Magyar Hirlap, 1929. december (39. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-25 / 294. szám

22 1929 december 25. _­ Százhúszezer pengővel jutalmazza a főváros az új Rókus-kórh­áz tervpályázatá­nak három legjobb munkáját. A városháza középítési ügyosztályán a közegészségügyi fiúosztállyal egyetértően elkészítették az új R­ók­us-kórház tervpályázati feltételeit. A népjóléti minisztérium átvizsgálta már a feltételeket, úgyhogy január első napjaiban a tervpályázati hirdetmény már nyilvános­ságra is került. A főváros a nagyszabású építkezéshez méltóan, nagyösszegű pálya­­díjakat fog kitűzni a legjobb tervek jutal­mazására Legalább öt-hathónapi határidőt is engedélyez a tervek elkészítésére, hogy a pályázó építészek a munkát a legnagyobb körültek­intéssel végezhessék el. Az első pályadíj 60 000, a második 40.000, a har­madik 20.000 pengő lesz, de ezenkívül az előreláthatóan nagy számmal beérkező pályamunkák közül a kiválóbbakat a főváros megvásárolja, úgyhogy a pályadíjnyertes műveken kívül legalább tíz-tizenöt terv kerül a főváros birtokába. Ezeknek jutalma­zására is mintegy 80—100.000 pengőt szán­nak. A zsűribe külső szakértőket is meghív­nak, akik természetesen díjazást kapnak, úgy hogy mire a főváros a kivitelre kerülő terv birtokába jut, hozzávetőlegesen negyed­millió pengőt kell elköltenie. A döntés a pályamunkák fölött ősznél előbb nem vár­ható és ilyenformán az új Rókus-kórház épít­kezése csak 1931 tavaszán indulhat meg. Ad­dig sem fogják azonban az időt tétlenül el­tölteni, hanem megkezdik a kórház gazda­sági épületének építkezését. Erre a célra a Dologn­áz utca 3. szám alatti telket használ­ják fel, ahol eddig a városi gazdasági hiva­tal volt, amelyet tudvalevőleg néhány hét előtt a Gyáli útra telepítettek ki. — A mentők karácsonya. A mentők őrsége kedden este csendben ünnepelte meg a kará­csonyestét. A szolgálatban lévő őrség tagjai, or­vosok, ápolók és gépkocsivezetők a földszinti előcsarnokban gyülekeztek a karácsonyfa köré és kívántak egymásnak boldog ünnepeket. A rö­vid ünnepi beszédek elhangzása után újból min­denki elfoglalta helyét , és a Mentőegyesület folytatta szokott munkáját. A karácsonyfák ki­világításáról és díszítéséről az idén is, mint minden évben, a Slühmer Frigyes csokoládéáru­­gyár és Kovács Pál cukrász gondoskodott. Szenzációs hones­árak. Villányi szűcsnél Petőfi Sándor a. Bej­árat Pilvax közben — Élelmiszerárak a főváros vásárcsarnokai­ban és élelmiszerpiacain. Kiskereskedelmi árak: Marhahús: rostélyos, felsál­lg 200—320, leveshús 140—300, borjúhús: comb 400—540, borjúvesés 260—400, juhhús: hátulja 160—260, eleje 100—200, sertéshús: karaj 260—340, tarja, comb, lapocka 240—270, oldalas 200—240, zsír­­szalonna 170—190, háj 190—210, zsír 192—210, élő baromfi, sütnivaló csirke 240—350, lúd és ruca 320—1600, tisztított baromfi, nagyban: tyúk kg 200—230, csirke 250—260, pulyka 160—230, lúd és ruca 230—250, kicsinyben: csirke kg 240 —350, lúd és ruca 240—300, tojás: tea darabja 16—18, főző és apró 13—15, halak: ponty élő nagyság szerint kg 200—300, ponty jegekt nem élő 160—240, harcsa egészben 480—650, szelet­ben 600—1200, tej és tejtermékek: teljes tej li­terje 36—40, tejfel 160—240, teavaj kg 440— 480, tehéntúró kg 60—120, kenyér: fehér kg 44 —54, félbarna 40—44, barna 30—36, szárazfő­zelék: bab kg 60—100, borsó 60—120, lencse 70 —160, zöldségfélék: vöröshagyma makói kg 10—11, fejeskáposzta hazai 12—18, kelkáposzta 16—24, karfiol 70—120, burgonya: rózsa 10—14, Ella 8—10, közönséges 6—8, paraj tisztított 100 —150, savanyúkáposzta 24—32, gyümölcs­­alma 30—160, körte 80—300, narancs 60—120, man­darin 70—140, gesztenye 50—80, idénycikkek: nyúl kifejtve, kibelezve kg 200—220, dió 120 220, dióbél 480—560, mák 130—180, méz 180— 260, vegyes zöldség 20—28. A forgalom a piaco­kon és a vásárcsarnokokban igen élénk. A hi­rotl lúd és ruha, a káposztafélék és a zöldségek ára emelkedett . Szegény gyermekek felruházása. A Budai Anya- és Csecsemővédő Egyesület szép ünnepély keretében tartotta meg az idén már második gyermek felruházó akcióját. Megjelent az ünne­pélyen a főváros képviseletében dr Liber Endre tanácsnok, a Stefánia Szövetség nevében pedig Ak­os. Dr Gál Jenőné elnökasszony meleg­hangú és lelkes beszéde után 250 budai gyerme­ket láttak el tetőtől-talpig mindenféle ruházattal és játékszerekkel, az anyákat pedig különböző háztartási cikkekkel ajándékozták meg.­­ Szlavek Károly, az Angolpark Terrasz-étterem bérlője és a Gresham-kávéház társtulajdonosa, karácsony előestéjének délutánján tíz szegény gyermeket tetőtől-talpig felruházott kedden dél­­után 4 órakor a Gresham-kávéházban ünnepség keretében adták át a kiválasztott tíz szegény gyermeknek az ajándék­ ruhaneműeket, majd szeretettel megvendégelték őket. — Feleslegesen ne adjunk egy fillért sem a külföldnek. Csehszlovákiában még a magyar vendéglősnek sem juthat eszébe mást, mint ottani sört mérni. Németország nagy védő­vámokkal gátolja meg a külföldi sör importját, nálunk, sajnos, ezideig karácsony tájában meg­jelentek a külföldi idénysör árusítását hirdető plakátok. Hosszú idő óta ez az év az első esz­tendő mikor a külföldi idénysörök már csak szórványosan jelentkeznek, mert egyik legna­gyobb hazai gyárunk, a Fővárosi Sörfőző Rt. Kőbányán, a sörivók gyönyörűségére egy, a bajor söröket magas alkoholfoktartalommal, ízben minőségben magasan felülmúló új idény­­sört hozott forgalomba, a „Toldi Miklós" erő •Ari — Az ördög puncsosüvege. Londonból írják a Magyar Hírlapnak: Anglia délnyugati részének egyik legszebb helyét úgy hívják, hogy „az ördög puncsosü­vege". A talaj furcsa öblösödé­­sétől kapta ez a hely az elnevezését Valami­kor ugyanis itt állott az akasztófa. Ma már mindössze egy darab kő maradt meg a vesztő­helyből és ezen a kövön az alant­ felírás olvas­ható: „­Átkozott legyen az az ember, aki ezt a követ megcsonkítja vagy helyiről elmozdítja.“ Évszázadokon keresztül tiszteletben tartották ezt az átkot, míg a mai kor meg nem akadt ebben a kőben és el nem határozta, hogy el- t távolítja onnan. Automobilulat szándékoztak ugyanis arra vezetni és a kő útban feküdt. A helység útépítési bizottsága kiadta tehát a ren­delkezést a kő eltávolítására. Nem számol­ azonban a bizottság a munkások lelkiállapotá­val. Minél közelebb kerültek a munkások az ominózus kőhöz, annál kellemetlenebből érez­ték magukat. Egyikük meg is mondta az elő­­munkásnak, hogy csak az ő egyenes utasítására teszi odébb a követ. (Azt remélte ugyanis, hogy az átok így az előmunkásra száll.) Egy másik munkás azt tanácsolta, hogy várják meg, amíg vihar lesz és az gurítja odébb a követ, a har­madik viszont azon a nézeten volt, hogy dönt­sön a sors. Végre is a legravaszabbnak remek ötlete támadt. „Nézzétek — mondotta —, itt az áll, hogy csak az az ember lesz átkozott, aki elgurítja a követ, vitessük el néhány asz­­szonnyal, azokon nem fog az átok." Nagy kér­dés persze, hogy várjon az ördög is — hono­rálja-e ezt a szójátékot?­­ — A bolgár királyt meghívták az olasz trónörökös esküvőjére. Szófiából jelentik: Boris király, Eudoxia hercegnő és Cyrill herceg meghívást kapott az olasz trónörö­kös esküvői ünnepségén való részvételre. __1860 öngyilkost számolt össze 1928-ban a statisztika. Ebből a számból 975 budapesti öngyilkos. — A karácsonyi ünnepek a Műcsarnokban. Az Országos Képzőművészeti Társulat nagy téli tárlata a karácsonyi ünnepek alatt hosszabb látogatási idővel a következő órákban tekint­hető meg: Karácsony első napján délelőtt 10-től délután 2-ig, az ünnep második napján délelőtt 10-től délután 2-ig és délután 4-től este 7-ig villanyvilágítás mellett. — Tisztújvás Egerben, Egerből jelentik: Eger megyei város képviselőtestülete Okoli­­csányi alispán elnöklete alatt tartotta tiszt­­újtó közgyűlését. A közgyűlés Trak Géza eddigi polgármestert egyhangú ellkesedéssel újból megválasztotta. Polgármesterhelyettesnek Braun Károly városi főjegyzőt, a négy tanácsosi ál­lásra dr Kálnoki Istvánt, Frank Tivadart, Si­­monyi Nándort és Nemecsek Aurélt, tiszti­­főü­gyésznek dr Jankovits Dezsőt, főmérnöknek Rapcsák Józsefet, mérnöknek Hevesy Sándort, tisztifőorvosnak dr Czigler Henriket, tiszti­orvosoknak Szilágyi Józsefet és Skultéthy Bé­lát, állatorvosnak Szén Jánost, aljegyzőknek Papp Istvánt és dr Pál Endrét választották meg egyhangúlag. — Tömeges gombamérgezés egy szicíliai községben. Rómából jelentik: Camaro szi­­cíliai községben tömeges gombamérgezés történt. A tegnapi nap folyamán 12 beteget vittek be súlyos mérgezési tünetekkel a messinai kórházba. Egy­ fiatalasszony és egy gyermek az éjszaka folyamán meghalt. Az árust, akitől a mérges gombát vásárolták, gondatlanságból okozott emberölés miatt le­tartóztatták.­­ A Reklám Élet e havi száma részletesen beszámol írásban és képben az Újságkiadó Tisztviselők 40 éves jubileumáról, humorral teli cikket közöl Szélpál Árpádtól azokról a pesti cégtáblákról, amelyeken különféle festmé­nyek vannak. Dr Sebestyén Antal a klisé meg­születését ismerteti, Hevesy Iván pedig az új plakátokról ír. Szakkönyvismertetés és sok hír egészíti ki Balogh Sándor kitűnően szer­kesztett lapját. Előfizetési ára egy évre 12 pengő. Kiadóhivatala V„ Látvány a. IX. — Drágakő, amely a fény hatása alatt meg­változtatja a színét. Liverpoolból jelentik. Egy liverpooli tudományos gyűlésen néhány nappal ezelőtt dr Holub prágai egyetemi tanár a hallgatóságnak különös drágakövet mutatott, amely különböző fények hatása alatt megváltoztatta színét Napfényben pél­dául feketévé válik a kő, a tűz fényénél pedig élénkpiros színűvé lesz Dr Holub elmondta, hogy egy bányamunkás találta ezt a követ, amit ő vegyileg megvizsgált s megállapította, hogy radioaktív hatású. Az érdekes drága­követ nem lehet ékszerként hordani, mert valószínűleg nagy befolyása van az ember bőrére is és nem lehet tudni, hogy nem ve­szélyese. — Az ügyvéd társadalmi, gazdasági és jóléti közlöny e hónapi száma igen élénk és változa­tos tartalommal jelent meg. Az ügyvédi kar minden aktuális kérdésével foglalkozik a lap, amelynek főszerkesztői Bessernyey Zénó ország­gyűlési képviselő és Fejér Ákos kormány­­főtanácsos, felelős szerkesztője Szegő Ferenc, míg a kiadásért Vitéz Árvátfalvi Nagy István, mindannyian ügyvédek. Az akadémia kiegyezett a gróf Boha Marietta-féle örökösödési pörben Az akadémia igazgatótanácsa legutóbbi ülésében egyességet kötött abban a nagy örökösödési pörben, amelyet még 1926 ápri­lisában gróf Boha Pál, mint kiskorú leánya, Marietta grófnő képviselője indított gróf Vigyázó Ferenc ellen köteles rész kiadása iránt. A gróf Vigyázó vagyon jövedelméből az akadémia 1929 ben 120.003 pengőt hasz­nál­ fel tudományos célokra és pedig ebből 12.000 pengőt archeológiai és természettudományi kutatásokra, a lobbit pedig tudományos munkák nyomdai költsé­geire. A jövedelemnek tobbi részét a gróf Vigyázó Ferenc halálakor fennállott nagy­összegű tartozások kiegyenlítésére, továbbá négy külön perben a bíróság jogerős ítélete alapján a felperesi követelés kiegyenlítésére, ezenfelül a közadók és egyéb köztartozások fizetésére, végre a Vigyázó vagyon kezelése körül alkal­mazottak illetményeire kellett felhasz­nálni. Mindezen kiadások tüzetes kimutatását az aka­dém­ia hivatalos folyóiratában, az Aka­démiai Értesítőben, a gróf Vigyázó-vagyon­­hoz tartozó ingatlanok és egyéb tárgyak részletes felsorolásával együtt közzé fogják tenni. EISEDETIPJtalSlCIPUK »ILLAHVI. 811., UAGi-UfCa 11­88. — Házasság. Gábor Magda és Mellinger György jegyesek. (Mindem külön értesítés he­lyett.) Sík Magda és Holzweber Imre jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Bródy Rózsa és Markstein Bertalan december 22-én házasságot kötöttek. (Minden külön érte­sítés helyett.) Dr Havel József törvényszéki tanácselnök és neje, Blaskovich Iréné leányát, Agláját, elje­gyezte dr Krepuska István fölorvos, egyetemi tanársegéd, dr Krepuska Géza egyetemi tanár és neje Streck Jolán fia. Kardos Ilonkát (Kőbánya) eljegyezte Mautner István (Budapest), Weisz Mancika és Ungár Jenő jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Dr Nagy Kálmán orvos és Mayer Edit házas­ságot kötöttek. Dvorszky Ferenc eljegyezte Duray Ellyt (Új­pest). (Minden külön értesítés helyett.) Pilk­er Irma tanítónő és Stern József tanító január 1-én délután 1 12 órakor tartják eskü­vőjüket Budapesten a Kazinczy utcai orth­. izr. templomban. Valkó Lilly (Budapest) és Hág Miksa okt. vegyészmérnök (Abony) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Klein Adél és Czitrom Manó kereskedő ma délután 2 órakor a Kazinczy utcai templom­ban tartják esküvőjüket, ugyanakkor Streit Gyula építész eljegyzi Klein Hajnalt. Kreiner Henrik főkonzuli titkár és Lamm Aurélia, a Honi Faipar Rt. cégjegyzője házas­ságot kötöttek. Tanúk voltak Salgó Cornel fő­konzul és Heidlberg Imre vezérigazgató. Kövesi Magdi és König Oszkár december 26-án tartják eljegyzésüket. (Minden külön ér­tesítés helyett.) Komlós Joly és König Jenő december 25-én tartják eljegyzésüket. (Minden külön értesítés helyett.) Glück Klári (Budapest) Winkler Zoltán (Pestszentlőrinc) jegyesek. (Minden külön érte­sítés helyett.) — Modern kislakását nem rendezheti be a régi megszokott sablon szerint. A modern laká­sok berendezésének nagymestere Diszítő-Kárpitos Szövetkezet. VI.. Eskü út 1. Orion mozgó mellett. — A Standard Villamossági Részvénytársaság az ország legnagyobb telefon-, távir­ó- és rádió­gyára. A vállalat az Egyesült Izzólámpa és Vil­lamossági Részvénytársaság telefon-, táviró és rádióosztályából alakult és mintegy hatvanéves múltra tekinthet vissza. A kezdetben nagyrészt kézierőre berendezett üzem az idők folyamán Magyarország egyik legmodernebb és legnagyobb gyárává fejlődött, mely műhelyeiben, laborató­riumaiban és irodáiban 5000-nél több munkást, mérnököt és tisztviselőt foglalkoztat. A cég az amerikai Western Electric Co. szabadalmainak magyarországi birtokosa. A gyár újpesten több mint 100.000 ms területen épült. A hatalmas gyárépületek mellett a legmodernebbül berende­zett sporttelepek, tenniszpályák, csónakház és weekend üdülőtelep állanak a munkás- és tiszti véd­őgárda rendelkezésére. MÚZEUMOK KÖNYVTÁRAK KIÁLLÍTÁSOK 1925 december 25., szerda Karácsony első napján a múzeumok és könyvtárak zárva vannak. KIÁLLÍTÁSOK: Az Iparművészeti Múzeumban a bécsi iparművészeti kiállítás 9— 142 és 3—6. Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumban (Aréna út 91.) Francesco Bartolozzi és köre kiállítása 10—142. Az Országos Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállítása (Andrássy út 69.) 9— 12. A Nemzeti Szaténban a 66. csoport­iállítás 9—142. A Tamás-galériában (Akadémia utca 8.) Halápy János és Gádor István kiállí­tása 10—6. A téli tárlat a Műcsarnokban 9—2. 1929 december 26., csütörtök MÚZEUMOK: Nemzeti Múzeum zárva. Mező­­gazdasági Múzeum (Széch­enyi-sziget) 10—1. Szépművészeti Múzeum (Aréna út 41.) 10—12. Iparművészeti Múzeum (Üllői út 33.) 9—­42. Kereskedelmi és Iparcsarnok 9—12. Erzsébet királyné-emlékmúzeum (királyi palota) 9—1. Történelmi képcsarnok (Akadémia) 10—1. Föld­tani Múzeum (Stefánia út) 10—1. Aquincumi Múzeum (Szentendrei út) 9— 12. Ráth György­­múzeum­ (Vilma királynő út 12.) 9—K2. Zichy­­múzeum (Verpeléti út 3.) 10—1. Hopp Ferenc keletázsiai múzeum (Andrássy út 103.) 10—X. Népegészségügyi Múzeum (Eötvös u. 3.) 10—1. Néprajzi Múzeum (Hungária körút 347.) 9—112. Királyi várpalota termei megtekinthetők 10—­ Országháza megtekinthető 9—1. KÖNYVTÁRAK: Fővárosi nyilvános könyvtár 10— 1. Iparművészeti könyvtár (Üllői út 33.) 9—12. Kereskedelmi és Iparkamara könyvtára (Szemere ucca 6.) 9—2. Technológiai olvasó­terem (József körút 6.) 9—12. Vakok könyvtára (Ida ucca 5.) 8—12. Természettudományi Tár­sulat könyvtára (Eszterházy u. 14—16.) 9—12. KIÁLLÍTÁSOK: A Nemzeti Szalonban a 66. csoportkiállítás 9—2. Az Iparművészeti Mú­zeumban (Üllői út 33.) a bécsi iparművészeti kiállítás 9—14­2 és 3—6. Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumban (Aréna út 91.) Fran­cesco Bartolozzi és köre kiállítása 10—142. Az Országos Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállítása (Andrássy út 69.) 9— 142. A Tamás­galériában (Akadémia utca 8.) Halápy János és Gádor István kiállítása 10—2. A Műcsarnok téli tárlata 10—1,2. 1929 december 27., péntek MÚZEUMOK: Nemzeti Múzeum zárva. Mező-­ gazdasági Múzeum zárva. Szépművészeti Mú­zeum (Aréna út 91.) modern képtár, modern szobrászat 10—­42. Iparművészeti Múzeum (Üllői út 33.) 9—142. Kereskedelmi és Ipar­­csarnok 8—6. Erzsébet királyné-emlékmúzeum (királyi palota) 9—1 és 8—5. Goethe-szoba (Akadémia) 10—12. Történelmi képcsarnok (Akadémia) 10—1. Vörösmarty-szoba (Aka­démia) 10—12. Aquincumi Múzeum (Szent­endrei út 7.) 9—12 és 3—6. Népegészségügyi Múzeum (Eötvös ucca 3.) 10—1. Néprajzi Mú­­zeum (Hungária körút 347.) 9—1 2 Királyi vár­palota termei megtekinthetők %10—3. Ország­­háza megtekinthető 9—4. KÖNYVTÁRAK: Fővárosi nyilvános könyvtár (Gróf Károlyi ucca 8.) 9—7. Akadémia könyv­tára (Akadémia ucca 2.) 3—7. Egyetemi könyv­tár (Ferenciek tere 5/a.) 9—2. Egyetemi olvasó­terem (Ferenciek tere 5/a.) 9—7. Iparművészeti könyvtár (Üllői út 33.) 10—1 és 3—8. Keres­kedelmi és Iparkamara könyvtára (Szemere u. 6.) 9—2. Statisztikai hivatal könyvtára (Keleti Károly ucca 5—7.) 10—1. Széchenyi-könyvtár (Múzeum körút 14.) 9—2. Technológiai olvasó­terem (József körút 6.) 9—1 és 5—8. Vakok könyvtára (Ida ucca 5.) 8—12. Erzsébet Nép­akadémia könyvtára (Szentkirályi u. 7.) 5—8. Állatkerti könyvtár 8—2. Természettudományi Társulat könyvtára (Eszterházy u. 14—16. 9—12 és 3—7. — Halálozás, özvegy Mohácsy Józsefné 76 éves korában december 23-án Balassagyarma­ton meghalt. — OMIKE-előadás. Csütörtökön, december 26-án, este 177 órakor a pesti izr. hitközség dísztermében (VII., Síp u. 12.) lesz az OMIKE Chanuka-estje dr Buday-Goldberger Leó elnök megnyitójával. A chanuka-mécsest Abrahamsohn főkántor gyújtja meg, a Monz ezért az OMIKE dalköre énekli. Az ünnepi beszédet dr Gál Jenő országgyűlési képviselő tartja és utána keleti dalok az OMIKE dalköre előadásában. A zár­szót dr Hevesi Simon vezető főrabbi mondja. Belépődíj nincs. Szerda SZERDÁN a rád­óban Balázs Árpád hangversenye és a „ITár.N tündér­* e­n'd .sh a Stúdióban Este a ,I’i.ras. t­­becsü­let-s és „Bajazzók“ az Operából CSÜTÖRTÖKÖN a rádióban t­óth és Tóthné felléptért jegyfelvonásosok, Zágon István vidám harcolnia, és „az er­dészleány“ op-re'.t e­ladása BEKÜLDÖTT HÍREK A Csáktornyai állami tanítóképzőintézet meg­alapításának 50 éves emlékünnepét, a Mura­közi Szövetség 10-ik jubiláns díszközgyűlésén, 1930 január 4-én tartják. Ugyanakkor alakul meg a Csáktornyai tanítóképzőben járt és ott végzett tanítók és tanárok országos szövetsége is.­Akik a szövetségbe belépni és az ünnepé­lyen résztvenni kívánnak, tudassák azonnal címüket Gyulai István polgári leányiskolai igazgatóval. Kispest, Sárkány ucca, aki az ün­nepély programjai és a meghívói merkiei.

Next