Magyar Hirlap, 1895. május (5. évfolyam, 118-147. szám)
1895-05-01 / 118. szám
1895. május 1. »AGYAR HÍRLAP Batthyány Lajos — nem létezett. — Saját tudósítónktól. — Néhány héttel ezelőtt a lapokban a következő hir jelent meg: — Miniszterelnökök arczképei. Ő felsége Bánffy báró miniszterelnök előterjesztésére, volt magyar miniszterelnökei arczképeit — mint egy kőnyomatos jelenti — az ezredéves kiállítás alkalmából lefestett. Bánffy báró már meg is bízta Dudits Andor, Fényes Adolf, Ipoly Sándor, Knopp Imre, Pap Henrik, Spányik Kornél, Stetha Gyula, Ujváry Ignász festőművészeket, hogy Andrássy Gyula gr., Lónyay Menyhért gr., Salávy József, Bittó István, Wenckheim Béla b., Tissa Kálmán, Ssapáry Gyula gr. és Wekerle Sándor arczképeit fessék meg. Nekünk nyomban feltűnt a kőnyomatos közlemény, amely csak nyolcz volt miniszterelnökről emlékezik meg és a sort Andrássy Gyulával kezdi. A históriából úgy vagyunk informálva, hogy nem Andrássy Gyula gróf volt az első magyar miniszterelnök, hanem valaki más, akinek «visszalépése» után nem is igen jutott a miniszteri penzióból, úgy tudjuk, hogy Batthyány Lajos gróf volt Magyarország első miniszterelnöke és ő utána is akadt valaki, aki elvállalta ezt a nehéz tisztséget. Szemere Bertalannak hívták. Az ő nevüket és a művészek neveit, akik arczképeiket lettek volna hivatva lefesteni,nem találtuk benne a kőnyomatos közleményben. Kimaradtak a véletlenségből? Elfelejtkeztek róluk ? Utána jártunk a dolognak, és megtudtuk, hogy Bánffy Dezső báró miniszterelnök nem akar tudni a két legelső magyar miniszterelnökről. Éppen úgy, mint a Kossuth temetéséről, most is elutazott a két miniszterelnöktől. Mikor Benczúrt fölszólította, hogy ajánljon neki művészeket, akik lefestik a volt miniszterelnökök arczképeit, akkor is csak nyolcz miniszterelnökről volt szó. Benczúr ekkor tanítványait ajánlotta, akiknek sorából csak Márk Lajos maradt ki, mert a fiatal művész úgy sem dolgozhatott volna: a minap elutazott Párisba. A volt miniszterelnökök arczképei a miniszterelnöki palota termeit fogják díszíteni. De természetesen, ki fogják azokat állítani a millenniumra is. A millenniumra! A föntebb reprodukált tekerni arról a témáról, hogy milyen jeles dolog országos, nagy férfiúnak lenni, ha az ember mellesleg nem is éppen tökkel ütött. Harmadnap este ismét következett a kabinet s a beszéd új átdolgozása. Mert barátom megint elégedetlen volt magával és művével. Ez a harmadik, immár csak négy kolumnányi dolgozat és igen jeles volt. Én újra ölelkeztem, lelkesedtem, aztán éjfél után elmentünk aludni. Negyednap és ötödnap nem történt semmi. Már azt hittem, hogy az én geniális barátom belenyugodott operátumába és most minden reggel az újpesti szunyogszigeten tanulja fennszóval, némi taglejtéseket is gyakorolván. De hatodik este megint be kellett költöznöm a kabinétba és hallottam a beszéd negyedik, immár egészen rövid textusát.. Pompás volt ez is, valamint pompás volt az a még nyolcz vagy tíz mindig uj, mindig fogyó terjedelmű munkálat, melyet barátom hat hét alatt előttem fölolvasott. Végre elkövetkezett az a nap, mikor azt mondtuk, hogy holnap lesz a végtárgyalás. Az én barátom még egyszer, utoljára bezárkózott velem a kabinetba és elmondta az immár végleges, visszavonhatatlanul végleges beszédet. Elmondta, nem olvasta többé. A hét héten át folyt olvasásoktól már egészen megbarátkozott saját hangjával. Neki bátorodott. Kieresztette orgánumát. Az udvari ablak táblái reszkettek. Szinte azt mondom, hogy igen jól beszélt. Hamis hangok mellett voltak őszinte akczentusai. Mámoros lett saját ékesszólásától, szerelmes lett saját igazmondásába. Aztán — bár a beszéd csak tíz perczig tartott — fáradtan rogyott le a kerevetre. A kiabálás fölébresztő nyomatos közleményből kitűnik, hogy Bánffy miniszterelnök azzal az előterjesztéssel járult a király elé: festesse le volt miniszterelnökei arczképét. Szolnok-Dobokából magával hozott «körültekintése» és úgynevezett «tapintata» sugalmazhatták neki ezt az előterjesztést. Megijedt a 48-tól, a forradalom emlékétől? Hiszen Batthyány Lajos gróf V. Ferdinándnak volt a miniszterelnöke és V. Ferdinánd tudtunkkal szintén tagja volt a Habsburg-családnak. A millennium pedig nem a kiegyezés apotheozisa lesz, hanem ezeréves múltúnknak szóban, írásban, képben, emlékek, maradványok hirdetője. És ettől elválaszthatlan a két legelső magyar miniszterelnök halhatatlan és dicső alakja. Vagy ők nem díszíthetik a kormányelnök palotájának termeit? Szégyent hoznak az utánuk következőre, a jelenlegire ? Ők egyszerűen le vannak tárgyalva — Bánffy beszünteti őket, így készülnek meghamisítani a történelmet ország-világ előtt, az ország pedig ámulattal fogja nézni, hogy a hivatalos Magyarország, a mostani miniszterelnök nem akar tudomást venni legdicsőbb elődeiről, akik pedig mást is tudtak csinálni, mint a jó szónoklatokat. Felháborodás fogja el az embert ezek láttára. Gyönyörűen készülődünk a millenniumra, gyönyörűen! Képviselők sztrájkja. Még azt is, aki figyelemmel kísérte a romániai ellenzék küzdelmét a konzervatív-funimista kormány ellen, s tudomással bírt arról, hogy a román pártok egyáltalában nem válogatósak az eszközökben: meglepte a lapunk legutóbbi számában hírül adott, s azóta az összes politikai világot élénken foglalkoztató amaz esemény, hogy a román ellenzék ott hagyja a politikai küzdelmet és egyszerűen sztrájkol. Hogy megállapítsuk az arányt, a dolog úgy áll, hogy 183 képviselő közül 28 adta be lemondását, s miután a disszidensek is előreláthatólag teljes erejükkel hozzá fognak járulni a már létező konfúzió nagyobbá tételéhez, összesen 38 fog kilépni, bent marad tehát 145 képviselő, vagyis teljesen elég arra, hogy a képviselőház üléseit folytathassa és határozatképes legyen. Egyelőre tehát a román kormány nyugodtan tekinthet az események fejlődése elé, mert az egész kivonulásnak semmi egyéb jelentősége nincs, mint egy nagy apparátussal s utóvégre is — tekintve az ülésszak közel végét — nem nagy költséggel rendezett demonsrácziónak. Szép május elseje tehát nem egészen érdektelenül köszönt be Labováry és Carp kormányára. A munkaszünetelésnek egy új alakját inaugurálva a nemesi szabadelvű párt coupja. Fájdalom, ezek az újfajta sztrájkolók nem a felesleges munkában fáradnak ki, mert hisz a román törvényhozás utolsó időben mód nélkül hiányos volt az eredményekben, hanem a gyűlölködésben, szenvedélyben, izgatottságban és izgatásban. Még a mi hazai szerencsétlen állapotunkat is tündérkerthez hasonlíthatjuk a bukaresti viszonyokhoz képest. A pártszenvedély orgiáit üli ott most, s csak az igazságot valljuk meg, ha konstatáljuk, hogy a BraUauu-kormánynak utolsó évében épp oly intenzív, ép oly épes volt a konzervatív párt támadása, mint ma a liberálisoké. Ezen a téren — a természetes fokozódást leszámítva, — alig van mit vetni egymásnak szemébe. Nem akarunk a konkrét kérdés lényegébe bocsátkozni. A bánya-törvényjavaslatnak legóriásibb hibája szerintük az volt, hogy idegeneknek akarta a bányákat tulajdonába — a legutolsó javaslat szerint csak 75 éves birtoklásába — bocsátani, esetleg, amely bányákat belföldi tőke hiánya miatt máskülönben parlagon kellett volna hagyni. Mi, akik idehaza jól ismerjük a bányatörvény hiányának közgazdasági hátrányait, hogy az egy kőszénre nézve nem engedi meg a szabad művelést, kellően tudjuk méltányolni a nemzeti szabadelvű pártnak makacs, szenvedélyes ellenzését a kutatási szabadság ellen a bányászat egész vonalán. Ha nálunk — a mi fejlettebb tőke- és munkaviszonyaink közt — olyannyira érezhető hátrány a kőszén megkötöttsége: mily nagy bűne a Lahováry Carp-kormánynak az, ha Romániában az összes bányászatot nem akarta a tudatlan paraszt, vagy félművelt bojár monopóliumává tenni. De hát ez a kérdés utoljára is szigorúan belügye Romániának. Bennünket ennél az erőszakos erupcziónál utoljára sem a bányatörvény sorsa érdekel, amely ily módon valószínűleg hamarabb lesz törvénnyé, semmint, ha az ellenzék bent marad a helyén s folytatja diskusszióit, hanem a kormány sorsa és az átalános helyzet. És nekünk úgy tetszik, hogy úgy a kormány állását, mint az általános helyzetet inkább kedvezően, semmint kedvezőtlenül befolyásolta ez a nagy applombbal keresztülvitt sztrájk. Nem akarok kétkedni, hogy a kilépettek az agitáczió terén mindent meg fognak kísérleni. Manifesztum a néphez és nagy tiltakozó nagyülések bizonyos, hogy nem fognak elmaradni. Hiszen ezeket a fegyvereket elnyomott erdélyi testvéreik érdekében is unos-untalan használta az ellenzék és az Urechia vezetése alatt álló liga. De — szabadjon reménylenünk — viszont a komolyabban gondolkodó politikusoknál beáll az eseményre a reakczió. A cauvinizmus oly mértéke már valóban közveszélyes az ifjú királyság békés fejlődésére nézve. Talán belátja a közvélemény a Kárpátokon túl is, hogy sokkal több és komolyabb érdeket veszélyeztet az a fékvesztett agitáczió, mint aminőket legjobb esetben is tudna csak némileg is kárpótolni; talán belátja maga a kormány és pártja is, mily politikai hiba volt az erdélyi elnyomott testvérek ügyében kifejtett agitáczió eltűrésében megnöveszteni e fékvesztett chauvin áramlatot; talán kijózanodik e túlzások következtében s menít erőt ezekből nem csak titokban, de nyíltan is szakítani, szembeszállani vele . , Ezt reméljük. * A romániai képviselők sztrájkjáról ma külön tudósítónktól a következő táviratokat kaptuk: Bukarest, április 30. Sem a királynak, sem pedig a kormánynak nem volt sejtelme arról, hogy a kamarában Stoicescu, a szenátusban pedig Stourdza betette a kakast az udvaron. Ez a szárnyas basa nem rendelkezvén zsebórával, azt hitte, hogy hajnalodik és immár éberebb társai szólnak. Nagyot kukorékolt, kolumkinai nyelven. Én pedig megöleltem barátomat, nem is tudom már hányadszor. Másnap a pestvidéki törvényszék előtt a szegény fiú igen halovány volt és alig érthető hangon mondta el generáliáit az elnök kérdéseire. Valamint oly igen tétovázva adta elő a kihívás és párbaj körülményeit is, mintha idegen nyelven beszélne. Ellenben a vampir — ki férfias bátorságának bebizonyítása óta ötven kilóval gyarapodott — keményen felelgetett és a közvádló, meg a prókátorok unalmaskodásai után a haragos kövér emberek vérmességével dörgött el egy csomó közhelyet az erkölcsi kényszerről és a becsületről. Ajkáról csak úgy hömpölygött a sok »azon« és »miszerint.« Határozottan szamár egy úri ember lehetett a vampir De beszédét a szlankaményi kormánypárt jelenlevő oszlopai megéljenezték. A törvényszék elnöke, minekutána a terem kiürítésével fenyegetődzött, most az én barátomhoz fordult: — A másodrendű vádlottnak szintén joga van személyesen előadni, amit védelmére szükségesnek tart. Kíván nyilatkozni ? Az én barátom fölállt, félszegen meghajtotta magát és egy kis habozás után azt mondta: .Nem. . . Hogy a vámpírt egy napi államfogházra ítélték, őt pedig három napira, az már mellékes. 3