Magyar Hírlap, 1968. június (1. évfolyam, 17-46. szám)

1968-06-19 / 35. szám

8 1968. JÚNIUS 19. SZERDA A NAP HÍREI •— A beázott plafont nem javítjuk meg, de szívesen kölcsönadom az esernyő­met .. .­ (Várnai György karikatúrája) Pénteken reggel: nyárkezdet Szerdától szombatig — tehát négy napon át — a Nap 3 óra 46 perckor kel, a napnyugta pedig 19-e és 22-e között pontosan este háromnegyed 8-kor kö­vetkezik be. Tehát 15 óra és 59 percig járja útját a horizont fölött. Az éjsza­kák ennek megfelelően csak 8 óra 1 percen át tartanak. Ezek a napok, ame­lyek az esztendő leghosszabb nappalait hozzák, a nyárkezdet időpontja körül tö­mörülnek. A hivatalos csillagászati nyár ugyanis június 21-én, pénteken reggel 9 óra 13 perckor kezdődik. A nappalok 15 óra 59 perces tartama egészen 25-ig megmarad. Még a hónap utolsó napján is csak 5 perccel rövi­­debb a nappal a 16 óránál, viszont július 31-én már csak 15 órát tölt a Nap a látóhatár fölött. # ÖSSZEÜTKÖZÖTT KÉT GYORSVONAT. Több mint 30 ember sebesült meg, közülük 3 súlyosan, amikor kedden reggel Tokiótól mintegy 130 kilométernyire fekvő Kawanában összeütközött két gyorsvonat. A szerencsétlen­ség okainak tisztázására vizsgálatot indítottak. A­z OROSZLÁNOK A WIENER WAL­­ZERON. Szokatlan utasokkal indult út­nak kedden a Keleti pályaudvarról a Wiener Walzer. Poggyászkocsijában 3 fia­tal oroszlánkölyök utazott Antwerpen ál­latkertjébe, mégpedig kísérő nélkül. Út­jukat figyelemmel kísérik a magyar, osztrák, nyugatnémet és belga vasuta­sok, akik gondoskodnak arról, hogy a szokatlan utasok gyorsan céljukhoz érje­nek. Az utat etetés és itatás nélkül te­szik meg. Valószínű tehát, hogy szerda este az éhség miatt méltatlankodva érkez­nek meg az oroszlánok Antwerpenbe. Unokatartást fizet a nagyapa Gyermektartásdíj-perben hangzott el fontos állásfoglalás a Fővárosi Bírósá­gon. Egy tisztviselő néhány évvel ezelőtt disszidált, elhagyva feleségét és hétéves kisfiát. A gyermeket azóta az asszony egyedül tartja el, havi 1200 forint fize­téséből. Miután ismételt próbálkozása után kiderült, hogy az apán nem le­het behajtani a tartásdíjat, az anya az apai nagyapa ellen indított pert unoka­­tartásdíj fizetéséért. A Fővárosi Bíróság a nagyapát havi tartásdíj fizetésére kötelezte. Az ítélet indokolásában a bíróság rá­mutatott, hogy a kisfiú apjának kül­földre távozása folytán a gyermektar­tás kizárólag az anyára hárult, aki azon­ban kis jövedelméből erre egyedül kép­telen. Tehát a családjogi törvény értel­mében előtérbe­ kerül a távolabbi ro­konok tartási kötelezettsége. A szülők után a leszármazás rendjében a nagy­szülők következnek. Adott esetben fenn­áll az apai nagyapa kötelezettsége, amit ezúttal meg lehetett állapítani, mert a tartás saját megélhetését nem veszé­lyezteti. A hőség tovább tart Várható időjárás szerda estig: délelőtt kevés felhő, napos idő. Délután és este megnövekedő felhőzet, főként a késő dél­utáni és éjszakai órákban szórványos zá­porokkal, zivatarokkal, egy-két helyen jég­esővel. A gyenge, időnként kissé élénkebb változó irányú szél zivatar idején megerő­södik. Rendkívül meleg idő. A várható leg­magasabb nappali hőmérséklet szerdán ál­talában 32—36 fok között, a délnyugati me­gyékben 30 fok körül. A Duna vízállása Budapestnél kedden délelőtt 300 centiméter. Pénteken kezdik a búza aratását Mezőhegyesen A perzselő kánikulában rohamosan érik a gabona a Duna—Tisza közén. A forró homokföldeken mindenütt vágják már az őszi árpát, sőt helyenként a rozs aratása is megkezdődött. Kedden már száz kom­bájn dolgozott az aranysárgára érett ga­bonatáblákon. A rekkenő hőségben dol­gozó aratókat és növényápoló brigádokat mozgóárusok keresik fel, büfékocsik jár­ják a határt. Kedden a bátaszéki Búzaka­lász, a paksi Ezüstkalász, a kajdacsi Aranykalász, továbbá a kocsolai Vörös Csillag Tsz-ben, valamint a Dalmandi Állami Gazdaságban indultak munkába a kombájnos brigádok. A mözsi Új Élet Tsz-ben a diszpécserszolgálat rádióval irányítja a kombájnosokat. Mezőhegyesen, hazánk legrégibb állami gazdaságában kedden megtartották a gé­pesített gabonabetakarító brigádok indu­lás előtti szemléjét. A gazdaság 180 éves történetében páratlan eseménynek ígér­kezik, hogy június 21-én, pénteken — a szokásosnál két héttel korábban — meg­kezdik a búza aratását. A szárazság elle­nére kenyérgabonából valószínűleg elérik a tervezett hozamszintet. A gazdaságban a tervek szerint két hét alatt végeznek a gabonabetakarítással. A szolnoki Tisza-parton levő ezervago­­nos, hatalmas tárházba kedden megérke­zett az idei első gabona. A tiszasülyi Rákóczi Termelőszövetkezet első kara­vánja 200 mázsa, kombájnnal csépelt őszi árpát adott át a gabonafelvásárló és ér­tékesítő vállalatnak. Ezt követően a besenyszögi Kossuth Tsz és a szolnoki Damjanich Tsz őszi árpaszállító járművei is megérkeztek az első takarmánygaboná­val. Az első termés minősége az aszályos időjárás ellenére viszonylag jó, a szemek azonban kisebbek a szokottnál. A ELBÚCSÚZTATTÁK DR. STEIN­METZ ENDRÉT. A pécsi központi teme­tőben kedden búcsúztatták dr. Steinmetz Endrét, a megyei kórház igazgató főor­vosát, a város és a megye ismert köz­életi személyiségét. A hamvasztás előtti búcsúztatásnál díszőrséget álltak az Egészségügyi Minisztérium, az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének országos és helyi vezetői, a megyei, vá­rosi párt- és tanácsi szervek, az egyetem képviselői. A CZECZEI ISTVÁN HALÁLA. Cze­czei István, a Pamuttextilművek párt­­bizottságának titkára váratlanul el­hunyt. Temetése szombaton, 11 órakor lesz a budafoki temetőben. Czeczei Ist­vánt az MSZMP XI. kerületi pártbizott­sága és a Pamuttextilművek saját ha­lottjának tekinti. O AJÁNDÉK MIKROSZKÓP. Mik­roszkóppal ajándékozták meg körzeti or­vosi rendelőjüket a gyermelyi Petőfi Tsz tagjai. A szövetkezet küldöttközgyűlése a gazdaság szociális alapjából vásárolta a fontos felszerelést. A mikroszkóppal most már a helybéli rendelőben elvégez­hetik a szükséges laboratóriumi vizsgála­tokat, nem kell a betegeknek Tatára vagy Tatabányára utazniuk. A FÖLDRENGÉS OLASZORSZÁG­BAN. Kedden kora reggel földrengés rázta meg Észak-Olaszország városait és falvait. Az ötös fokozatú földlökések megingatták a házakat Torinóban és Mi­lánóban. Több helyen földcsuszamlás tör­tént. Halálos áldozatról nem érkezett je­­lentés. A­­ TUDOMÁNYOS ISMERETTER­JESZTŐ TÁRSULAT országos elnöksége a társulat főtitkárává választotta Gádor Ferencet, a Magyar Rádió és Televízió volt elnökhelyettesét, a Televízió vezető­jét. Pécsi Ferencet felmentették a Ma­gyar Távirati Iroda főszerkesztői tiszte alól és kinevezték a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettesévé, a Televízió vezetőjévé. Léderer Frigyest, a Magyar Távirati Iroda főosztályvezető-helyette­sét kinevezték az MTI főszerkesztőjévé. A ÖTVENNYOLC SZAKTANÁCS­­ADÓ SZERV. A Mezőgazdasági­ és Élelmezésügyi Minisztérium kijelölte szaktanácsadási tevékenységre jogosult szerveit. Az Agroinform a szaktanács­­adási névjegyzékben összesen 58 ku­tató, tervező, üzemszervezési és oktatási intézményt, vállalatot, trösztöt és állami gazdaságot, valamint a termelőszövetke­zeti közös vállalkozást vett nyilván­­tartásba . ÖREGEK NAPKÖZI OTTHONA. Siófokon elkészült a járás első, 30 szemé­lye „öregek napközi otthona”, ahol a ma­gukra hagyott idős emberek tízórait és ebédet kapnak. A helyi tejüzem friss tej­jel, tejföllel, vajjal, kenyérrel, sütemény­nyel, a termelőszövetkezet és az állami gazdaság gyümölccsel látja el az örege­ket. A Kőolajvezeték Vállalat és a Dél­balatoni Vízügyi Igazgatóság televíziót, rádiót vásárolt az otthonnak. # HALÁLOS FÜRDŐZÉS. A gergelyiugor­­nyai Tisza-strandon fürdés közben a vízbe ful­ladt Balogh Károly 29 éves postai alkalmazott, nyíregyházi lakos. A ELHUNYT FÖLDES SÁNDOR. Föl­des Sándor, a Magyar Rádió hírszerkesz­tőségének nyugdíjas újságírója 73 éves korában, váratlanul elhunyt. Temesvárott született, Komáromban telepedett le, és a csehszlovákiai szocialista irodalom ki­emelkedő képviselője lett, több elbeszé­lés- és novelláskötete jelent meg. A rádió hírszerkesztőségében 1948-tól 1959-ig dol­gozott, de nyugdíjba vonulása után is ak­tívan részt vett a szerkesztőség munká­jában. Temetéséről később intézkednek. A BLAIBERG JOBBAN VAN. A Groote Schuur-kórház jelentése szerint Philip Blaiberg állapota tovább javul. Frederick West, az angliai szívátültetéses beteg halála még jobban hangsúlyozza Blaiberg egészségi állapota javulásának jelentőségét. Megoperálása óta 168 nap telt el, és életben maradását a szívátül­tetések legnagyobb igazolásának tartják. A SZILIKÓZISGONDOZÓ ÁLLO­MÁS. Hét éve működik Miskolcon a szilikózisgondozó állomás, mely Borsod megye 43 üzeméről állapította meg, hogy bennük a nagymértékű porszennyeződés miatt szilikózis betegséget kapnak a dol­gozók. A vizsgálatok alapján több mun­kahelyen csökkentették a szennyeződést. A ROBBANTÁS A TETŐ ALATT. A Lábatlani Cementgyár épületében a működő berendezések közvetlen szom­szédságában szétrobbantanak egy 200 köbméteres vasbeton gépalapot. Külön­leges fúrásokkal, kis töltetekkel szinte kockánként robbantják, repesztik szét a betontestet, hogy a többi berendezést és a dolgozók testi épségét ne veszélyeztes­sék. A kényes munka három és fél hétig tart. A MAJOMSZARUHÁRTYÁVAL —­LÁT. Ritka műtétet hajtottak végre a fokvárosi Karl Bremer-kórházban. Frans Van Zyl, a stellenboschi orvosi egyetem dékánja bejelentette, hogy a fokvárosi kórházban babuin-majom szaruhártyát ültettek át egy vak ember szemébe. A be­teg visszanyerte látását, olyannyira, hogy ma már újságot is olvas. A professzor hozzáfűzte, hogy a műtét sikeréről csak néhány hónap múlva nyilatkozhat. A GÉPESÍTETT UTCASEPRÉS PÉ­CSETT. A Budapesti Nemzetközi Vásá­ron bemutatott svéd gyártmányú Verro City úttisztító gépekből a fővároson kí­vül Pécs is vásárolt. Az egyenként több mint félmillió forint értékű utcaseprő gépek naponta körülbelül 60 kilométer utat tisztítanak meg. A FAGYLALTMÉRGEZÉS. Isaszegen kedden a déli óráktól estig 135 beteget szállítottak fagylaltmérgezéssel kórházba a mentők. A vizsgálat megindult a nagy­arányú megbetegedés okainak kideríté­sére. A SÁSKAJÁRÁS, Szaúd-Arábiából pusztító sáskarajok hatoltak át jordániai területre. A HALÁLOZÁS. Baji Mihály, a Szo­cialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, 72 éves korában elhunyt. Hamvainak elhelyezése június 21-én fél 11 órakor lesz a farkasréti temetőben. ­ Enyhítenek a szövetkezeti lakástulajdonosok gondjain Ezerhatszázharminc­ szövetkezeti la­kásban több mint hatezer ember jutott egészséges, kultúrált otthonhoz Komá­rom megyében — állapította meg keddi ülésén a megyei tanács végrehajtó bizott­sága. A szövetkezeti lakások iránti érdek­lődés az utóbbi időben azonban észreve­hetően csökkent. A hosszú időre komoly anyagi terheket vállaló lakástulajdono­sok ugyanis sok jogos, elsősorban is a ki­vitelezés minőségét érintő kifogást emel­nek. Megállapította a vb-ülés, hogy nagy a különbség az állami és a szövetkezeti lakások között. Az utóbbiak az előzőeknél lényegesen gyengébb minőségben készül­nek. Sok család életét megkeseríti a ga­ranciális javítási munkák elhúzódása. Sé­relmesnek tartják a szövetkezeti lakás­­tulajdonosok azt is, hogy lakásaik kör­nyékének kialakításánál, a parkosításnál, a közvilágítás felszerelésénél az állami lakásokkal szemben hátrányos helyzetbe kerülnek. A szövetkezeti lakástulajdono­sok gondjainak enyhítésére a vb-ülés fon­tos határozatokat hozott. Elrendelte a végrehajtó bizottság, hogy a szövetkezeti lakástulajdonosok hátrányos helyzetét a tanács tervosztálya szüntesse meg, ellen­őrizze és biztosítsa, hogy az állami és a szövetkezeti lakások építését, környékük kialakítását a kivitelező vállalatok azonos minőségben végezzék. Magyar Hírlap SIKER Bombacsinos, húszéves barátnőm me­séli: — Megyek a Tanács körúton, rajtam miniruha, lábamon lakkcipő, kezemben különleges szabású táska. Félszemmel balra sandítok, mert látom, egy fehér Opel-Rekord követ. Gyorsítok. Az Opel is. Megállok. Lassít. Nekiiramodom, ő is. Egy kirakatüvegből szemügyre veszem a tagot — jóképű. — Belépek a házunkba. Az Opel leáll a túloldalon, vezetője megjelenik a ka­pualjban. Megállok, szembe fordulok vele és végigmérem, mint Brigitte Bardot a tolakodó fotóriportereket. A tag hebeg­ve megszólal: — Kisasszony, nagyon kérem... ne tartson aszfaltbetyárnak. Ugyanis arról van szó, hogy a táskája ... szóval, kér­ném tisztelettel, én táskakészítő kisipa­ros vagyok és nagyon szeretném egy percre szemügyre venni a rétiküljét. — Most szólj, micsoda alakok létez­nek — fejezte be méltatlankodva a kis­lány. G. K. A. Amerikai biokémikus professzor Debrecenben Magyarországi útja során Debrecenbe látogatott dr. Roy L. Whistler, az In­diana állambeli Produchh Purdue Egye­tem biokémiai intézetének professzora. A vendéget dr. Bognár Rezső Kossuth­­díjas akadémikus, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem szerveskémiai intézetének igazgatója fogadta. Az ame­rikai biokémikus professzor az egyete­men előadást tartott legújabb kutatási eredményeiről, majd megbeszéléseket folytatott közös kutatási kérdésekről. • KIJÓZANÍT-E A FEKETEKÁVÉ? Használ-e, ha a gépkocsivezető borozás után megiszik egy csésze feketét? Erre a kérdésre keresett feleletet a bécsi L. Pro­kop professzor. Kilenc 20—30 év közötti fiatalembert itatott meg alkoholfogyasz­tás után félórával ötödliter, 200 milli­gramm koffeintartalmú kávéval. A vizs­gálat szerint vérük alkoholtartalma nem csökkent, sőt 10 százalékkal emelkedett. Tévhit, tehát, hogy az alkoholt feketével lehet ellensúlyozni. # CSALÁDI TRAGÉDIA. Bakó János 42 éves tsz-tag, kiskundorozsmai lakos lakásán szóvál­tás közben zsebkésével nyakonszúrta a vele közös háztartásban élő özvegy Bunford Gyu­­láné 30 éves háztartásbelit, aki életveszélyesen megsérült. Cselekménye elkövetése után Bakó öngyilkos lett.­­ CIRKUSZPARÁDÉ AZ UTCÁN. Látványos felvonulást rendez ma az Aeros cirkusz. Artistái, zenekara, ele­fántjai, lovai, oroszlánjai és jegesmedvéi délelőtt fél 11-kor sorba rendeződve el­indulnak a városligeti sátorcirkuszból, végigvonulnak a Népstadion úton, a Thö­köly úton, a Bosnyák téren, a Nagy La­jos király útján, és a Kacsóh Pongrác úton át térnek vissza a Városligetbe. Hét halálos közlekedési baleset Az elmúlt 24 órában hét halálos közlekedési baleset történt. A Szeged és Algyő közötti úton Papp János, 42 éves állami gazdasági dolgozó, hódmezővásárhelyi lakos, oldalkocsis motor­­kerékpárjával belerohant egy tehergépkocsiba. Papp Jánosné, 32 éves állami ,gazdasági dolgozó és 3 éves gyermeke, a motorkerékpár utasai, a helyszínen meghaltak. Papp Jánost életveszé­lyes állapotban vitték kórházba.­­ A Bonyhád és Majos közötti útvonalon Beréti Antal, 23 éves segédmunkás, majosi lakos motorkerék­párjával beleszaladt az út szélén haladó ötfő­­nyi csoportba. Kovács Árpád 18 éves segéd­munkás, marosi lakos a helyszínen meghalt, két személyt súlyos sérüléssel vittek kórház­ba. A motorkerékpáros is életveszélyesen meg­sérült.­­ Ittasan hajtotta a romándi tsz lovas kocsiját Hamberger Gyula, 66 éves tsz-tag. A Bakonyszentlászló és Bakonygyirót közötti úton leesett a kocsiról és a helyszínen meg­halt.­­ Harvánek János, 43 éves esztergályos, budapesti lakos személygépkocsijával Kere­­csend és Kápolna között elütötte a kerékpár­ján haladó Bódi József, 61 éves segédmunkást, hevesvezekényi lakost, aki sérüléseibe a hely­színen belehalt. — Pécsett Schweisgut László, 25 éves gázszerelő motorkerékpárjával belero­hant egy tehergépkocsiba. A motorkerékpáros a helyszínen meghalt. — A Szerencs és Mis­kolc között a 37-es számú úton Láng György, 27 éves sofőr a Szerencsi Csokoládégyár teher­gépkocsijával az útmenti betonkorlátnak üt­között. A gépkocsi utasa, Fodor László, 28 éves rakodómunkás, bekecsi lakos az úttestre esett és olyan súlyosan megsérült, hogy a mentő­kocsiban meghalt. A SÚLYOS ÜZEMI BALESET. A Szi­lágyi Erzsébet fasor 73-as szám alatt, a Fővárosi Csatornázási Művek egyik mélyépítési munkahelyén Maszlag Ist­ván 60 éves kubikos a mintegy félszáz kilós boltozatsablonnal együtt a csa­tornához kiásott hatméteres mélységbe zuhant. Életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. A vizsgálat megindult.­­ FELGYÚJTOTTA APÓSA ISTÁLLÓJÁT. Temesvári István 29 éves MÁV-alkalmazott ösz­­szeveszett apósával, Szőke Mártonnal és fel­gyújtotta az idős embernek Szeged határában levő nádfedeles istállóját. Tettének elkövetése után öngyilkos lett. A tüzet hamarosan elol­tották.

Next