Magyar Hirlap, 1927. március (37. évfolyam, 48-73. szám)

1927-03-20 / 65. szám

Vasárnap »—*" ’ ■ . 7 rr -T927 március 50. 9 Látogatás a rákosszentmihályi Eszme­­villában, amelyet 250 millió koronáért eladott Bicsérdy Egy éve, hogy Budapestre érkezett Bi­csérdy Béla, a bicsérdizmus apostola. Bicsérdy megjárta a magyar vidéket, minde­nütt propaganda-előadásokat tartott és lel­kesen hirdette tanait, azonban a különböző helyeken különböző érzelmekkel fogadták és előfordult az is, hogy Bicsérdynek mene­külnie kellett­­ a mészárosok elől, akik nagy veszélyt láttak tanaiban. Bicsérdy el­jött Budapestre is, menyasszonyával Gerber Jolánnal és annak 78 éves édesanyjával, aki szintén évek óta bicsérdista és akit a Mester azért hozott magával, hogy ővele bizonyítsa tanainak eredményességét. A 78 éves Ger­­berné arca csakugyan rózsás volt. Újságírók, fotóriporterek és filmoperatőrök fogadták Bicsérdy Bélát, aki megilletődve állott meg a filmgép előtt. Azután beleült a hatalmas Mercedes autóba melyet budapesti hívei bocsátottak rendelkezésére és kihajtatott Rákosszentmihályra, Gerberék villájába. Ez a villa lett azóta a bicsérdisták székháza és eleinte sokan vándoroltak ki Rákosszent­mihályra, hogy személyesen halgassák a Mestert, aki a nyersnövényevés áldásairól tartott előadásokat. A rákosszentmihályi vil­lát Eszme-villá­nak keresztelték. Gerber Jo­­lánék a Bicsérdista­ Eszmének ajándékozták a rákosszentmihályi villájukat. Nem sokáig maradt Pesten Bicsérdy Béla, akinek­­tanait itt is vegyes érzelmekkel fo­gadták, végül is beleunt a folytonos polé­miákba és egy szép napon elhatározta, hogy eladja az Eszme-villát és örökre búcsút mond Budapestnek. A lapokban hirdetések jelen­tek meg akkoriban, hogy a rákosszentmi­­hályi villa 300 millió koronáért, teljes beren­dezésével együtt eladó. Bicsérdy elutazott, nem írtak róla többé a lapok és a rákos­szentmihályi Eszme-villa további sorsa is mély homályba burkolódzott. A Magyar Hír­lap munkatársa kiment Rákosszentmihályra, megtudni, mi történt Bicsérdy Eszme-villá­jával ! Mi történt a kis kerttel, amelyet akko­riban százak kerestek fel, hogy ott körül­­­ülte a Mestert, áhítattal hallgassák. Mi tör­tént, ki vette meg a villát? Bicsérdy mester megérkezése első estéjén négy-két újságírót hívott magához vacsorára. Úgy látszik, így akarta magának megszerezni a sajtó szimpátiáját. A Mester végigvezette, az újságírókat az Eszme-villa szobáin, meg­mutatta a fekete hálószobát, a mahagóni­­ából készült szalont, a vadonatúj ebédlő­bútort. Az ebédlő asztalán már várta a tár­saságot a friss Bicsérdy-vacsora: alma, na­rancs, datolya, banán, mogyoró, sajt, vaj, re­tek és fokhagyma... Bicsérdy vacsora után leült a szalonba.­­Gerber Jolán a pianinóhoz ült és zongorázni kezdett. Senki sem tudta, mit játszik, mikor többen megkérdezték, azt mondta: — Ezek bicsérdista dalok . .. Kimentünk Rákosszentmihályra és a kis kert ajtaján becsöngettünk. A szalon kivilá­gított ablakán egy női fej szilhuettje jelenik meg. A hölgy kaput nyitni jön. Mikor meg­mondjuk, mi járatban vagyunk, így szól: * — Bicsérdyéktől mi vettük meg a villát. Bicsérdyék háromszázmillió korona vétel­árat kértek, de az uram lealkudta kétszáz­ötvenmillió koronára. Nem is őtőle szemé­lyesen vettük, hanem attól, akit megbízott az eladással. Az illetőt Inkey Bélának hívják, itt lakik valahol Pesten és azt hiszem, szin­tén híve Bicsérdynek. A bútorokat is meg­vettük, hiszen a fekete aranyveretes háló­szobabútor, meg az ebédlő vadonatújak voltak. — Azóta keresték itt Bicsérdy mestert? — kérdezzük. —­ Most már tudják, hogy a villa Papp Béla építész tulajdona. De azelőtt soltan­ jöt­tek ki és keresték Bicsérdyt. Azt hiszem, ezek a hívői voltak. Még ma is rengeteg levél érkezik ide Bicsérdy Béla címére. Sok levél ilyen címzéssel jön: Csőszi Béla úrnak és nejének .Úgy látszik Bicsérdy úr másik neve Csőszi volt. A szobákban ma is úgy áll minden, mint ahogy ők hagyták... Nagy, ízléssel és kényelemmel voltak ezek a szobák berendezve, nem kellett rajtuk semmit sem változtatni. Itt kell megjegyznem, hogy Bicsérdyéknek rengeteg adóhátralékuk van. Hogy ezt most kinek kell kifizetnie, nem tu­dom. De majd elküldjük utána az adóíve­ket. Senki szigetére, úgy mint az ideérkező leveleit... — Még egy kérdést: önök is bicsérdisták? — Ó, dehogy is kérem, — mondja nevetve az életvidám asszonyka, aztán becsapja a rácsos ajtót és csend borul ismét az Eszme­villa tájára. Jugoszláviában senki sem gondol háborúra és nem akar beleavatkozni Albánia belügyeibe — állapítják meg illetékes tényezők Belgrádból jelentik. Az olasz sajtó tegnapi állítólagos leleplezései, amelyek szerint Jugoszlávia háborúra készülődne Albánia ellen, valamint a Times mai jugoszlávellenes támadása belgrádi politikai körökben álta­lános izgalmat és megdöbbenést váltott ki. Beavatott körökben az olasz és az angol sajtó vádjait a leghatározottabban vissza­utasítják, hangsúlyozván, hogy Jugoszláviában senki sem gondol háborúra.Az olasz lapok szenzációs híreit politikai körökben a jugoszlávellenes propagandának tudják be. Több vezető belgrádi politikus a sajtó képviselői előtt megdöbbenésének adott kifejezést afölött, hogy Olaszország ily fegyverekkel akarja aláásni Jugoszlávia tekintélyét Európában s ily alaptalan rém­hírekkel akarja az ország gazdasági pozíció­ját rontani. A belgrádi hadügyminisztérium megállapítása szerint Martinovics tábornok, aki a Times szerint komitácsi­ bandákat szervez Dél-Szerbiában Albánia ellen, már évek óta ágyban fekvő beteg és hosszú hónapok óta nem hagyta el Belgrádot. Az Europapress tudósítójának értesülése szerint a belgrádi olasz követ tegnap este megjelent a jugoszláv külügyminisztérium­ban 8 jegyzéket nyújtott át a jugoszláv kor­mánynak, szószerinti másolatát annak a jegyzéknek, amelyet az európai nagyhatalmak kormányai is megkaptak. Az olasz demarshoz ma dél­előtt Kennard belgrádi angol követ is csat­lakozott, aki szintén megjelent a külügyminisztérium­ban s közölte Perics külügyminiszterrel, hogy az angol kormány álláspontja az olasz jegyzék tartalmát illetőleg mindenben egyezik az olasz kormány álláspontjával. Az olasz jegyzék a jugoszláv háborús ké­szülődések ellen tiltakozik s hangsúlyozza, hogy­­ az olasz kormány Albánia megtámadása esetén semmi körülmények között sen­ maradhat semleges. A jegyzék több adatot sorol fel, amelyekkel bizonyítani kívánja, hogy Jugoszlávia tény­leg háborúra készül Albánia ellen s aktív támogatásban részesíti az albán forradal­márokat. Perics külügyminiszter válaszában kifej­tette, hogy Jugoszláviának egyáltalán nem áll szán­dékában az Albánia belügyeibe való beleavatkozás s hogy az olasz jegyzék alapjául szolgáló információk többnyire a tények félreismeré­sén alapulnak. Cena bég belgrádi albán követ, volt albán belügyminiszter, a zágrábi No­­­vosty tudósítója előtt részletesen nyilatko­zott azokkal az olasz vádakkal kapcsolat­ban, hogy Jugoszlávia háborúra készülődik Albánia ellen. Cena bég szerint abszurd valótlanság az a hír, hogy a­­ Vrlassi törzs főnöke, Sevket bég, forra­dalmat készít, elő Albániában s a forradalmat jugoszláv támogatással akarja győzelemre juttatni. Albánia soha­sem fogja feladni függetlenségét, hiszen ez egyet jelentene azzal, hogy Albánia egy­szer s mindenkorra eltűnne a térképről. Teljesen légből kapott egyes olasz lapoknak az az értesülése is, hogy a jugoszláv-albán határvidéken jugoszláv­ részről katonai ké­szülődések folynának. Ha ilyen katonai akció tényleg folyna, az albán kormánynak erről minden bi­zonnyal tudomása volna s ebben az esetben az albán­ kormány már régen tiltakozott volna a belgrádi külügy­minisztériumban s nem várta volna­­ meg. Szőnyegszfivfik és ktu­fitszemek­ figyelmébe! Nagybecsű vevőim tudomására adom, hogy üzletemet nagymértékben kibőieítettem! Ezáltal lehetővé vált, hogy vevőkörömet újfajta fonalakkal kibővített raktáramból nemcsak ismert olcsó áraimmal, hanem pontos és előzé­keny kiszolgálással is kielégíthetem. Új áraim a szőnyegfonók részére a következők: la mosott, bajai nyers szín­ A«C A Príma eredeti angol gyapjú f | ,nfi ben kgr 120.000 K = I UU pengő felvető____ 145.000 K = 11 UU pengő la mosott, bajai, festett kgr f A»JA Q,Qfi 130 000 K = III 1U pengő Gobelin felvető 110.000 K = O OU pengő Perzsa­ farahán, selyemfényű, A-C A Príma pamut beszövő C.OA nyers színben 120.000 K = 0 UU pengő 65.000 K *= il uvi pengő Perzsa faharán, selyemfe­­j fi.Cj* Príma nyers színben besző­ O.QA nyű, festett 132.000 K = IU UU pengő vő karja ... 85.000 K = 0 OU pengő Príma selyemfényű smyrna. |­­1,04 Gyapjú beszövő kgrja 17.Q 4 nyers színben 128.000 K = 10 ufX pengő 98.000 K = * OT pengő Príma selyemfényű smyrna. | | »A4 Príma gyapjú beszövő kgrja Q’OA festett .. ... 138.000 K = 11 OT pengő 110.000 K = 0 0U pengő Príma selyemfényű Imperiál. ] [)‡Q4 A.CO nyers színben 128.000 K = Hl u* pengő Leverő villa .. 32.000 K = n UO pengő Príma selyemfényű Imperiál, ff-A4 Szőnyegnyíró olló Q.CA festett ... 138.000 K = H US pengő 45.000 K = 0 OU pengő Príma északi Nordisch, min- 1 A·Q A Mintalapok nagy választék- A*JA den színben 160.000 K = 10 OU pengő­ban 9­5.000 K = U TU pengő Príma sodrott eredeti angol A.A4 . Smyrna c. perzsa-canava festve is minden cérna felvető 98.000 K =­­ U* pengő méretben. A Bajai Posztó és Takarógyár Orientál perzsa fonalának kizárólagos egyedárusítója őrizkedjünk „bajai fonal« néven árusított utánzatoktól Mindenfajta gyapjúfonalak, kézimunka és kézimunkacikkek, kötött­áruk, selymek, szövőpamut és harisnyafonalak óriási választékban SS JJfK FN­ Ff Wito­ úffiO postafordultával eszközöl- 11 « 1L, É B..^ % (Tabarin-épület) telnek Telefon : József 124—91a Palma gumisarok olcsóbb lett! míg ezt a tiltakozást más oldalról jelentik be. Cena bég hangsúlyozta, hogy tudomása­ szerint Perics jugoszláv külügyminiszter az albán-jugoszláv baráti jóviszony ápolásának őszinte híve s hogy Albánia és Jugoszlávia közös balkáni érdekeik védelmében a jövőben is vállvetve fognak haladni. A fennálló nézeteltérések­ rövidesen el fognak tűnni s akkor semmi­féle harmadik hatalomnak nem áll majd módjában, hogy az ellentéteket a két állam között kiélezze. I iimin—mb——a——— Julius Cézár szellemét idézi ma titokban minden nemzet —mondja Kornis Gyula dr. A Magyar Pedagógiai Társaság szombaton délután az Akadémián tartotta meg nagy­­gyűlését. Kornis Gyula dr. elnök előadást tartott Antik imperializmus Európa mai kul­túrpolitikájában címmel. — Az antik imperializmus — mondotta —­ újra aktuális a mai európai kultúrpolitiká­ban. Minden történeti korszak kultúrájában, az előzővel szemben a „pluszérték valami ösztönös és­­ értelemszerű irracionális elem, új és önkénytelenül feltörő életérzés és élet­forma, mely nem szorítható a tudatos fo­galmak szürke keretei közé. Amikor az új életérzés megjelenik, a régebbi fokozatosan elhal. A római imperializmust visszaállítani akaró érzés a jelenkor állampolitikájában mindjobban elhatalmasodik. Az olasz, fran­cia és angol kultuszminiszterek, politikusok és tudósok egyformán magukat tartják az antik római világbirodalom egyedüli örökö­seinek és ezt a gondolatot akarják a kultúr­politikában, az iskolák tantervében és szel­lemében érvényesíteni. Az előadó ezután érdekesen világította meg a humanisztikus történelmi tanulmá­nyoknak egyrészt a nacionalizmussal, más­részt a szocialista világfelfogással való össze­függését. Róma régi példája újra a reprezen­tatív történelmi hatalommá kezd emelkedni, mint Nagy Károly idejében. A pesszimisz­­tikus gondolat érvényesül a mai kultúrában és még Kayser­ing is, aki maga optimistá­nak vallja magát, ellentmondásba kerül tu­­lajdon ideológiájával. El kell pusztulnia a „sofőrtípusnak“ és új embertípus­­ kiterme­lése a kultúrpolitika feladata. Kossuth Lajos is annak idején, mint embertípus és a gondol­kozó, egy új, mitikus kor harcosa volt. Már a világháború kitörése előtt a régi klasszikus római erkölcsöt óhajtotta a világ. Ma a kelet le akarja rázni a nyugati kultúra bi­lincseit és állampolgárait aktív emberekké akarja nevelni. Befejezésül Kornis Gyula dr. megismételte annak megállapítását, hogy az antik impe­rializmus ma félelmesen korszerű jelenség. Az egyes népekben nagyobb ehhez a lelki készség és rezonancia. A világtörténelem lélekzése évszázados, sőt évezredes és ritmi­kusan ismétlődik. Az európai kultúrpolitika látszólag locarnói szelleme, a népszövetség pedagógiai pacifizmusa, a Rockefeller-alap párizsi tankönyvbizottsága s egyéb ankétok nem tévesztenek meg bennünket. Julius Caesar szellemét idézi titokban az európai nemzetek legtöbbje.

Next