Magyar Hirlap, 1928. december (38. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-25 / 292. szám

Költő HAPILAP HOGYAN LEST, MOLNÁR FERIBŐL MOLNÁR FERENC Irta: CSERGŐ HUGÓ (Copyright 1928 bg Alexander Marton, Budapest) XIIL A VILÁGHÍR CSÚCSAIN Egy érzelmes ifjú idegeinek játéka — Molnár és az ifjú írók — Az Est bölcső­jénél — A közvélemény asztala — Városatyai szereplése — Barátsága Vázsonyival és Bárczyval — Műveinek sorozata — Egy elfelejtett operettje — Darabjainak hősnői és hősei itthon és külföldön — A Vörös malom newyorki premierjének estéjén — Emlékezés Bibiről — Hogyan élt Molnár tíz évig és hogyan él most? Mennél magasabbra emelkedett Mol­nár Ferenc tehetségének és népszerűsé­gének csillaga, annál befelébb mélyült lelki élete s annál választékosabb aggá­lyossággal szorította szűkebbre intim körét, amelyben szabadon a régi Molnár Ferit adhatta meg magából. A „Lilions“­­mal lett tulajdonképpen Molnár végleg azzá, aminek a „Werdegang“ ját ez a lazán összefűzött emléksorozat megraj­zolni próbálta: — Molnár Ferenccé, s itt tulajdonképpen be is fejezhetjük ezt a regényes korrajzot, mert megadta im­már teljesen, amire e sorozat a címében vállalkozott: hogyan lett Molnár Feriből Molnár Ferenc. Belső életének lelki válságokban gaz­­dag viszontagságai komolyították foko­zatosan külsőleg is Molnár Ferenccé, a „külső“ alatt értve nemcsak emberi, ha­nem írói egyéniségét is. A távolabb álló szemlélőnek sérelme sem lehet arról az intenzív lelki és idegzetről, melyet a vi­dám társaságokban oly ellenállhatatla­­nul szórakoztató s elmésségében oly gondtalanul csillogó Molnár élt. Apró incidensek, futólagos jelentőségű epizó­dok halálos tragédiákká éleződtek benne , amin más közönséges ember egy bosz­­szús gesztussal, egy erélyes huszárvá­gással, vagy fölényes semmibevevéssel tette volna túl magát: őt, az amúgy is sorvasztó idegéletét élő művészt, halálos mérgeként emésztette, idegzetét a végle­tekig felkorbácsolta és olykor szinte az ideg-contenance összeomlásának lethar­­giájába sodorta. „Andor“ című regényében festi meg egy érzelmes ifjúnak ilyen végletekbe sodródó lelki és idegéletét s a regény­ egyes lélekrajzi részletei saját lelki és idegéletéből merítik megrázó hangula­taikat. Magánéletének egy belső megrázkód­tatása volt az, mely Molnár Ferencet né­hány hónappal a „Liliom" után minden addiginál mélyebb lelki válságba dön­tötte, idegessége annyira fokozódott, hogy barátai a Vöröskereszt-kórházba szállították. A legszigorúbb izoláltságra, a leggondosabb orvosi ápolásra volt szükség, hogy Molnár ideg­erejét vala­hogy helyreállítsák és e nehéz időkben Miklós Andor, Szegő Elemér, Mester Sándor, Vázsonyi Vilmos, aki mindvégig legbensőbb barátságával ajándékozta meg és Légrády Imre, a Pesti Hírlap fő­­szerkesztője, állottak önfeláldozóan mel­lette. Molnár a Pesti Hírlap munkatársa volt akkoriban és Légrády Imre sok fe­lejthetetlen jósága mellett, melyet mun­katársai iránt és felejthetetlenül irántam is tanultott, szinte apai gyöngédséggel igyekezett Molnár lelki egyensúlyát helyreállítani. Sűrűn jártam akkoriban Molnár betegágyához én is és megindító volt az a ragaszkodás, amelyet azok iránt tanúsított, kik e nehéz időszakában jók voltak hozzá. A Vöröskeresztben úgy ahogy helyreállva, külföldi szanató­riumba, Judendorfba ment néhány hétre s hazatérve onnan, azt hittük, rendben van végleg. Pedig az idegek játéka éppen Csak hogy elcsöndesedett egy darabig, az itthoni környezet megint felújította oktalan lelki gyötrődéseit, csak veronál­­lal tudott aludni, mindig több és több Veronált szedett, csakhogy el tudjon aludni, s egy ízben véletlenül akkora ada­got, hogy csaknem komoly baj lett belőle. Elmúlt az ideggyöngeségnek ez a né­­hány hónapos korszaka is és a „Testőr“ után a „Farkas“ sikere visszaadta ön­magának Molnárt. Csak éppen annak a kis i­­ár** körnek * a megvydogatásában lesz mindinkább aggályoskodóvá, amely­ben társaséletét éli. Tudja, hogy a rossz májúság, irígykedés élesebben bántja, mint akárki mást, ezért gondosan ügyel hogy csak olyanokkal érintkezzék, akik­nek körében lelkének és idegzetének ér­zékeny tükörfelületét karcolás sem ér­heti. Az Est asztal a legkedvesebb tanyája ekkortájt. Nemcsak Miklós Andorhoz, Az Est főszerkesztőjéhez s nemcsak Se­bestyén Arnoldhoz, a lap nagyszerű szervező tehetségű igazgatójához fűzi intim barátság, de a lap legtöbb munka­társához és elsősorban magához a lap­hoz, amelynek bölcsőjénél ott állott ő is hihetetlen leleményt fejtve ki, hogy en­nek az egészen új laptípusnak első lépé­seit támogassa a népszerűség útján Molnárban egyébként is mély gyön­gédség mutatkozott, hogy hozzá közel álló jó embereinek úttörő próbálgatásait elősegítse. Garai Ferenc, a Tolnai Világ lapjának kitűnő szerkesztője, meghatat­lan meséli, hogy az ifjú Molnár mint­ka rótta őt fel, a kezdő újságíró-írót: első regényéhez előszót írt, átcsiszolta a kéziratát is és amikor „Általános Hír­lap“ címen szépirodalmi hetilapot indí­tott, heteken keresztül oktatta, támo­gatta a lap megszerkesztésében ifjú írók, de „beérkezett" szerzők egész soro­zata hasonlókép tanúskodhatik arról hányszor kértek és kaptak jótanácsokat Molnártól készülő műveikre. Magára há­lásan emlékszem vissza, mily kedves ba­ráti készséggel simítgatta Molnár „Lo­vag úr“ című első vígszínházi darabo­mat, elmés megjegyzésekkel fűszerezve a szöveget is sűrűn; ugyanez a baráti készsége támogatott életem nem egy fordulójánál, legutóbb az „Első Hajnal" című színművem megírásánál, melynek legmélyebb részletei az ő ösztönzésére kerültek ki a tollból. Korán elhunyt, sze­gény Szenes Bélánk ugyancsak Molnár­nak mutatta be darabjai kéziratait s ő is, mint sok más színházi szerző, úgy járt Molnárhoz, mint ahogy a legjobb professzorhoz járunk, akinek csalhatat­lan a diagnózisa, biztos hatású a receptje és kifogyhatatlan a patikája.) Az Est bölcsőjénél is egész barátként állott Molnár. A lap indulásakor a reklám akciónak ő volt a legfőbb tanácsadója és sokszor végrehajtója. Sokan emlékez­hetnek azokra az ötletes röpívekre, me­lyeket tízezerszámra osztogattak az ut­­cán s amelyeknek csaknem minden egyes szövegszavában benne volt „Az Est" szó valamely formában. Az ő taná­csára árasztották el a kávéházakat ezer­számra poharakkal, hamutálcákkal, me­lyeken „Az Est“ jellegzetes betűi ékes­kedtek s meg kell állapítani: Molnárnak jelentékeny része van abban, hogy Az Est címe rohamosan, szinte napok alatt ment át a köztudatba. De azonfelül szel­lemi részében is ott állott az új lap mel­lett az indulás első idejében, témákat adva, nem egy cikket, riportot maga megírva és az ő példájára vetekedtek Miklós Andor más redakcióbeli barátjai, hogy egy-egy nászajándékkal kedvesked­jenek Az Estnek. (Magam egy Khuen­­liéderváry miniszterelnöki inter­jút küldtem nászajándékba.) Csak természe­tes, hogy ennyi lelki közösség után, Mol­nár Ferenc hűséggel, szeretettel ragasz­kodott mindvégig Miklós Andorhoz és lapjaihoz. Amikor megszűnt*»' 5 minden szerkesztőségi belső kötélé­rt. Az Esték számára mindig szívesen írt, a háború alatt mint Az Est haditudósítója, rendes munkatársa is lett a lapnak s ezek a háborús rajzai, melyek „Egy haditudó­sító élményei" címen nagy kötetben is megjelentek, a magyar hadi dicsőségnek s a magyar katona lelkivilágának leg­szebb gyöngyeit fogalják haditudósításai nemesveretű foglalatába. Az összeomlás után, a legnehezebb időkben, ő vállalja­­ „Magyarország“ szerkesztését, mely akoriban került Miklósé­khoz, s az utolsó tíz évben írásainak javarésze Mik­lós Andor „Pesti Napló“-jának presztí­zsét gazdagítja. Hiányos volna ez emléksorozat kor­rajzi jellege, ha csak néhány sorban meg nem emlékezném az előbb csak futólag érintett „Az Est-asztal ”­ról. Az Esték re­dukciója nemcsak szerkesztőségi közös­ség, hanem baráti közösség volt s Mik­lós Andor baráti köre minden ebéd után feketekávéra ennél az Est-asztalnál gyűlt egybe, melynek előbb az Abbázia, majd a Király ucca és Körút sarkán levő ak­kori Berger-kávéház, végül a háború utolsó éveiben a New York kávéház volt a hajléka. Az Est-asztal fokozatosan va­lósággal a „közvélemény asztaláévá nőtte ki magát s az újságírókon kívül sűrűn jelentek meg az irodalom, művé­szet és közélet vezető egyéniségei ennél az asztalnál. Gyakori vendég volt itt Vázsonyi Vilmos, (miniszter korában is megjelent sokszor), gróf Bánffy Miklós, akkori operai intendáns, Sándor László, akkori főkapitány, Bárczy István, a nép­szerű polgármester — és ritkán hiány­zott a társaságból Molnár Ferenc. Az aktív közélettel tulajdonképpen csak ennél Az Est-asztalnál volt közvet­len érintkezése Molnárnak s nem egy produktív megjegyzését, mely itt hang­zott el, váltották tettre az asztalnál ven­­dégszereplő „illetékesek.“ De egyébként az aktív közélettől mindenkor távol tar­totta magát Molnár. Egy ízben történt csak, hogy közfunkciót vállalt, amikor — 1910-ben — Vázsonyi megtisztelő felhívására elfogadta, hogy Budapest törvényhatóságába bizottsági tagként, városatyának megválasszák. Egy pár­szor el is járt a fővárosi közgyűlésre, amikor szigorú vezéri ukár szavazásra berendelte, de felszólalni csak egyetlen­egyszer szólalt fel, a Weingruber-féle ligeti kávéház bérletügyénél, amikor be­szédét így kezdette: — Tisztelt közgyűlés! Én erről a ká­véházi bérletügyről nem hasból, hanem gyomorból beszélek ... Harsogó derűbe fulladt e szavaknál beszéde. Mint városatya még egy ízben szere­pelt nyilvánosan: Pest, Buda, Óbuda egyesülésének negyvenéves jubileuma alkalmából, a Vigadóban tartott ünnepi közgyűlésen. Bárczy István és Vázsonyi Vilmos mellett ő volt az ünnepi szónok (Ekkor is, nem bízva szónoki szabad elő­adói készségében, írásból olvasta fel be­szédét.) A háború kitörésekor az ő ötlete volt egy népsegítő iroda megszervezése a hadbavonultak itthonmaradt családtag­jainak istápolására. Bárczy nyomban meg is valósította Molnár ötletét (a nép­segítő iroda első plakátjait Molnár szöve­gezte) és ebből a népsegítő irodából sar­­jadzott ki a háború alatt a főváros nagy­szabású szociális intézménye, a népjóléti központ, melyet én voltam szerencsés vezetni, míg a háború után bekövetkező idők meg nem szüntették ezt a még sok szépre hivatott intézményt. Városatyai minőségében jutott bizal­mas baráti vonatkozásba Bárczy István­nal. Vázsonyi Vilmos mellett az egyet­len közéleti egyéniség Bárczy István volt, akivel benső barátságba került s ez a barátság az évek során mind szoro­sabbra fonódott és tart zavartalan ben­sőségében ma is. őszintén értékelő ba­rátság szálai fűzik Molnárt He­gedüs Ló­­ránthoz is. Amikor Hegedűs Lóránt a legnehezebb időkben vállalt pénzügyimi­nisztersége után hónapokig tartó súlyos betegségbe esett. Molnár is meglátogatta a nagybeteg államférfit Ami kevés em­bernek sikerült neki sikerült még ebben az állapotában is felderítenie Hegedűst. — Hiába — mondotta Hegedűsnek Molnár, — te csak pénzember vagy­ ban­kár! Annyi pénzt fektettél bele ebbe a betegségedbe, hogy nem hagyod egy­könnyen elveszni, amit befektettél, ezért nem akarsz meggyógyulni. Hosszú idők után, e szavaknál jelent meg az első mosoly Hegedűs Lóránt ajkán. Sokat írt, sokat dolgozott Molnár Fe­renc mindig kötetben megjelent művei­nek és színdarabjainak egyszerű felsoro­lása is képet ad termékenységéről. Íme regényeinek sorozata: Az éhes város (1900). A gazdátlan csónak története (1901), Éva (1903). A Pál ucczn fiúk (1906). Rabok (1901), Andor (1918). A gőzoszlop (1926). Novellás kötetei, rajzai: Magdolna (1898). A csókok éjszakája (1899). Pesti erkölcsök (1904). Józsi (1905). Az óriás (1905). Gyerekek (1907). Muzsika (1908). Ketten beszélnek (1909). A hétágú síp (1911). Ma, tegnap, tegnapelőtt (1911). Kis hármaskönyv (1914). Egy haditudósító élményei (1916). Ismerősük (1917). Az aruvimi erdő titka (1917). Toll (1928). Színdarabjai, ahogy sorrendben színre kerültek: A doktor úr (Vígszínház, 1902). Józsi (Vígszínház, 1904). Az ördög (Vígszínház, 1907). Liliom (Vígszínház, 1909). A testőr (Vígszínház, 1910). A farkas (Magyar Színház, 1912). A vacsora, egyfelvonásos (Vígszínház, 1915). Farsang (Vígszínház, 1916). A fehér felhő (Nemzeti Színház, 1916). Úri divat (Nemzeti Színház, 1917). A hattyú (Vígszínház, 1920). Színház, három egyfelvonásos: Előjáték Lear királyhoz, Marshall, Ibolya (Magyar Színház, 1921). Égi és földi szerelem (Magyar Színház, 1922). A vörös malom (Magyar Színház, 1923). Az üvegcipő (Vígszínház, 1924). Csendélet, egyfelvonásos (Vígszínház, 1925) . Riviera (Renaissance-színház, 1926). Játék a kastélyban (Magyar Színház, 1926) . Olympia (Magyar Színház, 1928). Ha ehhez hozzávesszük a „Disznótor a Lipótvárosban" című ragyogó szatí­­rájú kabarétréfáját, „A Ferencvárosi an­gyal“ című bájos bijou-ját, melyet Szir­mai Albert zenéjére Ilok­ai Jenővel írt, és egy ifjúkori kiruccanását a zenés revü terére, — amiről ma már kevesen tud­nak, a „Madár Matyi" című háromfel­­vonásos operettjét, melynek ugyancsak TV8 december 55. Ka­fii a sim, úgy csekély mennyiséget a Szent Rókus láb­­jából felold egy lavór meleg vízben s ázlalja lábait vagy 10 percig Ezen idő alatt a kínzó, égető érzések, feltörések, fáradtság okozta dagadtság, kipállások, fagyások meg­szűnnek Hosszabb áztatás megpuhítja a tyúkszemeket és bőrkeményedéseket any­­nyira, hogy azok kés vagy borotva nélkül el­távolíthatók. Fáradtsistél­lek f 4 ZúzódÁsok duzzadt böki 1 Feltörések | i |[ Horzsilások . Bütykök '"'ít'j?^Elzsibbadás Tyúkszemek ✓ 'X. J Lábujjak kösö«»l /jiv kipállisokXj­ y^A. \, Tat-Mt éget* y. iff / \\/ írzésel F«“®/y * etre kiuiu szorítása­­ Bőrkémén védések SZi illiS IftlSSSSitiPVd • lege banvr.jjoHabb lábat I» lek.ele;e»ea rcm!behoz.tat ESO najj csxnag szánt sksuns '£Sso ara 1 £* u illi. Ha raiatio) nem kapná, ugy­éeszerezhető a Szövi! Ees?is-3'?63.Isr5 p.55*n­aii Budapest, VII., Rákóczkut 70.

Next