Magyar Hirlap, 1932. március (42. évfolyam, 49-72. szám)
1932-03-01 / 49. szám
tOrraiR jOrmiR 1 hóra 2.9a ‘I, ívre 8. >/, érre 15 peng«. I BSa Bp|j| E?$S Ljß$^\ WM^^^SfeZ; C I ROMÁNIÁBAN: I ^IBSa jKajg (lilfl El||3 §|||| E§|| p§Pf I ---------JUGOSZLÁVIÁBAN • 08"0W‘ I fi|^^||| I Hl MH B lm S ||| I Beküldési szelvény I M^JLfl i/rtly I ■» -agfSaff ” 1 hóra 60 dinar. >U éne ISO dinár. g »Hl M Hi IPIf A WM J§S*f I Március 1 Mindenki egyet akar A Reggel ma ankétot rendez a nemzeti összefogás kérdéséről a polgári politikusok között s ha az olvasó a vagy húsz nyilatkozatot sorra veszi — közte ugyanúgy az ellenzéki vezérekét, mint az egységes párt ügyvezető elnökéét és a kereszténypárt vezető tagjaiét —, igazán nem érti, mi az akadálya a nagy egység megteremtésének. Lényegében mindenki egyet hangsúlyoz: hogy a mai helyzetben jóformán az erők egyesítése a kibontakozás egyedüli eszköze s a politika szövevényeivel nem ismerős polgár ezek után joggal álmélkodik, hogy a reggeli elméleti összefogást miért nem követi estére a mindenben azonos álláspontok gyakorlati konzekvenciáinak levonása? A beavatottak természetesen tudják, hogy az egységfront megteremtésére irányuló törekvés nem újkeletű jóformán a Károlyi-kormány hivatalbalépése óta tart s hogy nem vezetett eredményre, ennek legkevésbé az ellenzék az oka. Ezt azért szögezzük le mindenekelőtt , mert az ellenzék az, amiielynek az összefogás érdekében öszszehasonlíthatatlanul nagyobb áldozatot kellene hoznia, mint a hatalmon levőknek. Ellenzékinek lenni ma népszerűséget és talán kevesebb felelősséget jelent, mindenesetre a sokkalta kényelmesebb kritikai pozíciót — s ha az ellenzék ezeket az előnyöket mégis hajlandó lenne kockára vetni, bizonyára nem a hatalom mai, kétséges előnyeiért cselekedne, hanem azért, mert meg van győződve az egységes nemzeti cselekvés életmentő fontosságáról. Ha valamikor, most lehetne a végsőkig kiaknázni az ellenzéki „lehetőségeket“, most lehetne demagógiát űzni a múlt politikai és gazdálkodási bűnein való folytonos rágódással — de az ellenzék a nem egészen megokolatlan, de ma nem is túlságosan termékeny felelősségrevonásnál még most is szívesebben vállalja — a munkát, amely ma mindent inkább jelent mint hasznot, ambíciók kielégülését, amely felelősséget zúdít rá akkor, amikor, ha frivol lenne, páholyból szemlélhetné a lehetetlenné vált rendszer vergődését. Az ellenzék, ha nem lenne igazán „nemzeti“ ellenzék, azt is mondhatná, hogy „amit a rendszer tíz éven át főzött, most egye meg egyedül“ — de az ellenzék tudatában van annak, hogy ezek a pártpolitikai önzés rovását terhelő drága, elszalasztott hónapok a nemzet ételére, életére mennek s egyedül ezért mutatott hajlandóságot arra, hogy a nemzeti összefogásban szerepet vállaljon. A miniszterelnök azonban — talán nem is a legteljesebb meggyőződéssel — egyelőre ma is foglya a többségi rendszernek, amely nem az ország igazi akaratából létrejött többségen nyugszik s bizalmi vótuma nem jelenti az ország többségének bizalmát. Sőt az ország többségében nem is tudna igazi bizalmat kelteni egy koncentráció, amelynek gerince változatlanul a mai parlamenti többség, minden politikai és morális tehertételével. Az ország többségében teljes joggal erős kétely támadna minden olyan kibontakozási akcióval kapcsolatban, melyben a vezetőszerep változatlanul azoknak jutna, akikről még az sem biztos, hogy a tízéves rossz kormányzás tanulságait le tudnák vagy le akarnák-e vonni. S még ha a mai rendszernek nem is lenne annyi része a válságban, mint amenynyit objektíven is ki lehet mutatni — akkor is, az általános bizalmi válsággal szemben csak új, minden szempontból töretlen és diszkreditáletlen s nagy, konkrét értékeket és elveket megtestesítő formációk vehetnék fel a küzdelmet. Rassay Károly a parlament nyílt ülésén szólította fel Károlyi Gyula miniszterelnököt, hogy ne az idejétmúlt s kiélt pártokba, hanem a nemzet egységébe eressze kormányzata gyökereit , de felszólítását nem követte kezdeményezés, amelynek a mai viszonyok között a kormányfőtől kell kiindulnia — éppen az egészségesebb, cselekvőképesebb új rendszerre való békés, megrázkódtatásból mentes áttérés érdekében, mert — ahogy Apponyi mondotta — változásra érett időkben mindig felülről kell megkezdeni a változtatást s nem bevárni, amíg a változást alulról kényszerítik ki a szenvedélyek. Akik felül vannak s akik alkalmasak és érdemesek arra, hogy átmentődjenek egy új, tisztultabb rendszerbe, azoknak az átalakulás folyamatát minél bonyodalommentesebbé s ■gyorsabba kell egyengetniük. S ha a mai nyilatkozatokat olvassuk, megállapíthatjuk, hogy vannak, mégpedig éppen a vezető egyéniségek között, akik ezt a történelmi tanulságon alapuló bölcsességet megértik , s akik talán fontosabbnak tartják, hogy a mai többségi rendszer valóban értékes részei átmentődjenek a nemzeti összefogás munkaközösségébe, mint a megmerevedett, smunkaképtelen s a dolgok természeténél fogva lassabb vagy gyorsabb felbomlásra ítélt , mai párttöbbség mindenáron való fenntartását — más szóval, akik fontosabbnak tartják az országot, mint a pártot. S most már csak az lenne a feladatuk, hogy ezt a gondolatot ne csak az ankétokon, de a pártértekezleteken és a parlamenti üléseken is vezetőgondolattá avassák s elfogadtassák azokkal, akik még mindig hisznek abban, hogy a merőben megváltozott helyzetekkel s tényekkel a régi s régen sem bevált rendszerrel, módszerekkel meg lehet küzdeni. Szinte szabályos kísérőjelensége a reggeli reményteljes ankétnak, hogy ugyanakkor, amikor a többségi párt megfontolt elemei teljes jóhiszeműséggel vallják az összefogás szükségességét, ugyanarról az oldalról hátbatámadja az ellenzéket a mindent saját szemüvegén keresztül látó rosszhiszeműség. Ismét, mint annyiszor, ha a koncentráció szóba került, tárcaéhséggel vádolja az ellenzéki politikusokat, akiknek a bársonyszék után való vágyódását éppen az utolsó időkben alaposan lehűthették a nehézségek, amelyekkel a kormány a legfontosabb miniszteri tárcák betöltésénél az egységes párthoz egészen közelálló államférfiak vonakodásával találkozott. Félévig üres volt a pénzügyminiszteri bársonyszék s báró Korányi Frigyes nem is titkolta túlságosan, hogy önfeláldozásszámba menő elhatározásba került vállalkozása. S Ivády Béla rövid földművelésügyi minisztersége sem teszi túlságosan kívánatossá a miniszterséget, sőt, merjük állítani, maga gróf Károlyi Gyula sem állítani, ha ebben az irányban megkérdeznék, hogy a mai Magyar-országon a hatalom kéje megéri a felelősséget, a munkát és a kockázatot, amely elválaszthatatlan tőle. Hatalmi mohóságot csak azok tulajdoníthatnak az ellenzéknek, akik minden körülmények között, behunyt szemmel is vállalkoznának akármilyen pozícióra, még ha bizonyosak is abban, hogy képtelenek betöltésére — szóval, a hatalom hazardőrjei, akikkel nem egyszer találkoztunk az elmúlt évtizedben. A másik vád az ellenzéki politikusok ellen, hogy csak önmagukat jelentik, hogy nem állnak mögöttük tömegek — nos, ha most nem is tartjuk aktuálisnak a múlt bűneinek firtatását, mégis meg kell mondanunk, hogy éppen azok, akik az összefogás eszméjét hátbatámadják s meggyanúsíttták, helyeseltek a leghangosabban, amikor a nemzetet megakadályozták az ajánlási ívekkel és csendőrkordonokkal, hogy mögéjük álljon. S ha éppen ez a fő kifogásuk az összefogás ellen, az ellenzék hajlandó a másik megoldásra is: döntse el maga a nemzet titkos választójoggal, hogy ki mögött áll, kiben bízik, kiktől várja megpróbáltatásai enyhülését. « Japán-kínai fegyverszüneti tárgyalások kezdődtek egy angol cirkáló fedélzetén A japán kormány kerekasztal-konferenciát indítványozott Sanghaiban . Sikeres japán előnyomulás a sanghai erődövben Százezerfftnyi szovjet hadsereg 011 támadásra Készen a mandzsu határon Sanghaiból jelentik. A keletázsiai angol hadiflotta admirálisi hajójának, a Kent cirkálónak fedélzetén az angol kormány kezdeményezésére Sir Howard Keliy admirális a kínai és a japán kormány megbízottai között fegyverszüneti tárgyalásokat indított meg. A tárgyalások alapjául az angol kormánynak az a javaslata szolgál, amelyet Sir Miles Sampson nankingi angol nagykövetnyújtott át. Az angol admirális a tárgyalások során nem avatkozott bele a vitába és csak mint semleges megfigyelő volt jelen. A tokiói kormány kijelentette, hogy kész a hatalmakkal egyetértésben a sanghai konfliktust egy olyan konferencián letárgyalni, amelyet Sanghaiba hívnak össze és amelyen minden érdekelt hatalom egyforma jogokkal vehet részt. Japán hozzájárul az angol javaslatnak ahhoz a kikötéséhez, hogy a húszkilométeres semleges zónában az idegen hatalmak csapatai tartsák fenn a rendet és nyugalmat, de csak úgy hajlandó tovább tárgyalni, ha a kínaiak visszavonulása még a konferencia összeülése előtt megkezdődik. A sanghai kerekasztalkonferencia kizárólag a sanghai viszonyok megvitatására szorítkoznék és a mandzsúriai problémát teljesen figyelmen kívül hagyná. A japán kormány a szakértőknek a lehető legnagyobb szabadságot hajlandó megadni. Az angol admirális csatahajóján kezdődött fegyverszüneti tárgyalás előreláthatólag több napig fog tartani. Heves japán támadás Sanghai körül Sanghaiban a hadműveletek a tárgyalások ellenére is zavartalanul tovább folytak. A japánok egymásután szállították partra újonnan érkezett csapattesteiket és annak ellenére, hogy Tokióban ígéretet tettek a nemzetközi zóna semlegességének tiszteletben tartására, a megerősítések egy részét a nemzetközi negyedben tették partra. A hétfői nap folyamán szakadatlanul tartott a véres harc. A japánok már hajnalban megkezdték a sápei és vuszungi állások lövetését, majd délben egy vegyesdandár a front több pontján támadásra indult. A japán hivatalos jelentés szerint a támadó japán csapatok Hiang-Wan és Sápéi környékén egyformán nagy sikereket értek el, amennyiben Sápéinál elfoglalták a baptisták kínai kórházát és az ottani temető nagy részét, Hiang-Wangnál pedig nagy területi nyereséget értek el. Shirokava tábornok, az új japán főparancsnok hétfőn megérkezett Lapejbe. A japán főparancsnokság ultimátumot intézett Sanghai kínai főpolgármesteréhez, hogy amennyiben március 2-áig nem szüntetik be a Sanghai felé vezető vasútvonalakon a kínai csapatpótlásokat, a japán légiflotta a Sanghaiba vezető vasútvonalakat 30 mérföldnyi körzeten belül teljesen elpusztítja. Kínai körökben attól tartanak, hogy ennek a fenyegetésnek valóra váltása borzalmas rombolást idézne elő a rendkívül sűrűn lakott vasúti zónában. Sanghai kínai köreiben a főpolgármesterrel egyetemben különben is azon a nézeten vannak, hogy a japán fegyverszüneti tárgyalások nem egyebek „füstfelhőnél”, amely mögött a japánok nyugodtan be akarják fejezni csapatösszevonásaikat, hogy azután megsemmisítő támadásra induljanak. A japánok elfogták Wang-Ken kínai tábornokot, aki a sanghaii amerikai konzulátusra akart menni, mivel nem tudta, hogy az amerikai konzulátus elköltözött és azóta az épületet japán katonaság szállta meg. Hír szerint a kínai bíbornok birtokában levő térképen pontosan fel voltak tüntetve a kínai hadállások. A sanghai nemzetközi rendőrségre szállított tábornok könyörgött a jelenlevő angol rendőrfelügyelőnek, hogy engedje megsemmisíteni a térképet, a rendőrtiszt azonban már teljesítette a kínai tábornok kérését. A kínai generálist átvették a japán katonai hatóságok,-sőt hír szerint már ki is végezték. Nankingi híradás szerint a kínai nacio