Magyar Hirlap, 1932. december (42. évfolyam, 271-295. szám)
1932-12-08 / 277. szám
Csütörtök Wolfenani vagy németprónai? A következő levelet kaptuk: Igen tisztelt Szerkesztő úr! A kedd reggeli hivatalos lapban megjelent szöveg Wolff Károly kitüntetéséről így szól: „A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére németprónai Wolff Károlynak, a magyar királyi főudvarnagyi bíróság elnökének a közélet terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül kivételképpen a királyi ítélőbírák és királyi Ügyészek részére megállapított VI. fizetési csoport jellegét adományozta.“ Viszont, igen tisztelt Szerkesztő úr, én olvastam — régi ember vagyok — ugyanennek a hivatalos lapnak 1909 június 19-i 137. számát is, amelyben Wolff Károly kinevezése a főudvarnagyi bíróság elnöki méltóságára megjelent. Ez a szöveg így hangzik: „Magyar minisztériumom meghallgatása után wolfenani Wolff Károlyt, a főudvarnagyi hivatal személyzetének létszámába tartozó udvari tanácsod a magyar főudvarnagyi bíróság elnökévé kinevezem. Kelt b Bécsben, 1909. évi június 14-én. FERENCZ JÓZSEF s. k. Wekerste Sándor s. k.“ Mint méltóztatik lírtai, itt valami változás történt azóta. Mert 1909-ben Wolff Károly wolfenaui volt, 1932-ben viszont németprónai. Egy nyilatkozatát olvastam magának Molff Károlynak, mely viszont így hangzik: „A nemességünk háromszázéves. Egyik Wolff császári tábornok lett és a török ellen, a keresztény vallásért folytatott küzdelemben szerzett érdemeiért kapta 1622- ben a magyar nemességet és hozzá Németpróna mellett Tuzsmán birtokot.“ ■ Ez a nyilatkozat arra enged következtetni, hogy a németprónai előnév egyidős ,Wolff Károly magyar nemességével. De viszont akkor nem értem a dolgot. Miért nem volt németprónai, de volt wolfenaui 1909-ben? Megvolt mind a két predikátuma már akkor? Iia megvolt, miért nem szerepel Wolfenau mellett Németpróna és miért nem szerepel most Németpróna mellett Wolfenau? Ha nem volt meg mind a kettő, hogyan, mikor és miért lett wolfenauiból németprónai Wolff Károly? Tisztelettel: egy minisztériumi irodatiszt. A magyarok vezetnek a magyar-csehszlovák asztali temiszmérkőzésen A Nemzeti Lovardában szerdán este kezdték meg a második magyar-csehszlovák válogatott asztali tenniszmérkőzést. A versenyeket csütörtökön délután 5 órakor befejezésig folytatják. Mint emlékezetes, a világbajnoki küzdelmek során a csehszlovák csapatnak sikerült a magyar együttest legyőzni, és így a csütörtöki mérkőzés eredménye elsősorban a reváns szempontjából nagy jelentőségű. Eddig a magyar asztalitenniszezők a világ legjobb versenyzőinek bizonyultak, a csehszlovákok megismételt sikere viszont ebben a sportágban a magyar világhegemónia elvesztését vonná maga után. A szövetség, amely lelkes törekvéssel igyekszik az asztali tenniszjátékot népszerűsíteni, igen alacsony helyárak mellett rendezi a versenyt. A szerda esti küzdelmeken nagyszámú közönség jelent meg s a négy férfi és két női játékosból álló nemzeti csapatok 12 mérkőzést bonyolítottak le. Az eddigi eredmény 8:4 a magyar csapat javára. A csehszlovákok közül kitűnően szerepelt Kohn, aki Glanzot és Smidova kisasszony, aki Sipos Annust, a múlt évi világbajnoknőt győzte le. Részletes eredmények: Férfi egyes: Dávid (Magyarország)—Soobotta (Csehszlovákia) 21:12, 21:16, 21:16, Kolar (Cs.)—Glanz (M.) 16:21, 19:21, 21:17, 21:18, 21:11, Müller (M.)—Moranek (Cs.) 21:12, 21:14, 21:16, Házi (M.)—Kohlt (Cs.) 21:18, 21:16, 19:21, 22:20, Müller (M.)—Svoboda (Cs.) 21:19, 14:21, 22:20, 21:16, Dávid (M.)-Moravek (Cs ) 10:21, 15:21, 21:18, 21:16, 21:12, Kohn (Cs.)—Glanz (M.) 21:14, 15:21, 21:18, 21:16, 21:12. Női egyes: K. Mednyánszky Mária (M.)— Kemerova (Cs.) 21:11, 26:24, 21:8, Smidova (Cs.)— Sipos Annus (M.) 21:18, 21:17, 21:7. Férfi páros: Müller, Dávid (M.)—Moravek, Kohn (Cs.) 21:11, 21:10, 14:21, 21:18. Vegyes páros: Svoboda, Smidova (Cs.) — Kinzi, K. Mednyánszky (M ) 17:21, 21:14, 11:21, 51 :13, 17:21, Glanz, Sipos, Annus (M.)—Kolar, Kemerova (Cs.) 21:15, 21:16, 21:13. HÍRLAP Miket mondítt néhai Batthyány Hona grófnő a Habsburgokról A néhai grófnő kikötötte, hogy az interjú csak halála után jelenhetik meg Nemrég zajlott le a budapesti Erzsébetszobor ünnepies fölavatása. Néhány nappal előbb látott napvilágot Károlyi Árpád hatalmas munkája gróf Batthyány Lajos, a 49-es vértanú „felségárulási“ peréről Szerdán beterjesztette szakértői véleményét dr Németh Ödön gróf Batthyány Ilona elmeállapotáról, akinek végrendeletét az örökösök tudvalevőleg perrel támadják meg. Ez a három esemény többszörösen is időszerűvé teszi, hogy megemlékezzünk egy beszélgetésről, melyet e sorok írója folytatott néhány évvel ezelőtt a gróf Batthyány Ilonával, a nevezett vékáim leányával. Batthyány Hona, a legelső magyar alkotmányos miniszterelnök 1841-ben született leánya, 1929-ben bekövetkezett haláláig Cinkotán lakott, ahol családi birtokán gazdálkodott. Egyszerű, földszintes kertiházban remetéskedett, a Pozsonyból elüldözött magyar állami tanítóképzőintézet tőszomszédságában. Ennek az intézetnek az igazgatója Tabódy Ida udvarhölgy. Az összeomlásig ugyanő igazgatta a pozsonyi állami preparandiát. Pozsonyból 1917-ben és 1918-ban hetenként egyszer-kétszer felutazott Bécsbe, illetve Laxenburgba, hogy Zita királynét magyar szóra tanítsa. Tabódy Ida az összeomlás után egyrészt Izabella főhercegasszony benső ismeretségi köréhez tartozott, másrészt meg cinkotai szomszédnőjével, Batthyány Ilonával volt jóbaráti viszonyban. Az udvarhölgy szíves közvetítésével és az ő kíséretében sikerült megszólaltatnom a vértanú leányát, aki sem ezelőtt, sem azelőtt nem fogadott újságírót. Évtizedek óta visszavonultan élt és különc ködésével sok-sok mendemondára szolgáltatót okoz olyanoknak, akik közelebbről nem ismerték. Tudták, hogy nyolcvanegynéhány éves korában is kedvelte a magányos, hosszú gyalogsétákat és télen-nyáron többször naponként szokott megfürödni hideg vízben. A falusi nép apraja-nagyja szerette a grófnőt, mert számtalanszor meggyőződött róla, hogy vele érez és a kisemberek bajain szívesen segít. Tabódy Idán kívül, aki szomszédja volt és egyeben barátnője, alig érintkezett társaságbeli emberrel. A Habsburgokat érthető okokból nem szerette, minthogy pedig bárkiről is feltételezte, hogy az 1867 óta fennálló „felemás svarcgelb“ állapotokba többé-kevésbé belenyugodott, és negyvennyolcas beidegzettségénél fogva nem igen kívánt műveltség dolgában hozzáillő társaságot. Csak az volt a vágya, hogy felejtse el mindenki, mert hiszen ő nem a mai világba való. 1929 március 15-én lakóháza télikertnek nevezett üvegverandáján fogadott. Hűvös tavaszeleji nap volt, a helyiség sűtetlen, őrajta meleg háziruha volt. Vendégeit arra figyelmeztette, hogy ne vessék le felöltőjüket, külenben esetleg megfáznak. Neki télen sem kell fűtött szoba. Egyetlen itala akkor is a jeges víz. Miután hellyel kínált meg, így szólt hozzám: — Ida barátnőm jól tudja, hogy nem szeretem, ha velem foglalkoznak a nyilvánosság előtt. Interjút tudtommal soha nem adtam senkinek. Ezt a mulatságot szívesen átengedem a politikusoknak és egyéb hiú férfiaknak. Én a mostani világ számára régóta halottnak érzem magamat. Maga, ugyebár íróember? Vegye, kérem, tudomásul, hogy addig, amíg én élek, nem szabad, hogy egy sor is megjelenjen abból, amit az én otthonomban látni és hallani fog. Megígértem. „Keresztapám Széchenyi István...“ — Ida barátnőm tanúja az ígéretnek. Hiszem, hogy maga meg is tartja, így most már kérdezhet, egyet-mást, amire kíváncsi. Boldogult apámra nézve megjegyzem, hogy már nagyon sokat írtak róla. Illetékesek és illetéktelenek egyaránt. Az igazat nagyon kevesen írták meg. Ami különben nem is csoda. Hisz úgynevezett életrajzírói közül őt, vagy a vele kapcsolatos személyeket és állapotokat alig ismerte valaki. így aztán azok az írások tele vannak kisebb-nagyobb füllentésekkel. A magyar írók jóhiszeműen, az osztrákok gonoszságból füllentettek. Arra a kérdésemre, várjon előző életében, amikor még társaságban forgolódott, kikkel, már mint milyen híres személyekkel volt alkalma megismerkedni, válasza ez volt: —■ Ismertem Széchenyi Istvánt. Keresztapám volt és kevéssel halála idejéig érintkezésben voltunk vele. Ismertem Deák Ferencet. Sokat járt anyám házához az évek folyamán. Régifajta táblabíró volt a javából. Ismertem Jókai Mórt. Csöndes, becsületes poétalélek. Horváth Mihálytól tanultam a magyar történelmet. Erkel Ferenc tanított zongorázni. Mellesleg átnézte és megbírálta a magyar nótákat, amiket fiatalkoromban komponáltam. Énekmesterem Hollószi Kornélia volt, a Nemzeti Színház hírneves művésznője abban az időben, amikor ott dalműveket is adtak elő ... Azokon felül, akiket megneveztem, ismertem még egynéhány más híres embert, aki szeretett volna velem megismerkedni. De nem kértem belőlük, mert... nagyon is jól ismertem őket... Ferenc József — itasson a házból — Például? Ila szabad kérdeznem... — Ha már annyira kíváncsi, hát megnevezek egyet: Ferenc József. Egy időben kereste az alkalmat, hogy szóba állhasson velem. Midőn egyszer Gödöllőn üdült, erre mifelénk lovagolt a birtokomon keresztül. Itt, a házam közelében megállította lovát és beküldte szárnysegédét: — őfelsége vizet kér. — Ott a kút... itasson — feleltem neki, mintha úgy értettem volna, hogy gazdájának szomjas a lova... Később aztán Erzsébet elküldte hozzám udvarhölgyét, Ferenczy Idát, azzal az üzenettel, hogy térden állva szeretne tőlem bocsánatot kérni azért a borzasztóságért, ami az apámmal történt annak idején ... Nagyon meg vagyok halva úrnője kedvességétől — volt a válaszom —, de nem kérek a látogatásából. Én a mai világ nagyurai és nagyasszonyai számára meghaltam ... Ezek hallatára valahogy úgy nézhettem reá, mintha nem bírnám megérteni az ő engesztelhetetlen konokságát. Talán a fejemet is ráztam kissé, mert hirtelenül rámförmedt: — Azt akarja kérdezni, nemde, hogy hol marad a keresztényi szeretet és a bocsánat? Nos hát, ennek felülről kell jönnie, de jókor ám! Az elkövetett rosszat megbocsáthatja az isteni Gondviselés, de tőlem senki sem kívánhatja, hogy felejtsek. Hazudni meg éppenséggel nem tudok... A vértanú utolsó szavai Rövid szünet után a hazugságról jutott eszembe a következő kérdés: — Igaz-e vájjon az a közismert, az életrajzokban is előforduló mondás, amit a grófné állítólag az édesanyjától kapott utolsó intelem gyanánt .. .? — Tudom, mire céloz. Szóról szóra igaz. Amikor anyámmal együtt meglátogattam édesapámat a börtönben, mint afféle nyolcéves kisleány, keservesen sírtam. Szegény apám akkor megölelt, megcsókolt és így szólt hozzám: „Ilonkám, fel a fejjel! Jegyezd meg egész életedre: magyar leány soha nem hazudik, nem fél és nem sír.“ Jól megjegyeztem magamnak. Azóta nem hazudtam, hanem bárkinek megmondom vagy megírom, amit érzek és gondolok. Nem félek senkitől, csak az Istentől. És nem sírtam többé. Még akkor sem sírok, amikor a múltra gondolok vagy amikor fájó csalódások érnek. A beszélgetés folyamán továbbfűzte azt az atyai intelmet, hogy magyar leány soha nem vél. — Pár évvel ezelőtt a Zagyvából kimentettem egy kislányt, aki fürdés közben bekerült a mélyvízbe. Ruhástól utána ugrottam. Szegény úgy belém kapaszkodntt, hogy csaknem megfullasztott. Kénytelen voltam elökni magamtól, de erősen megfogtam a haját és úgy úsztam vele a partra. Most nemrég meg ilt közelben, az én fürdőtavamban fuldoklótt a kabinos leánya. Még a felöltőmet se vetettem le, amikor úszva kimentettem. Az elég magas helyről érkezett hálóiratot, amit az életmentésért kaptam, válasz nélkül visszaküldtem. . . Ennél sokkal nagyobb bátorság kellett ahhoz, amit még fiatal leány koromban megcselekedtem Pálffy Móriccal szemben. Ez az úr a hatvanas évek elején, az úgynevezett provizórium idején, valami kormányzótól volt itt Budapesten. Ebben a minőségből meghívták a pesti magyar bálra. Én is ott voltam édesanyámmal. A komidé egyik tagja egyszerre csak bemutatta nekem azt az osztrák generálist. Anyámnak még volt annyi ideje, hogy figyelmeztetett: ne akadékoskodjak, mert ez az ember ilyen meg amolyan veszedelmes tehét nemcsak ránk nézve, de a magyar ügyre is. Én tehát nem szóltam egy szót sem ahhoz az úrhoz, hanem hátat fordítottam neki. Erre ő tüntetően elhagyta a termet, a magyar fiatalság pedig tüntetően megéljenzett engem A nagy eset után reggelig táncoltam. Egyéb baj nem történt. „Jól táncol csárdást! Kár, hogy Habsburg...“ A nemrég elhalt Izabella főhercegnő és fia, Albrecht főherceg voltak tudtommal a Habsburg-család ama kivételes tagjai, akikkel Batthyány Hana érintkezett. Velük is csak Tabódy Ida kedvéért tett kivételt és soha nem bánta meg. A főhercegnő jótékonysági akcióit, nevezetesen az általa alapított gyermekmenedékházat éveken át nagyobb összegekkel támogatta. Kérdésemre megerősítene ebbeli értesülésemet, majd hozzátette: — Ida barátnőm jelen volt, amikor itt, ebben a házban meglátogattak. Miről beszélgettünk, még halálom után se való a nyilvánosság elé. Végül így szóltam a főhercegnőhöz: „Örülök, hogy egy ily kedves, derék asszonnyal megismerkedtem. Kár, hogy ön abba a családba házasodott... Különben hallom, hogy az ön férje áldott jó ember és szerető, gondos családapa. Isten áldja meg vakamennyiüket.“ Nem emlékszem, hogy váljon e látogatás alkalmából vagy pedig máskor történt-e, hogy a szomszéd szobában valaki (alighanem Tabódy Ida) tüzes csárdást játszott a zongorán. Való igaz — ezt két oldalról is közölték velem —, hogy az akkor már nyolcvanéves grófnő a magyar nóta hallatára hirtelen megfiatalodott. Felugrott, táncra kérte a főherceget és vagy félórán át úgy megforgatta, hogy fiatalember és kitartó táncos létére is — saját bevallása szerint — elállt a lélegzete és már a dereka is megfájdult. A nyolcvanéves grófnő frissen és jókedvvel addig táncolt, amíg el nem fáradt — a zongorajátékos is. Akkor aztán Batthyány Ilona nagyot ütött a főherceg vállára és így szólt hozzá: — Derék magyar ember! Kitűnően járja a csárdást. Kár, hogy maga habsburgi. Dr Kumlik Emil 1932 december 8. 5 99 uz, új citromos, kristályos, mestersftpHR Sterilban 11 só használatban a friss citrom érzetét kelti. Fagyaszt! meghajt! ízletes! Olcsó ! Csak eredeti üdegekben: CS fillér Mindenütt kaphatói Európai központ: MIHÁLY OTTÓ gyógyárunagykereskedés, V., rodmaniczky utca 43. 1 tel!m ismét üli Mafilníh!?"1 csatárkionegessegeH nsm Bttr) tömegcikk és sablondarabok, hanem modern művészformák egyéni ízlés szerint készítve már kaphatók filzáróla Habelscarger essítés* és I bulapel, v. Lipót körút 5. Margithídnál.