet fedezésére engedélyezett községi adó és pedig pénzösszegben és külön százalékokban. A 3. és 4. rovatok kitöltésénél, az 1888. évi számadási év végén készített községi vagyonleltárnak, az 5—9. rovatoknál az 1889. évi községi költségvetésnek adatai használandók. Az egyes községek adatainak a kimutatásban való felsorolásánál a következő beosztás lesz figyelembe veendő: 1. Első helyen a törvényhatóság területén levő rendezett tanácsú városok és pedig betűrend szerint veendők fel. Ide értendők az 1876. XX. t.-cz. által megszüntetett törvényhatóságokból alakult rendezett tanácsú városok is. 2. Ezeket követendik közigazgatási járásonkint egybefoglalva a községek, tekintet nélkül ezek kis, vagy nagyközségi minőségére. 3. Minden járásnál a községek a következő csoportokba osztandók, külön-külön betűrend szerint: a) azon községek a melyekben községi adó ki nem vettetik, b) azon községek a melyekre 25 ° C-ig bezárólag terjedő mérvű községi adó vettetik ki, c) azon községek, a melyekre 25 °/C-on felül bezárólag 50 °/C-ig vetnek ki községi adót; végül d) azon községek a melyekben a községi adó 60 °/o-ot túlhalad. 4. Minden egyes járás községeiről felvett tételek összegezendők és az összegezés után kitüntetendő az, hogy mennyi a járásban a legnagyobb és a legkisebb községi adó százalék és mennyi az egész járásra nézve a községi adónak átlagos százaléka. 5. A munkálat végén a vármegyei főösszeg feltüntetése czéljából az egyes rendezett tanácsú városok összegei és az egyes járások főösszegei ismétlendők és összeadandók; ez után pedig a vármegyebeli legnagyobb és legkisebb községi adó százaléka, továbbá a vármegyebeli átlagos községi adószázalék tüntetendő ki. Az egyöntetűség érdekében egy , az adatok egybeállítására alkalmas kimutatási mintát — ide mellékelek, amelynek a beosztás tekintetében alapul vétele mellett s a fentebb adott útbaigazítás fonalán, a szükséges adatok a könnyű áttekintést leginkább biztosító módon nyujtathatnak. Felhívom a törvényhatóságot, hogy az adott útbaigazítás és a mellékelt kimutatás szerinti adatok egybeállítása iránt haladéktalanul intézkedjék és a munkálatot — melyhez az adatok a vármegye irattárában kéznél lévén, az rövidebb idő alatt elkészülhet, — legkésőbb a folyó évi deczember hó első napjáig hozzám okvetlenül terjessze fel. Budapesten, 1889. évi október hó 16-án. • Teleki gr. Magyar királyi belügyminiszter. Vasutasok előléptetése. Az imént végrehajtott tömeges előléptetés ügyében az alábbi levelet kaptuk, mely megerősít bennünket abban a más oldalról is szerzett értesülésünkben, hogy a vasutasok egészen másképp fogták föl ezt a tényt, mint a laikus közönség és az maguknál az érdekelteknél éppenséggel nem idézett elő olyan nagy lelkesedést. A levél így szól: Bevégzett tény a m. kir. államvasutak alkalmazottainak rendkívüli előléptetése. Engedje meg t. szerkesztő úr, hogy arra vonatkozólag egyet-mást elmondhassak. Ismeretes t. szerkesztő úr előtt, hogy a m. á. v. hivatalnokainak létszáma szám szerint meghaladja az ötezeret. Legalább öt esztendő szükséges tehát ahhoz, — évenkint ezer hivatalnok előléptetése mellett — hogy mindegyikre rákerüljön a sor. Lehet-e ezt kedvező, vagy éppen rendkívüli esetnek tartani ? Nem hagyható talán egészen az sem figyelmen kívül, hogy — fájdalom ! — nagyon is sokan vannak az „érdemeket nem szerzettek“ rovására olyan prolegáltak, kik csaknem minden évben előlépnek s ennek az árát egy-egy olyan — különben érdemes — kartársunk adja meg, ki rendkívüli körülmények közt is csak minden ötödik esztendőben lépne elő. Mikor kerül aztán az ilyenre is a sor ? ! B. lapjában csak a közelmúltban jelent meg e közlemény, mely abbeli nézetének adott kifejezést, hogy a hegy alighanem egeret fog szülni. Sejtettük ezt sokan, de bíztunk az ország színe előtt tett ígéretben, s pesszimisztikus nézeteinket igyekeztünk ébredező reménységünknek alárendelni, remélve abban, ami jönni fog, mert jönnie kell, bízva abban a sokat hangoztatott kijelentésben, hogy ő nagyméltósága sorsunkat való igazában a szívén viseli. Ugyan kérem, legyen olyan kegyes mi hozzánk, s kérdezze meg a kegyelmes urat, hogy hát egy nem rendkívüli előléptetés esetén nőiden hányadik esztendőben fogunk előlépni? Kitetszik ebből, hogy a mi sorsunk tartására tett Ígéret is csak puszta ígéret, melytől a mi — tessék elhinni — nagyon is megerőltetett szemeink megtelének porral. Egy lap közölte, hogy mindenki előlép, aki rangsoron van. És mégis számosan preferáltattak 5—7 évi elő nem lépés után is olyanok, kiknek szolgálattétele ellen kifogás nincs. Azon szabályzat határozmánya szerint pedig, melyet mi „szolgálati rendtartásnak“ csúfolunk — az előléptetésből bárkit is kizárni csak fegyelmi úton lehet. Számos nevet tudnék említeni azok közül, akiket visszavetettek, — azok fejtegetésére rátérek alább — de akkor sem győzhetném meg jobban a mérvadó köröket, mert azt, aki meg van győződve, már jobban meggyőzni nem lehet. És milyen az a mi rangsorunk?! Tessék elhinni, bitorolja az csak a rangsor nevet. Nem egyéb az névsornál, s csak arra való, hogy neveink nyilvántartassanak, mert az előléptetések alkalmával valóságos sakkugrások rendszerét követik. A méltányosság a legutolsó, mely számba jő, de igenis nagyrabecsülik a szolgatelkű meghunyászkodást, a mukkanni nem mérést a sok esetben mármár elviselhetlen bánásmód miatt. Egy önérzetesen tett megjegyzés a rémuralom túlkapásai ellen, vagy ................................. . ....~= Modern boszorkányok. — ,A kétlelkű asszony" Írójától. — 26 VI. Egész nap nem találkoztak egymással. Mari tettvett a házban, ösztönszerüleg be-be tekintve férje szobájának üvegablakán. Látta a két idegen urat jönni menni, egy mondat is behallatszott hozzá: — A föltételek ? kérdé férje. Az egyik segéd sértődve válaszolt: — Bocsáss meg, azt majd ott, reggel tudod meg. — Nem azért ... a ti dolgotok, csak azt hangsúlyozom, hogy a legsulyosabb . . . Egyebet nem hallott. De ebből következtette, hogy holnap reggelre eltűnik az élők közül az, ki megölte testvérét és megmérgezte, tönkretette az ő életét is. Avagy ... Megdöbbent ez vagyra.* Hátha a másik esik el, a férj és az ő közös áldozataképpen. Egy uj bűn merül föl — kettőjük bűne. Egy gaztett, melynek voltaképpen ő az okozója, Renner György a végrehajtója csak. Irgalom atyja ! Hát nem tud szabadulni ettől az embertől ? Nem, soha, csak szorosabban fűződik hozzá, a bűnök régi és új lánczszemei kötik, fonják, szorítják vele össze. — Meg kell akadályoznia, hogy az az ártatlan bolond odaálljon ennek az aljas gonosztevőnek a fegyvere elé ! — igy kiáltott fel magában hosszú tépelődés után. De hogyan akadályozza meg, amit már szilárd férfiak nagy ünnepélyesen elvégeztek? Egy éjjel választja már el a végzetes reggeltől. Mit tegyen. Kit bírjon rá a visszalépésre? Hisz ez lehetetlen! Egy mód van rá, ha fölkeresi Szávics Ivánt és elmond neki mindent. Ha fölfedi előtte minden titkát, úgy az iszonyodva fog meghátrálni. Dehogy fog. Inkább meghal, mint hogy meghátráljon! Ha csak bizonyítékokat nem kap, melyeket fölmutathat a kétkedő és lovagias világnak. Kétségbeesve keresgélt lelkében bizonyítékok után. De álmain, férje önvallomásán, a fütyülő doktor elhallgatott sejtésén és az ő érzésén kivül nincsen bizonysága semmi. Férje ha tagad, az orvos ha hallgat, úgy ő telekiabálhatja a világot, nem ér az semmit. Mindent koczkáztatott, mindent elrontott, a gyermekek anyjuk gyilkosánál maradnak, ha ő szabadul is ! Még iszonyúbb lesz minden. Mégsem tudta magát elhatározni, hogy magára hagyja a várt, az előkészített, a sürgetett katasztrófát. Most, az utolsó perczben bele akart nyúlni a sors kerekének küllői közé és megállítani az egész pokolgépet. Föl akarta keresni Szávics Ivánt, de nem tudottmozdulni helyéből. Agyát elsötétítette valami vak és öntudatlan félelem. Majd nem tudott gondolkozni többé, fehér ajkai gépiesen mozogtak: — Legyen a mi lesz! Este volt már. A szobaleány meggyujtotta a lámpákat és egy levelet csúsztatott a kezébe. Szávics Iván írta: „Holnap reggel. — Bizonyos vagyok a dolgomban, de ha maga velem volna egy perezre! Csak egy perezre. Le’net-e, hol és mikor?“ Mari elhatározta, hogy elmegy hozzá, ő fogja fölkeresni. Hisz ezzel tartozik neki, a ki holnap életét koczkáztatja érte. Nem sokat gondolkozott, fölvette kabátját, kocsit hozatott és szobaleányával együtt elment. — Egy pár percz múlva itthon leszek! Jól viseljétek magatokat! — mondá a gyerekeknek az ajtóban. A két nagyobbik utána szaladt a folyosóra el akartak menni vele a nagymamához. Sírtak utána és neki még az udvarról is csititani kellett őket: — Hozok valamit babuskák! A kocsis — hogy több fuvart kapjon — egy negyed óráig hurczolta őket, amig eljutottak a Szávics Iván lakásához. Ott Mari leszállótt, a szobaleány benn maradt a kocsiban. Iván frakkosan ült a diván előtt, amikor belépett. (Folytatása következik.)