Magyar Hirlap, 1927. november (37. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-29 / 271. szám

Kedd i csukasnágorai gyermeknek szülőnek, orvosnak egyaránt kellemetlen. A szervezet leromlása, testi és lelki gyengeség, 1005- baj. angolkór erőteljes feltáplálással, csukamájolajjal gyógyítható és előzhető meg JESYIOL? és a poralakú csukamájolajjal készült csokoládén­g készítmény amely nélkülözi a csukamájolaj minden kellemetlen tulajdonságát Minden gyermek valóságca­ síléig csemege gyanánt fogyasztja Orvosok, szülök, tanítók ezrei a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak e JEMALT-ról Prof Stuelzner stb ayermekorvosok véleménye azt tini minden csecsemőnek kéthónapos kordtól kezdve rendszeresen kellene csukamájolajat adni A csuka­­májolajat csak kínnal szedik a JES1AI.7 pedig elve tetet jelent a gyermeknek és szülőnek eouardnt az egyetlen csukamájolajos készítmény amely a mele­gebb időszak beálltával és nyáron is mindez ártalok­ nélkül szedhető Kapható minden avógvszertárban Kis doboz ára 2.50 pengő Nagy doboz ára 4.40 pengő (kétszeres tartalommal Dr. WANDER gyógyszer és tápszergyár is Budapest, X., Keresztúri út 30/c. JÄÄGIX?5» HIRIAPT927 november 29. 5 Zorka fekete ruhában, fekete rókával, fekete gyűrűvel, fekete árnyalatban Az elemér uccai kis lakásban minden a Mes-1 — El is kezdtem. .. térre emlékeztet. Kaposvár — Párizs — Elemér ucca. Három egymástól látszólag oly idegen, oly különösen távol eső pontja a földnek. S valami titkos huzal köti őket össze. Mily külö­nös távolba­ beszélő vonalakat létesít az ember. Kaposvár—Párizs, Párizs—Elemér ucca. Elemér ucca—... ? Talán száz képet festett róla Rippl-Rónai. Ta­lán legszebb képeit. Zorka virágokkal, Zorka tavasszal, Zorka ősszel, Zorka reggel, aranyfény­ben, aranysárga pyjamában, Zorka kifestve, es­téli világításban, Zorka kék rókával, kék gyűrűvel Most Zorka fekete ruhában van, fekete ka­rikákkal fekete szeme alatt, fekete selyemharis­nyában, arcához szorított zsebkendőjével. Zorka fekete ruhában, fekete rókával, fekete gyűrűvel, fekete árnyalatban. Ez a kép már nem fog elkészülni, ha Zorka, Bányai Zorka, a „halhatatlan model" sok órán át is ül majd mozdulatlanul, ahogyan a model­­nek kell, az elkopott fekete árnyékkal a sze­mén, egy távoli pont felé meredve.­­ Aznap délelőtt folyton, de folyton rágon­­doltam, — mondja halk hangon, az arcához tapasztott zsebkendő alól és törékeny teste megrázkódik a karosszék ölén. — Mindig rágondolok és különösen, amióta beteg, de akkor délelőtt oly intenzíven... és ugyanakkor délben az újságban. .. „Rippl-Ró­­nai meghalt“ ... Meghalt !... Én nem tudok beszélni... még nem tudom elképzelni... Én nem tudok rá emlékezni... mert még él... még itt ül, itt a karosszékben... megyek mel­lette az uccán ... még hallom a hangját... még hallom tisztán a hangját... — Hol vannak itten virágok ? Bocsásson meg... hol van itten virág a szobában ? A vá­zákban nem illatoznak virágok. És mégis... krizantémok, őszi virágok ... — Érzi ? Van virág itt a szobában. Nem, nem a vázában... Erről a pasztellképről illatoznak a virágok. A falon. Hajoljon csak közelebb hozzá. Innen árad az illat. Az ember elgondol­kodva ránéz és virágillatot érez. A Mester vi­rágillatot is tudott festeni... Összegubbaszkodva didereg a karosszékben. — Eltemették ... Ki az, akit eltemettek­­... Én hallom a hangját. Lehet halott az, aki be­szélni tud ? — Beszél magához ? — Beszél. — ...Mit mond? — Azt... nem mondhatom meg. — Oly sokfélének látta magát, mint amilyen­­sokféle a fény, amelyet mások csak fehérnek ,vagy sötétnek látnak. — Ha dolgozott, egyik pillanatról a másikra változott el a kép a vásznon és a vászon ren­gett és rezgett a pasztellkréta alatt, oly sebes­séggel, oly lázzal dolgozott. És én is oly izga­lomban voltam, újra meg újra a képhez futot­tam, vájjon mi lett belőle ? Mert olykor csak egy vonást húzott és az egész megváltozott. — Így támadtak azok a képek ? ... — Minden mozdulatom, minden új ruhám ,titán képek keltek ... — Maga szép ? — Tíz évvel ezelőtt szebb voltam. Ne nézzen rám. Egy kis pattanás volt itt az arcomon. Fel­­sértettem, úgy látszik és megdagadt. Egész nap borogattam, nem vehettem el az arcomról a Zsebkendőt. — A Mester hitt a szerelemben ? Zorka a levegőbe néz, hallgat. — ...Azt mondta, van__ valami, amit má­sok ... sokan ... soha nem érthetnek meg ... A Mester meg akarta írni... A Mester olyan szé­pen ír. — ír... — Oly szépen ír, írt. Olvasta az emlékezé­seit ? Azután azt mondta, inkább írjam meg én. —...? — ...azt akarta, hogy meg legyen örökítve... —... És ... ? — Az embereknek ? —... Nem, csak magamnak, a Mester azt akarta, hogy önnönmagamnak meg legyen örö­kítve ... — És most ? —... Most... Párizsba utazom ... itt nem tudom elviselni. Zorka ősz édesanyja szótlanul ül a kályha előtt. Egy párnát szorongat az ölében. Simo­gatja a párnát, mint egy kis kutyát. Hirtelen megszólal, cérnavékonyan, felcsukló hangon: — Tavaly még ő vigasztalt. Most ő nincsen és én még itt vagyok ... Meghalt... Óó ... Meg­halt. És Zorka arcán az a pattanás ... Ennek is, most kellett jönni... Óó, Istenem... a baj sohsem jár egyedül... Kemény­­ Imre Életfogytiglani­­egyházra ■r 3 Z? C g a m JF 9P'fi ti « P * V­ezette a statanális bíróság Vecsernyés Sándort Szegedről jelenti a Magyar Hírlap tudó­sítója. Vecsernyés Sándor, a rettegett alföldi haramia bűnügyében hétfő délelőtt összeült a statáriális bíróság a szegedi törvényszé­ken. Vecsernyés ellen — mint megírtuk — rengeteg bűncselekmény címén emeltek vá­dat, többek között azért, mert felgyújtotta vadházastársának a házát, amikor abban öt ember aludt. Tekintettel arra, hogy a szegedi kerületben is fennáll még a statárium a gyújtogatásra vonatkozóan, Vecsernyés bűnügyében a sze­gedi törvényszék statáriális bíróságot kül­dött ki. Dr. Tóth Gyula tanácselnök felszólítására dr. Kalmár Szilveszter ügyész ismertette a tényállást. Vecsernyés 1927 tavaszától vad­házasságban élt a Berta-tanyán Berta Mária 20 éves leánnyal. Állandóan civakodás, veszekedés zaja hallatszott a tanyáról és mert Vecsernyés dologkerülő volt, a ház­beliek többször elzavarták. így történt ez a legutóbbi esetben is, ámde Vecsernyés né­hány nap múlva visszatért, rátámadt Berta Máriára és borzalmasan összeszurkálta. Azután ismét elbujdosott és október 30-án betért egy gazdához, bort kért tőle. A gazda felismerte, meg akarta kötözni, Vecsernyés azonban rátámadt a gaz­dára, aki erre vasvillát ragadott és le­ütötte a haramiát, majd összekötözte és szekérre tette, hogy átadja a hatóságoknak. Útközben azonban Vecsernyés eszméletre tért, zsebkésével át­vágta a zsineget és orvul ugyanezzel a kés­sel nyakonszúrta a gazdát. Ismét megszökött és néhány nappal később hajnali három órakor megjelent Bertáék tanyáján, fel­gyújtotta a házat a körülötte lévő szénakaz­lakat, úgyhogy csak a legnagyobb erőfeszí­tés árán tudták a környező tanyák gazdái és a szegedi tűzoltóság a lángtengert elfoj­tani. Végre is a szegedi rendőrség egyheti izgalmakban bővelkedő hajsza után elfogta a tanyák rémét. Az ügyész felszólalása után a törvény­széki elmeszakértőket hallgatta meg a bíró­ság, akik Vecsernyést épelméjűnek nyilvá­nították. A vádlott kihallgatása következett: — Bűnösnek érzem magam, — mondotta apatikus hangon, — azért volt veszekedés közöttünk, mert feleségem húga azt akarta, hogy őt szeressem. Felvonultak ezután a tanúk, akiknek sza­vaiban megelevenedett a borzalmas éjszaka és mindazok a sorozatos bűncselekmények, amelyeket Vecsernyés elkövetett. Déli egy órakor befejeződött a bizonyítási eljárás, az ügyész elmondotta vádbeszédét. A védő arra kérte a bíróságot, hogy ne mondjon ki halálos ítéletet. A statáriális bíróság ezután úgy határozott, hogy délután fél hat órakor hirdeti ki az ítéletet. Este fél 7 órakor hirdette ki az ítéletet a bíróság, mely szerint a bíróság Vecsernyés Sándort életfogy­tiglani fegyházra, azonkívül összesen 120 pengő pénzbüntetésre, valamint tíz­évi politikai jogvesztésre ítéli. A statáriális bíróság ezenkívül három rend­beli könnyű testi sértés vétségében mondotta ki bűnösnek Vecsernyést és esetenként 12 pengő orvosi költséget ítélt meg a sértettek­nek. A halálbüntetést azért mellőzte a bíró­ság, mert nem látta szükségesnek az elret­tentő példaaadást. Oly őrült boldog vagyok! írta: VITÉZ MIKLÓS Persze hogy nem így kezdődött. Szere­lemmel, nagy szerelemmel, pénzzel, nagy lehetőségekkel, drágán, finoman berendezett négyszobás lakással, csókkal, mosolygással, cobolybundával, esti vidám kiruccanások­kal, színházakkal, tánclokálokkal, gondtalan kedélyes kis társasággal és már-már egy sa­ját kis Citroennel a láthatáron kezdődött Ödön és Tessza házassága, m aztán hihetetlen gyorsan kezdett kopni, zsugorodni. Szinte naponta maradozott el valami szép kellék. Szürkült, szűkült, vedlett az életük. És a mindennapi gondok őrjítő monotóniájával minden megváltozott ben­nük is. Ödön revizor egy bankban. Fizetése ép csak a háztartást futja. Cipők, ruhák, apró örömök már nem fértek el a négymilliós szűk keretben. Kétszobás udvari lakás. Egy mindenes­lány. És otthon, majdnem minden este ott­hon. Se színház, se tánc, se vidám társaság. Nagynéha egy-egy mozi. Szemtől-szembe nem panaszkodott egyi­kük se, de mindkettőjük szíve csordultig volt szenvedéssel és csalódással. Nem beszéltek róla. Rejtegették, titkolták egymás előtt. Ha­zudtak, jól-rosszul, de folyton hazudtak egy­másnak. Sőt Tessza még mosolyogni is tu­dott. Ödön tisztában volt a helyzettel és Tessza mosolyával. Érezte, hogy iszonyatos próbára teszi őket az élet. Tudta, hogy egy szakadék szélére lökte őket a nyomorúság és csak nagyon összefogózva, nagyon eről­ködve nem zuhannak bele. Hát Ödön foga­zott, erőlködött. Tessza is. Csak belőle köny­­nyebben tört ki a szó. Nem Ödönnek pa­naszkodott Másoknak. A régi, fényes, gond­talan társaság helyett kopott szegényekbe kerültek. Az övékéhez hasonló sorsok tüne­­deztek föl körülöttük. Itt lehetett beszélni. Ezek mind épúgy kínlódtak, küzdöttek, mint s­ok. Hát Tessza panaszkodott. A panasz visszaszivárgott Ödönhöz. És Ödön most meggyőződhetett Tessza titkolt szenvedéséről. Egy este kérdőre vonta. Tapintatosan, gyöngéden kezdte, hisz szerette Tesszát és úgy fájt neki, hogy a drága kedves lényt nem veheti többé körül az első esztendőben nyújtott csillogó boldogság-kellékekkel. Sze­líden beszélt. Meg is érintette beszéd közben Tessza kezét. Egyik ellágyult mondata után lopva könnyet törült ki szeméből. Tessza előbb tagadott. Aztán szégyenkezve vallott. Aztán sírás buggyant ki belőle. Aztán dü­hvel követelte az élettől a régi ígéretet, gondtalan boldogságot. A szavak és panaszok ijesztő áradata elborította Ödönt. Vele rohant. Szembe torpant. Tehetetlenül, vergődött. A jelenet Tessza hisztérikus rohamával vég­ződött. Ödön akkor kapott először a fejéhez azzal a tétova, görcsös, kétségbeesett moz­dulattal, mely aztán állandó szokásává lett. Mert jelenetük volt aztán bőven. Ruhákért, rossz ebédekért, maradék vacsorákért, a bankban eltűrt megaláztatásokért, az elma­radt fizetésjavításért, Tesszának be nem vál­tott sok ígéretért. Őrjítő magányosságot érzett Ödön maga körül. Kezdte Tesszát nagyon idegenül nézni. Kívülről, minden benső és régi kedves vissz­hang nélkül, úgy, ahogy vergődött, türelmet­lenkedett és hangosan szenvedett. Egyre job­ban érezte, hogy az a kedves szép nőstény, akit évekkel ezelőtt a magáévá tett, már nem az övé egészen. Valamit vár tőle, valami nagyot, valami boldogságtevő csodát és enél­kül nem tudja visszavenni többé. Bolondul szerette. Újra magáévá akarta tenni. Meg­hódítani. Feltámasztani az első idők izgal­mas, gyönyörű szerelmét. De minden igyeke­zete hiábavaló volt. Sőt, minél inkább akarta, Tessza annál távolabb húzódott tőle. Ödön vadul vetette magát a munkára. Túl­órázott, éjszakázott a bankban, várta, hogy rengeteg erőfeszítéséért cégvezetővé léptetik elő. Havi másfél millió különbséget jelentett volna. Ó, ezen már sok minden jóvá tehető volna Tesszával szemben! Megtanul angolul, hogy a levelezési osztályt kaphassa meg. Izzott az agya és minden idege belefeszült az irgalmatlan munkába. Még két hónapot kel­lett kitartania. Újévkor biztosan előléptetik. És ekkor jött egy férfi. Egész biztosan se nem szebb, se nem hímebb nála, de gazdag volt és figyelmes. Tulajdonképpen nem vett észre semmi kézzelfoghatót közte és Tessza között. .. Csak a tudat, hogy amíg ő a bank­ban, késő éjjel... addig az Tesszával le­het ... És felborult minden. A figyelme, aka­rata, ereje nem a munkájáé volt többé. A gondolatai felfricskázva hagyták cserben,­ ép, amikor legnagyobb szüksége lett volna rájuk. Minden szál és minden figyelem Tesszához vezetett... Révedten és ébren álmodva érezte a menthetetlen veszedelmet. Mozdulnia kell. Kezét kell emelnie, hogy megragadja, visszatartsa, különben , minden elveszik. Igen, de hogyan? ! Mivel?! És abbahagyta az éjszakai munkát. Abba az angolt. Megint a rendes időben ment haza. Sietett, rohant fel a lépcsőn. Leste, hogy kitalálja Tessza gondolatát. De megakadt. Mindig valami nem várt gátlásba ütközött. Valami szenvte­len durcásság és lehangolt tűrés fogadta Tesszánál. Ki ez az asszony? Mit akar? Mivé lett? Hová löki őt? Mi változtatta meg eny­­nyire? A nézése más ... a szavai mások ... Az alakja... A járása... Honnan jött mindez? Kinek változott meg ennyire? Ki­nek tetszik így? Biztosan annak a másiknak! És jöttek a jelenetek, a kínzó vad össze­csapások, szégyell kimagyarázkodások, köny­­nyes megalázkodások, ígéretek, hazugak, ko­molytalanok, célzatosak. És az összebékülés. A legfőbb hazugság! Holnap újra kezdődik minden! És Ödön egyre gyakrabban kapott tétova ujjaival a fejéhez. Volt valami e mozdulatá­ban abból, ahogyan az ember riadt éjszakán zsebórája után szokott nyúlni és füléhez kapni, hogy jár-e még? Aztán Ödön lassanként elcsendesedett. Gyakran nézett el maga elé. Kívülről úgy festett, mintha valami nagyon fontos gondo­latát bogozná. Pedig üres volt az agya. Sem­mitmondó apróságok viháncoltak benne. In­gerlő, buta, külső dolgok, amik felfalják a lényeget. És egy szép őszi reggel furcsa dolog történt. Rendes időben kelt fel Ödön, de nem a Debrecenben a keresztény egyetemi hallgatók kivonulnak, ha a zsidó hall­gatók megjelennek az előadásokon Debrecenből jelenti a Magyar Hírlap tudósítója. A debreceni egyetemen hétfő délelőtt nem voltak zavargások, csupán a jogi karon történt egy-két olyan esemény, amely azt bizonyítja, hogy csak a harc­modor változott meg, egyébként továbbra is áll a harc a zsidó egyetemi hallgatókkal szemben. Hétfőn ugyanis a jogi kar néhány előadásán, amelyeken zsidó hallgatók is megjelentek, a bajtársi egyesületekhez tar­tozó keresztény hallgatók, amikor a zsidó egyetemiek bementek a tanterembe, minden szó nélkül testületileg kivonul­tak. Először dr. Händel Vilmos előadásán követ­ték ezt a taktikát, úgyhogy csupán négy zsidó hallgató maradt bent a teremben, mire a professzor, aki az utolsó általános választásokon a fajvédők listáján jelöltként szerepelt, azzal az indokolással, hogy na­gyon csekély számú hallgatóság van jelen, sarkon fordult, eltávozott s előadását nem tartotta meg. A kivonulási eset megismétlő­dött dr. Illyefalvy Vitéz Géza professzor előadásán is, azzal a különbséggel, hogy a professzor a néhány zsidó hallgató előtt megtartotta előadását. A többi karon teljes csend uralkodott és a zsidó egyetemi ifjak minden megzavarás nélkül hallgatták végig az előadásokat. Dr. Verzár Frigyes rektor hivatalos va­csorára Budapestre utazott, amely alka­lommal jelentést fog tenni a kultuszminisz­ternek azokról az eseményekről, amelyek gróf Klebelsberg legutóbbi debreceni tar­tózkodása óta történtek. Hivatalos helyről nyert információ szerint komolyan fenye­get az egyetem bezárásának veszedelme, ami nemcsak a szabályokat áthágó, de a többi, a rendzavarásoktól távol álló diáko­kat is érintené, súlyos károkat okozva a diákság szüleinek is.­ ­

Next