Magyar Hirlap, 1928. december (38. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-25 / 292. szám
ített göttem az a tőke, amelyre szükség volt. Nagy volt a hitetlenség, még nagyobb a konzervatívok, kétkedők és ellenkezők hada. Hiszen, amikor már Citroen elfogadta a tervemet, amikor már megkötöttük a szerződést és a kivitelre került volna a sor, még akkor is egész sereg akadályt kellett legyőznünk, mert senki se hitte el a hivatalos urak közül, hogy meg lehessen csinálni a dolgot az Eiffel-torony épségének veszélyeztetése nélkül fs úgy, hogy a drótok és a lámpák ne csúfítsák el az alkotmányt, vagyis, hogy nappal láthatatlanok maradjanak.*~Sok energia és Citroen minden befolyása kellett hozzá, hogy végül is valóra válthassuk a tervet. Ez 1925-ben volt. Két hónap alatt nyélbeütöttem az egészet, noha háromszáznyolcvan kilométer hosszúságú kábelt kellett felszerelni és pedig láthatatlanul, továbbá másfélmillió gyertyafény erősséget reprezentáló lámpatömeget. Az eset azért érdekes és izgatóan nehéz, mert semmiféle síkban nem folytak még e téren hasonló célú vizsgálatok, kísérletek, vagy próbálkozások. Mindent újonnan kellett megcsinálni. A világítóreklámot évről-évre bővítettük és újabb látványossági formákat szereltünk fel, úgy hogy ma már hatszáz kilométernél hosszabb az a kábelhálózat, amely a nagy vastornyot megnyergeli. — Igen, hívtak Amerikába is. Dolgoztam "New Yorkban és egész csomó tervet készítettem s adtam el ott. Kérdés, Várjon meg fogják-e valósítani őket. Én tudniillik mindenütt egyéni elveket s formákat érvényesítek fényreklámjaimnál. Viszont Amerikában uniformizálva van ez is. A Broadway igen érdekes és megkapó fénybetűs feliratokkal liheg bele az éjszakába — azonban az, egyéniség teljesen hiányzik valamennyiből. Inkább a méreteinél fogva hat mindannyi, vagy a tarkaságával, esetleg a fokozott fényerősségével, amely a pazarlásoktól sem riad vissza. Al-Párizs a német repülőgépek és Zeppelinek részére . Tulajdonképen a háború alatt tűntemfel a hatóságoknak s akkoriban ismerkedtem össze Citroennel is, akinek jelentős szerepe volt a város élelmezése s a védelem megszervezése körül. Én tudniillik azzal a tervvel állottam elő, hogy megcsinálom villanykörtékből s egyéb anyagokból az éjszakai ál-Párizst Énre a repülőgépek és Zeppelinek ellen való védekezés hatásosabbá tétele, bombatámadásaik elhárítása szempontjából volt szükség. Terveimet kitűnőnek találták és megbízást kaptam az ál- Gare de l’Est megkonstruálására. Megcsináltam a valódinak pontos mását, csak kissé arébb, ahol a bombák már nem ártottak. Nemcsak a kupolát imitáltam fényből és üvegből, hanem voltak sínek és rajtuk mozgó kis kivilágított tákolmányok, amelyek a vonatokat utánozták és pedig olyan pompásan, hogy a magasból megesküdöm rá mindenki, hogy valóban vonatok. — A háború utolsó fázisában járt már, amikor megkezdtem az egész ál-Párizsnak megépítését, az igazitól délnyugatra. Elkészült a Szajna mása, majd a jobb- és balparton a legaprólékosabb figyelemmel, titokban épülni kezdtek az ellenség figyelmét elvonó házcsoportok, templomok, miegymás. Fontos volt, hogy ez a térkép Párizs alaposan, de azért a valószínűséget meg nem haladó mértékben meg legyen világítva. Ennyiből tartozott tulajdonképen az egész dolog az én resszortomba. Ugyanakkor az igazi Párizs, lehetőleg a legteljesebb homályba burkolódzott — és így a kasírozott papírmasé-metropális elvonta a támadás veszedelmét az igaziról. Tulajdonképen nem készülhettem el teljesen az egész koncepcióval, mert mielőtt befejeztem volna építését , megkötöttük a fegyverszünetet. Azonban azt hiszem a gondolatom, amely új, egészen életrevaló és célravezető. ha lesz még háború, bizonyosan jó hasznát fogják venni légitámadások ellen a városok. Persze, csak védekező célokra. A támadás: nem az én dolgom... Sokan sürögnek-forognak a túlzsúfolt irodahelyiségben, ahol ez a beszélgetés lefolyt. Mérnökök jönnek, utasításokat kérnek, aztán megrendelők is szép számmal. Mert a fényből soha sincs elég, vagy legalábbis mindig elkel belőle több is, mint amennyi van. Ezért jó mesterség, vagy jó művészet, a Jacopozzié. Hiszen még itt Párizsban is elég sűrű a sötétség ahhoz, hogy nagy ember lehessen abból, aki új és több világosságot akar és tud produkálni. mmamwat, iiiiiiiimh—— Az egész Budapest területe 19.4 ezer hektár. Berlin területéből csupán csak a brzírgazdaságilag használt terület: a mezők, rétek és legelők nagysága 19.7 ezer hektár. Az egész Nagy-Berlin területe pedig 85.8 ezer hektárt teszti •AÄG5AD HIPSAP T958 december 15. 59 Ment lleli é&bhé a demise a tnensite: a jcvSieti e» l&ésfc^elttttes 1kSsi JkaJL&lá lutiltaá «te^sxci&efí ciih&mJkhAM. ism Dr. Gertrud Wober könyve a jövő gázháborújáról Bizonyára emlékeznek még az újságok híradásaiból a Kellog-paktum aláírásának lélekemelően ünnepélyes jelenetére, Brkind beszédére, Lyon város arany töltőtollára és a fotóriporterek kezében felrobbanó magnéziumfényre, amely ezekben a „történelmi“ pillanatokban a Béke glóriáját varázsolta a francia külügyminisztérium óratermében összegyűlt diplomaták feje köré. Nos, ugyanebben az időben dr. Gertrud Woker aszszony, a berni egyetem kémiai-biológai laboratóriumának a vezetője, aki az Internationale Frauenliga für Frieden und Freiheit megbízásából a jövő gázháborújának várható hatásait tanulmányozta, az amerikai Edgewood-arzenál kísérleti telepén tartózkodott, ahol a békeokmány aláírásának melodramatikusan megható perceiben éppen a mérges gázok legborzalmasabbjaival folytak a kísérletek. Ez itt, az ott, a kísérletek persze jóval kisebb nyilvánosság mellett, mint a párisi okmány aláírása, de mindkét dolog szépen megfért egymás mellett időben, térben és a diplomaták lelkiismeretében is. Welter asszony azóta már beszámolt megbízóinak s összegyűjtött megfigyelései most megjelentek könyvalakban is. A könyv mindössze másfélszáz oldal, de ez bőven elég ahhoz, hogy az emberi jövő összes kilátásait, rakétarepülőgéppel, atombontással és mind a többi merész fantáziájával együtt, egyszeriben egy poloska élet- és sorstragédiájának a színvonalára süllyessze le. Mars helyett — Dr. Gázvegyész Mert a jövő háborújában már csak erről lesz szó. S nem csupán a harctereken, sőt ott talán még kevésbé, hanem elsősorban a hinterlandban, a városokban, legelőször az ipari és gazdasági centrumokban, a nők, gyermekek és otthonmaradottak között. Az amerikaiaknak vannak már olyan gázbombáik, amelyek közül tíz-tizenkét darab állítólag néhány óra alatt könnyűszerrel elpusztítja egy akkora város lakosságát, mint London. Állítólag néhány óra alatt, de lehet hogy néhány perc alatt. Hiszen a tudomány haladása óriási napjainkban. S amennyiben valaki talán azt gondolná, hogy ezek elől a kolosszusok elől, amelyeknek mindegyike több tonna űrtartalmú, el lehet bújni vagy menekülni, amennyiben valaki ezt gondolná, az nagyon lebecsüli a modern tudományt Ez a hanyagság a modern tudományról fel sem tételezhető. Ebben a tekintetben a legpontosabb kísérletek és számítások történtek: a hatás elmaradhatatlan. A bombák ugyanis olyan gázokkal vannak megtöltve, amelyek egyrészt színtelenek és szagtalanok s így észre sem vehetők, vagy legfeljebb csak akkor, amikor már késő, másrészt lényegesen nehezebbek a levegőnél, ennél fogva tehát benyomulnak a föld alá is. Pincékbe és csatornákba menekülni egyszerű naivitás. Úgyszintén nem sokat ér a gázmaszk sem, mert a gázok több napon át hatékonyak maradnak. De ha ez mégsem lenne elég, ha rég mozogna valami a kifüstölésre ítélt falak között, akkor jön a modern háború egyik legszörnyűbb fegyvere: a fehér foszfor. Ez a remek dolog amelyet különben újabban bele szoktak keverni a gázbombákba is, mindent felgyújt, amihez hozzáér, a lángja vízzel nem oltható, és körülbelül háromezer fokos hőséget áraszt maga körül. A legkeményebb acél 1700 fokon olvad. Egy kártyavár összeomlása rokkant hasonlat csupán ahhoz a pusztuláshoz képest, amely ennek a zseniális hadiszernek a nyomában fog járni. Persze, az itt vázolt kilátások csak sematikusak. Mindezt még tarkítani fogják olyan csekélységek, amlyeket ezek melett a tökéletes találmányok mellett tulajdonképen már alig érdemes felemlíteni, mint például kolera vagy pestis bacillusokkal töltött üvegbombák s mindaz, amiről egyelőre még nem tudunk semmit, amit még féltékenyen őriznek a hadügyminisztériumok trezorjaiban. Ebben az eljövendő háborúban, amely Mars égisze helyett doktor Gázvegyész jegyében fog lefolyni, ma még teljesen ismeretlen halálnemek várnak ránk. Újszerű égési sebek, a fulladásos halál egészen új fajtái, valamennyi trouvaille-ja a kémiabiológiának. Meg kell jegyezni, hogy vannak egyes német tudósok, akik kellemesnek tartják a gázhalált. (Különben ezt az egész poloskairtó módszert a németeknek köszönheti az emberiség, ők voltak ugyanis az elsők, akik a nemzetközi tilalom ellenére a világháború harmadik hónapjában elsőül alkalmazták a mérges gázokat.) Nos, hogy a gázhalál kellemes lenne, ez mint az alábbiakból kiderül, legalább is túlzás. De hogy bizonyos tekintetben kényelmes, az biztos. A jelszó: „Fölösleges a frontra mennie: ön nyugodtan hősi halált halhat megszokott otthonában is.“ Valóban! Mint mondani szokás, a technika haladása óriási. A lewisite, a CCC12 és a többiek Miután ezek a nevek előreláthatólag igen nagy szerepet fognak játszani az emberiség életében, helyesebben halálában, talán nem árt, ha közelebbről megismerkedünk velük. A lewisiteről bizonyára hallottak már. Ezt még a világháború végén találták fel az amerikaiak és a hatása százszorta nagyobb, mint a világháborúban használt legerősebb gázoké. S ez a hatás még tovább fokozható azáltal, ha a feltételezett összetétel chlórelemeit valamely mérgesebb vegyülettel, például cyánokkal helyettesítik. Azt hiszem, nyugodtan fel lehet tenni, hogy ez már meg is történt. A lewisite hatása különben nagyon hasonlít a háborúban a németek által használt „sárga kereszt“ vagy „mustárgáz“ hatásához, csak persze lényegesen fokozott mértékben. Holott már maga a „sárga kereszt“ sem kezdő ezen a téren. Ez a gáz észrevehetetlen ritka ködalakban száll lefelé, megragad fán, bokron, földön, földalatt, mindenütt. Beleszívódik az emberek ruháiba, a kémiailag fertőzött földről ráragad a cipőjükre s így anélkül, hogy sejtenék, becipelik a lakásokba, gyárakba, ahová közvetlenül talán be sem hatolt. A méreg hatása nem jelentkezik azonnal s ez csak növeli a veszélyt. A bőrön ott, ahol a gáz érte, néhány óra múlva fájdalmas hólyagok támadnak, a felhám szétroncsolódik, mély gennyes tályogok és daganatok keletkeznek, amelyek nekrózisokhoz vezetnek és hetekig és hónapokig dacolnak minden gyógykezeléssel, melegágyául a különböző bakteriális fertőzéseknek. S minél finomabb a bőr, annál súlyosabbak a sérülések, ennélfogva tehát a csecsemők és gyermekek lesznek ennek a modern gyilkolási módszernek a legelső áldozatai. Természetesen, a méreg nem csak a külső bőrre hat. A szem kötőhártyáján, a szaruhártyán, a nyálkahártyán ugyancsak gennyes, nekrotikus gyulladások lépnek föl, amelyek, ha a beteg túl is éli a mérgezést, rendszerint megvakulással végződnek. Elképzelhető most már, hogy ami ilyen borzasztó sebeket okoz az aránylag durva bőrön, milyen hatással van belélegzés esetén — s ez csaknem elkerülhetetlen — a belső szervekre. Mint a legtöbb mérges gáznál, ennél is a tüdő szenved a legtöbbet. Tüdőödéma és bénulás, gyomor és vesevérzés, vérkeringés és légzési zavarok, agybántalmak — ezek vezetnek végül hetekig tartó enyhíthetetlen kínok után a „kellemes“ halálhoz. Ez a mustárgáz, a lewisite őse, amelynek borzalmaiból a legközelebbi háborúban előreláthatólag a legfőbb város ki fogja venni a részét. (Természetesen a frontok is, de itt elsősorban a gázháborúnak a városi lakosságra vonatkozó kilátásairól van szó.) Az amerikai mérnökök, hogy ők maguk lehetőleg keveset kockáztassanak, a városok gázelárasztásának egyszerűsítésére olyan repülőgépeket szerkesztettek, amelyek emberi vezetés nélkül, dróttalan irányításra repülnek akárhová, sűrű füstfelhőket bocsájtanak ki, hogy ne lehessen megtalálni őket a levegőben s egyedül termelik és szórják szét hihetetlen mennyiségben a legkülönbözőbb mérges gázokat. Képzeljék el annak a városnak a sorsát, amely fölött, talán már a hadüzenet első órájában kétszáz ilyen repülőgép jelenik meg a mustárgáz milliárdnyi atomjait árasztva maga körül. Vagy esetleg fehér foszfor bombákat dobva. Vagy esetleg mind a kettőt. De lehet, hogy a bombák COCh-vel, érthetőbben pirosgérmel lesznek töltve. Ebben az esetben az a sors vár a lakosságra, amit az angolok naivan találóan „dryland droving“-nak, szárazon való megfulladásnak neveztek el. A pirosgén áldozata ugyanis a szó legszorosabb értelmében szörnyű kínok között megfullad a saját testnedvében, a vérplazmában, amely a gáz hatása következtében megsérült véredényfalakon keresztül lassanként beáramlik a tüdőbe, amely végül egy teleszívódott szivacshoz válik hasonlóvá és eredeti terjedelmének a többszörösére puffad föl. A vérnedv távozása következtében a vér megsűrűsödik, a vérkeringés megakad, bénulások és légzési zavarok állnak be, amik borzasztóan igénybe veszik a szívet is. A pirosgénhalált egyre súlyosbodó levegőhiány előzi meg, amely a mérgezés után 2—6 óra múlva kezdődik. A lélegzés egyre gyorsul, közvetlenül a halál előtt azonban lassúvá, kapkodóvá és görcsössé válik, a száj hahót ver, az arc elkékül és a pupillák kitágulnak. Ez a plesgén, amelyből a levegő egy köbméterében 20 milligram bőségesen elég ahhoz, hogy biztos halált okozzon. A többieket, a „kék keresztet“, a klórciánt, stb., van vagy százfajta belőlük, akár fel se kell említeni. A hatásuk több-kevesebb különbséggel az előbbiekéhez hasonló. Az egyik öt perc alatt pusztít, a másik 10 óra alatt: van, amelyik a tüdőt teszi tönkre, van, amelyik a vért mérgezi meg, — ezek a különbségek nem lehetnek túlságosan fontosak a bénatestű, habzó szájú haldokló számára? Meg kell azonban mégis emlékezni egy külön gázcsoportról, mely a tudomány találékonyságát, hogy ne mondjam, szellemességét dicséri. Ezek az úgynevezett ingerlő gázok, amelyek ellenállhatatlan tüsszentésre, könynyezésre, vagy hasonlókra ingerelnek és arra szolgálnak, hogy a legnagyobb veszélyben leparancsolják a gázmaszkot az áldozat fejéről. A gáztámadást ezekkel kezdik, a hatás pontosan ki van számítva, 10 vagy 20 perc múlva lenn vannak a maszkok és a könnyektől, tüsszentéstől elgyötört áldozat melyeket lélegzik a ciánból, amely erre a pillanatra már megérkezett. Nincs itt semmi hiba. De az ember megborzong az utálattól. Marad a kérdés . . . A múlt háborúja, többé-kevésbé még a világháború is, bizonyos lovagias formák között folyt le. Voltak szabályok, nemzetközi megállapodások, — emlékezzenek vissza, milyen osztatlan felháborodás követte a dumdum-golyókat. Volt valami — félre ne értsenek — valami háborús erkölcs. S ami a legfontosabb, még legutóbb is voltak olyan országok, ahol csak az vett részt a háborúban, aki akart. Persze, csupán elméletileg, de ez ebből a szempontból csaknem teljesen közömbös. A jövő háborújában minderről már szó sincs. Lovagias látszatok és farizeuskodás nélkül, a tudomány és technika összes eszközeivel mindegyik háborús fél úgy igyekszik majd kiirtani a másikat a föld színéről, ahogy éppen tudja. Itt csak a gázháború eszközeiről beszéltünk, de elhihetik, a technikai háborúnak is megvannak a maga eszközei. Ágyúk, amelyek hihetetlen távolságokra lőnek, robbanóanyagok, amelyek minden eddigi hatást felülmúlnak, golyószórók, lángszórók, tankok, amelyek órákon belül a legszörnyűbb vágóhíddá képesek átalakítani a harcterek képét. S ennek a háborúnak éppen olyan részesei lesznek az elemista pockok, mint az aktív katonatisztek. Az előkészületek javában folynak. Miután minden festék- és gyógyszerüzem, minden kémiai laboratórium állandóan ezekkel az anyagokkal dolgozik, teljesen ellenőrizhetetlen, hogy az egyes államoknak mekkora készletek állanak máris rendelkezésre. Ezenkívül az ipar is nagy mennyiségben használja a mérges gázokat. Emlékezhetnek még arra a hamburgi esetre, amikor valamilyen véletlen folytán egy foszgén-tank felrobbant a kikötőben. Hogy ebbe hányan haltak bele, azt nem lehet megtudni. Ezek a dicső anyagok itt léteznek, körülöttünk a mindennapban. Semmi sem jelzi azonban jobban a lázas készülődést, mint az a tény, hogy arzénban és brómban, ami a legnagyobb mennyiségekben szükséges a harci gázok előállításához, egyre nagyobb hiány van a világpiacon. Most már csak az a kérdés, hogy valóban bekövetkezhet-e ez a háború. Ugyanis a háborús felek esélyei ezek mellett az eszközök mellett szinte teljesen kiszámíthatatlanok. Abban a pillanatban, amikor megszűnik a választóvonal front és hinterland között, amikor nem előnyomulásokon és hadtesteken múlik már, a háborús országok úgyszólván teljesen egybeolvadnak. Repülőgépe mindegyik félnek van s feltehető, hogy őriz egy vagy több olyan gázösszetételt is, amely ellen a másiknak még nincsenek védőberendezései. Nem is beszélve arról, hogy egy ellenszél az egész támadást a fonákjára fordíthatja. Egy ellenséges repülőgép telitalálata felrobbanthatja a saját hadsereg egész robbanóanyag- és gázkészletét és így tovább. Ilyen kilátások mellett nem igen marad már racionális célja a háborúnak. Talán meggondolják tehát. Ha pedig mégsem, akkor ez a háború, azt hiszem, végleg ki fogja gyógyítani a még megmaradt emberiséget a háborús betegségből. Mert azt csak nem lehet feltenni, hogy az emberi társadalomnak normális megnyilatkozása a háborús Róna Imre 21.631 épület van Budapesten. Ebből 19.181 lakóház, 806 gyári épület, 338 üzleti helyiség és raktár, 101 vasúti épület, 233 iskola, 4 a királyi udvartartásé, 58 állami közigazgatási épület, 36 városi közigazgatási épület, 16 katonai épület, 42 templom és kápolna, 35 egyéb egyházi jellegű épület, 20 múzeum és könyvtár, 16 egyéb tudományos intézet, 34 színház és mulatóhely, 91 kórház és gyógyintézet, 20 fürdő, 13 szegényház ésmenedékház, 8 szükséglakás, 21 rendőri épület és fogház, 101 vasúti épület, 76 pedig szálloda és vendéglő.