Magyar Hirlap, 1893. július (3. évfolyam, 179-209. szám)
1893-07-01 / 179. szám
1893. Julius 1. MAGYAR HÍRLAP mert a románok saját hóhérjainak szövetségesei nem lehetnek . Hogyha ő felsége közönyös lesz a Kárpáton tuli atroczitásokkal szemben, akkor a román nép kénytelen lenne saját sorsának védelmét a maga kezébe venni. A románok barátja és szövetségese csak az lehet, aki velünk közreműködik a magyarok megzabolázására és a románok nemzeti ekszisztencziájának biztosítására!« A bukaresti Indépendance Roumaine e hó 28-iki számában Veszélyes politika czím szintén fenyegető hangon ír Magyarországról, közölvén a következő czikket: Kétségtelen, hogy a Magyarországból mintegy két hónap óta naponkint hozzánk érkező hírek fölöttébb komolyak, nemcsak a hegyeken túl élő testvéreink helyzetének szempontjából, de azért is, mert e dolgok hatással lehetnek a román királyságnak a szomszéd monarkiával, sőt talán, a természetes kiterjeszkedésnél fogva, a hármasszövetséggel való viszonyára is. Nem titkolhatjuk el, hogy nyugtalanul tekintünk e viszonyra, mert a magyar kormányt teljességgel őrült politikába sodrották a meggondolatlan sovinizmust űző magyar politikai kolékiák, amelyek bizonyos körökben meggyökeresedett előítéleteket használnak politikai ugródeszka gyanánt; részint, hogy hatalomra jussanak, részint hogy megtartsák a hatalmat. Bizonnyal nem foglalkoznánk a magyar politikai körök ez eltévelyedéseivel, ha oly dolgok nem nyilvánulnának bennük, amelyek alkalmasak arra, hogy súlyosan megzavarják hazánk viszonyát a szomszéd monarkiával, sőt a központi hatalmasságok csoportjával is. Valóban, úgy látszik, hogy a Wekerle-kormány, megfeledkezve az ország külső érdekéről, a fenyegetett belső helyzet megmentése végett irtó harcéra készül a magyarországi román elemmel szemben. Az Apponyi módosításával megbűvölt Csáky-féle törvényjavaslatnak egyenes szándéka a román iskolák bezárása; a gyarmatosítási törvénynek czélja a néprajziig tiszta román területek elmagyarosítása. Íme ezek legfőbb vonásai a kvalifikálhatatlan hadjáratnak, melyet a magyar kormány azzal akar megkoronázni, hogy törvényszék elé állítja az egész román nemzeti bizottságot és mindazokat a tanulókat, akik részt vettek a Replika elkészítésében s akik, mint tudjuk, oly erővel és oly győzedelmesen cáfolták meg a magyar diákok válaszát. Mindezek az intézkedések, a vallásügyi törvényjavaslatokkal egyetemben, amelyek sértik a románok felekezeti szabadságát, mint erőszakos merényletek a saját fajjal, nyelvvel és kultúrával dicsekvő románság ellen. Nem szabad magunkat illúziókban ringatni: a magyar kormánynak, úgy látszik, az a czélja, hogy a román nemzetiséget hova hamarabb is magastul kipusztítsa szent István koronájának területéről. Ez lévén a kérdés, kétségtelen, hogy a romániai románok politikai nézetkülönbség nélkül nem maradhatnak közömbösek az ily vállalkozással szemben és nem nézhetik nyugton, hogy az egész román fajnak csaknem egyharmadát denaczionalizálják. Minden kormány volens-nolens kénytelen számolni a közvélemény mozgalmával, mely máris nyilatkozni lenne. A nagy emberek, akiknek mindezt tulajdonítjuk, csak a meglévő erő kifejezései voltak szükségszerűek, mint az evolúczió minden jelensége. E diadalmas erő meg fogja teremteni a nyelv reformáczióját is. Ami hiba a nyelvújítás körül történt, mind a gyöngeség következménye volt: az idegen dolgok beszűrődése a nem elég sűrü diafragmán át. De a gyöngeségek e pillanataiban is megmaradt egy szűz, nagy erőnk: a népnyelv ereje, amely nem bocsátott magába semmi kívülről jövőt, csodálatos energiával vetvén ki magából mindent, ami salak. Pázmány Pétert kétszáz esztendő múlva követte Arany János és Petőfi Sándor, a nép nyelvét emelvén föl az irodalom nyelvévé. Ebből lett a nagy hatalom, a mely ellen ma már hiába agyarkodik sok ellenségünk. A Tájszótár biblia lészen; törvények és parancsolatok könyve. Megtanuljuk belőle, hogy mi nem szabad és mi kell. Mert maga az az erő szól belőle, ami kivívta minden mai győzedelmünket. Nyelvünk egysége, az általános szabályok, az idegenségek kiküszöbölése mind belőle és a régi nyelvből fognak következni. A jövő század fiai, kik meglátják még a 2000-ik esztendő hajnalát is, már ezt az erős, megállapodott nyelvet fogják magukba szívni és a nép beszédével művelik majd a magyar irodalmat, a magyar tudományt, idegen hatások nélkül, a maguk lábán járván. És a levegőben nem lesz több «por, bűz, német szó, piszok.» kezdés nem sejtett arányokat fog ölteni, ha a magyarok nem mondanak le a veszélyes kalandról, amelybe hanyatt-homlok rohantak bele. Bizonyos, hogy minálunk senki sem akar egy szomszéd állam belső dolgaiba avatkozni, de az is bizonyos, hogy Románia semmiesetre sem maradhat barátságos viszonyban oly állammal, ahol a román faj kiirtására törekszenek, mint az most Magyarországon történik. A magyarok, mint gyakran máskor is, gyermekes illúzióban ringatják magukat, ha azt hiszik, hogy ily dolgaik után valami közös lehet közöttünk és az osztrák-magyar monarkia között. Ami bennünket illet, mink szívünk mélyéből sajnáljuk, hogy a pesti kormány őrült politikája kényszerit eltérni a politikától, melyet mindig saját nagy érdekünknek tekintettünk, de egyszersmind szomszédaink talán még nagyobb érdekének is. Szeretjük hinni, hogy meg fogják érteni Bécsben, sőt Pesten is, hogy mily veszélyes a politika, melyet a magyar kormány a magyarországi románokkal szemben követ, és meg fogják magukat embereim, amíg van rá idő. Nekünk kötelességünk volt rámutatni a küszöbön levő veszélyre, mely az osztrák-magyar monarkiával való viszonyunkat fenyegeti, és tettük ezt avégből, hogy elejét vegyük. Rémi bukása. (A főváros közgyűléséből.) A mai közgyűlést a végén kell kezdeni. Az idő már 7 felé jár. Egy tekintélyes külsejű úr lép az előadói asztalhoz: Faller Ferencz jegyző. Elmondja a tengeri kígyó ismeretes históriáját. A népszínház tűzbiztonsága a hivatalos neve. Kormány és tanács, rendőrség és tűzoltóság, mióta a Ringszinház leégett, minduntalan sürgették a népszínháznak is olyan állapotba való helyezését hogy a közönség a bennégés veszélye nélkül élvezhesse az előadásokat. Végre a népszínházi bizottság radikális eszközhöz nyúl. Azon a telken, mely a népszínház háta mögött van, melyen most csak egy kis házikót és egy kéményt lát a járókelő, s amely telek a népszínház tulajdonát képezi, akar építeni egy házat, ahol a színházfűtés, a víztorony, az asztalos-műhely, a díszletraktárak a ballet próbaterem stb. helyeztetnék el, szóval mindaz, ami a színházban tűzveszélyt okozhat. Erre 185.000 frt kell, engedélyezze a közgyűlés a bizottságnak a népszínházi alap terhére e kölcsön felvételét s mivel a rendelkezésre álló 66 - ös telek az építkezésre kicsiny, engedje meg a közgyűlés, hogy a telek kibővítésére Bénii Róbert telkéből 194 négyszögöl esetleg kisajátítás útján is megszereztessék. Bénii Róbert azonban érthetetlen okokból a városnál nagy hatalmasság. Első pillanatra úgy látszik, hogy a kisajátításból Réminek haszna lesz, hanem, ha megtudjuk, hogy kára lesz belőle, érteni fogjuk, hogy a bizottsági tagok egy része (a Józsefváros) mért foglalt a népszínházi bizottság terve ellen állást. Ugyanis, ha Rémitől kisajátítanak 194 négyszögölet, akkor az ő fenmaradó telke csupán a Csokonay utczára fog bírni homlokzattal. Ha pedig nem sajátítanak ki, hanem a népszínházi bizottság terve megbukik, akkor a kisajátítási törvény értelmében Réminek jogában áll a népszínházi alapnak önálló építésre nem alkalmas 66 négyszögöles telkét, mint terjedéket magához váltani s akkor telke a körútra bir homlokzattal. Ha pedig körúti homlokzattal bir, akkor építkezés esetén 30 évi adómentességet kap, mig ellenkező esetben csak 15 esztendeit. Ez a körülmény tehát legalább 50 ° C-kal emeli a telek árát. Szervezett ellenzék volt tehát az előterjesztés ellen, amelyet a népszínházi bizottság és a tanács is tett. Mindenáron meg akarták buktatni a javaslatot. Először Pártos Gyula szólt, az ellenindítványt tette, hogy ne sajátítsanak ki semmit, hanem magában a színházban tegyék meg az intézkedéseket, építsék alulról fölfelé vasból a belsejét, ha be kell is zárni egy időre. Ezután Rácz Károly tartott hosszu beszédet, hogy Réminek adják a telket, hadd rendelkezzék ő tulajdonával a kisajátítási törvény engedelme szerint. Építsék fel a szükségeseket Rémi telkén, s biztosítsák ezt szorgalommal. Kauser József látva a nagy buzgalmat Rémi érdekében, a bizottsági terv mellett szinte izgatott s épp ezért rapszodikus beszédet mondott. Maga az öreg Kamermayer, ki elnökölt, szintén a tanács ellen beszélt, mert közvetítő indítványt tett, amit a Rémi-párt helyeselt. A Rácz indítványához hajolt, anélkül, hogy tudta volna, mi rejlik mögötte. Kaas Ivor báró a tanács javaslatát kérte elfogadni. A kérdés szavazásra került. Ha került volna! De még addig sok beszéden kellett átesni. A Rémi-párt — minthogy a belváros több más városrészbeliekkel tömören ült helyén — látta, hogy kisebbségben van s le fog szavaztatni. Iparkodtak tehát az ülést nyújtani, a határozatot másnapra halasztani, vagy legalább halasztási indítványt fogadtatni el; szólnak a kérdés föltevéséséhez, kifogásolták, hogy kevesen vannak, sőt azt is mondták, hogy a közgyűlés ez ügyben dönteni most nem is illetékes, amit azonban az elnöklő Kamermayer mind nem vehetett figyelembe, mert semmi törvényes alappal nem bírtak s végre is a tanács előterjesztését változatlanul fogadták el. Nagy többség nyilatkozott a népszínházi bizottság terve mellett, ellenpróbára nem is volt szükség, de a Rémi-párt sem követelte azt. A szavazás után zajosan óvást és felebbezést jelentettek be a közgyűlés határozata ellen, azzal te kegyelmed, hogy Anna jobban szereti szerencsétlen urát, mint imáit az oltárnak papja? Hadd szakadjon meg utána szive, hiszen megérdemli az egek átkát, — miért nem fogadott szót Bathó Ferencz uramnak, a gazdag édes szülőnek, ki gyűlölte a szegény ifjú embert, csak azért, mert piktor és nem hajt a tejet és elűzte házától egyetlen édes gyermekét, csak azért, mert nem engedelmeskedett a parancsának és irtózott a boldogtalanságtól. — Hallgasson kend! — Kutya hallgasson, nemzetes uram — felelte gorombán az öreg és fejébe csapta kalapját, melyet eddig a markában gyűrögetett, annak mondja kegyelmed, hogy kuszi. Nem félek én a haragos tekintetétől és a szemében meg merem mondani azt, amit a község csak a háta mögött mond és jól teszi bizony, hogy mondja. Nagy igazsága vagyon minden szónak, mely a nemzetes ur keményszivüségének a hirdetője. — Mit akar? S a gazda boszúsan toppantott. Bathó Ferencz haragudni akart, de most az egyszer nem fogott szikrát a vére. Az járta fejét, hogy az a piktor, az Anna férje, a gazember, beteg, talán meghal . . . — Móricz bácsi! Maradjon, ha mondom... — Nem én! — dohogott mérgelődve az öreg és indult — nem maradok én itt többet. Kérni is akartam valamire, de látom, hogy még mindig kő van a szive helyén. Én ugyan egész életemben roppant nagy szamár voltam, de A MESEMONDÓ. A Magyar Hírlap pályázatán 5Q arannyal jutalmazott pályamunka. Irta: Abonyi Árpád. (Folytatás.) (2) — Nyughassék kend. — Majd ha elföldenek, nagy uram.Hojje! Micsoda csendes szamár leszek én akkor, — csupa öröm. Amig azonban idefenn ficzkándozok az emberek között, addig gyilkos szándékokkal vagyok minden barázdabillegető iránt, ki orrom alá szemetel. Látom azonban, hogy másféle hittel vagyon felőlük, mint én, hát ne beszéljünk erről. Azt akartam még mondani, hogy az Anna ura beteg. — Látta? — Kérdezte mohón a gazda. — Örül a nemzetes úr? Soha se örüljön instálom, nem arra való dolog az, hogy örüljön neki. Bathó izgatottan hagyta el helyét és járkálni kezdett. Az öreg félszemmel leste. — Mi baj van? — Öreg baj, mint én. Magával hozta a másvilágról és oda viszi. — A tüdeje? — Az hát! Láthatta nagy uram is, amikor itt a szentegyházunkban festette azt a gyönyörűséges oltárképet. Már akkor beteg volt, azért vala oly igen sápadt az arcza. Amilyen kedves, szerény, derék ifjú ember, bizony nagy kár érte, ha meghal. — Hadd vesszen! — Ugye? Hát hadd vesszen! Mit bajlódik • 3