Magyar Hirlap, 1895. február (5. évfolyam, 32-58. szám)

1895-02-01 / 32. szám

1895. február 1. felvilágosításokat megadja. A miniszter elsőbben is védekezett ama vád ellen, mintha ő a politi­­­kai nyulékonyságnak képviselője volna és mintha a kormány az egyházpolitikai javasla­tok lényegéből engedni akarna valamit. Hogy eme nyilatkozatának nagyobb súlyt adjon, a miniszter kijelentette, hogy ő a két hátralevő egyházpolitikai javaslatra nézve csak olyan mó­dosításokat fog elfogadni, a­melyekhez a lelé­pett kabinet tagjai is hozzájárulnak. Szólt ezután a miniszter a Kovács Albert által föl­vetett állami papképzés eszméjéről, a­melyet ő nem helyeselhet, mert ezt egyértelműnek tartja a kulturharcz f­ölidézésével. Miután a katholikus autonómiáról nyilat­kozott, védte magát ama támadások ellen, ame­lyekkel az ellenzéki szónokok azért illették, mert programmjában állítólag nem találtak egyetlen vezérlő ideát sem. Azt válaszolta erre, hogy a magyar kultúrpolitika vezérszempontjai nem változnak a gazdacserével és így ő feles­legesnek tartotta ezeket újra kifejteni. És ennél a pontnál mulatságos jelenet volt, amint ráol­vasta Kovács Albertre, hogy Kovács­ot most a részletességgel vádolta, míg Csáky Albin gróf beköszöntőjénél az általánosságban való beszédet vetette Csáky szemére. A miniszter ezután részletesen válaszolt az ellenzéki szóno­kok érveire és nagyban ismételte első alkalom­mal kifejtett programmját. A miniszter után Drakulics Pál követke­zett, a zombori képviselő, a­ki ma is nagy indulattal, hevesen, szenvedélyesen gesztiku­lálva, követelte a görög katholikus egyház autonómiáját. Majd JLsbóth János szólt és változatosság okáért ma a választói jog kiter­jesztéséért szállt síkra. A politikai következe­tesség­e kiváló hívének még ez a kijelentése sem lepte meg a házat. Holnap megkezdik a részletes vitát. A képviselőim ülése január 31-én. Kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Hock János, Esterházy Kálmán gr. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Peresei Dezső belügy­miniszter, Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter, Lukács László pénzügyminiszter. A jegyzőkönyv felolvasása és Hitelesítése után Elnök bemutatja Esterházy Kálmán gróf által több erdélyi városnak azon kérvényét, hogy a kolozsvári nemzeti színház állami kezelés alá vétes­sék. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Következik a napirend: gettünk s Baillet folytatni akarta az eszmecse­rét. Kétszer voltam náluk. Harmadik látogatá­somkor a férj nem volt otthon s az asszony tár­saságában kellett rá várnom. Ez a szegény nő ezúttal különösen rutnak­ látszott. Nagylelkű ember létedre talán elismered, hogy némi szeren­csém van az asszonyok körül. Részvétem nőttön­­nőtt. »Lám«, gondoltam magamban, »ennek a bol­dogtalannak sose mondanak semmi édeset, semmi szerelmesei.» Föltámadt bennem a lovagiasság. . . Elképzeltem, hogy igazi hőstett lenne a szegény teremtést csupa szánalomból egy kis illúzióba ringatni. Egy kis megerőltetéssel megfogtam a kezét és valamit, tudom is én mit, a fülébe súgtam, — a hóditó hangomon, mint te szok­­tad nevezni. . . Fura egy história volt ez. Becsületemre mondom, e pillanatban igen jó­nak, igen könyörületesnek ér­eztem magamat. Nem volt semmi más szándékom, mint meg­vigasztalni a nőt, hogy íme őt is észre lehet venni, ő is tetőzhetik valakinek. V —És?... — Jaj, édes öregem! ... A hölgy egy­szerre csak fölvisii, mintha csak isten tudja milyen huszárosan udvaroltam volna neki és sikoltozva hívta a férjét ... A férje bejött. A hölgy pedig azt mondja: „Ez az úr vétett az irántam való köteles tisztelet ellen.“ Mondha­tom, ostoba egy szituáczióba kerültem. Baillet mintha vállat vonított volna e dolog hallatára, de aztán azt tette, ami kötelessége volt . . . . A többit tudod. Én pedig megkaptam, amire rászolgáltam. — ügy van, szólt a doktor. Nagy szamár vagy kedves fiam. De ne sokat mozogj, mert le talál csúszni a kötés. MAGYAR HÍRLAP 3 A kultusz-budget tárgyalása. Márkus József: Kijelenti, hogy a népoktatásról szóló 1868. évi 38 törvényczikk egy óriási féretmunka. Megvilágítja ezután a felek­­ti iskoláknak a községekhez való viszonyát. Reflektál azután Berzeviczy ama kijelen­tésére, hogy az ellenzék, ha a kormány a népisko­lák államosításának elvét akc­eptálná, cserben hagyná a kormányt. Ez a függetlenségi pártra nem vonat­­kozhatik, a nemzeti párt pedig azért nem pártolta a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavaslatot, mert a kormány annak idején nem nyújtott elegendő garanc­iát arra, hogy a törvény megfelelőleg fog végrehajtatni. Miután ismét a népoktatási törvény hiányait tárgyalta, szólt végül az egyházpolitikáról is. A költségvetést elfogadja. Vérjen Gusztáv. Elsőbben reflektál Márkus beszédére, majd ki­jelenti, hogy a miniszter programmját teljesen osztja, mert azt látja, hogy ő bizonyos állandóság­gal akarja kivinni azokat az elveket, amelyeket a kiegyezés óta mindig hangoztattak. Nemzeti irányú oktatást követel. Szükséges továbbá, hogy az okta­tás alapos is legyen és hogy a tanítók és a tanárok a vizsgálatoknál legyenek igazságosak, pártatlanok, szigorúak. Szól ezután az egyetemekről, kifejtvén, hogy az egyetem túlzsúfoltságán úgy lehetne segí­teni, ha a fiatalságot dec­entralizálnák, természete­sen az egyéni szabadság fenntartásával. Ostorozza ezután a fővárosi egyetemi hallgatók életmódját, majd az egyetem tanári karáról is kritikát mond. Megemlékezik azután az egyházpolitikáról is, kijelentvén, hogy álláspontja az, ami a püspöki karé: fiat­­ax. Hiszi, hogy a képviselőháznak nincs egyetlen tagja sem, aki ne akarná a békét. A kon­gm­a kérdéséről szólva, kifogásolja Hock kemény ki­fejezéseit a katholikus főpapok ellen. A költségve­tést megszavazza. (Helyeslés jobbról.) Wlassics Gyula kultuszminiszter. Mindenekelőtt köszönetét fejezi ki a ház tag­jainak azért, mert itt első­sorban közoktatási és nem egyházpolitikai kérdéssel foglalkoztak, köszöni továbbá azt, hogy, talán három képviselő kivételével, mindenki tárgyilagosan bírálta programmját, éppen ezért a személye ellen felhozott támadásokra nem is fog reflektálni. Azután így folytatja: Hétfői inc­identális felszólalásomban elég vi­lágosan és határozottan körvonalaztam azt az állás­pontot, melyet a két elintézetlen egyházpolitikai tör­vényjavaslatok tekintetében elfoglalok. Azonban itt azt tapasztalom, (Halljuk! Halljuk!), hogy dac­ára azon egészen határozott nyilatkozatnak, mégis a ké­sőbb felszólaló urak nem adták fel azt a vádat, hogy mi elvfeladók vagyunk, hogy az addikáczió te­rére léptünk, hanem különféle variácziókban folyton előhozzák ezt a vádat. Sőt Bartók Lajos t, képvi­selőtársam, igaz, félig tréfásan, dialóg alakjában, de bizony erős vádat emel, mikor a politikai nyulé­­konyság vádjával illetett. Én általában és különösen e helyen igen sok vádat eltűrök, sőt el is kell tűr­nöm, mégis azon vádat, mintha a politikai nya­­konysá­gnak akarnék objektuma lenni, határo­zottan visszautasítom. (Helyeslés jobbfelől.) Azután gúnyosan említi az én újévi beszé­demben használt »közéleti erkölcstant« s itt talán az a hiba, hogy nem használtam a politikai ethika kifejezést, hanem magyarul beszéltem és a közéleti erkölcstan szabályait rám nézve alkalmazva, azt mondja, hogy furcsán állok én a közéleti erkölcs­tan szabályaival. (Halljuk! Halljuk!) Én ezen ki­fejezést a lelépett kabinet magatartására vonatkozó­lag mondottam. (Halljuk! Halljuk!) most a házban ismét ünnepélyesen kijelentem, hogy én itt, ezen a helyen, csak oly módosításokat fogok védelmezni és képviselni, amelyek a lelépett kabinet nagynevű tagjai által is elfogadtatnak. (Élénk helyeslés.) Válaszol ezután Kovács Albertnek az állami papnöveldék létesítésére vonatkozó fejtegetésére. Kijelenti, hogy a papnöveldék államosítására a kor­mány nem gondol, m­ert ez a kulturharcz fölidé­zését jelentené. De kifejezi azt a kívánalmát, hogy a papnöveldék fenntartói iparkodjanak a tanrendet úgy megállapítani, hogy a papok minél nagyobb műveltségre tegyenek szert. A papság egyik legha­talmasabb tényezője a kultúrának, ha hivatásának él és annak keretében marad. Nyilatkozik ezután az autonómia kérdésében. Szükséges, hogy akinek vannak határozott nézetei, az azokat határozottan mondja ki s ő azért kije­lenti, hogy nem képzel oly autonómiát, mely a ka­­tholikus dogmákkal ellenkezésben állana. (Nagy zaj és derültség.) Mutassanak oly országot a Balti ten­­gertől Amerikáig, ahol az autonómia a dogmákkal ellenkezésben állana. (Nagy derültség. Felkiáltások: Nem erről van szó!) Foglalkozik ezután azokkal a kifogásokkal, amelyeket általánosságban tettek közoktatási prog­­rammja ellen­ Azt mondták a programmra, hogy tartalmatlan, üres, részletező, nincs benne vezérlő gondolat. Az ellen a vád ellen, hogy programmja tartalmatlan, hivatkozik több ellenzéki szónokra, akik elismeréssel adóztak programmja iránt. De maga is azt hiszi, hogy nem volt tartalmatlan ez a Programm. Megjegyzi, hogy sem akadémiai disszer­­tácziót, sem essait nem akart a közoktatásügyi po­litikáról előadni, hanem az aktuális közoktatási politikának legközelebbi teendőit kívánta a ház előtt föltárni. Részletesen fölsorolja ezután ezeket a prog­­rammpontokat és végül arra a meggyőződésre jut, hogy ezt a programm­ot nem lehet tartalmatlannak állítani. Felhozták programmja ellen azt a kifogást is, hogy nagyon sok benne a részlet, nincs benne ve­zérlő gondolat, irányelv. Egész életében arra töre­kedett, hogy a vezérlő gondolatot, a komprehenziv tételt magának fölállítsa. Érezte tudományos foglal­kozása közben, hogy ennek a korszaknak tulajdon­képpeni jellemzése a nagy analízis és így jól esett lelkének, mikor fölemelkedhetett a szinthézis magas­latára, keresni az összefoglaló, a nagy megnyugtató igazságokat. A gyakorlati politika terén sem tud másképpen cselekedni. Hogy programmjában nem mondta ki a vezér­gondolatot, annak oka az, hogy azt hitte, hogy a közoktatás ügye Magyarországon közkincs, hogy mindenki tudja, hogy az egyes kérdések szerves egészet képeznek és részletes programmjának min­den szava mögül kiviláglik, hogy mennél hazafia­sabb, mennél nemzetibb a nevelés, annál nagyob­bak és hatalmasabbak lehetünk. (Helyeslés.) Pro­grammját ő nem szakemberek számára állította össze, hanem a képviselőház és a nagyközönség számára tájékoztatással akart szolgálni, nem is akart ő szisztémát adni, hanem meg akarta jelölni a ha­ladás irányát. (Helyeslés.) Felolvassa Kovács Albert azt a beszédét, me­lyet Csáky Albin beköszöntője alkalmával mondott, s ebben az van, hogy miért mond csupa általános­ságokat, miért nem beszél részletekről. Ő tehát részletkérdésekkel foglalkozott, abban a reményben, hogy legalább Kovács Albert meg lesz vele elé­gedve. (Derültség.) Azt is felhozták ellene, hogy nincs semmi új a programmjában. Véleménye szerint sok visszaélést űznek ezzel az újsággal. Hisz évszázadokban egy elme szokott születni, a­ki újat tud alkotni. Nem is az a hivatása a kultuszminiszternek, hogy új dol­gokat mondjon, hanem, hogy a közvéleményben megérlelt okokat megvalósítsa. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A közoktatás kérdésével foglalkozva, sajnálat­tal jelenti ki, hogy a millennium alkalmával, száznál több népiskolát nem állíthat fel. (Mozgás bal­felől.) Ami a néptanítók helyzetének javítását­ illeti, kijelenti, hogy éppen most foglalkozik azzal, hogy az állami népiskolai tanulók azokban a váro­sokban, ahol a megélhetés nehezebb, a XI. rang­osztályba helyeztessenek. Ez iránt most folynak a tárgyalások a pénzügyminiszterrel és még csak azt jegyzi meg, hogy annak a biztatásnak, miszerint túlkiadásokba bocsájtkozzék, nem fog engedni. (He­lyeslés jobbfelől.) A tanniónöképezdékről szólva, konstatálja, hogy ezen a téren is örvendetes haladás konstatálható 1869 óta. A tavalyi esztendőben 600 nő nyert ké­pesítést. A leánygimnáziumokról szólva, véleménye szerint ez a kérdés a legnagyobb mértékben össze­függ a leányoknak ez egyetemekre való bocsájtásá­­val. Az a meggyőződése, hogy a gyógyszerészeti és orvosi pályára mindenesetre szükséges volna a nőket od­abocsájtani. Ami a tandíjak leszállítását illeti, erre nézve statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy alig van or­szág, ahol olyan alacsony tandíj volna, mint nálunk. Ezek ténybeli adatok. Áttér ezután az inter­­nátusok kérdésére s újból hangsúlyozva Kovács Al­berttel szemben annak feltétlen szükségességét, mert a mai állapotokat okvetlenül meg kell vál­toztatni. Az egységes jogi államvizsgálatok tekinteté­ben Csáky Albin gróf készített javaslatot s ez most az igazságügyminiszternél van, amíg ez vissza nem érkezik, addig nem nyilatkozhatik, de előre is jelzi, hogy álláspontja nem lesz olyan, amely a jog­­akadémiákat további fejlődésükben megakaszt­hatná. (Élénk helyeslés.) Nagy köszönettel tartozik Thaly Kálmán képviselőtársának (Felkiáltások: Ohó! Még nem képviselőtársa. Derültség,) hogy a szeminá­riumaid­ő szükségességét hangoztatta; valóban, neki magának nagyobb lelki gyönyört semmi sem okozott, mint a szemináriumban való működés és az itt

Next