Magyar Hírlap, 1968. május (1. évfolyam, 1-16. szám)

1968-05-16 / 1. szám

2 1963. MÁJUS 16. CSÜTÖRTÖK NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap pmpMMk—B államszerződés aláírásának 13. évfordulója alkalmából rámutat, hogy az államszerződés és örö­kös semlegességi törvén­y kiállta az idők próbáját. Az örökös semlegesség politi­kája igen hasznos és gyümölcsöző az osztrák nap szempontjából. Ez a politika megerősítette az ország nemzetközi te­kintélyét és kedvező feltételeket terem­tett a gazdasági élet fejlesztésére, a nem­zetközi kereskedelem bővítésére. Az ál­lamszerződés megteremtette a baráti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségét a Szovjetunióval. Ez a viszony a különböző társadalmi berendezkedésű államok bé­kés együttélésének példaképéül szolgál. A cikk megjegyzi, hogy vannak bizo­nyos erők, amelyek a nemzeti érdekek ellenére szeretnék letéríteni Ausztriát a választott útról. Az Osztrák Köztársaság semlegességi politikáját rendkívül veszé­lyeztetik a Közös Piacba való belépés tervei. Komoly veszélyt jelent az osztrák semlegesség szempontjából a Nemzeti Demokrata Párt (a nyugatnémet NPD fiókintézménye), illetve a Német Szövet­ségi Köztársaságból irányított és pénzelt neonáci propaganda. Egy közvéle­ Wmk 83 százalékának az a véleménye, hogy Rudi Dutschke, az SDS (Német Szocialista Diákszövetség — Szerk.) ideológusa a szövetségi köztársa­ság diáktiltakozásainak jelképe. A né­met (nyugatnémet — Szerk.) diákoknak több mint 80 százaléka elégedetlen az egyetemeken és a német társadalomban uralkodó helyzettel. Ezek azok a fő ered­ményeit, amelyeket egy tanulmány tar­talmaz, ezt a tanulmányt a mannheimi egyetem politikai fakultása készítette a családügyi és a tudományos kutatások minisztériumának segítségével. Nyolcvanhárom százalék elveti az erő­­szakot, mint a véleménynyilvánítás esz­közét. A diákok elsősorban a Szociálde­mokrata Párt mellett szálltak síkra (41 százalék) a Kereszténydemokrata Párt és a Szabad Demokrata Párt előtt, ezután következett a demokratikus baloldal, és végül az NPD.­­ Győzött a túl-DIE# WELT leggazdagabb embere ha­marosan elhagyja az országot. Onassis tá­vozásával 15 éves viszály ér véget. A dús­gazdag görög hajózási vállalkozó máso­dik hazájában az évek során felvásárolta a Société de Bains de Mer (SBM), a törpe ország legnagyobb pénzügyi hatalma rész­vényeinek többségét. Az SBM Monte- Carlóban óriási idegenforgalmi hálóza­tot, számos szállodát, golfklubot tart fenn. A másfél négyzetkilométernyi állam la­kosainak egytizedét foglalkoztatja. Onas­sis anyagi ereje birtokában régóta meg akarta változtatni a nemzetközi üdülő­hely jellegét. Rainier, Monaco hercege nem nézte jó szemmel Onassis hatalomátvételi törek­vését. Évekig tartó elkeseredett ellensé­geskedés után végül is Rainier győzött: párizsi bankok közreműködésével presz­­sziót gyakorolt ellenfelére, aki kénytelen volt meghátrálni a fokozódó nyomás és a mind jobban növekvő adótömeg elől. __ Szlovákia Kom-Ko­m­munista Pártjá­gyürfi banbankig nak Pozsonyban megjelenő ma­gyar nyelvű újságja nagy cikket közöl a csehszlovákiai magyar nemzetiségnek a szocialista és demokratikus megújhodás­ban való részvételéről. A cikk szerzője, Kardos István, többek között a követke­zőket írja: »•Távol állunk mindennemű irredenta gondolattól, s meggyőződésünk, hogy a nemzetiségi kisebbségek Közép-Európá­­ban — megfelelő társadalmi körülmé­nyek között — fontos történelmi szerepet, a népek, nemzetek hídjának szerepét tölt­hetik be a jövőben. Hisszük, hogy egy­szer eljön az idő..., amikor a Duna menti népek testvéri összefogásban, a nemzetek teljes egyenjogúságának jegyé­ben intézik majd közös gondjaikat... Szuverén nemzetiségi csoport kívá­nunk lenni, kölcsönösen tiszteletben tar­tott jogokkal és kötelességekkel, mert a Csehszlovák Szocialista Köztársaság ál­lamalkotó makrocsoportja a magyar nem­zetiségi kisebbség is ... Tudatosítanunk kell, hogy a sült galamb nem pottyan a szánkba, és azt sem várhatjuk, hogy valaki más kaparja ki a gesztenyét szá­munkra a tűzből. Egységes feladatválla­lás vár ránk: Csehszlovákia Kommunista Pártja akcióprogramja értelmében, ki-ki vállalja azt a feladatot a maga munka­helyén, amire képes, illetve amire em­bersége és igazságtudata kötelezi.. .*■ De Gaulle beszédet mondott a román nemzetgyűlésben Gombos László, az MTI tudósítója je­lenti: De Gaulle elnök második napja tartóz­kodik a román fővárosban. A francia ál­lamfő kedden zártkörű megbeszélést foly­tatott Nicolae Ceausescuval, a Román Államtanács elnökével. A hivatalos tár­gyalások szerdán reggel folytatódtak. A tárgyalások anyagát előreláthatóan csak a látogatás végén összegezik. Kedden Nicolae Ceausescu átnyújtotta de Gaulle-nak a Román Szocialista Köz­társaság Csillaga érdemrend első fokoza­tát, hangsúlyozva, hogy a magas kitün­tetés kifejezi a francia államelnök sze­mélye és tevékenysége iránti nagyrabe­csülést, s jelképezi a román és a francia nép közötti régi barátságot. De Gaulle átnyújtotta Ceausescunak a Becsületrend Nagykeresztjét. A román parlament szerda délelőtti ülésén Stefan Voitec, a nagy nemzet­­gyűlés elnöke üdvözölte az elnöki asz­tal előtt karosszékben helyet foglaló de Gaulle francia köztársasági elnököt, akit a képviselők felállva, hosszan tartó tapssal ünnepeltek. De Gaulle beszédében rámutatott arra, hogy az európai feszültség megszünteté­sét­­az enyhülés, az egyetértés és az együttműködés politikája« szolgálhatja, aminek révén Európa államai rendezhetik problémáikat, egyebek között a német kérdést, megszervezhetik biztonságukat, hasznosíthatják erőforrásaikat és képes­ségeiket. A francia köztársasági elnök elmon­dotta, hogy országa helyreállítja szívé­lyes kapcsolatait a kelet- és közép-euró­pai országokkal, és elsősorban a Szovjet­unióval. De Gaulle és felesége szerdán díszebé­det adott Ceausescu és felesége tisztele­tére. A francia államfő meghívta Ceau­­sescut hivatalos látogatásra Franciaor­szágba. Beszámoló a csehszlovák küldöttség moszkvai tárgyalásairól Halasi György, az MTI tudósítója je­lenti: Josef Smrkovsky, a csehszlovák nem­zetgyűlés elnöke, a CSKP KB elnöksé­gének tagja, aki a közelmúltban a cseh­szlovák küldöttség tagjaként, Moszkvá­ban tárgyalt a Szovjetunió vezetőivel, a nemzetgyűlés külügyi bizottságában ked­den részletes tájékoztatást adott a tár­gyalásokról. Mint­ Smrkovsky beszámolt, elmondták Moszkvában, hogy a népgazdaság szer­kezetének gyors ütemű megváltoztatása és az életszínvonal gyorsabb növelése ér­dekében Csehszlovákiának külföldi köl­csönre van szüksége. Ezzel kapcsolatban elsősorban a barátokhoz fordulnak, mert így a kölcsön nem kapcsolódik politikai feltételhez. Csehszlovákia kérését nem utasították el és további részletes meg­beszélések céljából összeülnek majd a két ország szakemberei. A Szovjetunió érdeklődése a csehszlo­vákiai helyzet iránt természetes — mon­dotta Smrkovsky —, mivel a Szovjet­uniónak Csehszlovákia területén 114 000 katonája esett el. Ezért a­ csehszlovák ve­zetők Moszkvában hangsúlyozták, hogy szocialista fejlődésről van szó, amely a csehszlovák társadalom demokratizálódá­sa felé irányul, s hogy a párt politikája összhangban áll a nemzet túlnyomó több­ségének kívánságával. »Szovjet barátaink — mondotta Smr­kovsky — elfogadták a csehszlovák ér­veket és kijelentették, hogy mindezt Csehszlovákia, a CSKP és a kormány ügyének tartják. Megkérdezték azonban, hogy elegendő áttekintéssel rendelke­­zünk-e az eseményekről, továbbá, vajon tisztában vannak-e Csehszlovákia veze­tői azzal, hogy nem mindenki — aki most tevékeny — követi ugyanazokat a célokat, amelyeket a CSKP és a Nemzeti Front.­­ Az ilyen, nem szocialista csoportok tevékenységét nagy figyelemmel kísérik a Prágában akkreditált összes diplomá­ciai képviseletek is. Ezért meg kell ér­teni a Szovjetuniót, amely nemcsak Csehszlovákiával törődik, hanem az egész szocialista tábor biztonságával is. Mind­amellett a szovjet vezetők kijelentették­­— mondotta a továbbiakban a nemzet­­gyűlés elnöke —, hogy nem akarnak és nem is fognak beavatkozni a csehszlovák belügyekbe. Szovjet részről bizonyos mértékig elismerik Csehszlovákia sajá­tos szerepét Európában, nekünk mégis fel kell tennünk azt a kérdést, hogy a Szovjetunió segítsége nélkül képesek lennénk-e biztosítani hazánk jövőjét. Ezután a belső csehszlovákiai helyzet­tel foglalkozott, megállapította: »A párt nem engedi kivenni kezéből a felelőssé­get, sem azt a lehetőséget, hogy a meg­kezdett folyamatot véghezvigye. E jogot a forradalom adta meg és nem volt, de nem is lesz olyan rendszer, amely a for­radalom által adott jogról önként lemon­dana.­ Fellépnek mindenki ellen, aki más célokat követ. Erőtlen demonstráció Kellemetlen dolog történt Sir Frederic Crawforddal tegnapelőtt a londoni repü­lőtéren. Az ügyeletes rendőrtiszt elvette, pontosabban: elkobozta az útlevelét. Hogyan? Angol állampolgárnak csak így elvehetik az útlevelét? Igen, minden további nélkül, ha a rhodéziai illető­ségű. Az angol sajtó véleménye megoszlik az incidensről. A­­ konzervatív lapok túlzói­nak tartják az intézkedést. Azt kérdezik: miért e kemény kéz Rhodéziával szem­ben, hiszen csak »átmeneti nézeteltérés« van a Smith-rezsim és London között. A munkáspárti lapok viszont helyeslik a lépést, mondván: »a kormány végre ko­­molyan veszi a rhodéziai zendülést«. De vajon komolyan veszi-e? Vajon gyengítik-e — a királynői kegyelem em­lékezetes negligálása óta — immár az angol törvények értelmében is gyilkos­nak számító Smith-kormányzatot az ilyen erőtlen, bár demonstratív lépések? Ma érkezett híre annak, hogy egy angol csatahajó feltartóztatott egy portugál csa­tahajót s átvizsgálta: nem Rhodéziának szállít-e olajat. De vajon ez a tüllfátyol­­vékony embargó segíti-e az emberi jo­gokra vágyó rhodéziai többség — a szí­nes bőrű afrikaiak helyzetén? Vagy ez az útlevél elkobzás és ez az embargó csak fátyol lenne, amely az angol kormány határozatlanságát leplezi? F. A. A magyar parlamenti küldöttség Belgiumban (MTI) A Belgiumban tartózkodó ma­gyar parlamenti küldöttség szerdán láto­gatást tett Antwerpenben. A küldöttsé­get a városházán fogadta a város pol­gármestere, üdvözölték a képviselőház és a szenátus tagjai. Városnéző séta után a magyar vendégek megtekintettek egy gyémántcsiszoló üzemet, a Rubens házat és több kulturális intézményt. Ezt követően a kikötő főigazgatójának vezetésével a Flandria nevű hajón be­járták az antwerpeni kikötőt. 'W^i^aktól a Wichstagig^ 1968 tavaszán már a tíz nyu­gatnémet tartományi parla­mentből hétben összesen hat­van NDP-képviselő van; ez az arány a bonni Bundestagra át­számítva az 1969-es választások után mintegy öt­ven újfasiszta képviselőt jelenthet. A bonni nagykoalíció politikusainak jó része és a nyugatnémet sajtó egyes orgánumai is azt han­goztatják: a neonáci veszede­lem nem komoly, hiszen 1. az NDP-nek nincs komoly tömeg­bázisa; 2. a neonáci párt veze­tői komolytalan emberek, poli­tikai pojácák és végül 3. a bon­ni politika józan erői képesek megakadályozni az újfasiszták további térhódítását. Pillant­sunk vissza a német történe­lembe: ugyanezeket az érveket hangoztatták egykor Hitler és pártja felbukkanása, majd a hatalom felé irányuló rohamai idején. Kommentár nélkül, szűkszavúan, csak a tények fel­sorakoztatásával rajzoljuk fel a mai nácik elődjeinek, a Hit­­ler-pártinak útját Gárdos Mik­lós ma kezdődő cikksorozatá­ban. 1. »A külföld azt kérdezheti: „Hát Németországban újra kezdődik?”* (Kiesinger kancellár az NDP esetleges térhódításáról 1968 áprilisában.) A világnyilvánosság előtt 1923. november 9-én szerepel először Hitler Adolf. Naciona­lista csoportocska élén a mün­cheni utcán tüntet, s amikor a rendőrség tüzet nyit, gyorsan a földre veti magát. A tüntetés­nek 14 halottja van. Egy nap­pal előbb a Bürgerbrauhaus­­sörözőben játszik főszerepet. Itt nincs rendőrség, tehát bát­ran felkapaszkodik egy szék­re, pisztolyából a levegőbe lő és harsányan elkiáltja magát: »Kitört a nemzeti forradalom!« Legényei őrködnek a terem aj­tajánál; a teremben egy kon­­kurrens nacionalista csoport ülésezik, Hitler a mellékszo­bába invitálja és a maga ol­dalára állítja a versenytárs­mozgalom meglepett vezetőit. A müncheni puccskísérlet, a véres tüntetés után rövid bör­tönbüntetést kap, a landsbergi várban Rudolf Hess-szel együtt megírja a »Mein Kampf«-ot, amely persze csak Hitler ne­vével jelenik meg, fogságuk alatt látogatók légióját fogad­ják, szervezik a nácipártot. A weimari Németország polgári és szociáldemokrata politiku­sainak nagy többsége komoly­talan politikai pojácát lát Hit­lerben, a nácipártot sem te­kintik különösen veszedelmes társaságnak. Amikor még legyintettek 1924 májusában, majd ugyan­ennek az esztendőnek decem­berében választások vannak Németországban. A nácik (a NSDAP és néhány szövetsége­se) májusban 6, decemberben 3 százalék szavazatot kapnak. Előbb harminckét, utóbb ti­zennégy képviselői szék, a pol­gári politikusok legyintenek, Hitler pártjának nincs komoly tömegbázisa — hiszen a nagy pártok mellett, a hat-hét mil­liónyi szociáldemokrata, négy­millió, majd kétmillió-hétszáz­ezer kommunista, vagy az öt-hat millió úgynevezett német nem­zeti, azaz konzervatív naciona­lista szavazó mellett eltörpül a kilencszázezer, illetve egy­­millió-kilencszázezer náci sza­vazat a két választáson, má­jusban, illetve decemberben. Hitler a két 1924-es válasz­tási kampány idején még a landsbergi várban ül; decem­ber 20-án aztán a különleges bajor amnesztiával újra sza­badkezet kap a politizálásra. A landsbergi vár foglyáról még Németországban is keve­set tudnak. Csak az ismert tény, hogy nem is német ál­lampolgár, mint osztrákot tu­lajdonképpen bármikor ki le­hetne utasítani bajor földről, ám a kormány védelmezi. Csak évtizedek múlva derül ki, hogy ki is volt a söröző­ben revolverrel hadonászó, a véres tüntetésen magát földre vető, később meg milliók ha­lálában főbűnös kefebajszú népszónok. Döllersheim végzete Franz Jetzingernek Bécsben, 1956-ban megjelent »Hitler if­júsága. Fantázia, hazugság — és az igazság« című tanulmá­nya mondja el, hogy miért is tüntették el a Wehrmacht páncélosai, nem sokkal Auszt­ria náci­ megrohanása után, »páncélos gyakorlótér létesíté­se« címén Döllersheim község néhány öreg épületét. Hitler még származása nyomait is el akarta tüntetni; a földdel egyenlővé tették nagyapja szü­lőházát és nagyanyja sírját. A történet 1837-ben kezdő­dik, amikor az akkor 41 éves Maria Anna Schiklgruber fiú­gyermeket szül. A leányanya akkor egy Trummelschlager nevű kisparaszt szolgálólánya; a fiúgyermeket hamarosan egy rokon, Johann Nepomuk Hied­­ler veszi magához. A szerelemgyermek apjáról Hitler egy későbbi híve és bűntársa, a kivégzett Hans Frank háborús főbűnös, a len­gyel nép hóhéra tudósít a nürnbergi fegyházban készült feljegyzéseiben. Frank megál­lapította, hogy Hitler Adolf nagyanyja, az előbb említett Maria Anna Schiklgruber a gyermek születése előtt a Linz melletti Leondingben szolgált egy zsidó családnál, bizonyos Frankenbergeréknél. A család tizenkilenc éves fia egészen a szolgálólány fiúgyermekének tizennegyedik életévéig rend­szeresen támogatja a leány­anyát és a gyermeket. A fiú, aki negyvenéves koráig az Alois Schiklgruber nevet visel­te, csak 1877 januárjában — a döllersheimi pap felületessége vagy elnézése segítségével — lett hirtelen Alois Hitler. Alois Hitler, Hitler Adolf apja, előbb cipészmesterséget tanul, majd a császári és kirá­lyi vámszaki szolgálatba lép. Megházasodik és 1889 áprilisá­ban jelenik meg a braunaui anyakönyvvezetőnél, hogy be­jelentse: fia született, az Adolf nevet kívánja neki adni. (Folytatása következik) Nikezics hazautazott Prágából (Tanjug) Nikezics jugoszláv külügymi­niszter háromnapos csehszlovákiai láto­gatását befejezve szerdán hazautazott Prágából. Csehszlovákiai tartózkodása során fogadta őt Ludvik Svoboda, Ale­xander Dubcek, Oldrich Cernik és Jiri Hájek. Nikezics prágai sajtókonferenciáján ki­jelentette, hogy látogatása — rövidsége ellenére is — sikeres volt és mindkét fél számára jó eredményeket hozott.

Next