Magyar Hirlap, 1926. november (36. évfolyam, 249-272. szám)

1926-11-09 / 254. szám

0 1926 november §. — Tűz a román államvasutak brassói műhelyében. Brassóból jelentik: A román államvasutak itteni műhelyében tűz ütött ki. A részben fából készült műhely percek alatt valóságos lángtengerré vált, amelyben egy­másután robbantak fel a nagy autogén­hegesztő, több benzinhordó és oxigéntartály. A tűzhöz a helyőrség is kivonult, mert attól kellett tartani, hogy a közelben levő vasúti kocsik is elpusztulnak. Egy óra alatt az egész épület porrá égett és semmit sem lehe­tett megmenteni. Három vadonatúj Pull­­mann-kocsi is a lángok martalékául esett. — Halálozás. Krausz Béla dr. nyug. tápió­­bicskei körorvos november 7-én meghalt. — A­z Ádám-klinika ügye a főváros közgyű­lésén. A főváros szerdai közgyűlésén választ­ják meg a nyolcvankilenc tanácsjegyzőt és fő­jegyzőt, a tiszti ügyészeket és a kerületi orvo­sokat. Hosszú idő után különben ez a közgyű­lés lesz az első, amely nemcsak tisztújítással foglalkozik. Így ennek a közgyűlésnek a napi­rendjén szerepel az Ádám-klinika ügye is. Tudvalévően arról van szó, hogy a Szent Ist­­ván-kórház fertőző sebészeti pavillonját kli­nika részére tanítási célokra engedik át, mert ez a klinika lesz Ádám professzor klinikája. Édes Endre tanácsnok fogja referálni a klinika átengedését és be fogja jelenteni, hogy a köz­gyűlés utólagos a jóváhagyása reményében szakbizottságok a klinika átengedéséhez már hozzájárultak. Könnyen megeshetik­ majd, hogy akad a közgyűlésen valaki, aki ezt az ügyet fel fogja használni arra, hogy a közgyű­lésbe is átplántálja az Ádám-ügyet. _ Rákosi Jenő nyolcvanötödik születés­napját ünnepük. A Zsófia Országos Gyermek­­szanatórium Egyesület Rákosi Jenő kor­mányzóelnök 85-ik születésnapját november 10-én, szerdán délután 5 órakor a Magyar Jelzálog Hitelbank (Budapest, V., Nádor utca 7.) nagytermében díszülésen ünnepli. Az ün­­ünnep főszónoka dr. Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter, felszólalnak mégl: B­árczy István dr. v. igazságügyminiszter, Lichtenberg Kornél dr. egyetemi tanár, dr. Fodor Oszkárné.­­ Eltemették Müller Kálmán bárót. Vasár­nap délelőtt temették el Müller Kálmán bárót, a fővárosi közkórházak igazgatóját a kerepesi­­úti temető halottasházából az orvostársadalom és a főváros, valamint a testületek impozáns részvéte mellett. A temetés az elhunyt egyenes kívánságára ment volt minden pompától és a nagynevű emberek temetésénél szokásos bú­csúztatóktól. A gyászolók soraiban a kormány képviseletében Tóth Lajos kultuszállamtitkár, Scholtz Kornél népjóléti államtitkár, a főváros képviseletében Sipőcz Jenő polgármester jelen­tek meg. Bodnárét Róbert belvárosi plébános imája után Tauffer Vilmos tanár egyetlen pálmaágat helyezett a koporsóra néhány egy­szerű, rövid szó kíséretében. Nem méltathatjuk érdemeidet — mondotta —, mert úgy kívántad, hogy dísztelen, ésszerű temetésed legyen. He a tudomány és az emberiség részvétét mégis elhoztuk ide. — A Cserkész Szövetség közgyűlése. A Ma­gyar Cserkész Szövetség vasárnap tartotta köz­gyűlését, amelyen megjelent Albrecht királyi herceg és Klebelsberg Kunó gróf kultuszmi­niszter is. M­itz Béla elnöki megnyitó beszéde után Klebelsberg kultuszminiszter szólalt fel. Kijelentette, hogy az utóbbi évek tanügyi dok­trínáiban egyik legfontosabb tényező a cserké­szet, melynek hatása alatt a városok lakóira nézve annyira fontos turisztika is fellendült. — Tíz ember közül kilenc öngyilkos. Egy amerikai állítja ezt és nem a szó szoros érte­lemben vett öngyilkosságokra gondol, hanem azokra a dolgokra, amelyek az embert, mint mondani szokták, sírba kergetik. Tíz ember közül kilenc túl sokat eszik. Egynegyed része elég volna egészségük épségben tartására. Ugyanennyien és ugyanilyen arányban nem tudják, hogy mit egyenek. Romló anyagokat esznek, mérgeket isznak és súlyos emésztési zavarokban szenvednek ennek következtében Ugyanez az arány az alvás hiányosságában, a rövid álom elfárasztja és elapasztja az egész­séget, nem egyéb, lassú, de biztos öngyilkos­ságnál. Tíz ember közül kilenc nem él a je­lenben, vagy a múltban él, vagy a jövőben, az egyik terve van szemrehányással, a másik aggodalommal. Ez is módja az öngyilkosság­nak. Szenvedélyek rövidítik meg ugyanilyen arányszám szerint az emberi életet, de nem jobb azok sorsa sem, akik túl sokat dolgoznak. Vagyis pontosabban, ezek úgy dolgoznak, hogy munkametódusuk megöli őket. A tempójuk túl gyors és az ilyen tempó gyorsan öl. S végül tíz ember közül kilencnek sejtelme sincs az egészséges élet feltételeiről. Ilyen és ehhez ha­sonló alapokon mutatja ki ez az amerikai „statisztikus“, hogy tíz ember közül kilenc valóban öngyilkossággal hal meg. A Magyar Trachytművek R.-T. igazgatósága, tisztviselői kara és munkásai szomorúan jelentik, hogy a vállalat újjáélesztője és igazgató­ságának tagja Nagy Izsó mérnök november hó 7-én Budapesten elhunyt. Emlékét mindenkor kegyeletben fogjuk tartani. Miskolc, 1926 november 8. Nagy Sándor úgy a saját, mint neje szül. Simonyi Erzsébet és kislányuk Nagy Júlia Ágnes, nemkülönben az el­hunyt testvérei, sógorai és sógornői és az egész gyászoló rokonsága nevében is megrendülve tudatja, hogy a legjobb apa, após, nagyapa, testvér, sógor és rokon Mer­­zsa mérnök, vállalkozó, a Nagy Izsó és Radó László ép. váll. főnöke, a Magyar Trachytművek rt Igazgatósági tagja nov. 7-én délután 2 órakor hosszú, fáj­dalmas betegség után elhunyt. Temetése nov. 9-én délután 114 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temetőben. Áldott legyen az emlékei Budapest, VIII., Tavaszmező utca 1. 1926 november 8. Minden külön értesítés helyett. A kántortanító kényszeregyessége Ennek az apró történetnek egy egyszerű kántortanító a hőse. A kántortanítót Podelszky Bélának hívják, Alsóábrányban lakik és kü­lönben igénytelen személyét az emeli ki az ismeretlenségből, hogy néhány nappal ezelőtt­­ kényszeregyessége kért maga ellen. „Nem az adósságaim megfizetése elől akarok meg­­hátrálni“ — írja a csődönkívüli kényszer­­egyesség megindítását kérő levelében az alsó­­ábrányi kántortanító — „csak időt szeretnék nyerni, míg rendezhetem ügyeimet.“ Nyilván sokan fogják követni az alsóábrányi kántortanító példáját, aki a mindennapos ár­verezések elöl akar ily módon kitérni, fel­ajánlva, hogy tizennyolc hónapon belül 100 százalékosan kielégíti hitelezőit.­­ Az Alföldön tegnap 20 fok meleg volt A Meteorológia Intézet jelentése szerint hazánk­ban a hőmérséklet állandóan jóval a normá­lis fölött van. Az Alföldévi tegnap 20 fok Cel­sius fölé emelkedett. Az utóbbi 24 órában majdnem mindenfelé voltak kisebb esőzések. Jóslat: Déli légáramlással továbbra is igen enyhe és csapadékra hajló idő várható. — Strossmayer érsekről vasárnapi számunk­ban Marczali Henrik egyetemi tanár által írt cikk általunk adott címébe az a hiba csúszott, hogy Strossmayer zágrábi érsek volt, holott szerémi püspök volt Diakovár székhellyel.­­ Az Országos Izraelita Patronázs Egyesü­let vasárnap délelőtt a Belvárosi Polgári Kör helyiségében nagyszabású propagandaülést tar­tott. Székely Ferenc üdv. tanácsos elnök lel­kes beszédben s­ívta fel a szép számban meg­jelent közönségét, hogy legyen segítségére abban a feladatban, hogy a réges­te virágzó és nagy sikerrel működött egyesületet, me­lyet a háború, a forradalmak és a gazdasági krízis — mint minden más egyesületet — vál­ságos helyzetbe sodort, ismét talpraállítsa. Az elnökön kívül hatásos beszédeket tartottak még Csergő Hugó dr., Szegő Ferenc, Gárdos Dezső, Deutsch Henrik ezredes és mások. — Magyar Anyák Naptára. Most került ki a sajtó alól a már évek óta megjelenő Magyar Anyák Naptárá­nak 1927. évi kötete. A nap­tári és közhasznú ismereteken és tudnivalókon kívül felöleli az anya- és csecsemővédelem gyakorlati ismereteit a lehető legszélesebb ter­jedelemben. A naptár nélkülözhetetlen kézi­könyve minden magyar asszonynak és magyar anyának, mert megtalálja benne mindazt, amit maga, csecsemője és kisdedeinek egészsége fentartására, ápolására, gondozására és táplá­lására tudnia kell. A tizenkét ív terjedelmű naptár ára 1 (egy) pengő (12.500 korona). Kapható és megrendelhető az Országos Stefánia Szövetség igazgatóságánál (Budapest, VIII., Vas ucca 10.). Nagyban vásárlók és viszonteladók 30 százalék engedményt kapnak. — Előadás. A Pénzintézeti Tisztviselők Or­szágos Egyesületében (V., Akadémia ucca 6. I.) szerdán, november 10-én este 7 órakor Turóczy-Trosticz József dr. Fejezetek a leg­újabb német irodalomból címen előadást tart. — Adomány. Az Ingyentej részére Győrffi M. 100.000, azaz egyszázezer koronát küldött hozzánk. x Diétás életrendhez csak megbízható ké­szítményeket használjunk ! Kaphatók : Ma­gyar Király-gyógyszertár, diétás­ osztály, Buda­pest, V., Gróf Tisza István ucca 25. szám.­­ Hegedűs Lajos selyemkereskedő IV., Bécsi ucca 1., félemelet, üzlet áthelyezése miatt miatti olcsó selyemvására még csak 8 napig tart.________________________________ csokoládé Kean SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET uimmmb—»»——mini Kulisszák előtt, kulisszák mögött A Belvárosi Színház válsága még mindig nem mozdult el a holtpontról. Halmos Géza dr. volt miniszteri osztálytanácsossal, aki a színházi részvényeket úgy akarta átvenni, ha Bárdos Artúr dr.. lemérsékeli az igényeit, megszakadtak a tárgyalások, mert egy bonyo­lult jogi kérdést nem tudtak áthidalni. Vasár­nap az volt a helyzet, hogy a Belvárosi Színház Rt. csődöt akart kérni önmaga ellen, de a Színész Szövetség igazgató-jogtanácsosá­nak, Molnár Dezső díjnak kérésére eltekin­tett ettől az ultima ratiótól és olyan megoldási lehetőséget keres, amely a csőd elkerülésével biztosítja a színház fentartását. A társaság részvénytöbbsége Gönczi Ferenc, a „Süss Nándor precíziós mechanikai rt­“ főrészvénye­sének és igazgatójának kezében van, aki a Renaissance Színházat is bérelte, de február­ban szélnek eresztette a színtársulatot. Gönczi nem hajlandó további áldozatokat hozni, mert nem kevesebb, mint négy milliárdot űzetett rá a Renaissance- és a Belvárosi Színházra. Azt proponálta tehát Bárdos igaz­gatónak, mondjon le mintegy ötszáz milliós követeléséről, amely szerződés szerint jár neki, hogy így könnyebben lehessen vállalko­zót találni a színházra. Ezt az ajánlatot Bár­dos nem fogadta el, de arra hajlandónak mu­tatkozott, hogy félreáll és mérsékli igényeit. A Színész Szövetségtől nyert információnk sze­rint új pályázók jelentkeztek a színházra, a kikötés azonban valamennyi vállalkozónál ugyanaz: Bárdos Artúr személyének kikapcso­lása a lehető legkisebb áldozatok árán. A Belvárosi Színház megalapítója és művészi színvonalának megteremtője ezzel szemben bizonyos kautélákhoz ragaszkodik. A reflek­­tánsok sorából még nem lépett ki egészen Halmos Géza dr., akivel valószínűleg újra megindulnak a tárgyalások és hír szerint He­ves Béla, a volt újpesti színigazgató is érdek­lődik a színházbérlet iránt, amihez a meg­felelő anyagi támogatást sikerült megszerez­nie. Felbukkant a Belvárosi Színház krízisé­vel kapcsolatban Harsányi Zsolt mint igazgató-jelölt neve is, de a kitűnő színpadi szerző a leghatá­rozottabban megcáfolta előttünk, mintha ilyen ambíciók fűtenék. Egyelőre — mondta —­ megelégszem A Noszty-fiú sikerével és nem pályázom direktori babérokra. A tárgyalásokat Molnár Dezső dr., a Belvárosi Színház Rt. föl­­kérésére tovább folytatja, míg a színtársulat kedden délelőtt gyűlést tart, hogy érdekeit megvédje. Akárki veszi át a színház bérletét, az irodalom és a művészet közérdeke azt pa­rancsolja, hogy a sok kísérletezés, tőkenélküli kapkodás után stabil rendszer alakuljon ki a Belvárosnak ebben a jobb sorsot érdemlő szép színházában. KIC­­/AUEnu Nászéln­aka és Der M­­tJ nUluLllIA zweite Zeuge bohózatok Kezdete 8­4. Tel. 14-22 Hott és Brernhardt-tal A SZÍNHÁZAK mai műsora Operaház: Báni bán (7). Nemzeti Színház: Az ember tragédiája (7)­. Kamaraszínház: A hős és a katona (Vtö). Vígszínház: A Noszty-fiú esete Tóth Marival (V.8). Magyar Színház: A menekülő asszony (*/18). Városi Színház: Hajrávadászat (Vi8). Király Színház: A cirkuszhercegnő HAS). Belvárosi Színház: Az Ismeretlen Katona (A8). Andrássy úti Színház: Mókus (Ilosvay Rózsi, Lukács Pál, Boross Géza: A veres kakas; Az ötödik b); Mucius Seavola; Napihírek; A sarkutazd; Ilosvay, Kökény, Boross, Bé­ke­ffy, Radó, Fekete magánszámai (V19). Terézkörúti Színpad: Nagy Endre; Salamon Béla; Dr. Szabó Bubi; Matyólakodalom Bu­dapesten; Nászutasok; Piros bugyelláris; Spanyol grand; Az exportképes ördög; A fo­nóban ($9). Royal Orfeum: Varieté, kabaré, Akit az orosz­lánok őriznek című izgalmas szkeccs; Geor­ges Marek és társulatának vendégjátéka. Gordon, a világ leghíresebb sodronymű­­vésze; Laci és Renny; Európa ünnepelt mon­­dain-táncosai; Solti, Szokolay, Békeffy, Sar­­kadi, Dénes. Előadás kezdete 8 óraikor, va­sár- és ünnepnap délutáni előadás 14 órai kezdettel. Kis Komédia: Nászéjszaka­­és Der Zweite Zeuge. Rótt, Steinhardt (8Vi). -—— uiuimiiiMim—m JIUMM—b—B—— Premier-filmszínházak műsora */V\m a PA, Botrány Palm-Beachben I /X FILDfiSZlHHáZ Híradók, Főzőcske 2 felv. k­ akM-A-BtN Dráma 8 felv. I f rX T Isten veled romantika 8 felv. Tel •'7ózs140-27 Fősz. Gloria Swanson tört^GO Fasa- R­ehard Dix, Ester Ralston Dobány­ és Nyár ucca vadnyugat lovagja 8 felv. '^fffVTel.: Botrány Palm-Beachben carolt v Fdsz. Hoot Gibson XIX L. 921-32. Fdsz. Gloria Swanson IV.5. v.7. 8. mi L. 921—131 (5,148,1410) afjfiK Az újvilág leánya A fehér tigris fTauntm­an Filmrefrény 8 felv. fllWTWTA 10 felv. Fdsz. John Barrymore és Fdsz. Doris Kenyon, Milton Sills 0171 Ír fia Dolores Castello 28. Adalbert Vígjáték 8 leír. Telefon: József 1­25 Buster és a vetélytárs József körét ég Fdsz. Georg Sidney (5 gp U­0) Buster Brown és Tini legújabb burl. Üllői ét sarok______________________(V4*, ’A10) Vas. %4, %6, %8, %10 Híradók 1 R A M­AI * ~sS1*­­ ”»­ J A­K SZÍNHÁZ 1 fcdilM!^ “““"'“BírTlSr“ ’’ 19 JAlSvnMA 7 f6lv fösI.; Lew Cody { (TVtl/lU­ y}]} 0. 22-24. BibAv la dalok HL Tel.2' ii?*!Pc Híradók (5, 148, WO) 1 T. 20—98 Fox és magyar híradók fw !■ ............. iiwiiii III iK T-64-73 (%#, y*8, %io) K ———\ Telefon: 2 részben 14 fele. Főszerepekben: PALACE A# vk., J. 118-94 Várkonyi Mihály, Korda Mária, DrámaJ4IITwJ?' Bernhard Götzke, Rína di Liguoro Filmszínház John Barrymore és Dolores Costello Fellépnek: Mirkovszky M. táncm., Bobbi gyere haza Am­ burl, rs izs 101 Somogyi O, operaénekesed, a Magy, New York-palotával Magyar híradó Pathé J ’­­ 1 Darosszöv énekkara. Híradók szemben. Tel.: 1. 65-23 Journal (4, 6, 8, 101 Botrány Palm-Beachbcn P11 II IT IV1 H ■ Filmregény 8 felv. V-S**2 . folyam,t, | ■XTS-» giTfoffjiA I CAPITOI ^ fékét© madár 7 fejezet ORION I Filmregény 8 felv. Fősz. Lon Chaney Renée Adorée cym­­fAK Fősz. Doris Kenyon, Milton Sills T.KA! V^SS^tff.lSSS^ IV., Eskü ét 1. Adalbertia felv. (5, %8,­­/­10) Híradók Telefon: J. 150-01. (WWW0) . A fekete madár 8 fejezet ____T _ _ _ Malájt szűz ( / \ f­.CZS / Fősz. Lon Chaney, Renée Adorée TI V­OLI Fősz. Olive Borden 7 Őfensége a Riviérán 7 felv. im­erő Az dj direktor / Jrfi­­rl Fősz. Lew Cody MUAwO Fősz. Mary Brian, Ruddy Rogers ttstsMasl “'“““u. ›■ ■.»­­"m»w Filmszínházak műsora nv vraxm t Magyar híradó Aktualitások Ripacskirálynő OL xiWLn IA Huszár Pufi Amerikában 11ELVAROS1 Vígj. 8 felv. Fősz. Gloria Swanson Erzsébet körút 28 ‘ Az új direktor 6 felv.­­Hu­r/GO Alkirály 6 felv. Fősz. A. Menjou Erzsébet körút a­ ppsz Brijan és Buddy Rogers Magyar híradó Nov. 14 tős min-Telefon 1. 129—47 A párizsi patkány 8 felv. Piros terem 5, 7, 1410 ben vasárnap d­­e­­li­kőr vígjáték­(4, 6, 8, 10) Fősz. Ivor Noveilo és Mae Marsch Zöld terem 6, 8 és burleszk-matíné ELIT 6 nap^az^ap^'esok között JÓZSefVÜFOSi Ny,t4n3r a bajadér BlF'dÓ MOZGO Felfogás Texasban FilmSZÍflllfiZ Ne hagyd mi*ád Bimbula (Vígszínház melett) Fox-Journal Vill., Kálvária tér 6 10 felv. Tel. L. 961—51 _____________(5, 148, 110) Telefon: J. 46—44. (5, 7, 9)m mmmmmmnmif ii un i wa—e—ti—awrsiui—nmimniniwmaiw—m __i_ A malájt szűz 6 felv. A bajadér ki Fősz. Olive Borden II7 A HO Izgalmas kaland 8 felvonásban Az új direktor 6 lelv. D 1 Fősz. Ellen Kürty, Mészáros Gyula MOZgO Pufi Hollywoodban MOZGO 6 nap az apacsok ktszűtt Vasárnap d­e. ió-l-ig Amerikai burl. 2 lelv. Kalandos tört 20 lelv. (Harry Pie!) burleszk-matiné ____________(Va5, 148 #10) fel.: József 21­75,______________________(l£5, 7, %10) VESTA PáFe”.rHu1g!m“eDun0felv. ORIENT Gloria Saaintoa MOZGÓ MOZGÓ Erzsébet körút 89 A rozoga ember 2 felv. VI., Izabella u. 65. Híradó Tel.: József 26-39 (Vfd­-től) Tel. 150 - 87 (5, 7, %10) [Tu IV XT (Ti A maláji szűz 7 felv. «JUIUJlM Fősz. Olive Borden nítatUlPilia Az új direktor . Fősz. Mary Brian. Buddy Rogers Mfi0Trlő műsor Rottenbiller n. 37, b utazás a kannibálok földjén tis­­za. vx VJ* Tél. J. 2­63. Híradó 1146, 18, */001

Next