Magyar Hirlap, 1896. augusztus (6. évfolyam, 211-240. szám)

1896-08-01 / 211. szám

f 1896. augusztus 1. MAGYAR HÍRLAP tett tapasztalatairól a következőkben szá­mol be: A p­iacz, A tegnapi szerencsétlenség színhelye: a piacz. Talán ez az egyetlen tágasabb tere az egész város­nak, amely tele van keskeny, dombos utczákkal, a régi­módi építkezésnek bájos maradványaival, kap­csolatban a legmodernebb és a legelegánsabb kül­sejű épületekkel. Alföldi értelemben a piaczot sem lehet túlontúl tágasnak nevezni, de azért jókora da­rab, terület ez, amelyről egész csomó utcza nyílik. Igen kedves színezetet ad a piacznak is, hogy dom­bos, tetején a templommal, amelynek arany keresztje fénylik a távolból. A templom közvetetlen közelében ott­ emelkedik a Szentháromság szobra, kő­ alakok tekintenek széjjel, a barátságos térségen. Itt aszfalt jelzi végig a kocsiutat is; egy domb, amelyen aszfalt dü­börög a paripák patkói alatt. A szobortól balra, a király­ utcza és a piacz sarkán áll a városház épü­lete, hatalmas, barna festésű épület, masszív falak­kal. A sarkon a szomorú hírnévre vergődött bolt, a következő felirással: A czim aranyos betűi barnák immár, a bolt barna vasajtói pedig feketéiknek. Fák terpeszkednek az üzlet előtt; lomb­koronájuk megpörkölve, a ki­nyúló gályák fekete szegél­lyel bólogatnak . . . Föl­jebb, az üzlet fölött, a városháza üveg nélkül való ablakai meredeznek; a környéken általában nagy a hiány az üveg­ablakokban. A szemközti gyógyszertár üveg­ajtajából csak egy vékonyka épen maradt da­rab látszik, a túlsó oldalon levő divat­árus bolt nagy kirakati üveg-táblája ketté hasítva. A robbanás nagy­ságára talán elég jellemző ez a két adat: a Koszi boltjának háta mögött levő bank­ üzlet­ben, amely a király­ utczában van, az üzletet elválasztó fal előtt vas-szekrény volt fölállítva. A robbanás ezt a vas-szekrényt teljes erejével kirúgta a helyéből, úgy, hogy ma csak a kidülledt téglada­rabok látszanak. (Ez a vasszekrény különben ez esetben mentő­eszköz volt, mert ha ez nincs ott, a tűz okvetlenül átcsap ebbe az üzletbe is és tovább harapodzik.) Íme, a másik eset: A zirczi papok há­zában, amely legalább is harmincz lépés távolság­ban fekszik a Köszi-házától, ma egy megpör­­kölődött dugót találtak.­ Kiderült, hogy a dugó valamelyes ásványvizes üveg palaczkjából ily óriási távolságra pattant el és a csukott ablakot betörve valósággal odarepült a szobába. Ezek a tegnapi szerencsétlenség külső nyomai; maga a piacz, ahol a rakéták, a sis­ergő tűzijáté­kok, a széjjelrepülő üveg­darabok az ember­árada­tot érték, régi épségében van meg. Reggel fél hat van; a kofák gyülekeznek a piaczra. Teregetik a darócz-lepedőket; egy zöldség­raktár búvik ki a lepedőkből. Néhány helyen egy­­egy nagy esernyővel alig szélesebb sátrakat feszíte­nek ki; alóluk hatalmas tökök tűnnek elő, uborka, zeller, zöld bab a szomszédságában. A gyümölcs­zöldség barátságos illata szállong a levegőben. Lejebb a sarkon, hatalmas, véres lapoczkák előtt fehér kö­­tényes mészárosok állanak, apró baltákkal a kezük­ben. Úrasszonyok jelennek meg a piaczon, nagy kosaras szakácsnék követik őket. Megindul a vásár... Éppen úgy, mint tegnap. Csakhogy ma könnyek közt adnak el és könnyek közt vásárolnak. De élni kell! Megszólítok egy pellérdi kofaasszonyt — jó arczu magyar asszony, vörös szoknya van rajta. — Itt volt tegnap, néném asszony? — Hogy itt voltam-e? Ne azt kérdezze a léns úr, hanem azt, hogyan vagyok itt ma? Én magam nem tudom, ez Isten csudája. Mikor az az istennyila, meg a mennykő leütött, csak azt tudom, hogy mindnyájan hasra buktunk . . . Aztán futni kezdtünk irgalom nélkül. Amig lábszáram bírt, rohantam föl a hegynek. Isten csudája, hogy nem lett bajom. Mert mellőlem mindegyre maradoztak. Borzasztó volt, asszonya . , , Téni asszony, vegyék tököt, olcsón adom . ,, Az én pellérdi parasztasszonyom bizony nem tartott sokáig szóval: vevője akadt. Az ő lélek­jelenléte nagyságának köszönheti a vásárt. Mert bizony, ma én sok olyan emberrel és asszon­nyal találkoztam a városban, akik fogvaczogva beszélnek a tegnapi napról, ha egyáltalán beszélni tudnak róla. A kórházakban. Először az irgalmasok kórházát kerestem föl. Ez ott van pár lépésre a városházától; régi tömör épület, pap­orvosok gyógyítanak benne. Az igazgató főorvos, Schick J. Luczián dr. szives készséggel adott fölvilágositásokat. — Fél kilenczkor éppen a szobámban ültem, mikor a rettenetes detonácziót meghallottam. Azt hittem, hogy az épület szakadt reám, vagy bombát dobtak a város közepére. Elképzelhetetlen és leirha­­tatlan robaj volt ez. A katonák a várostól három órányira tartottak gyakorlatokat, oda hallották a robbanást ... A templomban éppen misézett egy papunk, az térdre esett ... Én rohantam ki az utczára. Vérfagyasztó kép tárult szemeim elé. Véres fejű, égő emberek rohantak az utczá­­kon, a Koszi boltjából óriási füst­gomoly kö­zepette rakéták robbantak, üveg­darabok hullottak mindenfelé. Égő ruhák, csupasz, megpörkölt lábak, leperzselt hajak, véres fejek irtózatos egyvelege káprázott előttem. A megijedt lovak vágtattak össze­vissza ... A rémes jelenetet nem sokáig nézhettem, mert egyszerre jajgató, síró, megsebesült emberek raja lépett el ott az ajtóban. Segedelmet kértek- Bementem és orvosi hivatásomat teljesítettem. A kórház alorvosa, Kőszeghy J. Kálmán ép­pen fogat húzott, mikor a robbanás megtörtént. Mint maga mondja, kiejtette kezéből a foghúzat és hátraesett. Lementünk ezután a terembe, ahol a tegnapi nap sebesültjei fekszenek. Az irgalmasoknál már csak heten voltak. — A legnagyobb részük — mondta a főorvos — rögtön, mihelyt bekötöztem sebeiket, elrohant. Az óriási zűrzavarban bírni nem lehetett velük, sem tartóztatni nem lehetett őket, elfutottak. A falu­siak talán meg sem álltak a falujukig, most otthon fekszenek. A kórházban két halálos sebesült van. Az egyik Légrádi János szolga, akinek feje egészen ajkáig fel van hasítva, csontjai összetörve. A másik Bohán István, csonttörése egészen az agyvelőbe hatolt. Egy kis, harmadik elemibe járó fiú is fekszik itt a sebesültek közt: Fullmer Ferencznek hívják. A lábán és a fején sérült meg, szerencsére, nem élet­­veszélyesen. — Hát te hogy kerültél a piaczra, kis­öcsém? — kérdeztem tőle. — Az édes­anyám küldött tejfölért. Akkor azután megláttam a sok népet a piaczon, féltem és futottam be a patikába. Ott az urak egyszerre csak azt mondják, hogy a lábam vérzik . . . Most már én is láttam. Igen nagyon fájt, bácsi . . . Azután nem tudom, mi történt velem.­­­ A sebesültek nagyobb része a városi közkór­házban fekszik. Óriási, hatalmas épületek, egy része régi, még a török időkből való, közepe azonban egészen modern. Az egész épület ragyog a tisztaság­tól. Itt a betegek már széjjel vannak oszolva. Egy­­egy könnyebb sérülése már a parkban is sétált, szíván a pompás levegőt a török világból való kar­csú mineret tövében. Ebben a kórházban fekszik Koszi János is, a fölrobbant üzlet tulajdonosa, aki az üzletből kirohan­ván, égő hajjal egy hamuvederbe ült bele és hamu­val hintette be magát. Sérülései azonban így is súlyosak. Itt talán nem lesz érdektelen néhány szót a Koszi személyéről is szólani. Koszi verseczi szü­letésű ember és körülbelül nyolcz évvel ezelőtt jött Pécsre, ahol üzletet nyitott. A kereskedés jól ment, de Koszi nem szerzett azért valami nagy népszerű­séget magának. Azzal pedig, hogy folyton nagy kira­katokat rendezett tűzijátékokból, a közönség egy részét valósággal elijesztette. Nem szimpathikus ember és azonfelül túlságos mértékben szereti a bort. Oberhammer rendőrfogalmazó is itt fekszik. Ő is föl fog épülni. A két kórházban összesen negyvenegy sebesült van ápolás alatt. De, mint föntebb említettük, igen sokan vannak olyanok, kik sebeik bekötöztetése után rögtön hazafutottak és számosan vannak a város intelligens polgárai közül, akiket odahaza ápolnak. Mindjárt elsőnek Aidinger János királyi tanácsos, polgármestert kell említeni. A közszeretetben álló polgármester éppen hivatalába indult, mikor szokása szerint, megállapodván egy kissé kaszinózni a Koszi boltja előtt, ráomlott a rakéta­tábor. Vauiss Sándor pécsi főszolgabíró sietett a segítségére és a legalább harmincz sebből vérező polgármestert fölvitték hivatalos helyiségébe. Majd lakására szállí­tották. A polgármester ma már sokkal jobban van és remélhető, hogy mielőbb fölgyógyul. Megemlítvén itt, hogy a mai napnak is van egy halottja: Basal Örzse, a halottaknak és a sebesül­teknek a körülményekhez képest tökéletes névsorát itt közöljük. Meghaltak: Quiring József, 13 éves dárdai fiú, tanuló Kesztnél. Wlassics Mari 13 éves, ácsmester leánya. Vári Anna, szobaleány és ma Basal Örzse. Megsebesültek: 1. Aidinger János polgármester. 2. Ludwig Ferencz­­ városi kerületi orvos (súlyos). 3. Frankl Izidor vendéglős szemén súlyos. 4. Friedmann Jenő VII. oszt. főreáliskolai tanuló. 5. Özv. Gold­­schmiedtné. 6. Goldberger Jenő három éves gyer­mek. 7. Szabó János szobafestő. 8. Fusz Mari szo­baleány. 9. Borsy városi néptanító leánya. 10. Csontos székesegyházi udvarmester leánya. 11. Opris Péter posta­igazgató könnyen. 12­­­ Kisas­­­szondy József megyei aljegyző könnyen. 13. Robin­son Pál 44-ik ezredbeli baka. 14. Koszi János, üz­lettulajdonos súlyos. 15. Oberhammer Antal rendőrfo­galmazó. 16. Légrádi János (életveszélyes), 17. Rohan István (életveszélyes), 18. Lesnik, szül. Lem­hardt Ágnes (életveszélyes), 19. Horváth István, 20. Full­mer Ferencz, 21. Gungl Pál, 22. Horváth István, 23. Geri József, 24. Nied Anna, 25. Molnár János, 26. Kaufmann, szül. Hoffscheier Irma, 27. Petes, szül. Görges Erzsi, 28. Meszes, szül. Hegedős Erzsi, 29. Korin, szü­l. Lukács Juli, 30. Szebényi, szül. Elbert, 31. Budai szül. Dékány Örzse, 32 Kelemen József, 33. Szabó János, 34. Kovács szül. Popa Örzse 35. Bencze Márton, 36. Rak szül. Teidlmann, 37. Szent­­györgyvári Károly, 38. Horváth szül. Kiss Kati,­ 39. Milner Károly, 40. Kozma szül. Matkovics Katalin, 41 .Gombos szükTóht Mari, 42. Lévai Vilmos, 43. Hess Lajos,44. Szekeres, szül. Bencze Anna, 45. Vakaró András, 46. Sipos Mátyás, 47. Bischof Teréz, 48. Koritt Juli, 49. Hajdú, szül. Ózdi Juli, 50. Budai Juli, 51. Katona, szül. Árkos Anna, 52. Varga János, 53. Tamás Klári, 54. Reibl Lujza, 55. Wágner, szül. Reili Rozália, 56. Madár János. A főkapitány nyilatkozata. Délelőtt fölkerestem Vaszary Gyula főkapi­tányt, akit sokan kötelességmulasztással és hanyag­sággal vádolnak, némelyek pedig egyenesen felelőssé teszik az eset miatt. Először is azt kérdeztem meg tőle: mi a véleménye a robbanás közvetetlen elő­idézéséről ? — A helyszínen észleltek után — vála­szolt — arra a véleményre kell jutni, hogy a robbanást ezideig még meg nem állapított robbanószer okozhatta és csakis az óriási nagy robbanás következtében történhetett a Wert­­heim-kasszába elhelyezett , állítólag hat-hét kiló mennyiségű puskapor felrobbanása, miután a jelenlevők nyilatkozata szerint csakis két robbanás és pedig egy nagyobb és egy kisebb történt. Ez csakis ekképp magyarázható meg. A vizsgálatnak lesz hivatása, szakértők meg­hallgatása után, kideríteni, hogy a Wertheim­­kasszán észlelt roncsolások csakis benső rob­banás vagy a kívülről ható robbanás követ­­kezményei-e ? És hogy egyáltalán rakéta idéz­­het-e elő egy Wertheim-kasszán roncsolást ? Arra a kérdésemre, hogy ő, mint a rendőri hatóság feje, nem-e mulasztott el valamit a köteles ellenőrzés szempontjából, avagy nem járt el teljes

Next