Magyar Hirlap, 1898. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)
1898-09-01 / 241. szám
1898. szeptemberi magyar hírlap a Badeni-féle javaslatok megváltoztatásáról is visszavonta a már megtett módosításokat, úgy, hogy a most Bécsben befejezett tárgyalásokból a Badenival történt megállapodások alapján benyújtott törvényjavaslatok teljesen változatlanul kerültek ki. Ihun gróf ezt megelőzőleg azt az álláspontot is vallotta egy darabig, melyet a «IV. Fr. Pr.» propagált, hogy tudniillik az 1898. évi I. törvényczikk nem zárja ki az újabb provizóriumot, mert abban nincs benne, hogy újabb provizórium nem köthető. Ezzel szemben Bánffy báró utalt arra, hogy ha pozitive nincs is a törvényben, hogy újabb provizórium nem köthető, de benne van negative abban a kijelentésben, hogy ezután csak a végleges rendezés következhetik; már pedig, ha ennek a pozitív rendelkezésnek elég tétetik, ezzel kijáratik az újabb provizórium lehetősége. A magyar miniszterelnök ez érvelésével lefegyverezte az osztrák kormány szőrszálhasogató okoskodását. A végeredmény pedig az, hogy a magyar képviselőház asztalán fekvő kiegyezési javaslatokat Bánffy báró tárgyalásra kitüzeti és azokon változtatni nem fog. Mi lesz a Reichsrathtal. Megeshetik, hogy ez már szeptember 20—22-ike körül bekövetkezik. Közvetlenül a kvótabizottság kiküldése és annak a magyar kvótabizottsággal leendő tárgyalásai, illetve annak megállapítása után, hogy a bizottságok megegyezésre jutni nem bírnak, a két állam kormánya megállapodik a kvótára nézve és ebben a megállapodásban Bánffy báró kvótaemelést fog koncredálni. Ez lesz a rekompenzáczió a Badeni-féle javaslatok változatlan fenntartásáért, vagyis a fogyasztási adóvisszatérítésből ránk háramló haszonért. Egy dolog már most bizonyos és ez az, hogy nem forogván fenn annak lehetősége, hogy mind a 18 javaslat, mely a magyar képviselőház előtt fekszik, deczember havára már letárgyalva legyen,Bánffy báró néhány hónapi halasztást fog kérni, úgy, hogy a jelenlegi kiegyezési állapot úgy a gazdasági kiegyezést, mint a kvótát illetőleg a jövő év első negyedében még fennmarad. Akkor következik a most megállapított kiegyezés. * A mai nap eseményeiről, amelyek főként a sajtó megnyilatkozására szorítkoznak, a következőket jelentjük: Minisztertanács. Bánffy báró miniszterelnök és Lukács pénzügyminiszter ma reggel Bécsből Budapestre érkeztek. A kabinet tagjai ma délután minisztertanácsra gyűltek össze, amelynek igen fontos tárgyai voltak. Bánffy báró beszámolt a bécsi út eredményéről és mint értesülünk, a minisztertanács egyhangúlag helyeslőleg vette tudomásul az előterjesztést. Foglalkozott a minisztertanács a képviselőháznak szeptember 5-én való összeülésével is és megállapították a kormány eljárását a kiegyezés kérdésében hozzá intézendő interpellácziókat és a Berzeviczy-Polónyi ügyet illetőleg. Ellentétes nézetek. sünk szerint — nem abban kell keresnünk, hogy a felmerült ellentétek itt avagy odaát kabinetválságra nem vezettek; de abban, hogy az az álláspont, amelyet a szabadelvű párt kormánya az osztrák bonyodalmak jelentkezésének pillanatától kezdve elfoglalt, az egész vonalon érvényesülést nyert. Ez pedig egyértelmű a magyar közjog és a magyar alkotmányos felfogás érvényesülésével. Helyesen ítélve meg a korona döntését, abban nem láthatunk egyebet, mint az alkotmányos felfogásnak in integrum restituczióját. Amit elfogultság nélkül megnyugvással konstatálhatunk ez eredményből, az a koronás király törhetetlen alkotmányos hűsége mellett a magyar közjog és a magyar részről mindenkor fenforgott alkotmányos felfogás erős voltának kétségtelen nyilvánvalósága. Mert nem anyagi áldozatok, nem jogokról való lemondás, nem a magyar nemzet érdekeinek elalkuvása vezettek az eredményhez. Az osztrák bonyodalmak kezdetétől fogva elfoglalt az az álláspont, hogy az alkotmányos életére nézve tehetetlen Ausztriával szemben sem támasztunk nagyobb és terhesebben teljesíthető igényeket, mint amelyek bennünket egyébként jogosan megilletnek, kell, hogy azt a meggyőződést nemcsak fölkeltse, de meg is értse, hogy a közgazdasági kiegyezés kérdéseiben Magyarországot kufár szempontok nem vezették. Érdekes ebben a nyilatkozatban, hogy a kormányt, a «szabadelvű párt kormányának» nevezi, híven ahhoz a szokáshoz, hogy amint a kormány valami sikert ér el, lefoglalják azt egy pártnak. A függetlenségi párt orgánuma azonban a következőket írja: Bízvást föltehetjük, hogy az ellenzék ellenállását megtörni nem sikerül, úgy, hogy a kormány komprimált javaslata újévig törvényerőre nem emelkedik. Bekövetkezik tehát az úgynevezett exlex állapot. Az országra nézve ez nem olyan nagy bájtjáért ez az állapot tulajdonképpen azt jelenti, hogy kezei semmiféle irányban megkötve nem lévén, önrendelkezési jogainak teljességébe lépett, úgy látszik, hogy ez egy kis obstrukczióval való fenyegetés. Az osztrák Reichsrath normális működésére semmi kilátás nincs. Thun gróf is nagyon jól tudja: arról szó sem lehet, hogy a kiegyezési törvényjavaslatokat ott letárgyalják. Az e hónap 19-én összeülő Reichsrathtól egyedül azt várják, hogy a kvótabizottságot kiküldje. Ez pedig meg fog történni, mert meg kell történnie. Ezt keresztül viszik minden körülmények között, bármily erőszak alkalmazásával. Thun gróf szilárdul el van határozva, hogy a kvótabizottságot megválasztatja akár erőszak útján, akár valamely a Reichsrathban már nem is ismeretlen — meglepetés segélyével. Nincs az a ‘szabálytalanság, melytől szükség esetén visszariadnának e czél elérése végett. Ha aztán a kvótabizottság kiküldése megtörtént, akkor a Reichsrath működése is azonnal megszűnik. Ezúttal azonban nem rekesztik be, csak elnapolják a Reichsrathot. Sárai is elszörnyűködve csapta össze a kezeit. — Nem, az nem lehetséges, kiáltott fel. Az a teremtés esztelen. Téged megcsalni, téged másért elhagyni! És egy részeges diákért! Az a Hortense őrült, ént mondom, hogy őrült. Fülöp vigasztalatlanul nézett maga elé. — Pedig úgy van, szólt. Azt írta nekem, hogy ostoba piperkőcz vagyok ... Itt a levél . . . Sárának fejébe szállt a vér. — Hogy piperkőcz vagy!? ezt mondta!? Felelj! — Igen, igen, nyögte Fülöp. És azt is hozzátette, hogy jellemre nézve vigécz vagyok. Sára csak azt érezte, hogy forog vele a világ, azután beszalad a szobába és kalapot tesz a fejére. Mire magához tért, már Hortensenál volt. Ereiben lázasan lüktetett a vér, arcra lángolt, mikor szólani kezdett. E pillanatban mérgesebb és boszúsabb volt, mint valaha. — Ön asszonyom az, aki a férjemet elutasította ? Önben volt meg rá a bátorság, amire e földön nem volt és nem lesz példa ? A vetélytárs elég higgadtan fogadta a támadást. Gúnyosan mosolygott és így szólt: — Ha megengedi, én voltam. Önnek azonban inkább örülnie kellene ezen. Visszakapta a férjét. — Én csöppet sem örvendek rajta, sivított Sára vésztjósló hangon. Csodálom azonban azt a merészséget, amellyel ön ezt megtette. Tudja-e, kik nem merték volna ezt megcselekedni ? A lincolni herczegnő, a trácziai fejedelemasszony, a newyorki petróleumkirálynő .. A kormány félhivatalos esti lapja a következőket írja: A helyzet súlypontját ezúttal a meggyőződés és isten tudja még hányan, akik életüket és vérüket áldozták volna föl Fülöpért. Boldogok lettek volna, hasonlatosan sok más ezerhez, ha e<y ujját nyújtja feléjük. Tetszik tudni ? Láthatja hát, hogy csöpp örömem sincs, ha ön visszautasította férjemet. — Adja hát ismét bérbe a lincolni herczegnőnek, szólt Hortense gúnyosan. — Azt fogom tenni, amit én akarok, pattogott Sára és egy mozdulattal még borzasabbá tette haját. Önnek azonban meg kell mondanom, hogy a körmére koppintok, ha mégegyszer azt meri írni, hogy Fülöp piperkőcz és jellemre nézve vigécz! Értette ! ? A vetélytárs is kikelt erre magából. — Én pedig ismétlem, hogy az! — Ön meri ezt mondani arra a férfiúra, aki előtt az egész világ leveszi a kalapját ? — Igen, és azt is mondom, hogy föslött báb. Mert festi a bajuszát. Ez volt az utolsó tőrdöfés. Sára egyet sziszent belé, aztán mint a macska támadt Hortenseres elkezdett birkózni vele. A megtámadott védte magát, végül azonban győzött az erősebb és Hortense néhány alapos karmolással arczán maradt a csatatéren. Sára lihegve, de boldogan távozott. Otthon Fülöp már szívszorongva várta az eredményt. — Nos? kérdezte Sárától, mikor az büszkén lépett a szobába. — Megmentettem a becsületét, szólt Sára és sietett a konyhába a szakácsnőnek elmondani a hőstettet. ___________________ _ Osztrák lapvélemények. A «Neue Freie Presse» azt írja, hogy kétcsövű megegyezést szegeznek az osztzák népek mellének, melyet használni lehet az alkotmányos, de az alkotmánytalan után is. a Reichsrath összehívása nem az alkotmányosság helyreállítása kedvéért történik, Ihun grófnak nincs is komoly szándéka azt működtetni. Abból, hogy a Reichsrath működési képessége esetére bilaterális és szerződésszerű kiegyezést helyez a félhivatalos jelentés kilátásba, következtetni lehet arra, mi lesz az ellenkező esetben: lesz a magyar 1898. évi I. törvényczikknek szájaize szerint való nem bilaterális és nem szerződésszerű kiegyezés, melyet Ausztriában a 14. §. alapján léptettek életbe. El lehetünk készülve arra, hogy az ischli, budapesti és bécsi miniszteri tanácskozások oly politikai következésekre fognak vezetni, melyek még mélyebbre vágnak a birodalom Lajtán inneni felének és az összbirodalomnak hasába, mint a nyelvrendeletek és az azok által előidézett zavarok. A »Neues Wiener Tagblatt azt állítja, hogy most, a miniszteri tanácskozások befejezése után a helyzet csodálatosan világos. Magyarország politikai alapkövetelése, a Reichsrath egybehívása, beteljesül. A sajnos csak az, hogy erre a lépésre nem saját lelkiismerete bírta az osztrák államférfiakat, hanem az a különös indokolás, hogy »a magyar alkotmány törvényre való tekintettel hívják össze még egyszer a Reichsrathot.« Ez tehát Magyarország becsületes alkotmányosságának a következése, nem az osztrák alkotmány figyelembevételének. Most minden a Reichsrathtól függ. A kormánynak a kísérlet sikerében nem nagy a bizalma és a kormányt nem szabad előre avval gyanúsítani, hogy azzal a szándékkal hívják össze a Reichsrathot, hogy megint szétrebbentsék. A Reichswehr konstatálja, hogy a Reichsrathot csupán Magarország kedvéért hívják össze. De a magyarok megelégsznek azzal, ha az osztrák parament pár napig együtt lesz és aztán munkaképtelennek bizonyul. Ezután a Reichsrathot kihagyják a játékból. Ezt a szándékot meg kell fontolni. A nyelvkérdés elég fontos érdeke a németnek is, szlámak is, de a gazdasági lét mégis csak fontosabb. Azt tanácsolja tehát a pártoknak, tegyék félre a haragjukat és az obstrukciót, amíg sikerült az előnyös és hasznos kiegyezést fedél alá hozni. A „Tremdenblatt” egyszerűen körülírja a félhivatalos jelentéseket és azt álíítja, hogy az osztrák kormány azért hívja össze a Reicsrathot, mert még mindig nem adta fel a rémnyt, hogy a tizenkettedik órában mégis észretérnek. Arra a szogorú eshetőségre, ha e remény hiúnak bizonyulna, a kormányok már előre megállapodtak.