Magyar Hírlap, 1968. július (1. évfolyam, 47-77. szám)

1968-07-18 / 64. szám

S 1968. JÚLIUS 18. CSÜTÖRTÖK FILMSZEMLE NÉPGAZDASÁG Magyar HÍRlaP A­­ IU /o J Premier: ma ! Sajátos és érdekes Amerikai feleség ez a mintegy négy ------------------------------ esztendeje készült olasz—francia film. Nem elég ugyanis nézni azt, ami benne történik, hanem lát­ni is kell a kevésbé ismert rendező, Gian Luigi Polidoro szándékát. Azt a mód­szert, hogy a jelenségeket a röntgenor­voshoz hasonlóan átvilágítja és a káp­rázatos fény, a sokakat elvakító csillo­gás mögött halálos biztonsággal rávilá­gít a lényegre. Vígjátékhoz ültünk be — s nem is csalódtunk —, de egyszersmind tanúi lehetünk az amerikai életforma vagyis inkább erkölcsi magatartás kór­képének. A történet hősét, Mariót — akinek ka­landjai szemünk előtt peregnek — régi ismerősünk, Ugo Tognazzi alakítja. A ki­tűnő színész életét — akárcsak legutóbb a Budapesten vetített Egy erkölcstelen emberben — ismét a nők keserítik meg. Ám míg a megszokott olasz környezet­ben nem kevesebb, mint három neje és családja akadt, addig itt az új világban, ahová főnökét kísérni üzleti tárgyalásra jött — egyet sem tud találni. Amíg ott erkölcstelen volt (mert mindegyik vá­lasztottját szerette), addig itt nyilván ma­kulátlan jellemű, hiszen az eszére, s nem a szívére hallgat. Ha megnősül ugyanis, amerikai állampolgár lesz — nem egysze­rű olasz — és hajdani barátjához hason­lóan, aki felcsillantja számára a perspek­tívát, rövid idő alatt valóban amerikai méretű karriert futhat be. Az amerikai karrierhez azonban ame­rikai gyomor kell — ez az igazság. Vegy el egy pénzes öreg nőt és tiéd a világ! — így hangzik a jó barát tanácsa. Maria azonban minduntalan visszaretten, ami­kor igazán alkalom kínálkozik, s európai mintára legalább úgy kíván megalkudni, hogy szépérzékét kielégítse. Ám rokon­szenves jelöltjeiben újra meg újra csaló­dik. Reménytelen versenyt fut a múló idő­vel. A pénz elúszik előle — er már a saját olaszországi életszínvonalának megfelelő feleséggel is megelégedne —, de itt is ku­darcot vall Az utolsó állomás egy pros­tituált. Nem akármilyen! Amerikai ál­lampolgárságú prostituált! Gian Luigi Polidoro azt a nálunk is elevenen élő legendát kívánja szétfosz­latni, hogy az Egyesült Államok a kor­látlan lehetőségek hazája. A rendező he­lyesen nem a lehetőségek meglétét tagad­ja vagy az életszínvonalat, a technikai haladást próbálja kisebbíteni, hanem gú­nyos fintorral a lehetőséghez vezető utat mutatja be. Íme itt van! És amúgy záró­jelben hozzáteszi, ha gusztusod van hoz­zá... A film kétfelé üt. Azzal, ami erkölcsi­leg szabad s természetes, a hazai konzer­vatív olasz szemléletet veszi célba, azzal pedig, ami túlzás: a szabadosságot állítja pellengérre. Szép, amit nézni lehet: az utak, a városok, a kényelem, a technika, a gazdagság, és sivár, üres, érthetetlen, amit látni mögötte vagy mellette. Mario szerelmi odysseája során egy­­egy vonással is pompásan jellemzett fi­gurákkal találkozik. Miamiban a stran­don olasz szokás szerint eleven mimiká­val megnéz egy nőt, mire az gépiesen szétnyitja fürdőköpenyét és mint valami divatmodell közli, hogy 50 dollár. (Már­mint a fürdőtrikója ára!) Ugyancsak élet­teljes típus az öreg milliomos fiatal fele­sége, aki addig nem nyugszik, amíg el nem nyeri Marió utolsó vasát is a leg­primitívebb szerencsejátékon. Találó szo­­ciálkritika a marihuánát gépkocsin szál­lító tizennégy esztendős ravasz bakfis és a Cape Kennedy rakétakilövő állomás technikai csodájának árnyékában meg­települt lakókocsi-városnegyed, ahonnan az asszonyok, leányok ki-ki járnak némi földi boldogságért, míg férjük, apjuk, testvérük a Holdba készül repülni. Más világ ez — vonja le a következ­tetést a film, s ha az embereken nem is nő másképpen a haj, a gondolatviláguk, az erkölcsi érzékük, az érdeklődésük, a mentalitásuk más. Lám még a legrokon­szenvesebb amerikai szereplő — a fiatal elvált asszony, akit Marina Vlady szemé­lyesít meg —, az is tiszta szívből tud ne­vetni a televízió olyan műsorain, ame­lyeken Mariónak arcizma sem rezdül. Nem nagy, de elgondolkoztató és jó film az Amerikai feleség. Szórakoztat és ugyanakkor mondanivalója is van. Ugo Tognazzi, a főhős ismét bebizonyította, hogy kitűnő színész. Partnerei: RHonda Fleming, Grazien­g Granata, Juliet Prowse és a többiek mind-mind találó jellemportrték. Marina Vlady pedig rend­kívül bájos és természetes)^ ^ Megfagyott villámok sorpoiitiká­■— ■ ------------------------------ nak (vagy az átvételnek), bizonyos témák kissé össze­sűrűsödtek mozijainkban. A náci rakéta­­technika és atomkutatás, a nehézvíz­gyártás ellen a második világháború ide­jén folytatott küzdelemről aránylag rö­vid időn belül ez a második film. (A Te­lemark hősei volt az első!) A harmadik pedig előreláthatólag a Crossbow akció lesz. Mindhárom ismeretében János Veiczi NDK-filmje a leghívebb és a legtörté­nelmibb. A két nyugati produkció for­gatókönyve ugyanis nem tudott megsza­badulni a hollywoodi sablonoktól, míg a Megfagyott villámok fő erénye, hogy az antifasiszta küzdelem széles horizontját ábrázolja. Ennek megfelelően valóságos nemzetközi sztárgárdát vonultat fel: len­gyel (Leon Niemczyk, Tadeusz Schmidt), francia, angol, szovjet (Mihail Aljanov), német színészeket, s villanásnyi jelenet­re a magyar Darvas Ivánt is. János Veiczi és a forgatókönyv (Julius Mader, Harry Thürk és maga a rendező) munkája dokumentarista stílusban ábrá­zolja a német rakétafegyver kidolgozá­sának történetét és az ellene folyó ál­dozatos kollektív küzdelmet. A cselek­ménysorba bevágott hiteles állóképek amolyan történelmi hátterét adják az eseményeknek. A módszer jó, bár némileg szétszab­dalja a történetet. Sok a szereplő, s ez is nehezíti az áttekintést, de ez velejárója annak, hogy a film nem elszigetelt akciót mutat be, hanem sok nemzetiségű haza­fiak — kommunisták és nem kommunis­ták — halált megvető harcát. Jellemző portréját kapjuk e közben a Rakétabáró, vagyis a ma az Egyesült Államokban dol­gozó Wernher von Braun szégyenteljes karrierjének. Az epizódok sora nyomon követi — egy a rakétagyártásban részt vevő — s utóbb a fasizmus már leplezetlen énjétől visszariadó német tudós magára találását. Érdekes — ha nem is olyan izgalmas és filmszerű a Megfagyott villámok, mint az említett két nyugati produkció­t még­is érdemes megnézni. . Kalandigényeinket Szüzek elrablása kívánja kielégíte­-------------------------------- mi ez a színes és szélesvásznú román tizenkilencedik szá­zad eleji história, amikor az urak meg a király csak a maguk dolgaival törőd­tek és a fosztogató török csapatokkal egyedül a bátor szegénylegények szálltak szembe. A szegénylegények meghatározás azon­ban ebben az esetben nagyon is félreve­zető. Senki se gondoljon Jancsó Miklós dezilluzionált ábrázolásmódjára. A román betyárok — legalábbis Dinu Cocea ren­dező hősei — közeli rokonai azoknak a paródiákból jól ismert cowboyoknak, akik szüntelenül töltenek és lőnek, majd nem is töltenek, de szüntelenül lőnek. Derék hőseink annak ellenére, hogy nincsenek többen, mint egy labdarúgó-csapat (plusz tartalék), mégis minden helyzetben előbb vagy utóbb övéké a győzelem. Ez a hamis és rikító romantika termé­szetesen a történelem kulisszái között még vásáribbá válik. Van itt minden, amit a műfaj szabványa megkíván: őrült vágta, lasszó, csordogáló vér, titkos ajtó, udvari fondorlat, karóra tűzött fejek, kor­bácsolás, csapda, végnélküli vívás és ál­ruha. A vendégszereplésre nyilván fel­kért öttusacsapat meg a népi együttes mindent megtesz a siker érdekében, de ez, sajnos, nem reprezentálja a román filmgyártást. A szereplők egy része úgy játszik, mint A falu rossza 1875-ös premierjén divatos lehetett vagy a Borzasztó torony című történelmi drámában. Igaz, ott e stílust már olyan nagynevű kritikusok is kifo­gásolták, mint Bajza József és Vörös­marty Mihály. Ábel Péter Válaszok országos kérdésekre Kifizetődő-e (2^ 1) a mezőgazdaság támogatása? Az aszály még azoknak a figyelmét is a mezőgazdaság problémáira tereli, akik egyébként keveset foglalkoznak azzal. Ilyen időjárás közepette többen tartják érthetőnek, hogy a mezőgazdaság állami támogatásra szorul. Sokak előtt nem világos azonban, hogy ez nemcsak a rendkívüli időjárás miatt, hanem egyébként is szükséges. Vizsgál­juk meg, indokolható-e ez a szükséges­ség? Korunk gazdaságára — az ipari terme­lés gyors ütemű növekedése mellett — a mezőgazdasági termelés színvonalának állandó emelkedése is jellemző. Ez a fo­lyamat a mezőgazdasági termelők számá­nak nagyarányú csökkenésével jár együtt. A kölcsönhatás akkor válik érthetővé, ha figyelembe vesszük, hogy a fejlődő ipari termelés munkaerő-szükségletét a mező­­gazdaság adja. Csökken az alacsony ter­melési színvonalon, önállóan termelők száma, egyszersmind nő a mind több és választékosabb élelmiszert fogyasztó né­pesség. Világirányzat Világszerte tapasztalható, hogy az ipar fejlesztéséhez szükséges eszközök és nyersanyagok­ devizaszükségletét az or­szágok egész sorában a mezőgazdasági termékek exportjával fedezik. Így tehát mind a belső igények növekedése, mind az export, a mezőgazdasági termelés gyorsabb ütemű fejlesztését indokolja. A világ mezőgazdasága az utóbbi 30 év­ben annyit fejlődött, mint az azt meg­előző 200 évben. Ebben nagy szerepet ját­szanak, a korszerű agrotechnika elterje­dése mellett, azok az ár- és jövedelem­támogatási, a termelékenység javításával, a mezőgazdaság szerkezeti reformjával kapcsolatos intézkedések, amelyeket egyes országok kormányai hoztak. Ha végigtekintünk akár a tőkés-, akár a szocialista országok állami költségveté­seinek kiadási tételein, mindenütt jelen­tős összegekkel szerepel a mezőgazdasági termelés ösztönzése. A támogatási össze­gek, a támogatás formái és arányai az országok sajátos helyzetétől függnek. A támogatásnak mindenütt elsőrendű feladata a mezőgazdasági technika fej­lesztésének segítése. Közismert, hogy ez csak jelentős anyagi-pénzügyi áldozatok­kal valósítható meg. A termelőknek olyan lehetőséget kell nyújtani, amely megfe­lelő jövedelmek mellett a termelés kor­szerűsítésére ösztönöz. Ilyen lehetőség a mezőgazdasági beruházások támogatása. A korszerűség költségei Közismert, hogy a mezőgazdaságban a korszerű technika és általában az ipari eszközök felhasználása — bár az egység­nyi területen termelhető terméktömeg nő —, a fejlődés bizonyos szakaszában emeli a termékek önköltségét. A mezőgazda­­sági termékek előállítási ára viszont szo­rosan kapcsolódik az élelmiszer-árakhoz. Mivel az életszínvonal növekedésében az alacsony élelmiszeráraknak jelentős a szerepe, minden államnak — különösen a szocialistának — fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az élelmiszerek árában maximálást, viszonylagos stabilitást biz­tosítson. Ez tehát ugyancsak állami be­avatkozással, végső soron állami támoga­tással érhető el. Az egyik forma az, hogy a feldolgozó ipar állami támogatásban ré­szesül azoknál a cikkeknél, amelyeknek árát az állam a kívánt szinten akarja tartani. A másik általános forma: a me­zőgazdasági termékek után nyújtott ár­­kiegészítés, amelyet a termelők kapnak annak érdekében, hogy az önköltségnél alacsonyabb értékesítési ár mellett is megfelelő jövedelemhez jussanak. Mezőgazdasági terméket nemzetközi síkon világpiaci áron cserélnek. A világ­piaci ár az országok zöménél alacsonyabb a belföldi termelői árnál. Az export érd­e­kében azonban szükséges az árdifferen­ciák rendezése, az export tulajdonkép­peni támogatása. Az országok mezőgazdasági szükségle­teinek, termelési adottságainak legjobban megfelelő termelésiág-struktúrát ugyan­csak támogatással segítik elő. Ezek az in­tézkedések részben az üzemek specializá­­cióját, részben a gazdaságos termeléshez előnyösebb területnagyságok kialakítását célozzák. Új támogatási formák A mezőgazdaság támogatása tehát szükséges és indokolt. A kérdés csupán az: vajon a támogatási rendszerek meny­nyiben segítik a gazdaságpolitikai cél­kitűzések megvalósítását? Azok a gazda­sági áldozatok, amelyeket a mezőgazda­ság támogtása érdekében hozunk, elő­nyösek-e a népgazdaságnak, a társa­­dalomnak? A gazdaságirányítási reformmal szám­talan olyan intézkedés látott napvilágot, amely új alapokra helyezte a mezőgazda­­sági termelés fejlesztését. Ilyen a fel­­vásárlási árak emelése, az adórendszer, a hitelrendszer, valamint a jövedelem­­szabályozás új rendszere. Világossá vált, hogy a mezőgazdasági termelés állami tá­mogatására továbbra is szükség van. A korábbi időszaknál tartalmában és módszerében egyszerűbb állami támoga­tás főbb jellemzőit megkíséreljük össze­foglalni. Az egész népgazdaságban biztosítjuk azokat az eszközöket, amelyek az átlagos jövedelmviszonyok közötti gazdaságok saját alapjainak kiegészítését szolgálják. Ide tartozik az ipari eredetű eszközök, anyagok, szolgáltatások ártámogatása. Az ilyen címen nyújtott ártámogatások a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben nem jelentkeznek, az összegeket a forgal­mazó vállalatok kapják (például az AGROTRÖSZT vállalatai). Az értéküknél alacsonyabb áron vásárolt eszközök tehát a mezőgazdasági termelés költségviszo­nyait javítják. Ugyancsak a mezőgazdaság teljes köré­re terjed ki a beruházási támogatás. For­mája és aránya differenciált, a dotációk a beruházási költségek 30—70 százalékáig terjedhetnek. Egyes beruházásokat — amelyeket termeléspolitikai indokok nem támasztanak alá — kizártak a támogatás köréből. (Például az őszibarack, a téli­­alma telepítése stb.). Továbbra is teljes egészében állami eszközöket biztosítanak azonban a bekötőutak, távvezetékek építésére, és így tovább. Támogatást kapnak azok az üzemek is, amelyek talajvédelmi munkálatokat vé­geznek. A vízrendezésre, továbbá a rét­es legelőterületek javítására ugyancsak állami támogatás ösztönöz. Ápolja, tisztítsa hűtőszekrényét rendszeresen Z­Ú Z MARA hűtőszekrény-ápoló szerrel Óvja és fertőtleníti fridzsiderét, meghosszabbítja élettartamát, használata gazdaságos A gyenge fsz-ek Sajátos forma a szarvasmarhatartás külön állami támogatása, amely a férő­helyépítés kedvezményein túl a szarvas­­marhatartás fejlesztését segíti. A támo­gatási rendszer különleges formája a ked­vezőtlen adottságú termelőszövetkezetek állami támogatása. A megkülönböztetés azért szükséges, mert a földterület ked­vezőtlen termőképessége miatt a hoza­mok alacsonyak, a költségek vagy nem térülnek meg, vagy nem biztosítanak megfelelő szintű jövedelmet. Az ebbe a körbe sorolt szövetkezetek több formában — árkiegészítés, jövede­lemkiegészítés, munkadíj-kiegészítés — részesülhetnek állami dotációban. A cél, hogy az átlagosnál kedvezőtlenebb kö­rülmények között gazdálkodóknak is biz­tosítsuk azokat a feltételeket, amelyek a termelés fejlesztéséhez szüségesek. Jogos a kérdés, hogy az évente nyúj­tott, több milliárd forintos állami támoga­tás milyen eredményt hoz a mezőgazda­ságban? Az elmúlt évek tapasztalatai a mezőgazdaság támogatásának eredmé­nyességét bizonyítják. Jelentősen növe­kedtek a szocialista nagyüzemek termelő­alapjai. A beruházások jó része nemcsak az egykori kisüzemi eszközöket pótolta, a termelésből kivált dolgozók nagy szá­mát ellensúlyozta, hanem a mezőgazdaság termelési feltételeit is magasabb szinten biztosította. A mezőgazdaság bruttó ter­melési értéke 1960—1967 év között 16,5 százalékkal emelkedett. A mezőgazdaság a belső szükségletek mellett egyre na­gyobb árualapot ad a külkereskedelem számára is, segítve az ország fizetési mérlegének javítását Bálint József, Pénzügyminisztérium főelőadója

Next