Magyar Hirlap, 1898. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1898-09-01 / 241. szám

1898. szeptember­i magyar hírlap­ ­ a Badeni-féle javaslatok megváltoztatásáról­­ is visszavonta a már megtett módosításokat, úgy, hogy a most Bécsben befejezett tárgyalá­sokból a Badenival történt megállapodások alapján benyújtott törvényjavaslatok teljesen változatlanul kerültek ki. Ihun gróf ezt megelőzőleg azt az állás­pontot is vallotta egy darabig, melyet a «IV. Fr. Pr.» propagált, hogy tudniillik az 1898. évi I. törvényczikk nem zárja ki az újabb provizóriumot, mert abban nincs benne, hogy újabb provizórium nem köthető. Ezzel szemben Bánffy báró utalt arra, hogy ha pozitive nincs is a törvényben, hogy újabb provizórium nem köt­hető, de benne van negative abban a kijelentés­ben, hogy ezután csak a végleges rendezés követ­­kezhetik; már pedig, ha ennek a pozitív ren­delkezésnek elég tétetik, ezzel kijáratik az újabb provizórium lehetősége. A magyar mi­niszterelnök ez érvelésével lefegyverezte az osztrák kormány szőrszálhasogató okoskodását. A végeredmény pedig az, hogy a ma­gyar képviselőház asztalán fekvő kiegyezési javaslatokat Bánffy báró tárgyalásra kitü­­zeti és azokon változtatni nem fog. Mi lesz a Reichsrathtal. Megeshetik, hogy ez már szeptember 20—22-ike körül bekövetkezik. Közvetlenül a kvóta­bizottság kiküldése és annak a magyar kvóta­bizottsággal leendő tárgyalásai, illetve annak megállapítása után, hogy a bizottságok megegyezésre jutni nem bírnak, a két állam kormánya megállapodik a kvótára nézve és ebben a megállapodásban Bánffy báró kvótaemelést fog koncredálni. Ez lesz a rekompenzáczió a Badeni-féle jav­as­latok változatlan fenntartásáért, vagyis a fo­gyasztási adóvisszatérítésből ránk háramló ha­szonért. Egy dolog már most bizonyos és ez az, hogy nem forogván fenn annak lehetősége, hogy mind a 18 javaslat, mely a magyar kép­viselőház előtt fekszik, deczember havára már letárgyalva legyen,Bánffy báró néhány hónapi halasztást fog kérni, úgy, hogy a jelen­legi kiegyezési állapot úgy a gazdasági ki­egyezést, mint a kvótát illetőleg a jövő év első negyedében még fennmarad. Akkor következik a most megállapított kiegyezés. * A mai nap eseményeiről, amelyek főként a sajtó megnyilatkozására szorítkoznak, a következőket jelentjük: Minisztertanács. Bánffy báró miniszterelnök és Lukács pénzügyminiszter ma reggel Bécsből Budapestre érkeztek. A kabinet tagjai ma délután miniszter­­tanácsra gyűltek össze, amelynek igen fontos tárgyai voltak. Bánffy báró beszámolt a bécsi út eredményéről és mint értesülünk, a minisz­ter­tanács egyhangúlag helyeslőleg vette tudo­másul az előterjesztést. Foglalkozott a minisztertanács a kép­­viselőháznak szeptember 5-én való összeülésé­­vel is és megállapították a kormány eljárását a kiegyezés kérdésében hozzá intézendő inter­­pellácziókat és a Berzeviczy-Polónyi ügyet illetőleg. Ellentétes nézetek. sünk szerint — nem abban kell keresnünk, hogy a felmerült ellentétek itt avagy odaát kabinetvál­ságra nem vezettek; de abban, hogy az az állás­pont, amelyet a szabadelvű párt kormánya az osztrák bonyodalmak jelentkezésének pillanatától kezdve elfoglalt, az egész vonalon érvényesü­lést nyert. Ez pedig egyértelmű a magyar közjog és a magyar alkotmányos felfogás érvényesülé­sével. Helyesen ítélve meg a korona döntését, abban nem láthatunk egyebet, mint az alkotmá­nyos felfogásnak in integrum restituczióját. Amit elfogultság nélkül megnyugvással konstatálhatunk ez eredményből, az a koronás király törhetetlen alkotmányos hűsége mellett a magyar közjog és a magyar részről mindenkor fenforgott alkotmányos felfogás erős voltának kétségtelen nyilvánvalósága. Mert nem anyagi áldozatok, nem jogokról való lemondás, nem a magyar nemzet érdekeinek el­­alkuvása vezettek az eredményhez. Az osztrák bonyodalmak kezdetétől fogva elfoglalt az az álláspont, hogy az alkotmányos életére nézve tehetetlen Ausztriával szemben sem támasztunk nagyobb és terhesebben teljesíthető igényeket, mint amelyek bennünket egyébként jogosan meg­illetnek, kell, hogy azt a meggyőződést nemcsak fölkeltse, de meg is értse, hogy a közgazda­sági kiegyezés kérdéseiben Magyarországot kufár szempontok nem vezették. Érdekes ebben a nyilatkozatban, hogy a kor­mányt, a «szabadelvű párt kormányának» nevezi, híven ahhoz a szokáshoz, hogy amint a kormány valami sikert ér el, lefoglalják azt egy pártnak. A függetlenségi párt orgánuma azonban a következőket írja: Bízvást föltehetjük, hogy az ellenzék ellen­állását megtörni nem sikerül, úgy, hogy a kormány komprimált javaslata újévig törvény­erőre nem emelkedik. Bekövetkezik tehát az úgynevezett exlex állapot. Az országra nézve ez nem olyan nagy bájtjáért ez az állapot tulaj­donképpen azt jelenti, hogy kezei semmiféle irányban megkötve nem lévén, önrendelkezési jogainak teljességébe lépett, úgy látszik, hogy ez egy kis obstrukczióval való fenyegetés. Az osztrák Reichsrath normális műkö­désére semmi kilátás nincs. Thun gróf is nagyon jól tudja: arról szó sem lehet, hogy a kiegyezési törvényjavaslatokat ott le­tárgyalják. Az e hónap 19-én összeülő Reichsrathtól egyedül azt várják, hogy a kvóta­bizottságot kiküldje. Ez pedig meg fog történni, mert meg kell történnie. Ezt keresztül viszik minden körülmények között, bár­mily erőszak alkalmazásával. Thun gróf szilárdul el van határozva, hogy a kvóta­bizottságot megválasztatja akár erőszak útján, akár valamely a Reichsrathban már nem is ismeretlen — meglepetés segélyével. Nincs az a ‘­szabálytalanság, melytől szükség esetén vissza­riadnának e czél elérése végett. Ha aztán a kvóta­bizottság kiküldése meg­történt, akkor a Reichsrath működése is azonnal megszűnik. Ezúttal azonban nem rekesztik be, csak elnapolják a Reichsrathot. Sára­i is elszörnyűködve csapta össze a kezeit. — Nem, az nem lehetséges, kiáltott fel. Az a teremtés esztelen. Téged megcsalni, téged másért elhagyni! És egy részeges diákért! Az a Hortense őrült, ént mondom, hogy őrült. Fülöp vigasztalatlanul nézett maga elé. — Pedig úgy van, szólt. Azt írta ne­kem, hogy ostoba piperkőcz vagyok ... Itt a levél . . . Sárának fejébe szállt a vér. — Hogy piperkőcz vagy!? ezt mondta!? Felelj! — Igen, igen, nyögte Fülöp. És azt is hozzátette, hogy jellemre nézve vigécz vagyok. Sára csak azt érezte, hogy forog vele a világ, azután beszalad a szobába és kalapot tesz a fejére. Mire magához tért, már Hortense­­nál volt. Ereiben lázasan lüktetett a vér, arcra lángolt, mikor szólani kezdett. E pilla­natban mérgesebb és boszúsabb volt, mint valaha. — Ön asszonyom az, aki a férjemet el­utasította ? Önben volt meg rá a bátorság, amire e földön nem volt és nem lesz példa ? A vetélytárs elég higgadtan fogadta a tá­madást. Gúnyosan mosolygott és így szólt: — Ha megengedi, én voltam. Önnek azon­ban inkább örülnie kellene ezen. Vissza­kapta a férjét. — Én csöppet sem örvendek rajta, sivított Sára vésztjósló hangon. Csodálom azonban azt a merészséget, amel­lyel ön ezt megtette. Tudja-e, kik nem merték volna ezt megcsele­kedni ? A lincolni herczegnő, a trácziai fejede­lemasszony, a newyorki petróleumkirálynő .. A kormány félhivatalos esti lapja a követke­zőket írja: A helyzet súlypontját ezúttal a meggyőződés és isten tudja még hányan, akik életüket és vérüket áldozták volna föl Fülöpért. Boldogok lettek volna, hasonlatosan sok más ezerhez, ha e<­y ujját nyújtja feléjük. Tetszik tudni ? Láthatja hát, hogy csöpp örömem sincs, ha ön visszautasította férjemet. — Adja hát ismét bérbe a lincolni her­czegnő­nek, szólt Hortense gúnyosan. — Azt fogom tenni, amit én akarok, pattogott Sára és egy mozdulattal még borza­­sabbá tette haját. Önnek azonban meg kell mondanom, hogy a körmére koppintok, ha mégegyszer azt meri írni, hogy Fülöp piperkőcz és jellemre nézve vigécz! Értette ! ? A vetélytárs is kikelt erre magából. — Én pedig ismétlem, hogy az! — Ön meri ezt mondani arra a férfiúra, aki előtt az egész világ leveszi a kalapját ? — Igen, és azt is mondom, hogy föslött báb. Mert festi a bajuszát. Ez volt az utolsó tőrdöfés. Sára egyet sziszent belé, aztán mint a macska támadt Hortensere­s elkezdett birkózni vele. A meg­támadott védte magát, végül azonban győzött az erősebb és Hortense néhány alapos karmo­­lással arczán maradt a csatatéren. Sára lihegve, de boldogan távozott. Otthon Fülöp már szívszorongva várta az eredményt. — Nos? kérdezte Sárától, mikor az büsz­kén lépett a szobába. — Megmentettem a becsületét, szólt Sára és sietett a konyhába a szakácsnőnek el­mondani a hőstettet. ___________________ _ Osztrák lapvélemények. A «Neue Freie Presse» azt írja, hogy két­csövű megegyezést szegeznek az osztzák népek mel­lének, melyet használni lehet az alkotmányos, de az alkotmánytalan után is. a Reichsrath összehí­vása nem az alkotmányosság helyreállítása kedvéért történik, Ihun grófnak nincs is komoly szándéka azt működtetni. Abból, hogy a Reichsrath műkö­dési képessége esetére bilaterális és szerződés­szerű kiegyezést helyez a félhivatalos jelen­tés kilátásba, következtetni lehet arra, mi lesz az ellenkező­ esetben: lesz a magyar 1898. évi I. törvényczikknek szájaize szerint való nem bilaterális és nem szerződésszerű kiegyezés, melyet Ausztriában a 14. §. alapján léptettek életbe. El le­hetünk készülve arra, hogy az ischli, budapesti és bécsi miniszteri tanácskozások oly politikai követ­kezésekre fognak vezetni, melyek még mélyebbre vágnak a birodalom Lajtán inneni felének és az összbirodalomnak hasába, mint a nyelvrendeletek és az azok által előidézett zavarok. A »Neues Wiener Tagblatt­ azt állítja, hogy most, a miniszteri tanácskozások befejezése után a helyzet csodálatosan világos. Magyarország politikai alapkövetelése, a Reichsrath egybehívása, betelje­sül. A sajnos csak az, hogy erre a lépésre nem saját lelkiismerete bírta az osztrák államférfiakat, hanem az a különös indokolás, hogy »a magyar alkotmány törvényre való tekintettel hív­ják össze még egyszer a Reichsrathot.« Ez tehát Magyarország becsületes alkotmányosságának a következése, nem az osztrák alkotmány figyelembe­vételének. Most minden a Reichsrathtól függ. A kormánynak a kísérlet sikerében nem nagy a bizalma és a kormányt­ nem szabad előre avval gyanú­sítani, hogy azzal a szándékkal hívják össze a Reichsrathot, hogy megint szétrebbentsék. A­­ Reichswehr konstatálja, hogy a Reichs­­rathot csupán Mag­arország kedvéért hívják össze. De a magyarok megelégsz­nek azzal, ha az osztrák par­ament pár napig együtt lesz és aztán munka­­képtelennek bizonyul. Ezután a Reichsrathot kihagy­ják a j­átékból. Ezt a szándékot meg kell fontolni. A nyelvkérdés elég fontos érdeke a németnek is, szlámak is, de a gazdasági lét mégis csak fonto­sabb. Azt tanácsolja tehát a pártoknak, tegyék félre a haragjukat és az obstrukci­ót, amíg siker­ült az előnyös és hasznos kiegyezést fedél alá hozni. A „Tremdenblatt” egyszerűen körülírja a fél­­hivatalos jelentéseket és azt ál­íítja, hogy az osztrák kormány azért hívja össze a Rei­csrathot, mert még mindig nem adta fel a rém­nyt, hogy a tizen­kettedik órában mégis észretérnek. Arra a szo­gorú eshetőségre, ha e remény hiúnak bizonyulna, a kormányok már előre megállapodtak.

Next