Magyar Hirlap, 1930. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-02 / 27. szám

16. 1930 február 2. HIPLAP HÍREK. Meglepetés meglepetést ér. A mi­niszter ma kijelentette, hogy Böckh Hugó szakértői véleménye után a kor­mány beszünteti a lillafüredi fúrást. Lehetséges valóban? Lomtárba kerül a drága fúrógép, lomtárba kerülnek a régi, büszke kije­lentések is, hogy ha fúró törik, ég sza­kad, Lillafüred kemény földjének me­legvizet kell köpnie? Úgy látszik, igen. A magyar hivatalos politika e tengeri kígyója, mely fejétől a farkáig hétszázegynéhány méter s far­kától a fejéig egy pár millió, kimúlt. Az idegenforgalomnak épített pompás szálló majd kazánban hevített vízzel kedveskedik vendégeinek — a talaj nem akart felmelegedni, kegyetlenül és áll­hatatosan hideg maradt a kormány leg­szebb szándékai és páratlan kitartása iránt. Búcsúztassuk el szépen a reménye­ket, büszke jóslatokat, ígéreteket, me­lyeknek helyén most már majd csak egy öblös, kifürkészetten lyuk m­­arad. Búcsúztassuk el a pénzt is, mely a fúrás hevében itt nyomtalanul elillant s többé vissza nem tér. De búcsúztassuk el a politikai fele­lősség szép fogalmát, ha a földművelési miniszter úr úgy érzi, hogy a beszünte­tést bejelentő rövid nyilatkozatával az ügyet a maga részéről lezárta és eszébe nem jut egy távoli, derengő célzást tenni azokra a következményekre, amelyek­kel alkotmányos viszonyok közt az ilyen kínos kudarcnak járnia kellene. A melegvíz reményeit temessük el, a kutat temessük be be s legyünk úgy, mintha mi sem történt volna. ____ (b) — Nagy Emil és Márkus Miksa előállásai a Cobden Szövetségben. A Magyar Cobden Szövetség szemináriumában február 4-én, kedden este Nagy Emil ny. igazságügy­­miniszter Angol politikai viszonyok és feb­ruár 7-én, pénteken este Márkus Miksa ud­vari tanácsos Rákosi Jenőről címmel elő­adást tartanak. Mindkét előadást a Magyar Kereskedelmi Csarnok (V., Szabadság tér II.) előadótermében tartják és pontosan 7 órakor kezdik meg. —z Az új olasz követ a kormányzónál. A kormányzó február 1-én, szombaton déli fél 1 órakor ünnepélyes kihallgatáson fogadta Mario Arlotta új budapesti olasz rendkívüli követet és­­ meghatalmazott minisztert, aki ez alka­lommal megbízólevelét nyújtotta át. Az új követ a kormányzót beszéddel üdvözölte, mire a kormányzó válaszolt, majd elbeszélgetett a követtel s azután megszólította a követ kísé­retében megjelent Giovanni de Astis és Mario Conti követségi titkárokat és Giovanni Battista Otília alezredes, katonai attasét Az ünnepé­lyes aktusnál közreműködött dr Wolko Lajos külügyminiszter és dr Vértessy Sándor, a ka­binetiroda főnöke. — Polónyi Géza emlékezete. A régi Sasok Társasága hajdani vezért, Patányi Géza, volt igazságügyminiszter halálának tizedik évfor­dulóján, szombaton, gyászü­nnepséget rende­zett. A gyászünnepség a belvárosi főplébánia­­templomban tartott rekviemmel kezdődön, amelyet Bednárz Róbert apátplébános, pesti esperes mondott fényes papi segédlettel. A gyászmisén megjelentek Polónyi Géza régi tisztelői és hívei, ott voltak többek között dr Sipőcz ,Pepő polgármester, Balázs György tá­borszernagy, Bánó József ny. törvényszéki el­nök, Falussy Árpád ny főispán, a régi Sasok közül dr Kléh László, Krammer-Kászomnyi Ká­roly és dr Eulenberg Salamon udvari tanácso­sok, dr Boross Ernő egészségügyi főtanácsos, Hermán Ödön, dr Kovács Dénes, Glass Viktor, Lenkey Gusztáv szerkesztő, a Hírlapírók Nyug­díjintézetének alelnöke és a Polónyi- és Bo­­ronkay-család tagjai. Rekviem után a közön­ség a kerepesi úti temetőbe ment Polónyi Géza síremlékéhez s azt megkoszorúzták. A sírnál a régi Sasok nevében Krammer-Kászomyi Károly mondott emlékbeszédet. Utána Berczell Jenő alpolgármester helyezte el a székesfőváros kö­zönségének koszorúját. — Demokrata nők kultúrmozgalma. A de­mokrata nők hétfői összejövetelén február 3-án t 17 órakor a Központi Demokrata Kör­ben (Teréz körút 7.) dr Bródy Ernőné beszél a Dolgozó nő védtelenségé­ről. Érdeklődőket szívesen látnak. — Dr. Weiss Emil: Betegvédelmi útmutató. Dr. Weiss Emil főorvos Betegvédelmi útmutató című népszerű orvosi könyvében megírja, hogy mi a család feladata a betegágy mellett. A szerző ismerteti a betegápolásra, védelemre és gondozásra vonat­kozó, a nagyközönség szá­mára nélkülözhetetlen, tudnivalókat A könyvet figyelm­­ez­­ő táblázatok és tanulságos orvosi gyógykezelési napló egészítik ki. A Beteg­­védelmi útmutató-hoz. dr. Dalmady Zoltán egyetemi tanár írt előszót. — Aki négyezerötszáz színházi előadást né­zett végig — ingyen. Kopenhágából írják a Magyar Hírlapnak: Érdekes, sőt kedvesnek is mondható esetet lepleztek le néhány nappal ezelőtt a kopenhágai királyi színházban. A szín­ház új ügyelője­ szigorúan ellenőrizte, hogy elő­adás alatt kik tartózkodnak a színfalak mögött. Kiderült, hogy minden előadáson jelen van és a kulisszák mögül nézi az előadást egy fiatal gé­pész, akinek semmiféle jogcíme sincs arra, hogy a színházban tartózkodjék. Amikor az­ új ügyelő ki akarta a gépészt utasítani a színház­ból, az bevallotta, hogy ilyen módon már tizen­öt év óta néz végig ingyen minden színházi elő­adást. Nevelőapja ugyanis díszletmunkás volt és öt 13 éves korában egyszer bevitte a szín­falak mögé. Annyira halott rá az előadás, hogy úgy érezte, nem tud színház nélkül élni és ezentúl, nap-nap után elkísérte nevelőapját munkájába. A nevelőapa közben meghalt, a régi ügyelő, a színészek, színésznők, rendezők és díszletmunkások pedig már megszokták a fiatalember arcát,­ aki mindennap ott volt a kulisszák mögött, csöndesen, szótlanul nézve az előadást, senkit sem zavart és senkinek sem ártott. Eszükbe sem jutott soha megkérdezni, hogy mit keres ez a fiatalember a színházban, olyan természetesnek vették, hogy ott van Most, amikor az új ügyelő kidobta a szegény színházrajongót, kiszámították, hogy a fiatal gépész ilyen módon nem kevesebb, mint 4500 előadást hallgatott, illetve nézett végig anélkül, hogy valaha is egy fillért fizetett volna. A tör­ténet pointje az, hogy a fiatal gépész a kidoba­­tását követő napon pénzért vett magának je­gyet a Tristan és Isolde-hoz, amit már legalább ötvenszer látott. Nem tudott egykönnyen elsza­kadni a színháztól és ha már nem is állhatott a világot jelentő deszkák mögött, legalább a karzatról figyelte a színészek és színésznők já­tékát. — Új földalatti vasút épül Londonban, Londonból jelentik. Az angol északnyugati vaspályatársaság elhatározta, hogy londoni liverpoolstreeti pályaudvarától földalatti vasutat épít Ilford északi külvárosig. A vonal építési költségeit 7,5 millió fontra be­csülik, ami mérföldenként egymillió font költséget jelent. A jelenleg a föld felszínén haladó külvárosi vasúti vonalat naponként több, mint 250.000 utas használja s a kül­városi vonatok lényegesen hozzájárulnak az említett pályaudvar előtti óriási forgalmi torlódáshoz. A munkálatokat rövidesen megkezdik. A MAGYAR HÍRLAP FEBRUÁRI KÖNYVKEDVEZMÉNYE H. G. Wells: Mr. Lewisham és a szerelem Regény a lontton hens­ngtoni diákok és diáklányok életéből Lewisham az egyetemre jár, de amellett kénytelen tanítóskodni, hogy magát fenn­tarthassa. Vidáman nyomorog, mint a Bohémélet hősei, mert munkája­ érdekli és később szebb jövővel biztatja. Van egy órarendje, amelyhez igazodik, hogy minden percét hasznosan töltse. És van egy több évre kidolgozott munkaprogramja, amely megszabja, hogy minden hónapban mit csináljon, mivel foglalkozzék. De a komoly tervet felborítja a leghatalmasabb szenvedély, a Szerelem. A tudományos búvárkodás és a csók közt heves konfliktus támad, amely kettétöri Lewisham karrierjét. Ebben a diákregényben Wells a saját ifjúsága emlékeit eleveníti fel­ .A könyv minden sora mély élettapasztalatról tesz tanúságot. A kamaszkor lelki viharainak a csetelése, a diákok önképzősöri életének és vitatkozásainak leírása, egy spiritiszta szeánsz bemutatása és a szegénységgel küzködő bohó fiatal házaspár apró veszekedé­seinek az ismertetése pompás epizódokkal gazdagítja ezt a kedves, okos és fordulatos regényt. Az eredeti angol kiadás ára 6 shilling, vagyis 8.40 P. A Magyar Hírlap előfizetői ugyanezt a regényt, művészi fordítás­ban, kék egész vászonkötésben 1.60 P kedvezményes árban kapják. A kedvez­ményre a Magyar Hírlap számonkénti vásárlói is igényt tarthatnak a kivágott és beküldött szelvények ellenében. nyilatkozat. Az érdekelteknek tudomására hozzuk, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő Lusztig István, Rákóczi út 15. sz. alatti kereskedővel semmi­féle rokonságban, sem érdekközösségben nem vagyunk, amiért is fentemlített cégünkkel nem tévesztendő össze. Lustig Ede úri- és női divatáruház, Rákóczi út 2. — A titokzatos női kéz. A titokzatos női kéz csuklóján arany karkötőóra van. Az órát egy ismert magyar színművész, Delty Ferenc, ajándékozza az ismeretlen nőnek Persze, most mindenki arra kíváncsi, ki ez a nő . Erre a kérdésre ma még nem tudunk vála­szolni, mert csak két hét múlva fog eldőlni, hogy ki fogja megkapni Delly Ferenc ajándé­kai ... A Délibáb új száma rendkívül érdekes pályázatot közöl, amelynek keretében Delly Ferenc egy értékes arany női karórát ajándé­koz a pályázat győztesének. Ezenkívül a pá­lyázat minden résztvevője két díszkötésű re­gényt kap. Ez a pályázat sorozatos lesz és időközönként a legnépszerűbb magyar színé­szek és színésznők, sajátkezűleg írt üdvözlő­­levelü­k kíséretében értékes ékszertárgyakat ajándékoznak a nyerteseknek A Délibáb leg­újabb száma nagyszerű tartalommal jelent meg. Egy sereg pompás cikk, színházi és film­­beszámoló, novella, folytatásos regény, egy­­felvonásos színdarab, illusztrált slágerek, anekdoták, tréfák, társaság-, divat-, kozme­tika-, autó-, rádió-, rejtvényrovat és közel száz rézkarcszerű fénykép van a népszó,a ké­peslap új számában. A Délibáb 84 oldal terje­delemben, kettős- színes címlappal jelenik meg. Ára 30 fillér. A Délibáb érdekes pályázatán a lap minden olvasója résztvehet. AKW ÖN alszik !\ /C DOLGOZIK \ ^ hashajtó. Enyhe gyors \ \ / ff/ biztos!’ — Egy próbacsomagolás jjg^ \ jj f / 7 14 fillérért meggyőzi Önt erről’ —- inni i a mim i in,immun nM.iijjmLiL—„.■jiui —— A Tart­óczoftjiljil nén -W ái­­­tnw! — A Magyar Jogászegylet pénzügyi jogi szak­osztálya ünnepélyes ülése. A Magyar Jogász­­egylet pénzügyi jogi szakosztálya tízéves fenn­állás után tegnap ünnepélyes ülést tartott, amelyen Benedek Sándor, a közigazgatási bíró­ság másodelnöke elnökölt. Elnöki megnyitójá­ból fölemlítjük, hogy a szakosztály 10 évi fennállása óta 54 előadást tartott, több emlék­iratot dolgozott ki s pályamunkákkal is igye­kezett a pénzügyi jogot fejleszteni. Melegen emlékeztek meg a napokban elhunyt dr Tury Zoltán jogászi és bírói érdemeiről. A szakosz­tály alelnökeivé dr Vargha Imre pénzügyi államtitkárt, dr Újlaki József ügyvédet és dr Nyúlás­­y János kincstári főtanácsost, titkár­jaivá pedig dr Klug Emil és dr Kollár László ügyvédeket választotta meg. Dr Hajdú József kecskeméti jogtanár a forgalmiad­ó-re­n­­d­s­ze­r problémáiról tartott nagy figyelemmel hallga­tott előadást. Végül a szakosztály köszönetet szavazott Benedek Sándornak azért az eredmé­nyes tízéves munkáért, amelyet mint a­ szak­osztály elnöke kifejtett.­­ A Reklám Élet most megjelent legújabb száma dr Feldmann Sándor idegorvos cikkét közli, amelynek a címe: „A vevő hatalmi és szexuális ösztöne a vásárlásnál“. Dr Naményi Ernő reklámjaink általános művészi színvona­láról, Pillitz Dezső mérnök pedig a leg­aktuálisabb kérdésről, a kirakatvilágításról ír. Balogh Sándor szép kiállítású lapja közli meg a müncheni magyar konzulátus jelentését a müncheni plakátkiállításról és a reklám leg­frissebb híreit a világ minden részéről. — Motorkezelő-tanfolyam. A budapesti ál­lami felsőipariskolában (VIII., Népszínház 8.) motorkezelő-tanfolyam nyílik meg február 24-én. E tanfolyamon a különböző rendszerű motorok szerkezetét és kezelését tanítják A hat hétig tartó tanfolyam tandíja 20 pengő. Beirat­kozni az intézet igazgatósági irodájában feb­ruár 20., 21. és 22-én délután 5—7 óráig lehet. — Tungszifui báriumcső a magyar vona­tokon. Már évek óta folytatott kísérleteket az Államvasúti Rádió Rt., hogy a vonatokon üzemben levő készülékeihez milyen csöveket használjon Azok, akik most vonatra szállnak, megkapják a választ a kísérletek eredményé­ről, mert az Államvasúti Rádió Rt által az utasoknak osztogatott műsorfüzet borítéklap­­ján a következő szöveget olvashatják. „Az Ál­­lamvasúti Rádió Rt. készülékeiben Tungsram­­báriúrőcsövek működnek, mert kristálytiszta, hangerős vételt biztosítanak és rendkívül hosz­­szú életartamúak­. — Színházban králingás, tüsszentés, nátha ellen véd Anacot-pasztilla rendszeres szopogatása. — 40 év óta dicséri fiatal, öreg, kitűnő táp­értéke miatt a Zoltán­-féle csukamájolajat. Zoltán gyógyszertár, Budapest, Szabadság tér. — Huszonötéves jubileum. Bensőséges ün­nepséget rendezett a budapesti Lutz festékgyár rt. igazgatósága és tisztviselői kara, Waldner Katica cégvezető 25 éves jubileuma alkalmá­val. Meleghangú üdvözlőbeszédekben emlékez­tek meg az ünnepelt érdemeiről és odaadó munkatevékenységéről. A jubiláns meghatott hangon mondott köszönetet a szívből jövő üd­vözletekért. — A pestkörnyéki postadíjszabás leszállí­tása. Az Országos Kereskedő és Iparos Szövet­ség m­a megtartott értekezletén behatóan fog­­lalkozott a főváros és környékbeli helységek kapcsolatának fokozatos kiépítése kérdésével és megállapította, hogy ennek érdekében a pestkörnyéki postadíjszabás megfelelő leszál­lítása kívánatos. Amíg ugyanis a villamos­vasúti közlekedés díjszabása a fővárosban s a környéken (Kispest, Rákospalota, Rákosszent­mihály, stb.) azonos, addig a postai díjszabás pestkörnyéket a vidékkel egyenlő elbírálásban részesíti. Elhatározta az OKISZ, hogy ezért a posta vezérigazgatóságához felterjesztést intéz, melyben egyrészt a pestkörnyéki postai díj­szabásoknak a helybelivel azonos megállapí­tását, másrészt pedig azt kéri, hogy a Pest­­környékre való postai kézbesítés a fővárosi gyűjtőhivatalokból közvetlenül történjék, ami a kézbesítés lényeges meggyorsítását eredmé­nyezné.­­ Az új Tungsram gyöngyfénylámpa ugyan­annyiba kerül, mint a világos üvegű izzó­lámpa, azonban kiküszöböl minden káprázást. Üvege belül marabdt­, külső felülete pedig sima, tehát könnyen tisztán tartható. Értékes újítás ez az izzólámpagyártás terén, mert most már minden költségtöbblet nélkül olyan izzó­lámpához jut a közönség, amely kíméli a szemet Ezáltal az esti olvasás vagy munka az új izzólámpa fénye mellett könnyű, nem fá­rasztó és nem egészségtelen.­­ A „Közgazdasági Értesítő“ új száma. A kereskedelemügyi minisztérium hivatalos lapja, a Közgazdasági Értesítő legújabb számába Samarjay Lajos államtitkár, a MÁV elnöke Az államvasutak üzemgazdasági helyzete és a ra­cionalizálás, dr Szegedy-Maszák Elemér min. tanácsos, szakosztályfőnök, A magyar ipar­felügyelet, Kóródi Sándor vezérigazgató­ ,4 magyar külkereskedelmi intézet címmel írtak érdekes cikkeket. Magyarország 1929. évi szén­forgalmának adatait, a MAVART-ot, a Boráros téri hídépítés előkészületeit ismertetik a ren­­deleteken, a közgazdasági híreken és a külföldi gazdasági ügyeken kívül a Közgazdasági Érte­sítő közleményei. Vasárnap — New Yorkban megoldják az olcsó, jó lakás kérdését. A newyorki East Side-on, ahol New York szegény munkássága lakik, igen érdekes lakásmegoldási problémával kísérleteznek. Lehman-Rabinovitz módszer­nek hívják ezt. Már meg is kezdték az első lakástömb-építkezéseket. Az építkezés cél­jára kiszemelt területeknek csak felerészét fogják beépíteni, a fenmaradó részből pedig tágas, levegős udvart csinálnak. Minden szobának közvetlen világítása lesz s minden lakást úgy építenek, hogy kereszthuzatot lehet bennük előidézni szellőztetés céljából. Lesz az épületben közös hangverseny­, táncterem, könyvtár, olvasóterem, orvosi rendelő is betegápoló-szobákkal. A tetőze­­ten, — amely lapos lesz — kertes pihenő, légfürdőző-telep s minden pincében uszoda. Az új épületekben minden szobára havi 12 dollár bér esik, ami majdnem 60 pengőnek felel meg fűtéssel, világítással s minden egyébbel együtt. Nem drágább hát, mint a komfortos, új budapesti lakásokban a bér. New York azonban sokkal drágább város, mint Budapest, ott sokkal magasabbak a jövedelmek is és így helytelen lenne a lakásár értékét a dollár a pengő átszámítási kulcs szerint mérni. Ugyanekkor azonban kevésbé kényelmesen, kisebb udvarral, kö­zös termekkel, uszodával, egy szoba ára havi 6 dollár lesz, tehát éppen fele s bizo­nyára legalább olyan kényelmes és jól fel­szerelt ház, mint egy budapesti modern új lakás, így akarják megoldani New Yorkban a szegény emberek eddig legfértelmesebb­ negyedének lakáskérdését. CSILLÁR­­ szükségletét beszerzi, tekintse I m­eg az ÍEI­Mlpaenik­ÉPSPap VII., Dob p. 42 kiállítását. Címre tessék ügyein!­­Kérjen képes árjegyzéket Teteton: József 42 S— 77 ­ IS Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy V­ . Schlesinger Ede­­ ff a Bürgermeister Ferenc Utóda cég beltagja, H fia jóságos életének 64. évében elhúnyt. Földi ma Blj­radványait február 2-án déli 1 órakor a rákosi H­­pj keresztúri izr. temetőben helyezzük örök ki- H 19 Schlesinger Boriska, Anna. Szabó Béla, Imre m 1­lg gyermekei: Schlesinger Adolf, Szabó Gyula, vői ÉH özv. Wechsler Józsefné, nővére, és kiterjedt In

Next