Magyar Hírlap, 1968. május (1. évfolyam, 1-16. szám)
1968-05-16 / 1. szám
2 1963. MÁJUS 16. CSÜTÖRTÖK NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap pmpMMk—B államszerződés aláírásának 13. évfordulója alkalmából rámutat, hogy az államszerződés és örökös semlegességi törvény kiállta az idők próbáját. Az örökös semlegesség politikája igen hasznos és gyümölcsöző az osztrák nap szempontjából. Ez a politika megerősítette az ország nemzetközi tekintélyét és kedvező feltételeket teremtett a gazdasági élet fejlesztésére, a nemzetközi kereskedelem bővítésére. Az államszerződés megteremtette a baráti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségét a Szovjetunióval. Ez a viszony a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés együttélésének példaképéül szolgál. A cikk megjegyzi, hogy vannak bizonyos erők, amelyek a nemzeti érdekek ellenére szeretnék letéríteni Ausztriát a választott útról. Az Osztrák Köztársaság semlegességi politikáját rendkívül veszélyeztetik a Közös Piacba való belépés tervei. Komoly veszélyt jelent az osztrák semlegesség szempontjából a Nemzeti Demokrata Párt (a nyugatnémet NPD fiókintézménye), illetve a Német Szövetségi Köztársaságból irányított és pénzelt neonáci propaganda. Egy közvéle Wmk 83 százalékának az a véleménye, hogy Rudi Dutschke, az SDS (Német Szocialista Diákszövetség — Szerk.) ideológusa a szövetségi köztársaság diáktiltakozásainak jelképe. A német (nyugatnémet — Szerk.) diákoknak több mint 80 százaléka elégedetlen az egyetemeken és a német társadalomban uralkodó helyzettel. Ezek azok a fő eredményeit, amelyeket egy tanulmány tartalmaz, ezt a tanulmányt a mannheimi egyetem politikai fakultása készítette a családügyi és a tudományos kutatások minisztériumának segítségével. Nyolcvanhárom százalék elveti az erőszakot, mint a véleménynyilvánítás eszközét. A diákok elsősorban a Szociáldemokrata Párt mellett szálltak síkra (41 százalék) a Kereszténydemokrata Párt és a Szabad Demokrata Párt előtt, ezután következett a demokratikus baloldal, és végül az NPD. Győzött a túl-DIE# WELT leggazdagabb embere hamarosan elhagyja az országot. Onassis távozásával 15 éves viszály ér véget. A dúsgazdag görög hajózási vállalkozó második hazájában az évek során felvásárolta a Société de Bains de Mer (SBM), a törpe ország legnagyobb pénzügyi hatalma részvényeinek többségét. Az SBM Monte- Carlóban óriási idegenforgalmi hálózatot, számos szállodát, golfklubot tart fenn. A másfél négyzetkilométernyi állam lakosainak egytizedét foglalkoztatja. Onassis anyagi ereje birtokában régóta meg akarta változtatni a nemzetközi üdülőhely jellegét. Rainier, Monaco hercege nem nézte jó szemmel Onassis hatalomátvételi törekvését. Évekig tartó elkeseredett ellenségeskedés után végül is Rainier győzött: párizsi bankok közreműködésével preszsziót gyakorolt ellenfelére, aki kénytelen volt meghátrálni a fokozódó nyomás és a mind jobban növekvő adótömeg elől. __ Szlovákia Kom-Kommunista Pártjágyürfi banbankig nak Pozsonyban megjelenő magyar nyelvű újságja nagy cikket közöl a csehszlovákiai magyar nemzetiségnek a szocialista és demokratikus megújhodásban való részvételéről. A cikk szerzője, Kardos István, többek között a következőket írja: »•Távol állunk mindennemű irredenta gondolattól, s meggyőződésünk, hogy a nemzetiségi kisebbségek Közép-Európában — megfelelő társadalmi körülmények között — fontos történelmi szerepet, a népek, nemzetek hídjának szerepét tölthetik be a jövőben. Hisszük, hogy egyszer eljön az idő..., amikor a Duna menti népek testvéri összefogásban, a nemzetek teljes egyenjogúságának jegyében intézik majd közös gondjaikat... Szuverén nemzetiségi csoport kívánunk lenni, kölcsönösen tiszteletben tartott jogokkal és kötelességekkel, mert a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államalkotó makrocsoportja a magyar nemzetiségi kisebbség is ... Tudatosítanunk kell, hogy a sült galamb nem pottyan a szánkba, és azt sem várhatjuk, hogy valaki más kaparja ki a gesztenyét számunkra a tűzből. Egységes feladatvállalás vár ránk: Csehszlovákia Kommunista Pártja akcióprogramja értelmében, ki-ki vállalja azt a feladatot a maga munkahelyén, amire képes, illetve amire embersége és igazságtudata kötelezi.. .*■ De Gaulle beszédet mondott a román nemzetgyűlésben Gombos László, az MTI tudósítója jelenti: De Gaulle elnök második napja tartózkodik a román fővárosban. A francia államfő kedden zártkörű megbeszélést folytatott Nicolae Ceausescuval, a Román Államtanács elnökével. A hivatalos tárgyalások szerdán reggel folytatódtak. A tárgyalások anyagát előreláthatóan csak a látogatás végén összegezik. Kedden Nicolae Ceausescu átnyújtotta de Gaulle-nak a Román Szocialista Köztársaság Csillaga érdemrend első fokozatát, hangsúlyozva, hogy a magas kitüntetés kifejezi a francia államelnök személye és tevékenysége iránti nagyrabecsülést, s jelképezi a román és a francia nép közötti régi barátságot. De Gaulle átnyújtotta Ceausescunak a Becsületrend Nagykeresztjét. A román parlament szerda délelőtti ülésén Stefan Voitec, a nagy nemzetgyűlés elnöke üdvözölte az elnöki asztal előtt karosszékben helyet foglaló de Gaulle francia köztársasági elnököt, akit a képviselők felállva, hosszan tartó tapssal ünnepeltek. De Gaulle beszédében rámutatott arra, hogy az európai feszültség megszüntetésétaz enyhülés, az egyetértés és az együttműködés politikája« szolgálhatja, aminek révén Európa államai rendezhetik problémáikat, egyebek között a német kérdést, megszervezhetik biztonságukat, hasznosíthatják erőforrásaikat és képességeiket. A francia köztársasági elnök elmondotta, hogy országa helyreállítja szívélyes kapcsolatait a kelet- és közép-európai országokkal, és elsősorban a Szovjetunióval. De Gaulle és felesége szerdán díszebédet adott Ceausescu és felesége tiszteletére. A francia államfő meghívta Ceausescut hivatalos látogatásra Franciaországba. Beszámoló a csehszlovák küldöttség moszkvai tárgyalásairól Halasi György, az MTI tudósítója jelenti: Josef Smrkovsky, a csehszlovák nemzetgyűlés elnöke, a CSKP KB elnökségének tagja, aki a közelmúltban a csehszlovák küldöttség tagjaként, Moszkvában tárgyalt a Szovjetunió vezetőivel, a nemzetgyűlés külügyi bizottságában kedden részletes tájékoztatást adott a tárgyalásokról. Mint Smrkovsky beszámolt, elmondták Moszkvában, hogy a népgazdaság szerkezetének gyors ütemű megváltoztatása és az életszínvonal gyorsabb növelése érdekében Csehszlovákiának külföldi kölcsönre van szüksége. Ezzel kapcsolatban elsősorban a barátokhoz fordulnak, mert így a kölcsön nem kapcsolódik politikai feltételhez. Csehszlovákia kérését nem utasították el és további részletes megbeszélések céljából összeülnek majd a két ország szakemberei. A Szovjetunió érdeklődése a csehszlovákiai helyzet iránt természetes — mondotta Smrkovsky —, mivel a Szovjetuniónak Csehszlovákia területén 114 000 katonája esett el. Ezért a csehszlovák vezetők Moszkvában hangsúlyozták, hogy szocialista fejlődésről van szó, amely a csehszlovák társadalom demokratizálódása felé irányul, s hogy a párt politikája összhangban áll a nemzet túlnyomó többségének kívánságával. »Szovjet barátaink — mondotta Smrkovsky — elfogadták a csehszlovák érveket és kijelentették, hogy mindezt Csehszlovákia, a CSKP és a kormány ügyének tartják. Megkérdezték azonban, hogy elegendő áttekintéssel rendelkezünk-e az eseményekről, továbbá, vajon tisztában vannak-e Csehszlovákia vezetői azzal, hogy nem mindenki — aki most tevékeny — követi ugyanazokat a célokat, amelyeket a CSKP és a Nemzeti Front. Az ilyen, nem szocialista csoportok tevékenységét nagy figyelemmel kísérik a Prágában akkreditált összes diplomáciai képviseletek is. Ezért meg kell érteni a Szovjetuniót, amely nemcsak Csehszlovákiával törődik, hanem az egész szocialista tábor biztonságával is. Mindamellett a szovjet vezetők kijelentették— mondotta a továbbiakban a nemzetgyűlés elnöke —, hogy nem akarnak és nem is fognak beavatkozni a csehszlovák belügyekbe. Szovjet részről bizonyos mértékig elismerik Csehszlovákia sajátos szerepét Európában, nekünk mégis fel kell tennünk azt a kérdést, hogy a Szovjetunió segítsége nélkül képesek lennénk-e biztosítani hazánk jövőjét. Ezután a belső csehszlovákiai helyzettel foglalkozott, megállapította: »A párt nem engedi kivenni kezéből a felelősséget, sem azt a lehetőséget, hogy a megkezdett folyamatot véghezvigye. E jogot a forradalom adta meg és nem volt, de nem is lesz olyan rendszer, amely a forradalom által adott jogról önként lemondana. Fellépnek mindenki ellen, aki más célokat követ. Erőtlen demonstráció Kellemetlen dolog történt Sir Frederic Crawforddal tegnapelőtt a londoni repülőtéren. Az ügyeletes rendőrtiszt elvette, pontosabban: elkobozta az útlevelét. Hogyan? Angol állampolgárnak csak így elvehetik az útlevelét? Igen, minden további nélkül, ha a rhodéziai illetőségű. Az angol sajtó véleménye megoszlik az incidensről. A konzervatív lapok túlzóinak tartják az intézkedést. Azt kérdezik: miért e kemény kéz Rhodéziával szemben, hiszen csak »átmeneti nézeteltérés« van a Smith-rezsim és London között. A munkáspárti lapok viszont helyeslik a lépést, mondván: »a kormány végre komolyan veszi a rhodéziai zendülést«. De vajon komolyan veszi-e? Vajon gyengítik-e — a királynői kegyelem emlékezetes negligálása óta — immár az angol törvények értelmében is gyilkosnak számító Smith-kormányzatot az ilyen erőtlen, bár demonstratív lépések? Ma érkezett híre annak, hogy egy angol csatahajó feltartóztatott egy portugál csatahajót s átvizsgálta: nem Rhodéziának szállít-e olajat. De vajon ez a tüllfátyolvékony embargó segíti-e az emberi jogokra vágyó rhodéziai többség — a színes bőrű afrikaiak helyzetén? Vagy ez az útlevél elkobzás és ez az embargó csak fátyol lenne, amely az angol kormány határozatlanságát leplezi? F. A. A magyar parlamenti küldöttség Belgiumban (MTI) A Belgiumban tartózkodó magyar parlamenti küldöttség szerdán látogatást tett Antwerpenben. A küldöttséget a városházán fogadta a város polgármestere, üdvözölték a képviselőház és a szenátus tagjai. Városnéző séta után a magyar vendégek megtekintettek egy gyémántcsiszoló üzemet, a Rubens házat és több kulturális intézményt. Ezt követően a kikötő főigazgatójának vezetésével a Flandria nevű hajón bejárták az antwerpeni kikötőt. 'W^i^aktól a Wichstagig^ 1968 tavaszán már a tíz nyugatnémet tartományi parlamentből hétben összesen hatvan NDP-képviselő van; ez az arány a bonni Bundestagra átszámítva az 1969-es választások után mintegy ötven újfasiszta képviselőt jelenthet. A bonni nagykoalíció politikusainak jó része és a nyugatnémet sajtó egyes orgánumai is azt hangoztatják: a neonáci veszedelem nem komoly, hiszen 1. az NDP-nek nincs komoly tömegbázisa; 2. a neonáci párt vezetői komolytalan emberek, politikai pojácák és végül 3. a bonni politika józan erői képesek megakadályozni az újfasiszták további térhódítását. Pillantsunk vissza a német történelembe: ugyanezeket az érveket hangoztatták egykor Hitler és pártja felbukkanása, majd a hatalom felé irányuló rohamai idején. Kommentár nélkül, szűkszavúan, csak a tények felsorakoztatásával rajzoljuk fel a mai nácik elődjeinek, a Hitler-pártinak útját Gárdos Miklós ma kezdődő cikksorozatában. 1. »A külföld azt kérdezheti: „Hát Németországban újra kezdődik?”* (Kiesinger kancellár az NDP esetleges térhódításáról 1968 áprilisában.) A világnyilvánosság előtt 1923. november 9-én szerepel először Hitler Adolf. Nacionalista csoportocska élén a müncheni utcán tüntet, s amikor a rendőrség tüzet nyit, gyorsan a földre veti magát. A tüntetésnek 14 halottja van. Egy nappal előbb a Bürgerbrauhaussörözőben játszik főszerepet. Itt nincs rendőrség, tehát bátran felkapaszkodik egy székre, pisztolyából a levegőbe lő és harsányan elkiáltja magát: »Kitört a nemzeti forradalom!« Legényei őrködnek a terem ajtajánál; a teremben egy konkurrens nacionalista csoport ülésezik, Hitler a mellékszobába invitálja és a maga oldalára állítja a versenytársmozgalom meglepett vezetőit. A müncheni puccskísérlet, a véres tüntetés után rövid börtönbüntetést kap, a landsbergi várban Rudolf Hess-szel együtt megírja a »Mein Kampf«-ot, amely persze csak Hitler nevével jelenik meg, fogságuk alatt látogatók légióját fogadják, szervezik a nácipártot. A weimari Németország polgári és szociáldemokrata politikusainak nagy többsége komolytalan politikai pojácát lát Hitlerben, a nácipártot sem tekintik különösen veszedelmes társaságnak. Amikor még legyintettek 1924 májusában, majd ugyanennek az esztendőnek decemberében választások vannak Németországban. A nácik (a NSDAP és néhány szövetségese) májusban 6, decemberben 3 százalék szavazatot kapnak. Előbb harminckét, utóbb tizennégy képviselői szék, a polgári politikusok legyintenek, Hitler pártjának nincs komoly tömegbázisa — hiszen a nagy pártok mellett, a hat-hét milliónyi szociáldemokrata, négymillió, majd kétmillió-hétszázezer kommunista, vagy az öt-hat millió úgynevezett német nemzeti, azaz konzervatív nacionalista szavazó mellett eltörpül a kilencszázezer, illetve egymillió-kilencszázezer náci szavazat a két választáson, májusban, illetve decemberben. Hitler a két 1924-es választási kampány idején még a landsbergi várban ül; december 20-án aztán a különleges bajor amnesztiával újra szabadkezet kap a politizálásra. A landsbergi vár foglyáról még Németországban is keveset tudnak. Csak az ismert tény, hogy nem is német állampolgár, mint osztrákot tulajdonképpen bármikor ki lehetne utasítani bajor földről, ám a kormány védelmezi. Csak évtizedek múlva derül ki, hogy ki is volt a sörözőben revolverrel hadonászó, a véres tüntetésen magát földre vető, később meg milliók halálában főbűnös kefebajszú népszónok. Döllersheim végzete Franz Jetzingernek Bécsben, 1956-ban megjelent »Hitler ifjúsága. Fantázia, hazugság — és az igazság« című tanulmánya mondja el, hogy miért is tüntették el a Wehrmacht páncélosai, nem sokkal Ausztria náci megrohanása után, »páncélos gyakorlótér létesítése« címén Döllersheim község néhány öreg épületét. Hitler még származása nyomait is el akarta tüntetni; a földdel egyenlővé tették nagyapja szülőházát és nagyanyja sírját. A történet 1837-ben kezdődik, amikor az akkor 41 éves Maria Anna Schiklgruber fiúgyermeket szül. A leányanya akkor egy Trummelschlager nevű kisparaszt szolgálólánya; a fiúgyermeket hamarosan egy rokon, Johann Nepomuk Hiedler veszi magához. A szerelemgyermek apjáról Hitler egy későbbi híve és bűntársa, a kivégzett Hans Frank háborús főbűnös, a lengyel nép hóhéra tudósít a nürnbergi fegyházban készült feljegyzéseiben. Frank megállapította, hogy Hitler Adolf nagyanyja, az előbb említett Maria Anna Schiklgruber a gyermek születése előtt a Linz melletti Leondingben szolgált egy zsidó családnál, bizonyos Frankenbergeréknél. A család tizenkilenc éves fia egészen a szolgálólány fiúgyermekének tizennegyedik életévéig rendszeresen támogatja a leányanyát és a gyermeket. A fiú, aki negyvenéves koráig az Alois Schiklgruber nevet viselte, csak 1877 januárjában — a döllersheimi pap felületessége vagy elnézése segítségével — lett hirtelen Alois Hitler. Alois Hitler, Hitler Adolf apja, előbb cipészmesterséget tanul, majd a császári és királyi vámszaki szolgálatba lép. Megházasodik és 1889 áprilisában jelenik meg a braunaui anyakönyvvezetőnél, hogy bejelentse: fia született, az Adolf nevet kívánja neki adni. (Folytatása következik) Nikezics hazautazott Prágából (Tanjug) Nikezics jugoszláv külügyminiszter háromnapos csehszlovákiai látogatását befejezve szerdán hazautazott Prágából. Csehszlovákiai tartózkodása során fogadta őt Ludvik Svoboda, Alexander Dubcek, Oldrich Cernik és Jiri Hájek. Nikezics prágai sajtókonferenciáján kijelentette, hogy látogatása — rövidsége ellenére is — sikeres volt és mindkét fél számára jó eredményeket hozott.