Magyar Hirlap, 1926. október (36. évfolyam, 222-248. szám)

1926-10-08 / 228. szám

4 T§26 október 8. VILÁG SORA ‘BERLIN X német politikai körökben elterjedt érte­sülések szerint Seeckt vezérezredes valóban tudott arról, hogy Frigyes Vilmos volt trón­örökös fia megjelenik a Reichswehr had­gyakorlatain, és ezért tartozott vállalni a fe­lelősséget súlyos meggondolatlanságának következményeiért. Mindenfelé elismerik azokat az érdeme­ket, amelyeket a gorlicei áttörés tervének felvetésével, majd Mackensen tábornagy vezérkari főnöke gyanánt, és más igen sú­lyos helyeken játszott Seeckt a háború alatt, amint elismerik azokat az érdemeket, amelyeket Seeckt vezérezredes szerzett a Reichswehr parancsnoka gyanánt az alkot­mányos rend biztosítása körül, mert a né­met nemzetiek kivételével a politikai pár­tok úgy látják, hogy csak Seeckt haladék­talan felmentése előzheti meg azokat a bo­nyodalmakat, amelyek másként felboríta­nák a német—francia megegyezésre nézve Thoiry-ban kezdett tárgyalásokat, és így szükségesnek tartják Seeckt vezérezredes feláldozását. A birodalmi védőrség főparancsnokságát a ma elterjedt hírek szerint a Reichswehr második hadosztályának parancsnoka, Rein­hardt tábornok fogja átvenni. Reinhardt, mint ezredes, a legsúlyosabb időkben tette a legjobb szolgálatokat a rend biztosításá­nak és feltétlenül a köztársasági eszme híve gyanánt számít, úgy látják tehát, hogy Reinhardt kinevezése a Reichswehr főpa­rancsnokává a köztársasági rend újabb megszilárdulását jelentené. •BÉ­CS Ramek kancellár ma délben hosszabb le­velet intézett a köztisztviselői szervezetek huszonötös tanácsához, hangoztatva azt, hogy távol áll a kormánytól minden olyan taktika, amely húzni-halasztani akarná a tisztviselők kérésének teljesítését. Ma este ül össze a huszonötös bizottság, hogy mérlegelje a kancellár levelében fog­laltakat, de általában azt hiszik, hogy a kancellár levele enyhítette a feszültséget és így szombaton nem kerül sor a sztrájk ki­mondására. De azért a huszonötös bizottság minden­esetre folytatja az előkészületeket arra az esetre, ha valóban megtörténnék a köztiszt­viselők fokozatos sztrájkba hívása. • párizs Egyes lapjelentések szerint a belga kor­mány különféle jegybankokkal már meg­állapodott egy 30 millió font sterlinges va­­lutakölcsön folyósítására nézve. Ezt követné egy második 70 millió font sterling összegű kölcsön felvétele, amely a belga kormány nézete szerint végleg stabilizálná a belga frankot. A párizsi esti lapok értesülése szerint az angol, az amerikai, a németalföldi, a svájci, valamint a svéd jegybankok folyósítanák az első 30 millió fontot, egyes lapok szerint a belga frankot a százhatvanas fontárfolyam alapján fogják stabilizálni, míg más lapok úgy tudják, hogy a stabilizálás a 175 fran­kos font árfolyam alapján történik meg. * LISSZABON A portugál kormány köreiben erőteljesen megcáfolják azt a hírt, mintha Portugália 10 millió fontért, vagy egymilliárd líráért eladná Olaszországnak az afrikai portugál gyarmatot, amely több, mint 2 millió négy­szögkilométer kiterjedésű és így közel hu­szonötszörösét teszi Magyarország mai te­rületének. Ma délben írták alá a porosz kormány és a Hohenzollern-család képviselői azt a meg­egyezést, amely a fejedelmi vagyonok meg­váltására nézve jött létre. 250.000 hold földet és erdőt kap így a Hohenzollern­­család, azonkívül megtarthatja valamennyi kastélyát bútoraival egyetemben, a berlini múzeumok császári műkincseit, a müncheni császári képtár valamennyi festményét, a koronázási jelvényeket, a Hohen­zollern­­múzeumot, az udvari könyvtárt és levéltárt és a berlini állami színházak épületeit, — amelyeket így kénytelen lesz megváltani a Hohenzollern-családtól a porosz kormány. A RÓMA Gonzaga tábornok ma napiparancsot tett közzé, közölve azt, hogy­ leteszi a milícia főparancsnokságát és a főparancsnokságot Mussolini veszi át. Ezáltal teljesen Musso­lini kezébe kerül a fascista karhatalom Olaszországban, és ez Mussolini hatalmá­nak újabb megerősödését jelenti. • BELGRÁD A Pravda közli Mitileancu román külügy­miniszter nyilatkozatát, amely szerint a kis-entente legfőbb célja a középeurópai Lo­carno megvalósítása. Éppen ezért a román kormány csak elégtétellel tudja nézni azo­kat a tárgyalásokat, amelyek a magyar és a jugoszláv kormány között indultak meg, mert ha ezek a tárgyalások eredményre fog­nak vezetni, akkor ez jelenti majd az első lépést a középeurópai Locarno megvalósu­lást UAá HÍRLAP1 Anyagi gondjai miatt felakasztotta magát az Esplanade-szállóban egy kereskedő (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Csü­törtök délelőtt a zsigmond uccai Esplanade­­szállóban szobát bérelt­­ egy idősebb úr, aki Hajós Manó kereskedőnek mondotta ma­gát. A kereskedőnek az első emelet 130. számú szobáját bocsátották rendelkezésre, a magát Hajós Manónak nevező idős úr be­zárkózott szobájába és egész nap nem je­lentkezett. A szálló személyzetének gyanús volt a dolog és bekopogtattak az ajtón. A kopogtatásra azonban nem jött válasz, mire rendőrt hívtak, aki feltörte az ajtót. A szobában megdöbbentő látvány tárult a belépők elé. Az ajtókilincsre felakasztva találták a kereskedőt, aki már halott volt. Az öngyilkos zsebeiben búcsúlevelet találtak, amelyet Grosz Henrik gyáros nevére címzett. A délutáni órákban megjelent a rendőrségen a gyáros és a levél felbontásakor derült ki, hogy a kereskedőt nem Hajós Manónak, hanem Vajda Manó­nak hívják. A levélben azt kérte barátjától, hogy öngyilkosságának a hírét kíméletesen közölje feleségével és két gyermekével. A búcsúlevélhez mellékelt két kulcsot is és a borítékba tett háromszázötvenezer koronát. Vajda Manó anyagi gondok miatt kö­vette el öngyilkosságát. Hosszú éveken keresztül apósával együtt szabóműhelye volt a Fő ucca 32. számú házban. Később az üzletet anyagi differen­ciák miatt el kellett adniok és ekkor Vajda fűszerüzletet nyitott a Fő utcában. Azon­ban ez sem vált be, adósságokat csinált és a végső összeroppanás elől a halálba mene­kült. Holttestét a törvényszéki orvostani in­tézetbe szállították. Szász Dezső végleg Párizsban akar maradni és soha többet nem jár tőzsdére (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Az el­múlt évben egy héten át ő volt Budapesten a nap hőse: egy héten át oldalas cikkekben írtak róla, a pesti bankvezérről, aki egy bank megsemmisülését maga mögött hagyva Konstantinápolyba utazott, itthagyva adó­sokat, hitelezőket, komittenseket és bűnügyi följelentéseket. Szász Dezső, a Magyar- Német Bank egykori vezérigazgatója, aki­nek rövid idő alatt váratlanul magasba ívelt a karrierje, hogy aztán előbb Konstan­tinápolyban, majd Párizsban dolgozzék, mint szerény üzletember, nem törődve a mögötte zajló botrányokkal. Tegnap este a bécsi gyorssal ismét Buda­pestre érkezett és ennek a váratlan megér­kezésnek az lett az eredménye, hogy egy bírósági tárgyalás keretében kiderült, hogy az ügyészség megszüntette ellene az eljá­rást, bűnügyileg nem lehet eljárni Szász Dezső ellen. Egy kis szalonban beszélgetek Szász De­zsővel. Mosolygós, nyugodt arc, lehet rajta látni, hogy Párizsban már rég kipihente az itthoni izgalmakat. A mai tárgyalás... — kérdezem. Nevetve vág közbe: — Jelentéktelen kis pereskedés. Nem azért jöttem haza, mert nincs ellenem bűn­ügyi eljárás, hanem azért, mert megidéztek. Hát eljöttem. — önt okolják a Magyar-Német Bank összeomlásáért. — Fűt-fát összeírtak rólam, de kérem, én soha nem cáfoltam, nekem az annyira nem volt fontos. Pedig olyan egyszerű az egész. Én a Magyar-Német Bank részvénytöbbsé­gét eladtam valakinek, aki vállalta azt a kö­telezettséget, hogy tíz milliárddal fölemeli az alaptőkét, és átveszi a bank összes köte­lezettségeit. Ezután elbúcsúztam az igazga­tóságtól, ajánló levelet kaptam a bank el­nökétől a konstantinápolyi magyar követ­hez és elutaztam, — hangsúlyozom, nem szöktem, — útlevéllel, hogy üzleti tevé­kenységet folytassak Törökországban. Arról én nem tehetek, hogy aki utánam­­ jött, nem tett eleget kötelezettségeinek, hogy meggondolta a dolgot és nem adott tíz milliárdot az alaptőke emelésére. Kény­­szeregyességet nem én kértem, hanem az utódom.­­ Elgondolkodik Szász Dezső, arcán nyug­talanság látszik, mint aki azon gondolko­­­dik, hogy közöljön-e valamit, vagy sem. ! — Kérem... én utasítást adtam ügyvé­demnek, Géza Imre dr.-nak, hogy tegyen bűnügyi följelentést ebben az ügyben. Szó volt tehát erről, de aztán elhalasztottuk. Tehát most nem aktuális. Egyelőre ... kü­lönben erről most nem nyilatkozom töb­bet. Fölemeli a kezét. — Az a fontos, hogy nem követtem el semmiféle bűncselekményt. Ezt az ügyész­­­ség állapította meg rólam és nem a bíró­ság. •— Meddig marad Budapesten? — Csak néhány napig, s aztán vissza­megyek Párizsba dolgozni. Ezután már nem hajlandó többet Buda­pestről beszélni Szász Dezső, az itthoni „bagatell“ ügyekről, egyetlen téma foglal­koztatja fantáziáját és ez párizs. — Hallatlan az az üzleti megbízhatóság, ami ott van. Becsületesség, konzervatív óva­tosság: csak tisztelettel lehet róla beszélni. Bíznak a frankban, akárhogyan is esik a frank, ha valaki kötést csinált, szállít. Az egész infláció nem tudta a francia kispol­gárt a tőzsdére vinni, idegenek csinálják az üzleteket, idegennek keresnek, de nem olyan arányokban, mint a magyar, osztrák, vagy német inflációnál. Hogy milyen okosak, mu­tatja az is, hogy Franciaországban nincs normál lombard-üzlet. A franciáknál nincs szükség Hegedűs Lórántra, hogy bizalmat szuggeráljon a pénz iránt. Mindenki hisz. — Én ön szintén játszik a tőzsdén? Komolyan tiltakozik. — Oh, dehogy, kérem. Én import-export­üzletekkel, képviseletekkel foglalkozom, de a tőzsdére nem járok. Soha többet. EGY MAGYAR SZOBRÁSZ, CSÁKY JÓZSEF KÉSZÍTI A PÁRIZSI ROTHSCHILD-SZÍNHÁZ BELSŐ DEKORÁCIÓJÁT Párizs, október. (A Magyar­ Hírlap kiküldött tudósítójá­tól.) Vékony arcú, kedvesen mosolygó, szemüveges férfi jár le néha esténként a Cafe Dome-ba. Magyar piktorok s egyéb művészek ülik körül és nevetésbe pirosodó arccal hallgatják. Nevetés nélkül nem le­het megállni, mert a körülült ar ízes szegedi parasztanekdotákat beszél valódi szegedi dialektussal és szívből jövő alföldi déllé­l nem említve. Ez a szegedi tréfákat pompásan szikráz­­tató úr — a franciák nagy büszkesége. A franciáké. Csáky Józsefnek hívják. Szob­rász. Párizsban az újabbak között, Bour­­delle-t sem említve, három névre esküsznek a párizsiak, a román Brancuccira, az orosz Lipsitzre és a magyar Csáky Józsefre. Húsz éve él megszakítás nélkül Csáky Párizsban és ma már a legnagyobb párizsi műkereskedővel, Leonce Rosemberggel van szerződése és nemrég kapott megbízást, hogy a világ legmodernebb színházának, a Rue Pigolleon épülő Rothschild-színháznak művészi díszítését ő csinálja meg. Francia a felesége, két kis gyermeke van. Húsz éve kint él, már francia állam­polgár, de azért esténként munka után ba­rátainak Szegedről beszél, a pipát vásárló parasztról, a tanyai alkonyatról és azokról a bájos kis történetekről, amelyekben a Szeged körüli fehér falvak humora él. Érdeklődésemre a többi között ezeket mondja: — Húsz évvel ezelőtt indultam el Sze­gedről és pénz nélkül érkeztem meg Pá­rizsba. Voltam minden ... Szolga, pincér, mosogatólegény. Sok éhezés után eljutottam odáig, hogy — amit Picasso a festészetben megcsinált — 1911-ben a Salonban én állí­tottam ki először kubista szobrot Seremini­­vel együtt. A szenátusban interpelláltak is a szobraim miatt..., hogy ilyen különc dol­goknak adnak oda egy állami helyet. Elgondolkodik: — Azóta bizony sok változáson mentem át. Felbontva a formát, végigmentem a ku­­bizmus három fázisán. Először azon, amely­­nek a lényege egy test geometriai elemeinek a hangsúlyozása volt, a második fázison, amelynél az emberi test analízisében egyes testrészeket, mint dekorációkat alkalmaz­tunk és végül a ma kubizmusán, amit Pi­casso csinál: a felbontott elemek leegysze­rűsítése, naturalisztikus módon való meglá­tása, szóval közeledés a naturához. Ez a fázis ma már nem egyéb, mint tiszta szintézis. Ellentétben a többi kubista szobrásszal, akik még mindig analízist adnak, úgy hi­szem, sikerült eljutni a tiszta szintézishez. Ezeket mondotta magáról szerényen, szűkszavúan a „francia“ Csáky, akinek al­kotásai nem hiányoznak a jobb, híresebb gyűjteményekből és akinek r­egét a három Pénteki legjobb kört emlegeti a francia kritika. Mű­­vei a művészet nemzetközi piacára került­­ek, Angliában épúgy írnak róla, mint Ame­­rikában, Leonce Rosemberg lekötötte magá­­nak, húszéves harc után végleg Párizsba gyökerezett és mégis finom arcára akkor ül a legőszintébb mosoly, amikor szegény, pá­rizsi magyar piktorok kérlelik a kávéházi terasz svéd, orosz, angol és japán asztalai között: — Azt mondd el Csáky... a két dorozsi mai parasztot, akik nagyvásárt játszanak . .. Diószeghy Miklós. Az állami lakáspénzek új szabályozása A hivatalos lap mai száma a kormány ren­deletét közli, amely az állami, vármegyei, ál­lamvasúti és állami vasgyári tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak, valamint a hon­védség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség tagjainak, továbbá a felsorolt csoporthoz tartozó nyugdíjasoknak és özve­gyeknek lakáspénzét az 1926 november 1-től az 1927 január 31-ig terjedő időre újból sza­bályozza. A rendelet szerint a tényleges szolgálatban álló állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyári tisztviselők és egyéb alkalmazottak a fent említett időszakra, legfeljebb két családi pótlék esetén az I. lakáspénz-osztályba tartozó olyan városokban vagy községekben, amelyek­ben a háztulajdonosok szabad rendelkezési jo­gát felfüggesztették, az egyes fizetési osztá­lyokban a következő lakáspénzt kapják: Állami rendszerű tisztviselők II. fizetési osz­tály 5,655.000 korona, III. fiz. oszt. 5,220.000, IV. fiz. oszt. 4,785.000, V. fiz. oszt. 4,132.000, VI. fiz. oszt. 3,697.000, VII. fiz. oszt. 3,045.000, VIII. fiz. oszt. 2,392.000, IX. fiz. oszt. 1,740.000, X. fiz. oszt. 1,522.000 és XI. fiz. oszt. 1,305.000 korona. Az I—IX. fizetési osztályba tartozó állam­­vasúti és állami vasgyári rendszerű tisztvise­lők lakáspénze megfelel a III—XI. fizetési osztályba tartozó állami rendszerű tisztvise­lők lakáspénzének. Azok az állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyári nyugdíjasok, akiket tizenöt beszámítható évnél hosszabb beszámítható szolgálati idővel helyeztek nyugalomba, te­kintet nélkül családtagjaik számára, a fent­említett időszakra ugyanolyan összegű lakás­pénzt kapnak, mint azok a tényleges szolgá­latban álló tisztviselők, akiknek egyáltalán nincs. Vagy pedig csak egy vagy két olyan családtagjuk van, akik után családi pótlékban részesülnek. A honvédség, csendőrség, vámőrség és fo­lyamőrség tényleges szolgálatban álló, vala­mint átmeneti illetékekkel nyugdíjállományba­­ helyezett havidíjasai és lakilletékre igényjogo­­­­sult legénységi állományú egyénei, továbbá az államrendőrség őrszemélyzetének tényle­ges szolgálatban álló tagjai az 1926 november 1-étől 1927 január 31-éig terjedő időre az első lakáspénzosztályba tartozó olyan váro­sokban vagy községekben, ahol a háztulajdo­nosok szabad rendelkezési jogát felfüggesztet­ték,­ legfeljebb két családi pótlék esetén rend­fokozatuk szerint a következő lakáspénzt kapják. Tábornagy 6.960.000, vezérezredes 6.742.000, gyalogsági, lovassági és tüzérségi tábornok 6.090.000, altábornagy és hasonrangú 5,437.000, tábornok és hasonrangú 5,002.000, ezredes és hasonrangú 4,132.000, alezredes és hasonrangú 3.697.000, őrnagy és hasonrangú 3,262.000, szá­zados és hasonrangú 2.610.000, főhadnagy és hasonrangú 1,957.000, hadnagy, zászlós és ha­sonrangú 1,740.000, alhadnagy, rangosztályba nem sorolt havidíjas, tiszthelyettes és hason­rangú, felügyelőhelyettes 1,305.000, főtörzsőr­mester, törzsőrmester, őrmester és hasonrangú­ 1,087.000, csendőr, próbacsendőr, rendőr, pró­baidős rendőr 957.000 korona. A honvédségnek, csendőrségnek, vámőrség­nek és folyamőrségnek azok a nyugállományú (várakozási illetékkel szabadságolt) egyénei, valamint az államrendőrség Őrszemélyzetének azok a nyugdíjas tagjai, akiket tizenöt beszá­mítható évnél hosszabb beszámítható szolgá­lati idővel helyeztek nyugalomba a fent emlí­tett időre, tekintet nélkül a családtagok szá­­mára, ugyanolyan összegű lakáspénzt kapnak, mint a fent említett ténylegesek. 370 hektoliter sört ittak egy nap alatt Münchenben (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Mohi ért véget a müncheni agrárkongresszus, amely söripari, árpa- és komlókiállítással volt egybekötve. A világ minden tájékáról százezer olyan vendége volt a kiállításnak, akik söripari érdekeltségeket képviseltek., Ezenkívül még vagy százezerre tehető a többi látogató száma. A Festenwiese­n, amelynek méretei a budapesti Vérmezőre emlékeztetnek, hét óriási sörkimérő-pavillon volt kiállítva. A sörfogyasztás átlaga egy,­­egy pavillonban napi 150—200 hektoliter volt, de az egyik napon nem kevesebb, mint 370 hektolitert mértek ki egyetlen pavillon­ban. Magyarországon ugyanebben az idői pontban 240—250 hektoliter volt az egész fogyasztás. Átlagban egy napon annyi sör fogyott el október elején a hét müncheni pavillonban, amennyit egész Magyarország a kánikula kulminációs napján szokott fo­­gyasztani, ami kétezer hektoliterre tehető,

Next