Magyar Hirlap, 1928. június (38. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-10 / 130. szám

Vasárnap. PÁRIZSI VASÁRNAPOK Reggeli szóváltás Antoine-nal, az új francia drámairodalom szülész-főorvosával aki könyvkereskedősegédből lett Henry Bataille, Bernstein, Brieux és Courteline felfedezőjévé s aki 70 éves korára ismét átveszi egy párizsi színház s a francia sziniirodalom irányítását írta: ANDERSEN GYÖRGY Gesztenyebarna hajú, áttetszően kékszemű kis tanoncgyerek nyújtogatta vékony nyakát hatodfél évtizeddel ezelőtt az Odeon színház kakasülőjén, nagyon erőlködvén, hogy valamiképpen elkaphassa pillantásával a szereplők egy-egy mozdulatfoszlányát Erőlködésének nem sok látszatja volt. Kettőjük közt, a színész és a kisfiú között tudniillik ott terpeszkedett a második állami színház hatalmas csillára, amely a nézők egész seregét fosztotta meg attól a megérdemelt élvezettől, hogy a híres társulat játékát ne csak fülebotjával, de szemmel is kísérhesse. A tizennégy éves „goss“ akkor nagy fogadalmat fogadott magában, mondván: — Ezt a vén, semmirevaló csillárt én fogom kidobatni innen s másikkal pótolni... És különös pointje és teteje ennek a históriának, hogy amikor a kisfiú huszonöt esztendő múlva az Odeon igazgatói székébe került, nem feledte el ezt az önmagának tett ígéretét. Valóban kicseréltette az öreg, aranyozott, üvegcirádás monstre-lusztert, hogy a kakasülő szegényei se lássanak rosszabbul, mint azok, akik páholy mélyéből figyelik az előadást. Most, amikor Franciaországban épúgy, mint az egész világon, Hippolyte Taine születésének századik évfordulójára gyújtanak ünnepi mécset a szellem és bölcselet papjai, különösen aktuális ennek az apró könyvkereskedő inasnak a története. A kékszemű kis témán tudniillik nem csak az Odéonnak, meg a többi teátrum magasabb régióinak , hanem Taine professzor úr óráinak ia egyik legbuzgóbb látogatója volt. Azzal a különbséggel, hogy míg a színházakban nem lehetett „lógós“, mert bizony irgalmatlanul lerovatták vele a beléptidíjat, addig a vouziersi komoly pillantásos tudós művészettörténeti előadásait ingyen látogathatta. A tanterem ajtajában senki se kért tőle sem vallási, sem egyéb igazolványt, vagy jegyet és így csak arról kellett gondoskodnia, hogy a professzor óráinak idején valamiképpen kiszabadulhasson az ócska librairie poros könyvekkel telerakott polcai közül. Ennek elég könnyen módját ejthette, tekintettel arra, hogy az inasokat Párizsban is meglehetősen sokat szalaltatják ide meg oda a városban. Annyi bizonyos, hogy amióta az ifjú André Antoine egyszer bevetődött az École des Beaux Arts-ba, a művészettörténeti tanterembe, többé egyetlen alkalmat sem mulasztott el, amikor Taine tanár urat hallgathatta. Most hetven esztendős a különös karrierű hajdani kereskedőinas. Szép lakása van Párizs legősibb negyedében. Piros bőrpapucsot visel, valamilyen ócska nadrágot (persze nadrágtartó nélkül, mert ennek esküdt ellensége) s egy színehagyott barna pullóvert Így fogad, amikor reggel beállítok hozzá, hogy emlékei felől kérdezzem__ Akváriumok medencéjére emlékeztető világos szemét — amelyet akár két miniatűr fehér tollseprű, úgy árnyékol be a megőszült torzonborz szemöldök —, horog módjára akasztja a tekintetembe, amikor a múltról beszél. A párizsi aszfalt sugalmazása Ezeket mondja: — Hogy voltak-e gyermekkori élményeim, amelyek a színház felé sodortak vagy megmagyarázhatják hajlamomat? Ezt talán az idegen, aki életem történetét kutatja s ismeri — könnyebben és objektívebben megállapíthatja, mint jómagam ... Anynyi bizonyos, hogy nálam a színházimádat teljesen egyéni, tehát az ősök tulajdonságaitól független adottság volt. Még messzire visszamenőleg sem mutatható ki semilyen teátrális vonatkozás a családomban. Nagy szileim egyszerű földművesek voltak. Apám viszont szürke iparos. Limogesban laktunk, szegények voltunk. Alig volt meg a mindennapi betevő falatunk , s hozzá négyen voltunk testvérek. Így aztán természetes, hogy az elemi iskolán kívül, más oktatásban nem részesültem soha. Amikor pedig tizenhárom éves voltam, munkába adtak. Ettől fogva aztán magamnak kellett megkeresnem a kenyeremet. — A rue Jacob-beli Firmin—Didot-féle könyvkereskedésbe kerültem inasnak. A bolt közel van a szépművészeti akadémiához, így vetődtem be egyszer Taine művészettörténeti órájára, amelyet attól fogva rendszeresen hallgattam. Mondanom sem kell, hogy rendkívüli hatással voltak reám ezek a bölcs előadások. De nemcsak ezen az úton törekedtem arra, hogy sekélyes ismereteimet kibővítsem. Rengeteget olvastam is. Tizenkettő és egy óra közt, amikor a boltot bezárták s a többiek ebédelni mentek, én a szajnaparti bukinisták bódéiban keresgéltem — s nem egyszer könyvekre költöttem ebédre való garasaimat s inkább éhen maradtam, csakhogy olvasnivalóm legyen. — Szabadidőmet könyvtárakban töltöttem. Ott is tanultam, pótolni akarván műveltségem hiányait. Esténként, ha csak tehettem, színházba mentem. Ezt is részben tudásszomjból, részben azért, mert itt a párizsi aszfalton, amelynek gyermeke lettem, belémplántálódott a színpad nagy szeretete. Igen, azt hiszem, ezt Párizs szuggerálta belém. Párizsban mindig nagyon rajongtak a teátrumért, de különösképpen akkor, amikor a műkedvelő előadások napirenden voltak a különböző körökben és egyesületekben. Amint mostanság tánccal mulatnak az emberek s táncestéket rendeznek, akkoriban színházat játszottak. Én tulajdonképpen nem tettem egyebet, mint hogy felfedeztem, megláttam ezt a nagy szenvedélyt Párizs népében s igyekeztem a magam s az irodalom javára fordítaná. Megéreztem, hogy a darabok régi iránya elvesztette érdekességét, a közönség újat vár — és vezérévé szegődtem az új mozgalomnak. protekciója. E kudarcom után bevonultam katonának és öt évig hordtam a mundért. — Amikor obsitomat megkaptam, visszatértem Párizsba. Előbb a könyvesboltban szolgáltam, úgy mint előbb, majd a Világítógáz Társasághoz kerültem szerelőnek. Havonta 150 frankot kerestem és ebből majdnem minden este telt színházra. — Egy kollegám révén beléptem a Cercle Gaulois nevű műkedvelő körbe, amely színielőadásokat rendezett — s miután itt hamarosan én lettem a művészeti vezető — ezzel elkezdődött színházi pályafutásom. — Egy esztendő múlva (1887-ben) már megalapítottam a Théatre Libret, amelyben új színészekkel egészen új és ismeretlen szerzők műveit játszottam. Én hoztam ki a mai akadémikusok közül Georges de Porte-Riche, Brieux, Lavedan, Marcel Prévost darabjait, továbbá ugyancsak nálam jutottak szóhoz első ízben. Ancey, Julisen Céard, Pierre Wolff, Méténier, Cladel, Villiers de l’Isle-Adam, Georges Courteline, Jules Renard és sokan mások, mint a boldogult Francois de Curel, Marie Lenéru s az újabbak közül is: Lucien Descaves, Maurice Donnay, Henry Bernstein, Georges Duhamel, Jules Romains, Paul Géraldy, Saint Georges de Bouhélier és a többiek, akiket lehetetlen felsorolni. — Nyolc évig vezettem a Théatre Libret. Ez alatt vívtam meg első küzdelmemet: a régi színházi emberek ellen az új Irodalomért 1898-ban lettem az Antoine-színház diretkora ; itt tíz évig álltam s irányítottam a csata második szakaszát: a hadjáratot a nagyközönség meghódításáért. Ezerkilencszázhatban, amikor Clemenceau jutott hatalomra, teljesült az a kívánságom, hogy az Odéon igazgatója lehessek. Itt a második állami színház élén vívtam meg háborúm harmadik fázisát, amelynek eredményeként a hivatalos körök, az állami adminisztráció is behódoltak az irodalom, illetve a színház új irányai előtt. A francia színpadi termelés virágkora felé Arra a kérdésre, várjon mint Franciaország első színházi tekintélye és kritikusa, osztja-e azt az aggályoskodó nézetet, hogy a francia irodalom, illetve a francia színház szekere kátyúba jutott, mosolyogva rázza meg hatalmas, őszfürtös fejét és így felel: — Krízisről beszélni, enyhén szólva téve- dés, vagy pesszimisztikus túlzás. Meglehet, hogy pillanatnyilag hullámvölgybe érkezett el a francia színpadi termelés, ez azonban tchnikus és természetes. Amikor én átvettem az új drámairodalmi mozgalom főparancsnokságát, vagy, ha úgy tetszik, amikor ezt a mozgalmat életre hívtam, körülbelül hasonló volt a helyzet. Akkor egy illusztris szentháromság tartotta kezében az egész francia színpadot. Húsz esztendeig tartott ez az uralom, amelynek során alig is játszottak más szerzőt, mint' e hármat: Augiert, Dumas filst és Sardout. Jellemző erre az időre Perrin színigazgató feledhetetlen kijelentése, aki öntelten hirtette: — Nincs szükségem új írókra. Egy est fenndeig Dumast játszom, a második évben Sandout, a harmadikban Augiert. Ez nekem elég ... — Ezek a napok azonban a kimerülés kétségtelen jeleit mutatták már mg megjelenés sem idejében. — Én ezt észrevettem és éreztem, hogy a háború, amelyet a regény műfajában már megnyertek a naturalisták (Zola, Daudet, Goncourt), a muzsikában a Wagnerianusok, a festészetben az impresszionisták, most átt teszi színterét a kulisszák világába és itt is le fogja győzni a naturalista irány az eddig uralkodó romaneszk stílust. Azóta én egy új generációt neveltem fel és hozattam ki. Az én generációm, a Courteline-ok, Brieux-k, Prépost-k és Bernsteinek nemzedéke, most körülbelül elérkezett termelése határaira. Viszont a soron következő újak, a Pagnol-ok, Espiau-k, Sarment-ok és Crom- melynekek még nem készek. Már megmutatták tehetségüket, de még nem értek meg az alkotásban. Ez mindazonáltal átmeneti periódus csupán. És pedig egészen rövid korszak, amelynek közeli végét jelzik az olyan darabok, amilyen a Jules Romains: Dictateur-je, avagy legújabban Girandoux műve, a Siegfried. — Nekem az a véleményem, hogy krízisről egyáltalában nem lehet szó. Sőt sohasem volt a francia drámairodalom, nak olyan ígéretteljes kora, mint a mienk. Csak éppen meg kell várni, hogy az ígéretek valósággá váljanak s kivirágozzanak. ” Egy feledhetetlen este a súgólyukban . Gyerekkoromból csak két különösebb emlékem van, amely a színházhoz kapcsolódik.. Az első, hogy tudom, anyámmal elmentünk a Ba-ta-clanszínházba, ahol egy fél frankot fizettünk a belépésért. Ebbe az árba a jegyen kívül bele volt számítva egy pohárka pálinkás meggy is, amelyet előadás közben szopogattunk. — A másik legrégibb emlékem, hogy a szomszédságunkban egy szép, fiatal lány lakott, aki kisebb szerepeket játszott a Gallészínházban. Egy este elvitt magával a ko-Februárban kiteleltek Márciusban egybekeltek Áprilisban vígan tojnak Egyre jobban szaporodnak. Májusban, hej, már víg az élet üreg és új jövevények. Csípnek kicsit, nagyon éjjel, Kövérednek embervérrel. Igen tisztelt polgártársam, Fogadja meg jó tanácsom. Ne szenvedjen egész nyáron. Cyánoztasson olcsó áron. Siessen, mert minden napért kár. Poloskáztasson a jó öreg Standardnál. Kossuth Lajos u. 17. (Magyar u. sarok.) Új telefon: 1. 428—20. Automatikus telefon üzembehelyezés után: 895—85. Kérjük a telefonszámot feljegyezni, mert a könyvben levő számunk megszűnt, médiába és pedig a súgólyukban helyezett el Feledhetetlenek ennek az előadásnak emlékei. A súgólyukból tudniillik jól láthattam, hogy mik a műsoron lévő Chatte Blanche című fantasztikus darab csudáinak titkai Egymásután lepleződtek le számomra az akkoriban használatos színpadi trükkök. Láttam a kulisszákat, a reflektort, a sülyesztő gépezetet. Ám ez a reveláció nem kedvetlenített el, nem is ábrándított ki a színházból. Ellenkezőleg, csak közelebb látszam hozzám és felkeltene bennem a rendezés problémái iránt való érdeklődést és azt a vágyat, hogy magam is rendező lehessek s új trükköket eszelhessek ki. — Meglehet, hogy ennek az estének eltörölhetetlen emléke hajtott később a színpad felé. Mert hát odakerültem. Az egyik színiiskolában összebarátkoztam Marius Laisné szavalótanárral, akinek magának is volt egy kisebbfajta konzervatóriuma. Itt tökéletesítettem színházi ismereteimet. Tizenkilenc éves koromban jelentkeztem felvételre a Színiakadémiára. Persze megbuktam, mint ahogy visszautasítottak mindenkit, akinek nem volt megfelelő 1928 június 10. ) A film és az irodalmi locarnizmus ellen . Ami a filmet illeti, az, szerintem, nem befolyásolhatja a színpad művészetét. A film átvette a hajdani rossz kisszínházak szerepét és publikumát. A hajdani melodrámának s a bulvár-produkcióknak modern utóda. Meglehet, hogy idővel fölemelkedik még mai nívójáról és akkor hatással lehet az igazi színházra is. Ma azonban erről még nem eshet szó. — Ha krízisről beszélünk, akkor inkább magának a drámának, a drámai műformának s műfajnak válságát lehetne konstatálni. Én tudniillik azt hiszem, hogy a dráma halott, amint halott általában, végét járja az irodalomnak mindaz a része, amely kitalult dolgokat, a képzelet művének eredményeit tárlalja fel. A régi műfaji felosztás is elavult és nem állhatja meg már a helyét. A műfajok összekeveredtek. Az új színpadi alkotások egy részükben tragédiák, más felvonásuk, vagy jelenetük komédiaszámba megy, azonkívül vegyülékei a szatírának, a psychológiának, sokszor a physiológiának is. pgozkinisiafii'a 6 napra prolongálni szambát, v. hó 16. estig selyem- is szonet-íruvasarunk renakiusil olcsó árait, mert leiratetlensüg ton a mait heten az összes látogatóinkat kielégíteni. Kivételes araink: Foulard seldom p i; firt eddigi ár I Crepe de Chine p fi 80 eddlyf *r rengeteg minta .......... 1 8.80 megbízható . ......................_ _ v.SO Nuerssei^em p 1 jlh*«* ár Crépe de Chins ptfi as?.TM* moussíine imprimee p 7 80 eddigi ár seorgstte p 8 80 eddigi ár eredeti francia ... ........... " »»UV 13.60 minden színben v.U 1/ 12.80 Crepe de Chine P 7 80 eddigi ár Tone do sole P'íQO eddigi ár divatos miDta.. ..*............ _ _ k ItvV 14.— Crepe de Chine helyett la » _ * Wevv 7.60 Köpsnyseiyem P Q 00 eddigi ár Premier p Q 00««1 dlgi Av nehéz, sarmolinháttal 10— 150 cm. ezélen A vivv 10.60 g Kipsny is compiel gyapjuheimgR áránál 30%-os engedmény ! Ezen Vásárunk csak e héten tart és tovább meg nem hosszabbítható, miért is, ahol 10, divatos árut valórban élesen akar vásárolni, ezt a rendkívüli alkalmat használja ki. NEMZETI MBAHAZ dil., Rákóczi-út 7. szám (Pannonia-szálld malista]