Magyar Hirlap, 1928. december (38. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-25 / 292. szám

ített göttem az a tőke, amelyre szükség volt. Nagy volt a hitetlenség, még nagyobb a kon­zervatívok, kétkedők és ellenkezők hada. Hiszen, amikor már Citroen elfogadta a ter­vemet, amikor már megkötöttük a szerző­dést és a kivitelre került volna a sor, még akkor is egész sereg akadályt kellett legyőz­nünk, mert senki se hitte el a hivatalos urak közül, hogy meg lehessen csinálni a dolgot az Eiffel-torony épségének veszélyez­tetése nélkül f­s úgy, hogy a drótok és a lámpák ne csúfít­sák el az alkotmányt, vagyis, hogy nappal láthatatlanok maradjanak.­­*~Sok energia és Citroen minden befolyása kellett hozzá, hogy végül is valóra válthas­suk a tervet. Ez 1925-ben volt. Két hónap alatt nyélbeütöttem az egészet, noha három­­száznyolcvan kilométer hosszúságú kábelt kellett felszerelni és pedig láthatatlanul, to­vábbá másfélmillió gyertyafény erősséget reprezentáló lámpatömeget. Az eset azért érdekes és izgatóan nehéz, mert semmiféle síkban nem folytak még e téren hasonló célú vizsgálatok, kísérletek, vagy próbál­kozások. Mindent újonnan kellett megcsi­nálni.­­ A világítóreklámot évről-évre bővítet­tük és újabb látványossági formákat szerel­tünk fel, úgy hogy ma már hatszáz kilométernél hosszabb az a kábelhálózat, amely a nagy vas­­tornyot megnyergeli. — Igen, hívtak Amerikába is. Dolgoztam "New Yorkban és egész csomó tervet készí­tettem s adtam el ott. Kérdés, Várjon meg fogják-e valósítani őket. Én tudniillik min­denütt egyéni elveket s formákat érvénye­sítek fényreklámjaimnál. Viszont Ameriká­ban uniformizálva van ez is. A Br­oadway igen érdekes és megkapó fénybetűs felira­tokkal liheg bele az éjszakába — azonban az, egyéniség teljesen hiányzik valamennyi­ből. Inkább a méreteinél fogva hat mind­annyi, vagy a tarkaságával, esetleg a foko­zott fényerősségével, amely a pazarlásoktól sem riad vissza. Al-Párizs a német repülőgépek és Zeppelinek részére . Tulajdonképen a háború alatt tűntem­­fel a hatóságoknak s akkoriban ismerked­tem össze Citroennel is, akinek jelentős sze­repe volt a város élelmezése s a védelem megszervezése körül. Én tudniillik azzal a tervvel állottam elő, hogy­ megcsinálom villanykörtékből s egyéb anyagokból az éjszakai ál-Párizst Énre a repülőgépek és Zeppelinek ellen való védekezés hatásosabbá tétele, bombatámadá­saik elhárítása szempontjából volt szükség. Terveimet kitűnőnek találták és megbízást kaptam az ál- Gare de l’Est megkonstruálá­sára. Megcsináltam a valódinak pontos má­sát,­ csak kissé arébb, ahol a bombák már nem ártottak. Nemcsak a kupolát imitáltam fényből és üvegből, hanem voltak sínek és rajtuk mozgó kis kivilágított tákolmányok, amelyek a vonatokat utánozták és pedig olyan pompásan, hogy a magasból meges­­küdöm rá mindenki, hogy valóban vonatok. — A háború utolsó fázisában járt már, amikor megkezdtem az egész ál-Párizsnak megépítését, az igazitól délnyugatra. Elkészült a Szajna mása, majd a jobb- és balparton a legapró­lékosabb figyelemmel, titokban épülni kezd­tek az ellenség figyelmét elvonó házcsopor­tok, templomok, miegymás. Fontos volt, hogy ez a térkép­ Párizs alaposan, de azért a valószínűséget meg nem haladó mértékben meg legyen világítva. Ennyiből tartozott tu­lajdonképen az egész dolog az én resszor­­tomba. Ugyanakkor az igazi Párizs, lehetőleg a legteljesebb homályba burkolódzott­ ­— és így a kasírozott papírmasé-metropális elvonta a támadás veszedelmét az igaziról. Tulajdonképen nem készülhettem el telje­sen az egész koncepcióval, mert mielőtt be­fejeztem volna építését , megkötöttük a fegyverszünetet. Azonban azt hiszem a gon­dolatom, amely új, egészen életrevaló és célravezető. ha lesz még háború, bizonyo­san jó hasznát fogják venni légitámadások ellen a városok. Persze, csak védekező cé­lokra. A támadás: nem az én dolgom... Sokan sürögnek-forognak a túlzsúfolt irodahelyiségben, ahol ez a beszélgetés le­folyt. Mérnökök jönnek, utasításokat kér­nek, aztán megrendelők is szép számmal. Mert a fényből soha sincs elég, vagy leg­alábbis mindig elkel belőle több is, mint amennyi van. Ezért jó mesterség, vagy jó művészet, a Jacopozzié. Hiszen még itt Pá­rizsban is elég sűrű a sötétség ahhoz, hogy nagy ember lehessen abból, aki új és több világosságot akar és tud produkálni. mmamwat, iiiiiiiimh—— Az egész Budapest területe 19.4 ezer hek­tár. Berlin területéből csupán csak a b­rzír­­gazdaságilag használt terület: a mezők, ré­tek és legelők nagysága 19.7 ezer hektár. Az egész Nagy-Berlin területe pedig 85.8 ezer hektárt tesz­­ti •AÄG5AD HIPSAP T958 decem­ber 15. 59 Ment lleli é&bhé a demise a tnensite: a jcvSieti e» l&ésfc^elttttes 1kSsi JkaJL&lá lutiltaá «te^sxci&efí ciih&mJkhAM. is­m Dr. Gertrud Wober könyve a jövő gázháb­or­újáról Bizonyára emlékeznek még az újságok­­ híradásaiból a Kellog-paktum­ aláírásának lélekemelően ünnepélyes jelenetére, Brkind beszédére, Lyon város arany töltőtollára és a fotóriporterek kezében felrobbanó mag­néziumfényre, amely ezekben a „történelmi“ pillanatokban a Béke glóriáját varázsolta a francia külügyminisztérium óratermében összegyűlt diplomaták feje köré. Nos, ugyan­ebben az időben dr. Gertrud Woker asz­­szony, a berni egyetem kémiai-biológai la­boratóriumának a vezetője, aki az Interna­tionale Frauenliga für Frieden und Freiheit megbízásából a jövő gázháborújának vár­ható hatásait tanulmányozta, az amerikai Edgewood-arzenál kísérleti telepén tartóz­kodott, ahol a békeokmány aláírásának melodramatikusan megható perceiben ép­pen a mérges gázok legborzalmasabbjaival folytak a kísérletek. Ez itt, az ott, a kísérle­tek persze jóval kisebb nyilvánosság mel­lett, mint a párisi okmány aláírása, de mindkét dolog szépen megfért egymás mel­lett időben, térben és a diplomaták lelki­­ismeretében is. Welter asszony azóta már beszámolt megbízóinak s összegyűjtött megfigyelései most megjelentek könyvalakban is. A könyv mindössze másfélszáz oldal, de ez bőven elég ahhoz, hogy az emberi jövő összes ki­látásait, rakétarepülőgéppel, atombontással és mind a többi merész fantáziájával együtt, egyszeriben egy poloska élet- és sorstragé­diájának a színvonalára süllyessze le. Mars helyett — Dr. Gázvegyész Mert a jövő háborújában már csak erről lesz szó. S nem csupán a harctereken, sőt ott talán még kevésbé, hanem elsősorban a hinterlandban, a városokban, legelőször az ipari és gazdasági centrumokban, a nők, gyermekek és otthonmaradottak között. Az amerikaiaknak vannak már olyan gázbom­báik, amelyek közül tíz-tizenkét darab állí­tólag néhány óra alatt könnyűszerrel el­pusztítja egy akkora város lakosságát, mint London. Állítólag néhány óra alatt, de lehet hogy néhány perc alatt. Hiszen a tudomány haladása óriási napjainkban. S amennyiben valaki talán azt gondolná, hogy ezek elől a kolosszusok elől, amelyeknek mindegyike több tonna űrtartalmú, el lehet bújni vagy menekülni, amennyiben valaki ezt gondolná, az nagyon lebecsüli a modern tudományt Ez a hanyagság a modern tudományról fel sem tételezhető. Ebben a tekintetben a leg­pontosabb kísérletek és számítások történ­tek: a hatás elmaradhatatlan. A bombák ugyanis olyan gázokkal vannak megtöltve, amelyek egyrészt színtelenek és szagtalanok s így észre sem vehetők, vagy legfeljebb csak akkor, amikor már késő, másrészt lé­nyegesen nehezebbek a levegőnél, ennél fogva tehát benyomulnak a föld alá is. Pin­cékbe és csatornákba menekülni egyszerű naivitás. Úgyszintén nem sokat ér a gáz­maszk sem, mert a gázok több napon át hatékonyak maradnak. De ha ez mégsem lenne elég, ha r­ég mozogna valami a ki­­füstölésre ítélt falak között, akkor jön a modern háború egyik legszörnyűbb fegy­vere: a fehér foszfor. Ez a remek dolog amelyet különben újabban bele szoktak ke­verni a gázbombákba is, mindent felgyújt, amihez hozzáér, a lángja vízzel nem oltható, és körülbelül háromezer fokos hőséget áraszt maga körül. A legkeményebb acél 1700 fokon olvad. Egy kártyavár összeom­lása rokkant hasonlat csupán ahhoz a pusz­tuláshoz képest, amely ennek a zseniális hadiszernek a nyomában fog járni. Persze, az itt vázolt kilátások csak sema­tikusak. Mindezt még tarkítani fogják olyan csekélységek, amlyeket ezek melett a töké­letes találmányok mellett tulajdonképen már alig érdemes felemlíteni, mint például kolera vagy pestis bacillusokkal töltött üvegbombák s mindaz, amiről egyelőre még nem tudunk semmit, amit még féltéke­nyen őriznek a hadügyminisztériumok tre­zorjaiban. Ebben az eljövendő háborúban, amely Mars égisze helyett doktor Gázvegyész je­gyében fog lefolyni, ma még teljesen isme­ret­len halálnemek várnak ránk. Újszerű égési sebek, a fulladásos halál egészen új fajtái, valamennyi trouvaille-ja a kémia­­biológiának. Meg kell jegyezni, hogy vannak egyes német tudósok, akik kellemesnek tart­ják a gázhalált. (Különben ezt az egész po­loskairtó módszert a németeknek köszön­heti az emberiség, ők voltak ugyanis az el­sők, akik a nemzetközi tilalom ellenére a világháború harmadik hónapjában elsőül alkalmazták a mérges gázokat.) Nos, hogy a gázhalál kellemes lenne, ez mint az aláb­biakból kiderül, legalább is túlzás. De hogy bizonyos tekintetben kényelmes, az biztos. A jelszó: „Fölösleges a frontra mennie: ön nyugodtan hősi halált halhat megszokott otthonában is.“ Valóban! Mint mondani szokás, a technika haladása óriási. A lewisite, a CCC12 és a többiek Miután ezek a nevek előreláthatólag igen nagy szerepet fognak játszani az emberiség életében, helyesebben halálában, talán nem árt, ha közelebbről megismerkedünk velük. A lewisiteről bizonyára hallottak már. Ezt még a világháború végén találták fel az ame­rikaiak és a hatása százszorta nagyobb, mint a világháborúban használt legerősebb gázoké. S ez a hatás még tovább fokozható azáltal, ha a feltételezett összetétel chlór­­elemeit valamely mérgesebb vegyülettel, pél­dául cyánokkal helyettesítik. Azt hiszem, nyugodtan fel lehet tenni, hogy ez már meg is történt. A lewisite hatása különben na­gyon hasonlít a háborúban a németek által használt „sárga kereszt“ vagy „mustárgáz“ hatásához, csak persze lényegesen fokozott mértékben. Holott már maga a „sárga ke­reszt“ sem kezdő ezen a téren. Ez a gáz észrevehetetlen ritka ködalakban száll le­felé, megragad fán, bokron, földön, föld­alatt, mindenütt. Beleszívódik az emberek ruháiba, a kémiailag fertőzött földről rá­ragad a cipőjükre s így anélkül, hogy sejte­nék, becipelik a lakásokba, gyárakba, ahová közvetlenül talán be sem hatolt. A méreg hatása nem jelentkezik azonnal s ez csak növeli a veszélyt. A bőrön ott, ahol a gáz érte, néhány óra múlva fájdalmas hólyagok támadnak, a felhám szétroncsolódik, mély gennyes tályogok és daganatok keletkeznek, amelyek nekrózisokhoz vezetnek és hetekig és hónapokig dacolnak minden gyógykeze­léssel, melegágyául a különböző bakteriális fertőzéseknek. S minél finomabb a bőr, an­nál súlyosabbak a sérülések, ennélfogva te­hát a csecsemők és gyermekek lesznek en­nek a modern gyilkolási módszernek a leg­első áldozatai. Természetesen, a méreg nem csak a külső bőrre hat. A szem kötőhártyá­ján, a szaruhártyán, a nyálkahártyán ugyan­csak gennyes, nekrotikus gyulladások lépnek föl, amelyek, ha a beteg túl is éli a mérge­zést, rendszerint megvakulással végződnek. Elképzelhető most már, hogy ami ilyen bor­zasztó sebeket okoz az aránylag durva bő­rön, milyen hatással van belélegzés esetén — s ez csaknem elkerülhetetlen — a belső szervekre. Mint a legtöbb mérges gáznál, ennél is a tüdő szenved a legtöbbet. Tüdő­ödéma és bénulás, gyomor és vesevérzés, vérkeringés­ és légzési zavarok, agybántal­­m­ak — ezek vezetnek végül hetekig tartó enyhíthetetlen kínok után a „kellemes“ ha­lálhoz. Ez a mustárgáz, a lewisite őse, amelynek borzalmaiból a legközelebbi há­borúban előreláthatólag a legfőbb város ki fogja venni a részét. (Természetesen a fron­tok is, de itt elsősorban a gázháborúnak a városi lakosságra vonatkozó kilátásairól van szó.) Az amerikai mérnökök, hogy ők maguk lehetőleg keveset kockáztassanak, a városok gázelárasztásának egyszerűsítésére olyan re­pülőgépeket szerkesztettek, amelyek emberi vezetés nélkül, dróttalan irányításra repül­nek akárhová, sűrű füstfelhőket bocsájta­­nak ki, hogy ne lehessen megtalálni őket a levegőben s egyedül termelik és szórják szét hihetetlen mennyiségben a legkülönbözőbb mérges gázokat. Képzeljék el an­nak a vá­rosnak a sorsát, amely fölött, talán már a hadüzenet első órájában kétszáz ilyen re­pülőgép jelenik meg a mustárgáz milliárd­nyi atomjait árasztva maga körül. Vagy esetleg fehér foszfor bombákat dobva. Vagy esetleg mind a kettőt. De lehet, hogy a bombák COCh-vel, ért­hetőbben pirosgérmel lesznek töltve. Ebben az esetben az a sors vár a lakosságra, amit az angolok naivan találóan „dryland dro­­­ving“-nak, szárazon való megfulladásnak neveztek el. A pirosgén áldozata ugyanis a szó legszorosabb értelmében szörnyű kínok között megfullad a saját testnedvében, a vér­plazmában, amely a gáz hatása következté­ben megsérült véredényfalakon keresztül las­sanként beáramlik a tüdőbe, amely végül egy teleszívódott szivacshoz válik hasonlóvá és eredeti terjedelmének a többszörösére puf­fad föl. A vérnedv távozása következtében a vér megsűrűsödik, a vérkeringés megakad, bénulások és légzési zavarok állnak be, amik borzasztóan igénybe veszik a szívet is. A pirosgénhalált egyre súlyosbodó levegőhiány előzi meg, amely a mérgezés után 2—6 óra múlva kezdődik. A lélegzés egyre gyorsul, közvetlenül a halál előtt azonban lassúvá, kapkodóvá és görcsössé válik, a száj hahót ver, az arc elkékül és a pupillák kitágulnak. Ez a plesgén, amelyből a levegő egy köb­méterében 20 milligram bőségesen elég ahhoz, hogy biztos halált okozzon. A többieket, a „kék keresztet“, a klórciánt, stb., van vagy százfajta belőlük, akár fel se kell említeni. A hatásuk több-kevesebb kü­lönbséggel az előbbiekéhez hasonló. Az egyik öt perc alatt pusztít, a másik 10 óra alatt: van, amelyik a tüdőt teszi tönkre, van, ame­lyik a vért mérgezi meg, — ezek a különb­­ségek nem lehetnek túlságosan fontosak a bénatestű, habzó szájú haldokló számára? Meg kell azonban mégis emlékezni egy kü­lön gázcsoportról, mely a tudomány találé­konyságát, hogy ne mondjam, szellemességét dicséri. Ezek az úgynevezett ingerlő gázok, amelyek ellenállhatatlan tüsszentésre, köny­­nyezésre­, vagy hasonlókra ingerelnek és arra szolgálnak, hogy a legnagyobb veszélyben le­parancsolják a gázmaszkot az áldozat fejéről. A gáztámadást ezekkel kezdik, a hatás pon­tosan ki van számítva, 10 vagy 20 perc múlva lenn vannak a maszkok és a könnyek­től, tüsszentéstől elgyötört áldozat melyeket lélegzik a ciánból, amely erre a pillanatra már megérkezett. Nincs itt semmi hiba. De az ember megborzong az utálattól. Marad a kérdés . . . A múlt háborúja, többé-kevésbé még a vi­lágháború is, bizonyos lovagias formák kö­zött folyt le. Voltak szabályok, nemzetközi megállapodások, — emlékezzenek vissza, mi­lyen osztatlan felháborodás követte a dum­­dum-golyókat. Volt valami — félre ne ért­senek — valami háborús erkölcs. S ami a legfontosabb, még legutóbb is voltak olyan országok, ahol csak az vett részt a háború­ban, aki akart. Persze, csupán elméletileg, de ez ebből a szempontból csaknem teljesen közömbös. A jövő háborújában minderről már szó sincs. Lovagias látszatok és farizeuskodás nélkül, a tudomány és technika összes esz­közeivel mindegyik háborús fél úgy igyek­szik majd kiirtani a másikat a föld színéről, ahogy éppen tudja. Itt csak a gázháború eszközeiről beszéltünk, de elhihetik, a techni­kai háborúnak is meg­vannak a maga esz­közei. Ágyúk, amelyek hihetetlen távolsá­gokra lőnek, robbanóanyagok, amelyek min­den eddigi hatást felülmúlnak, golyószórók, lángszórók, tankok, amelyek órákon belül a legszörnyűbb vágóhíddá képesek átalakítani a harcterek képét. S ennek a háborúnak ép­pen olyan részesei lesznek az elemista poc­kok, mint az aktív katonatisztek. Az előkészületek javában folynak. Mi­után minden festék- és gyógyszerüzem, min­den kémiai laboratórium állandóan ezekkel az anyagokkal dolgozik, teljesen ellenőrizhe­tetlen, hogy az egyes államoknak mekkora készletek állanak máris rendelkezésre. Ezen­kívül az ipar is nagy mennyiségben hasz­nálja a mérges gázokat. Emlékezhetnek még arra a hamburgi esetre, amikor valamilyen véletlen folytán egy foszgén-tank felrobbant a kikötőben. Hogy ebbe hányan haltak bele, azt nem lehet megtudni. Ezek a dicső anya­gok itt léteznek­, körülöttünk a mindennap­ban. Semmi sem­ jelzi azonban jobban a lá­zas készülődést, mint az a tény, hogy arzén­ban és bróm­ban, ami a legnagyobb mennyi­ségekben szükséges a harci gázok előállításá­hoz, egyre nagyobb hiány van a világpiacon. Most már csak az a kérdés, hogy valóban bekövetkezhet-e ez a háború. Ugyanis a há­borús felek esélyei ezek mellett az eszközök mellett szinte teljesen kiszámíthatatlanok. Abban a pillanatban, amikor megszűnik a választóvonal front és hinterland között, amikor nem előnyomulásokon és hadteste­ken múlik már, a háborús országok úgyszól­ván teljesen egybeolvadnak. Repülőgépe mindegyik félnek van s feltehető, hogy őriz egy vagy több olyan gázösszetételt is, amely ellen a másiknak még nincsenek védőberen­dezései. Nem is beszélve arról, hogy egy el­­lenszél az egész támadást a fonákjára fordít­hatja. Egy ellenséges repülőgép telitalálata felrobbanthatja a saját hadsereg egész rob­banóanyag- és gázkészletét és így tovább. Ilyen kilátások mellett nem igen marad már racionális célja a háborúnak. Talán meg­gondolják tehát. Ha pedig mégsem, akkor ez a háború, azt hiszem, végleg ki fogja gyó­gyítani a még megmaradt emberiséget a há­borús betegségből. Mert azt csak nem lehet feltenni, hogy az emberi társadalomnak normális m­egnyilatko­­zása a háborús Róna Imre 21.631 épület van Budapesten. Ebből 19.181 lakóház, 806 gyári épület, 338 üzleti helyiség és raktár, 101 vasúti épü­let, 233 iskola, 4 a királyi udvartartásé, 58 állami közigazgatási épület, 36 vá­rosi közigazgatási épület, 16 kato­nai épület, 42 templom és kápolna, 35 egyéb egyházi jellegű épület, 20 mú­zeum és könyvtár, 16 egyéb tudomá­nyos intézet, 34 színház és mulatóhely, 91 kórház és gyógyintézet, 20 fürdő, 13 szegényház és­­menedékház, 8 szükség­­lakás, 21 rendőri épület és fogház, 101 vasúti épület, 76 pedig szálloda és ven­déglő.

Next