Magyar Hírlap Hétvége Melléklete, 1982
1982-01-09
A japán csoda korszaka SZÓL A CÉGHIMNUSZ Az European Management Forum nevű szervezet nemrégiben 240 ismérv alapján tanulmányt készített a fejett tőkés államok versenyképességéről. A végső megállapítás így szólt: versenyképesség szempontjából Japán megelőzi Svájcot, az Egyesült Államokat és az NSZK-t. Jól jellemzi a helyzetet, hogy amíg a nyugatnémet ipar termelékenysége évek óta csak két százalékkal emelkedik évente, ez a szám Japánban meghaladja a nyolc százalékot, vagyis a távol-keleti ország - a mai recessziós idők közepette — majdnem újból elérte a hatvanas évek ütemét. Mint ismeretes, a gazdaságtörténelemben ez az évtized volt a „japán csoda” korszaka. A versenyképesség töretlen fejlődésének számos oka van, ezek közül érdemes néhányat kiemelni, hiszen ezek — elvben — minden országra érvényesek. A versenyképesség okait döntően két csoportra, az úgynevezett emberi tényezőre és a műszaki feltételekre, környezetre lehet visszavezetni. Statisztikák tanúsága szerint a japán dolgozók munkafegyelme és munkaerkölcse ma meghaladja a legtöbb országét. Ehhez még az is hozzájárul, hogy Japánban a szakszervezetek vállalati, nem pedig iparági szervezésűek, tehát nem rendelkeznek akkora hatalommal a munkáltatókkal szemben, mint az amerikai, vagy a nyugatnémet szakszervezetek. A dolgozók szinte nem ismerik a munkahelyváltoztatás fogalmát, életüket gyakorlatilag egyetlen cég szolgálatában töltik el, s még a szabadságukat sem nagyon veszik ki. A japán cégeknél a dolgozók magukénak érzik vállalatuk problémáit. Érdekességként megemlíthető, hogy a dolgozók reggelenként eléneklik a céghimnuszt, s munkaidő után önkéntes minőségellenőrző csoportokba tömörülve beszélik meg a munka ésszerűsítésével kapcsolatban felmerült ötleteket, javaslatokat. A termelésben fontos tényező a fokozott specializálódás is, ami a japán oktatási rendszer fejlettségének következménye. A szakemberek nem törekednek összefüggő területek megismerésére, polihisztorságra, hanem egy szűk szakmai területen igyekeznek mindent elsajátítani, s annak szakértőjévé válni, méghozzá a jelek szerint nagy sikerrel. Az emberi tényező persze önmagában még nem volna elegendő. A technikai és tudományos kutatások, fejlesztések összekapcsolódása ugyancsak alapvető a versenyképesség szempontjából: a népesség számához viszonyítva a kutatásban és fejlesztésben foglalkoztatott mérnökök és tudósok száma ma Japánban a legmagasabb a világon. Ezt kiegészíti az a gyakorlat, hogy a kutató-fejlesztő munka elsősorban a termelés közelében, vagyis az üzemekben folyik. Az állam igen jelentős pénzügyi eszközökkel támogatja a kutatásokat, egyegy új eljárás, technológia, vagy termékcsalád esetén valóságos anyagi védőernyőt tart a vállalatok fölé. Japán technológiai előnyét jól jellemzi, hogy a bruttó társadalmi termék mind nagyobb hányadát fordítja kutatásra és fejlesztésre. 1963 és 1979 között a kutatási-fejlesztési ráfordítások aránya a GNP-ben az USA-ban 2,9-ről 2,2 százalékra csökkent, Japánban viszont 1,4-ről 1,9 százalékra növekedett. Az előrejelzések szerint a japán ipar teljesítménye már 1985 előtt túlszárnyalja a nyugatnémetét, s tőkehozadék szempontjából világméretekben az autóiparban, az acélszektorban, a hajógyártásban és a textiliparban már most első helyen áll. Vagyis éppen azokban az iparágakban, amelyek más fejlett tőkés országokban válságiparágaknak számítanak... A japán versenyképesség egyik fontos titka az élőmunkával való takarékosság. Az amerikai cégek jóval több munkaerőt foglalkoztatnak, mint a japánok: a General Motorsnak 853 ezer dolgozója van, a nem kevésbé sikeres Toyota Motors viszont mindössze 52 ezer főt foglalkoztat. Hasonló a helyzet az acéliparban is: a US. Steel 177, ezzel szemben a Nippon Steel csak 70 ezer dolgozót alkalmaz. Statisztikák igazolják, hogy a japán vállalatoknál fejlett a munka gépesítettsége, automatizálása. Az élő- és a holtmunka aránya például a Toyotánál háromszor olyan magas, mint a General Motorsnál. További, a versenyképességet erősítő szempont, hogy a szigetországban a bérköltségek még mindig viszonylag alacsonyak — az amerikai bérek például 40 százalékkal magasabbak, mint a japánok! A másik legfontosabb összetevője a versenyképességnek a japánok gyors innovatív képessége. Ezzel is magyarázható, hogy Japánnak sikerült időben végrehajtania az olajválság diktálta struktúra-átalakítást, vagyis a szigetország „időben ébredt”, s ma már olyan termékszerkezettel rendelkezik, amely megfelel az új helyzet követelményeinek. A versenyképesség előnyét persze igen könnyű elveszíteni. Japán azonban gondol a jövőre: nem véletlen, hogy a Közös Piac és az Egyesült Államok szinte állandóan kereskedelmi háborúval fenyegetőzik, hiszen egyértelmű számukra, hogy a japán termékek egyre nagyobb részesedésre tesznek szert a világkereskedelemben. Az agresszív japán marketing- és exportpolitika elősegíti a japán cikkek térhódítását, de önmagában nem lenne elegendő a kiemelkedő piaci sikerek eléréséhez. S a japán példa a jelek szerint követőkre talált. Az úgynevezett újonnan iparosodó államok egy csoportja, az „új japánok” — Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr, Hongkong — igyekeznek átvenni a szigetországtól azokat a módszereket, amelyekkel jelenlegi versenyképességét elérte. S piaci eredményeik arról tanúskodnak, hogy kezdeti erőfeszítéseik nem is sikertelenek ... f^Anda rivarnrv----Ccranforáli Dó#«« UGRÁSRA KÉSZ JAPÁN AUTÓTIGRIS Papírmaséból formázott rémlátomás a mainzi karneválon