Magyar Hirlap, 1927. május (37. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-22 / 116. szám

----------------------------------2 0 TO.I.ÍR 20 Fiúi* A Magyar Hírlap a polgári jogok har­­mintaffósítíiSi A Magyar Hírlap Magyarország meg­cosa. Tiszteli a tudomány, a művészet 0*8* JHK^ÍöP® ujhodását a demokráciától és a fokos és a gondolat szabadságát. Oltalmazza íffll SEh­­ott műveltségtől várja. Nem veszi a gyengéket, az elnyomottakat, az dl- IBa"t Kai 'In* fj» -ág* H&gp JtfeAsfflxkYBak hiába ajkára a haza nevét, de a hazát dözütteket. Vétót kiált az Igazságtalan* jöjgj Ka*­ teli «jjp föl gftjl Bsp Apr Bgy vKm szolgálja minden betűje, gondolata, ér-Ságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. ^ Bgj ||$( Km -U­fj ára Hsa '«A Yszt zése. A Magyar Hírlap ereje a tiszta Védelmezi a munkát, mely a békétlen­ s&l ssö Pl­ gB IJp P^l jtöM Mm Ijjik lg® meggyőződés: megtörhetik, de meg nem ség levegőjében elsorvad. Hirdeti a né- giffifl Jö |ggl aggj r4Sy Afr? BB regi I&Sf ran hajlithatják. A Magyar Hirlap tiszteli pék. osztályok és felekezetek egyetérté* H (Eg «SB goi RS w'» raja $2» agy mások meggyőződését, de hadat szeo sét. Tanítja az egr.en áldozatkészségét «9 flg föl f8§1 «££ $9 Hjljk jBSffl az elvek mögé rejtőző kalandorságnak. a nemzet és társadalom nagy érdekel M jaS ffira OH ygfe IK A ó Magyar Hirlip eszméket. Ideálokat, Iránt, a műveltség hatalmát, a kultúra e3p Kp rag 0$ Jöja rojjp reformtörekvéseket szolgál, nem párt útjának szabadságát, vámmentességét. JüsLw S|jL JEh AiSIg tokai, védelmezője az elnyomottaknak. BUDAPEST, 1921 MÁJUS 22 S ^ ^ VASÁRNff’XTMH^VF-111SL LINDBERGH KAPITÁNY MACSKÁJA Egyszer már, nem is oly régen, sokat beszéltek egy fekete macskáról. Egy falusi kocsmárosné tulajdona volt ez a fekete macska, és a kis Ascano kocs­májába szöktek meg néhány órára a locarnói tárgyalások idején Briand és­­Stresemann. A kocsmárosné egyszerű, frugális ebédet szolgált fel: tojást, va­jat, szőlőt. Briand részéről tehát nem volt nagy bőkezűség az, ha kifizette az egész ebédszámlát. Az ascanói kocsmárosné nyomán megjelent az asztalnál a fekete macska is és Briand, aki akkor kilenc miniszter­­elnökség után volt újból külügyminisz­tere Franciaországnak: ölébe vette a fe­kete macskát. Innen Stresemann térdére költözött a fekete macska, majd újból visszaköltözött a francia külügyminiszter mellé, és egyetlen tanúja volt azoknak a megbeszéléseknek, amelyeknél fogva reális súlyt, komoly jelentőséget kapott Locarno. A fekete macska tehát jó kabala­ volt a locarnói tárgyalások napjaiban, mert az a négy óra, amelyet a fekete kandúr társaságában töltött el Briand és Stresemann, járt néhány gya­korlati következménnyel. Például har­­madfélszeres-háromszoros árfolyamra hajtotta fel a papírokat a berlini tőzs­dén és biztosította a politikai feltételeit annak a gazdasági fellendülésnek, amely két év óta játszódik le a német birodalomban.­­­­ Most pedig Patsy lépett a nemzetközi közvélemény érdeklődésének színpadára. Patsy foglalkozása szerint szintén macska, és hosszabb ideje tart fenn szo­ros barátságot Lindbergh kapitánnyal, aki ezért egyetlen útitársává szemelte ki az Atlanti-óceán átrepülésénél, de a starthelyről mégis hazaküldte lakására a macskát. Nagyon hűvös szél fújt, hiszen néhány perccel Lindbergh útra­­kelése előtt még erősen esett az eső, és Lindbergh kapitány féltette macskáját a hűvös időjárástól. Úgy látszik azonban, hogy Patsy megjelenése a startnál sze­rencsét hozott Charles Lindbergh szá­mára, akármilyen merész volt az az öt­let, hogy egészen egymaga jusson el le­szállás nélkül New Yorktól Párizsig, minden kísérő nélkül, csak saját ideg­rendszerében bízva, mialatt kezében tartja a repülőgép kormánykerekét, New York­tól egészen a francia fővárosig. Háromszoros páncélt viseljen melle fölött az, aki tengerre száll, mondotta annak idején egyik legszebb ódájában Horatius. Pedig­­ mi volt a tenger Ho­ratius idején? Legfeljebb az a szűk me­dence, amelynek partvidékein bontako­zott ki az ókor kulturális élete. Most pedig Lindbergh kapitány kis repülő­csónakján vállalta azt a kockázatot, hogy harminchat órán át nézzen far­kasszemet egyedül az Atlanti-óceán hul­lámainak végtelenségével. Nappal és éj­szaka, derűs időben, és az esővel küzdve, vagy a felhők fölé emelkedve, mindig magányosan, ezer, újabb ezer, megint ezer kilométeren át. Egy ember, aki kis repülőcsónakján magányosan siet New Yorktól Párizs felé, néha alacsonyan szállva, úgyhogy hallja a hatalmas hullámok moraját, néha a magasba kanyarodva, úgyhogy a felhők választják el őt az óceán tük­rétől. És ha harminchat óra alatt csak egyszer is hagy ki egy pillanatra a ma­gányos utas idegrendszere, követke­zik a lehanyatlás a hullámokba és nem marad más mentség, mint a kis, össze­hajtható gumicsónak, amelyet Lind­bergh kapitány magával vitt a repülő­gépen. Egy kis, összehajtható gumicsó­nak olyan útvonalon, ahol a hat-nyolc méter magas hullámok igazán nem rit­kaságok, és ahol néha száz kilométere­ken át nem lehet hajókkal találkozni. Lindbergh kapitány csakugyan a Ho­ratius által emlegetett háromszoros pán­célt viselheti melle fölött, kemény fából faraghatták, és jó idegeket örökölhetett édesanyjától. Hiszen ez a már nem fia­tal detroiti tanítónő fiának útrakelésénél mindössze azt panaszolta, hogy a re­pülőgépen nincs még egy hely, mert akkor elkísérte volna Lindbergh kapi­tányt a nagy úton New Yorktól Párizs felé. „Szegény Patsy, az ilyen hideg idő­ben talán megfáznék“, mondotta har­minc másodperccel a felszállás előtt Lindbergh kapitány. * Egyetlen ember szállott át az óceánon, pontosan betartva a menetirányt, mintha síneken tenné meg az utat, pedig még csak modern iránytűt sem vitt magával, de minden állomást menetrend szerint ért el, sehol nem kanyarodva le az előre kitűzött útról. A fekete macskák szeren­csét hoznak és Lindbergh kapitány ideg­­rendszere kihagyás nélkül funkcionált másfél napon át, amint kihagyás nélkül funkcionált repülőgépe is. Lindbergh kapitány megnézett egy mozielőadást, elbúcsúzott fekete macskájától és néhány perccel ma este tíz óra előtt Cherbourg, a francia kikötőváros pillantotta meg Lindbergh kapitány kis repülőgépét, amint simán, szabályosan folytatta út­ját az európai kontinens elérése után Párizs felé. Szaladnak az évek. Aki Párizsban volt 1909 júniusában, az feledhetetlen emlé­k gyanánt őrzi meg azt a vasárnap reggelt, mikor az egész francia főváros az­­ uccára tódult, ujjongott és tombolt, mert váratlanul azt a hírt hirdették a külön­kiadások: Blériot a traversé a Manche!..A Calais és Dover között tette meg az utat Blériot és 33 kilométert röpült 23 perc alatt, mikor sikerült átkelnie a francia partra az angol partról. Lindbergh ka­­­pitány most több mint százszorosát tette meg Blériot útjának. Pedig tizennyolc év előtt Párizs részeg volt az ujjongástól, mikor híre érkezett Blériot váratlan nagy sikerének. A keskeny, kis Manche­­csatorna helyett most az Atlanti-óceánt repülte át egy kis repülőgép, a kormány­keréknél egyetlen emberrel. Tisztelet adassék Lindbergh kapitány­nak, akit őrültnek kereszteltek merész-­­ségéért, és mégis menetrend szerint egész pontosan érte el a francia partot, ott és akkor, amint ezt előre bejelentette. Csak az a kérdés most, szabad-e a világnak megállnia és szabad-e a világnak meg­maradnia azon a ponton, mint volt akkor, mikor még csodának számított Blériot útja a Manche-csatornán át. (f. g) Lindbergh amerikai kapitány repülő­gépe szombaton este 10 óra 22 perckor leszállt a le­bourgeti repülőtéren Minden baj nélkül tette meg az Atlanti-óceán fölött a newyork—párizsi légi utat Pénteken hajnalban sűrű köd ülte meg Long Islandt, amikor Lindbergh kapi­tány repülőgépe, a City of St. Louis, a har­madik kísérletre végre a levegőbe emelke­dett s alig néhány perc múlva már eltűnt a nézők szeme elől. A legbeavatottabbakon kí­vül senki sem tudta, hogy Lindbergh pén­teken hajnalban valóban el akar indulni Pá­rizsba, mert a vakmerő pilóta, akit a bará­tai rendszerint csak a bolond Lindbergh-nek szoktak szólítani, senkinek sem mondta meg, hogy nem csupán próbaútról van szó, ha­nem a legkomolyabban el akar indulni a newyork—párizsi útra. Egyedül a City of St. Louis konstruktőrje és Lindbergh me­chanikusai voltak beavatva a tervbe, akiktől a bátor repülő néhány keresetlen szóval bú­csúzott el, bejelentette, hogy New England partvidéke felé veszi útját és onnan lehetőleg egyenesen az írországi Tralié irányába fog repülni. Lindberg­­ kapitány bámulatos hidegvér­rel indult útjára és két francia kollégájá­nak tragikus sorsa sem befolyásolta elhatá­rozását. Lindbergh ősei Svédországból ván­doroltak be Amerikába mintegy száz év előtt és Lindbergh maga a háború alatt az amerikai légiflotta egyik legvakmerőbb pi­lótája volt. Nem volt olyan vakmerő és életveszélyes vállalkozás, amelyre Lindbergh úgy a háború alatt, mint később a béke éveiben is ne vállalkozott volna, így termé­szetesen a newyork—párizsi légiú­t gondo­lata azonnal megragadta vakmerő képze­letét. Lindbergh teljesen csendben tette meg előkészületeit a veszélyes légiútra. Felszál­lása előtt Lindbergh kapitány t­estéjét két barátjával töltötte, akikkel elment vacso­rázni és akikkel igen jó hangulatban ma­radt jó darabig együtt. Lindbergh barátai­nak nemcsak, hogy egyetlen szót sem szólt arról, hogy reggel el akar röpülni, hanem még beszélni sem akart a newyork—párizsi útról. Elválásuk után Lindbergh betért még egy newyorki moziba végignézte az elő­adást, sokat kacagott az előadott burleszk­­filmen, majd éjféltájban hazatért lakására. Odahaza Lindbergh lefeküdt és elaludt, de két óra múlva már ismét felkelt. Automo­bilja lent várta a kapu előtt, Lindbergh be­szállott a gépbe és szép fekete macskájával elindult a longislandi repülőtérre. A hajnali hidegben a macska dideregni kezdett, erre Lindberg meggondolta magát és nem tö­rődve a késedelemmel, visszafordult lakása felé. Odahaza a macskát a földszintes Éjjel egy órakor — tehát Lindbergh in­­dulása előtt egy órával — elég heves zápor i­onult el a longislandi repülőtér felett, de az időjelentések kedvező légköri viszonyok­ról számoltak be és a nyári zivatar után ha­marosan kitisztult az­­ égbolt Long Island fölött. Lindbergh egyfedelűje az elindulás pillanatában 2140 kilogramot nyomott, vi­szont a starthely alig négyszáz méter volt. A repülőgép a nagy megterhelés következté­ben csa­k­ nagyon nehezen tudott a levegőbe szállni és két hiábavaló kísérlet után indult végre légi útjára. Háromszor érintették Lindbergh gépének kerekei a repülőtér föld­jét és a nézők már-már azt hitték, hogy ka­tasztrófától kell tartaniok, olyan közel szállt el a gép a fák koronái felett, telefon és táv­íródrótokat szakítva el útjában, öt repülő­gép kísérte el Lindberghet elindulásánál, de ez az öt gép rövidesen visszatért elindulási helyére. Lindbergh mindössze három napra konyha ablakán át visszaadta a háziasszo­nyának, azzal a megjegyzéssel, hogy nem viszi magával a szegény állatot, mert nagyon fázik. Koromsötét volt még, amikor­­Lindbergh kiérkezett a City of St. Louis hangárjához. Lindbergh mechanikusai egész éjszaka dol­goztak a repülőgép körül és megtöltötték benzinnel tartályait. Minden készen állott az indulásra, amikor a pilóta kiért. Két katonai fényszóró lépett működésbe Lindbergh ki­­érkezése pillanatában és ezeknek fénye mel­lett vontatták ki az aeroplánokat. Lind­bergh indulásának hírére ezrével rohantak ki az emberek a repülőtérre, de mire kiér­tek, már csak azt láthatták, hogy Lind­bergh „a City of St. Louis“ mellett reggeli­zik. Három sandvichet evett meg az indulás előtt. Amikor gépésze jelentette, hogy min­den rendben van, Lindbergh bólintott egyet, beszállod a repülőgépébe, megindította a motort és teljes határozottsággal kijelen­tette mechanikusainak: — Teljesen bizonyos vagyok afelől, hogy holnap este teljes épségben Párizsba érke­zem, való élelmiszert és egy összehajtható gumi­csónakot vitt el útjára. A City of St. Louis legnagyobb sebessége óránként 208 kilométer volt és New England partjai fölött olyan sűrű ködréteg terült el, amely szinte teljesen lehetetlenné tette a tájékozódást. Byrd kapitány, az is­mert északsarki repülő, aki szintén készül a newyorki párizsi útra, elkísérte riválisát­­indulásakor és amikor a City of St. Louis-t kivontatták hangárjából, már mellette állott Byrd kapitány gépe is. Az indulást a hosz­­szas esőzések nagyon megnehezítették és már-már attól kellett félni, hogy a húsz má­zsánál is többet nyomó repülőgép kerekei olyan mélyen süllyednek a felázott talajba, hogy a City of St. Louis egyáltalán nem lesz képes a levegőbe emelkedni. Lind­­berghet figyelmeztették erre a körülményre, azonban ez sem riasztotta vissza útjától, hanem mesterséges nekifutású területet ké­pí Prizs. május 21. (Érkezett este 11 órakor.) Lindbergh amerikai kapitány este 10 óra 22 perckor kikötött a le­bourgeti repülőtéren. Az amerikai repülőt Cherbourgtól számos francia repülőgép kísérte. A hűvös idő dacára nagy tömeg volt a repülőtéren és Lindbergh kapitányt zajos ovációban részesítette. Nehéz start

Next