Magyar Hirlap, 1898. április (8. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

1898. április­i raályi ügyek, kérvények, kegyelmi kérvények és a többi, amelyeket most Ferencs Fer­dinánd, főherczeg intéz el a király megbízá­sából és képviseletében. Ezekhez az ügyek­­hez járulnak most még a katonai ügyek is, amelyeket Ferencs Ferdinánd főherczeg, mint a trónöröklési rend szerint a trónhoz legközelebb álló agnátus elintéz. Néhány héttel ezelőtt még úgy volt elhatározva, hogy a főherczeget a linczi hadosztály pa­rancsnokává nevezik ki tavas­szal, azóta azonban az uralkodó a legfelsőbb hadúr rendelkezésére alá helyezte a főherczeget — amit valószínűleg holnap tesznek közzé a hivatalos lapban — ezzel világosan kimu­tatta azt a szándékát, hogy a főherczeget egy rendkívüli állásban a katonai ügyek vezetésében is részesítse. ■s ..................— .................rrr- —----—...................... — te. ) fÜAßYÁR HÍRLAP 3 A Szent-István-társu­lat közgyűlése. — Saját tudósítónktól. —• A Szent-István-Társulat negyvenötödik évi közgyűlésének napja volt ma. A közélet ismert alakjai, főpapok, mágnások, a társa­dalomban vezető szerepet vivő tudósok, ta­nárok, orvosok, ügyvédek, az állami hierarchia lépcsőserének felső fokán álló notabilitások, banánok s egyszerű vidéki papok gyűltek­­ össze a papnevelő intézet dísztermében, hogy 3 nagyváradi bíboros­ püspök, a főpapi kar ragyogó pennája, ékesszavu Cziczerójának sza­vait meghallgassák. Ez az a nap, melyen a külső világ előtt ünneplő ruhában jelenik meg a katholikusok nagy munkásságú irodalmi intézete, mely hét­köznapjait konzervatív elzárkózottságban er­­nyedetlen kultur-munkával tölti. A Szent-István társulat mai közgyűlésének Schlauch bíboros beszédén kívül az kölcsönzött fokozott érdek­lődést, hogy ma ejtették meg a társulat igazgató­jának megválasztását. Az igazgató irányítja a Társulat működését, ő a Társulat szellemének hivatott képviselője. Az egyetemi tanárrá kine­vezett Kiss János dr. helyébe a Társulat ma új igazgatót választott. Három jelölt állt egy­mással szemben: Kaposi József, fővárosi hit­oktató, a Magyar Szemle szerkesztője, Miller József, fejér-egyházmegyei áldozó­pap és Hé­rics Márton plébános. Miller József a néppárt jelöltje volt, a­kinek érdekében Zichy Nándor gróf és Eszterházy Miklós Móricz gróffal élén a néppárt nagy erővel korteskedett. ■— A politika a vallásban. . . ! — ez a mondat lebegett lángbetűkkel a választó gyülekezet felett. A néppárti «gyűlölet-politika” volt az egyik oldalon a kortes-ige, — Kaposi köré pedig a gyűlésnek igazi keresztényi és kultu­rális munkát óhajtó impozáns többsége cso­portosult, hideg verejtéket csal elő a pórusokból. Jac­queline már más a férjéé volt egészen. A férje karjaiba zárta őt és utálatos ajkait a felesége arczára tapasztotta. A fiatal asszony behunyta a szemeit és gépiesen elhúzódott, amennyire csak lehetett, eközben pedig reszketett és reme­gett, mint a nyárfalevél, mint­ha csak hó és jég volna a vánkosa. Egyszerre, a­mikor más nem­ bírta tovább a szenvedést, rettenetes szökéssel fölugrott a fiatal asszony, a túlsó sarkába futott a szobá­nak, rohantában feldöntötte az útjában álló bú­torokat, véresre verdeste magát a kiálló szög­leteken és egészen összetépte a lenge pon­gyoláját. A férj pedig vadállati őrjöngéssel rohant utána, elesett néhányszor, megint talpra ugrott nagy lihegve, és folyton beszélt­, folyton a leg­gy­alázatosabb szitkokat szórta a szegény fiatal Teremtésre, akinek elzárta az ajtóhoz vezető útját és a­kit ü­tni-verni kezdett, így dulakod­tak egy ideig, míg végre a férjnek sikerült meg­fogni a felesége két kezét. Erre mindket­ten leestek a szőnyegre és ott folytatták to­vább az élet-halál harczot; harapdálták, ütöt­ték, rugdalták egymást. Végre a fiatal asszonyt­­ elhagyta az ereje, az idegek rettenetes megfe­­­szültsége után beállott a visszahatás és ő élet­telenül terült el a földön. Nem mozdult meg többé, nem nyitotta fel a szemét; olyan volt, m­int a vérből és húsból való magával tehetet­A választás a néppárt csúfos vereségével végződött. Jelöltje, Miller, hetvenegy szavazatot kapott, — Kaposi József kétszásharminczöt szavazattal választatott meg a Szent-István- Társulat igazgatójává. A nagy tudása, általá­nosan kedvelt új igazgató megválasztását nagy örömmel fogadták; — a néppárt vezérét Zichy Nándort «főherczegi rangban” ez természetesen nagyon lehangolta. A közgyűlésről, mel­lyel lapunk vezér­csikkében foglalkozunk, tudósítónk az alábbiak­ban számol be: Jó évi beszámoló. A Szent­ István Társulat ma délelőtt tartotta meg negyvenötödik rendes évi közgyűlését a pap­nevelő-intézet dísztermében. A papnevelde szürke épülete erre az alkalomra zászlódíszt öltött: nemzeti színű zászlók és pápai lobogók lengtek a hűvös szélben. Az ülésterem előkelő közönséggel telt meg, — a gyűlésnek érdekességet kölcsönzött az a körülmény, hogy a beteg herczegprimás helyettesítésében Schlauch Lőrincz bibornoknak kellett volna ünnepi beszédet tartani. Ezenkívül az igazgató-választás hozott szokatlan izgalmat az előkelő gyülekezetbe, arról volt szó, hogy a néppárti jelölt révén fenye­gető politikai gyűlölség és fanatizmus betolakodásá­nak útját állják. Ez élesítette ki a választási küz­delmet, melyet a társulat eddigi igazgatójának, az egyetemi tanárrá kinevezett Kiss János doktornak, lemondása idézett fel. Az évi beszámoló iránt a közgyűlés nagyon kevés érdeklődést mutat, ezeknek az évi közgyűlé­seknek az a beszéd képezi fő­ érdekességét, amelyet rendszerint a Szent­ István Társulat örökös fővédnöke, Magyarország bíboros herczegprimása mond el. Ma a herczegprímást gyengélkedése gátolta a megjele­nésben, sőt a közgyűlésnek a tegnap hirtelen meg­betegedett Schlauch bíboros jelenlétét is nélkülöz­nie kellett; — beszédét Kisfaludy A­ Béla egyetemi tanár olvasta fel. A nagygyűlést egyébként a szokásos „Veni Sancte« előzte meg, mely 10 óráig tartott, amikor is a tagok a papnöveldének *Aulola* termébe vonul­tak fel a közgyűlésre. A tagok sorában ott voltak: Gerlóczy Károly Zichy Aladár és Antal grófok, Herczeg Mihály dr., Fenyvessy Ferencz, Csekonics Endre gróf, Szapáry István gróf, Hets Ödön, Union Ákos, Zichy János gróf, Esterházy Miklós Móricz gróf, Mácsy Antal, Lubrich­ Ágost,Schmicker Márton,Ruffy Pál, Mar­­galits Ede dr., Bogtsich Mihály, Barkóczy Sándor báró, Boda Endre, K­uschek Antal esperes, Néger Ágost veszprémi kanonok, Komlóssy Ferencz dr., Czobor Béla dr., Bajn­­er Lajos dr. esztergomi kanonok és Molnár János praelátus. len bábu, a mely bármennyire hasonlít az eleven emberhez, még­sem tud megmozdulni. Servance ur elaludt hajnal felé, Jacqueli­ne pedig fölocsúdván a tükörbe pillantott de nem ismert önmagára. A haja, az ő gyönyörű, selyemfinom szőke haja, amely úgy sugárzott, mint a vörös­réz­, fehérré változott ezen a szomorúságos éjszakán. Gyakran találkozhatni vele öt és hat óra között, az Acacias fősorban, mindig egye­dül ül a kocsija szögletében. Derültség sugár­zik a homlokáról, kedves, szelíd szemeinek megható tiszta a nézése. A rózsás arczú, karcsú alak olyan, mintha valami mult század­­beli kép keretéből lépett volna ki; olyan, mint valami nagyon előkelő, imádandóan szép hölgy arczképe, aki valami különös szeszélyből zúz­marával hajporozta be a fürtéit és úgy festette le magát. Servance úr pedig megőrült. Őszinte sze­relemmel kezdte imádni a feleségét, de folyton csak azt látta, azt érezte, hogy Jacqueline utálja és gyűlöli őt. Soha, soha nem könyö­rült meg rajta az asszony, még csak alamizsna­képpen sem volt számára egy nyájas tekintete, egy röpke csókja. A férjnek lassan-lassan meg­zavarodott az agyveleje. Vajh ki siratja meg a szegény embert? Kicsoda szánakozik rajta? Francziából fordította: Odd. A nagygyűlést Esterházy Miklós Móricz gróf társelnök nyitotta­­ m­eg, jelentvén, hogy Zichy Nándor gróf a társulat világi elnöke és Schlauch Lőrincz tábornok a társulat védnöke és Vaszary Kolozs herczegprimás társulati fővédnök helyettesítője meg­betegedtek és igy a gyűlésen részt nem vehetnek-Schlauch biboros volt volna a mai gyűlés ünnepi szónoka is. Távollétében Esterházy gróf azt indít­ványozta a nagygyűlésnek, hogy a gyűlés vezetésére Császka György kalocsai érseket kérjék fel. Szapáry István, Gerlóczy Károly és Novák László választ­mányi tagokból álló deputáczió nyomban felkereste a papnöveldében tartózkodó egyházfőt,aki Szmrecsányi és Steiner püspökök társaságában a terembe lépve, a közgyűlés lelkes éljenzése közt elfoglalta a vezető elnöki széket és felkérte Kisfaludy A. Bélát, a tár­sulat alelnökét, hogy olvassa fel Schlauch bíboros megnyitó beszédét. Kisfaludy a felolvasó asztalhoz lépve mély csend közepett olvasta fel Schlauch biboros eszmék­ben és formai szépségben gazdag beszédét, melyet a következőkben közlünk: Schlauch bibornoh besuéde. Tisztelt közgyűlés! Isteni Mesterünk, Jézus Krisztus nevében üd­vözlöm a Szent­ István Társulat tisztelt tagjait, a­kik ma a szeretet és tudomány ezen szent hajléká­ban egyvegyültek, hogy a magyar katholiczizmus szolgálatában kötelességét teljesítvén, tudomást ve­­­gyenek a társulat munkálkodásáról, igazolván azon bizalmat, melyet a katholikus közönség e legszentebb ügyben annak előlegezett. Nehéz viszonyok közt működik ma társula­tunk. Mert lehetetlen, hogy a társadalmi viszonyok hullámzásának zaja be ne hasson azon csendülte magányba is, melyben a szellemi munkások teljesí­tik fárasztó feladatukat. Lehetetlen, hogy társula­tunk tudomást ne vegyen azon nagyszerű mozga­lomról, mely e század végén egész Európát és vele édes hazánkat is magával ragadni készül egy isme­retlen czél felé. Lehetetlen, hogy azon irodalmi termékeket, melyekkel ma úgy a magasabb kö­rök, mint az alsóbb osztályok elárasztóinak, figyelemmel ne kisérje azon cselből, hogy üdvös szorgalommal a tévedéseket helyreigazítsa, a sebeket gyógyítsa, az egészségtelen törekvéseket ellensúlyozza, mindenben pedig hű­en nagy és szent királyunk szelleméhez. Szent István országát az azt fenyegető veszélyektől megóvni segítsen. Legyen szabad ez alkalmat felhasználnom arra, hogy bár csak aphoristicus vonásokkal jelle­mezzem e mozgalmit­, oda mutassak annak veszélyes oldalaira; de éppen isteni vallásunk örökké vál­tozatlan elveiből meríthessem azon reményt, hogy a katholicíizmus e rázkódtatások közepette is szilár­dan fog állani, mint a kőszikla, melyen szent Péter nagy utóda, dicsőségesen uralkodó XIII. Leó pápa ül. Az európai társadalom nagyszerű átalakulás küszöbén áll, hogy miként fog az átalakulás történni és végződni, senki sem tudja. Ma tudjuk, hogy a bizonytalanság ónsulva nehezedik a keblekre. A problémák egész halmaza foglalkoztatja az elméket. Ereszük, hogy az emberiség ismét a fejlődés egy újabb stádiumához jutott, mely nagyszerűségé­ben hasonmását nehezen találja a múltban. A szo­­csializmusnak rémképe mintha megzsibbasztana minden tevékenységet. Maga a tudomány,mely pe­dig néhány évtized óta magához ragadta a társada­lom vezetését, zavarodottan tapogat, és sem mó­dot, sem eszközt nem nyújt a feiljesztett értelemnek és érzelemnek, hogy nyugodtan néz­hessenek a jövő elé. Csakugyan a szoczia­­lizmus fog uralkodni a huszadik században ? Uralkodni azon ijesztő alakban, mely ma a leg­közönségesebb sziveket is borzalommal tölti el ? A tudomány szédítő magaslatra emelte az emberiséget és e magaslatról vélte neki megmutathatni az Ígéret földjét, de e magaslatot köd szállotta meg és a tudomány szárnya­ szegetten áll a reménytelenség fokán. Nihilista lett. Nem tud egy életrevaló eszmét adni, mely e rettenetesnek látszó katasztrófát el­hárítsa, vagy csak szelídítse is. pl? Anyagilag óriási mérvben haladunk, de erköl­csileg oly nyomorultak vagyunk, mint akár a római Cézárok idejében. Az ész fejlődésének fénypontján áll és mégis eddig nem volt képes az egyenlőtlenséget megszün­tetni, vagy az ellentétet, mely az egyén és társada­lom közt fennáll megoldani. A tudomány készített romboló eszközöket, melyekkel a mai czivilizácziót légbe röpíthetik, de üresen hagyta a szíveket. És az élvezet? Oh ! ez csak ígéret volt, mert milliók és milliók nem tudják, mi az élvezet. Csoda-e, ha az elégedetlenség a mai társada­lom ellen fordul és számon kéri tőle, amit lelkétől elragadt, kárpótlást kér azért, amit elveszített, telje­sítését kéri mindannak, amit a tudomány, a műve­lődés, a társadalom sért? Amit a­ műveltebb

Next