Magyar Hírlap, 1968. szeptember (1. évfolyam, 109-138. szám)

1968-09-01 / 109. szám

4 1968. SZEPTEMBER 1. VASARNAP NEMZETKÖZI POLITIKA V I L A G G A Z D A S A G C ^ teaCYBW HlRLIIP M fl-B-TTT Ä bennünket, magyarokat s az orszá­gunkat a héten legközelebbről érintő, nagy jelentőségű esemény a Ludvík Svo­­boda köztársasági elnök által vezetett, törvényes csehszlovák párt- és kormány­­küldöttség több napos moszkvai tárgya­lása, majd a közlemény kibocsátása, s végül a bolgár, a lengyel, a magyar, az NDK és a szovjet párt- és kormánykül­döttség konzultációja volt. A moszkvai megbeszélések után A tárgyalásokon az ágesernyői és a po­zsonyi alapelveket erősítették meg, s az erről szóló közleményt az emberek nagy megkönnyebbüléssel fogadták. Kétségte­len ugyan, hogy a rendkívül bonyolult és feszült helyzetet egy ilyen közlemény nem oldhatta meg, de feltétlenül megnyi­totta az utat a politikai rendezéshez. A realitások alapján ez volt az egyetlen, mindenki által elfogadható megoldás. A további fejlemények pedig most már el­sősorban a cseh és a szlovák nép realitás­­érzékétől függnek. Csehszlovákiában, a moszkvai tárgya­lásokról kiadott közlemény után, a tör­vényes kormány hozzálátott a helyzet konszolidálásához. Ez — vitathatatlanul — nem könnyű dolog. A belső fejlődés hívei közül ki kell emelnünk azt, hogy Svoboda elnök, hadseregfőparancsok uta­sítása értelmében a csehszlovák hadsereg alakulatai „érintkezést tartanak fenn”­ az öt szocialista ország csapataival. A politi­kai személyiségek közül Alexander Dub­­eck, a CSKP első titkára hangsúlyozta, hogy „megállapodásunk van az öt állam fegyveres erőinek kivonásáról Csehszlo­vákia területéről"... de ez azzal függ ösz­­sze, hogy a saját szerveink mennyire tud­ják biztosítani a rendet és a normális életet... A reális helyzetből kell kiin­dulni, a realitásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Csak a párt egysége teszi lehetővé, hogy a párt megtalálja a kive­zető utat a súlyos helyzetből... hogy a szocializmusellenes erők ne használhas­sák ki a helyzetet... Hisszük — mondot­ta —, hogy rendeződni fognak a kapcso­latok Csehszlovákia népei és a többi szo­cialista ország népei között.” Lezajlott a Szlovák KP rendkívüli kongresszusa is, amely teljes bizalmát nyilvánította Dubcek és a többi törvé­nyes párt- és állami vezető iránt, s kéri Szlovákia népét, hogy tevékenyen járul­jon hozzá a konszolidációhoz. A Szlovák Kommunista Párt első titkárává dr. Gus­tav Husakot választották meg, aki beszé­dében állást foglalt amellett, hogy a Prá­gában, illegális körülmények között ren­dezett „rendkívüli pártkongresszust” nem ismerik el érvényesnek. Beszédet mondott Smrkovsky, a nem­­zetgyűlés elnöke is. Bejelentette: a nem­zetgyűlés nem engedi meg, hogy a lapok, a rádió, a televízió rossz irányba befolyá­solja a közvéleményt, hogy a meglevőkön kívül politikai pártok alakuljanak, s hogy feloszlatnak minden újonnan alakult klu­bot. A csehszlovákiai eseményeket péntek este rádió- és televízióbeszédében Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese értékelte. Többek között kijelentette: „ ... A csehszlovákiai ideiglenes bevonu­lásban részt vevő magyar egységek az eléjük kitűzött feladatokat fegyelmezet­ten, jól hajtották végre ... Megnyugtat­hatom hozzátartozóikat, hogy csehszlovák elvtársaink — a korábbinál jobb mai fel­tételek mellett — erélyes kézzel­ hozzá­látnak a rend megszilárdításához, minden remény megvan arra, hogy fiainkat nem­sokára idehaza üdvözölhetjük.” Miközben a jó szándék igyekszik gá­tat vetni a felfordulásnak, felforgató iz­gatásnak, a csehszlovákiai események nemzetközi visszhangja meglehetősen ve­gyes. Amíg a józan angol polgári lapok „higgadtságot, bölcsességet és a helyzet reális értékelését” tanácsolják, más nyu­gati körök a konfliktus további élezését szeretnék. A szocialista országok lapjai közül a moszkvai Pravda a csehek és a szlovákok körében tapasztalható „egyre nagyobb megértésről” számol be. A bol­gár pártlap arról írt, hogy a csehszlová­kiai események politikai megoldása végül is növeli a szocialista közösség erejét. Az NDK pártlapja, a Neues Deutschland azt hangsúlyozta, hogy „az ellenforradalom támadást szervez a moszkvai megállapo­dás ellen”. A Román Kommunista Párt nyilatkozatában „aggodalmát és helytele­nítését” juttatta kifejezésre amiatt, hogy az öt szocialista ország csapatai bevonul­tak Csehszlovákiába, de elismeri, hogy a moszkvai megállapodás kedvező feltéte­leket teremt a kibontakozáshoz. A Jugo­szláv Kommunista Szövetség állásfogla­lása kevesebb realitásérzékről tanúskodik. Figyelemre méltó a kínai vezetők állás­pontja. Csou En-laj kormányfő élesen és bántóan támadott rá az öt szocialista or­szágra, s olyan kijelentéseket engedett meg magának, hogy „a külföldi interven­ció veszélye megjelent Románia fölött is”. Ettől a kijelentéstől maga Ceausescu, az RKP első titkára igyekezett elhatárolni magát e heti egyik nyilatkozatában. A vi­lág kommunista mozgalma, az események eltérő megítélése után, helyesli a cseh­szlovák probléma politikai megoldását, Csehszlovákia és a szocialista közösség összefogását. A legfontosabb nemzetközi fórumok egyikén, az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol Dánia, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Kanada és Paraguay fel­lépésére tűzték napirendre Csehszlovákia ügyét, a csehszlovák ENSZ-misszió kérte: tekintettel a moszkvai megegyezésre, ve­gyék le a kérdést a napirendről. A tár­gyalást elhalasztották. UTAZZON TELEVÍZIÓVAL MEXIKÓBA KÜLÖNLEGES OTP-HITELAKCIÓ! Televízióvásárlásnál CSAK 10% ELŐLEGET kell fizetnie! ! Humphrey—Nixon párharc A szögesdrót és rendőrattak jellemezte demokrata párti konvención, az első sza­vazásnál, elsöprő többséggel Humprey jelenlegi alelnököt választották elnökje­löltnek. Johnson elnök taktikai győzelmet aratott ezzel pártja részére, nagy kérdés azonban, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben, és főleg a vietnami háború lángtengerének fényében, lesz-e Humph­­reynak győzelmi esélye novemberben a köztársaság párti Nixon ellen. Félő, hogy a két elnökjelölt a választási propaganda­hadjáratban a hidegháború hangján lici­tál egymásra. Vietnam és Párizs Vietnamban közben megélénkült a sza­badságharcosok offenzívája. Ismét raké­ta- és tüzérségi csapások érik a városo­kat, az amerikai támaszpontokat, s ma­gát a fővárost. A DNFF katonai nyomása több ponton egyszerre jelentkezik, úgy tűnik, egybehangolt terv szerint. Az ame­rikaiak csak a legnehezebb fegyverek tö­meges bevetésével képesek ellensúlyozni a napról napra erősödő nyomást. A párizsi VDR—USA megbeszélések ezen a héten ismét eredménytelenek ma­radtak. Xuan Thuy vietnami delegátus Johnson elnök augusztus 19-i szavát idéz­te arról, hogy „az Egyesült Államok tisz­tességes békét kíván elérni”. „Igazán tisz­tességes az lenne — mondotta a vietnami küldöttség feje —, ha az USA abbahagy­ná agressziós gyarmati háborúját és tisz­teletben tartaná a vietnami nép jogát a függetlenségre, a szabadságra és a jólétre. Ezek az elvek különben szerepelnek az Egyesült Államok híres függetlenségi nyi­latkozatában is.” F. A. Autócsata Nyugat-Európában Henry Ford 11., aki nevében viseli az autókirálynak is — úgy látszik — kijáró római számot, ezen a nyáron Európában indította meg az amerikai gépkocsiipar újabb offenzíváját az Óvilág meghódítá­sáért. Nyugat-Németországban személye­sen jelent meg, hogy felavassa a „Ford- Európa központot”, ahol az amerikai cég európai leányvállalatainak közös kutató­­intézetét rendezték be. A 100 millió már­kás központban 2000 mérnök és technikus kutatja azokat a gépkocsitípusokat és el­adási módszereket, amelyek meggyorsít­hatják a Ford-birodalom előretörését az európai országutakon. Az amerikai óriás európai leányvállalatait közös vezetés alá helyezték, ami szintén fordulatot jelez az autókirály politikájában. A szervezeti változtatások azt jelzik, hogy a tengerentúli autóipar új lehetősé­geket lát az európai akcióra. Henry Ford II. szerint „Európa megérett az amerikai stílus bevezetésére” , ami egyrészt a típusok variálását, másrészt a típusok évente rendszeresen bekövetkező változ­tatását jelenti a „planned obsolescence”, a „megtervezett elavulás” kereskedelmi elvének megfelelően. Ez a „stílus” mind­máig nem tudott gyökeret verni az euró­pai piacon — bizonyíték rá a Volkswa­gen „cserebogarának” változatlan sikere, s a többi ismert európai modell hosszú élettartama az amerikai típusokhoz ké­pest. Az azonban kétségtelen, hogy a vi­lág autópiacain egyre élesebb a konkur­­rencia, s a fő csatatér ma Nyugat-Euró­­pa. Az expanzió következményei A világ útjain a tavalyi statisztika sze­rint 206 millió gépkocsi szalad. A leg­nagyobb felvevőpiacot továbbra is az Egyesült Államok jelenti, de tavaly a nyugat-európai gépkocsiipar összesített termelése először haladta meg az ame­rikaiak 8,3 milliós szintjét. Az idei ered­ményekről eddig publikált jelentések azt jelzik, hogy a személygépkocsi expan­ziója mind Európában, mind a tengeren túl, mind pedig Japánban nagy ütemben folytatódik. Az Egyesült Államok üzemeiben az első hat hónap során 4,34 millió gépkocsi gör­dült le a futószalagokról (tavaly az I. félévben 3,98 millió) és a Wall Street Journal jóslata szerint idén az összter­melés várhatóan túlszárnyalja majd a 9 milliót. Japán, amely tavaly tört a má­sodik helyre a világtermelésben, 1,98 millió gépkocsit produkált az első félév­ben, ami 36 százalékos (!) növekedést je­lent a tavalyi azonos időszakhoz képest. Folytatódott az olasz gépkocsitermelés expanziója is: az első félévi produktum 770 000 gépkocsiegység volt, 41 ezerrel több a tavalyinál, ebből a tavalyi 205 ezer egységgel szemben 258 ezer készült exportra. Gyors ütemben nő a termelés Angliában is, ahol egyes (bár talán túl­zottan optimista) becslések szerint az idén az össztermelés elérheti a 2 millió személygépkocsit. Az NSZK-ban az első öt hónapban a tavalyihoz hasonlított a termelés (1,33 millió egység növekedése elérte a 36 százalékos japán rekordot). Azzal a lényeges különbséggel, hogy Ja­pánban a termelésnövekedés az expanzió folytatódását, új kapacitások beállítását jelzi, míg az NSZK-ban csupán a ki­használatlan termelési gépezet beindítá­sát, illetve mérsékelt bővítését bizo­nyítja. A francia gépkocsiipar helyzetére a konkurrensek erőteljes expanziójával szemben viszont a „májusi csapás” nyomja rá bélyegét. Az öthetes sztrájk következtében becslések szerint 210—230 ezer egység esett ki, ami önmagában is egymilliárd frankos elmaradt bevételt jelent, ezenkívül a béremelések mintegy 400 millió frankos pluszterhet rónak az iparágra, noha — a vállalatok szerény jelentései szerint — tavalyi tiszta profitja nem haladta meg a 110 millió frankot. „Pontosan felemelkedésünk pillanatában zúdult ránk a csapás — panaszolta az Expressnek Pierre Dreyfus, a Régié Re­nault, az állami kézben levő legnagyobb francia autógyár vezérigazgatója —, ami­kor helyzetünk éppen a kifutópályáról magasba emelkedő lökhajtásos gépre em­lékeztetett, akkor, amikor raktárainkban már egy kocsi sem volt.A szállítása hetekre leállt a külföldi piaco­kon, a konkurrensek betöltötték az űrt. A francia autóipar helyzetét különösen sebezhetővé teszi viszonylag alacsony jövedelmezősége. A világversenyben természetesen azok­nak a vállalatoknak vannak a legnagyobb esélyeik, amelyeknek nyeresége — kö­vetkezésképp önfinanszírozási, beruhá­zási lehetőségei — a legnagyobb. A rend­kívül szűk (hivatalos) francia nyereség­rés komoly aggodalmat támaszt francia tőkés körökben. A francia ipar nagyobb össztermelése ellenére alig valamivel ru­házott be többet az 1962—66-os fél évti­zedben, mint Itáliában egyedül a FIAT. Másrészt, hogyan veheti fel az európai ipar a versenyt­ az amerikaival, amely­nek nyeresége rendkívül imponáló és amelynek beruházásai összvolumenükben több mint háromszorosan felülmúlják az európait ? A felelet kettős. Egyrészt az amerikai ipar számára ma is a belföld jelenti az alapvető felvevőpiacot, az USA-ban az import­ eladások nem­ haladják meg a tíz százalékot. Ennek ellenére — a kiskocsik elhanyagolása miatt — az európai kon­kurencia egyre érezhetőbb: idén az első öt hónapban 399 000 kocsit exportált Európa az USA-ba — ennek 60 százaléka Volkswagen volt, de jelentős sikert ért el az angol Triumph és az angol Ford is. Az öt hónap amerikai behozatala 37 szá­zalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának adatait, tehát a liliputi­kocsik inváziója hovatovább pontosan a hazai földön jelent veszélyt az „ameri­kai stílus” számára. Másrészt az európai igények ma még — és a­ jelek szerint a jövőben is — gyökeresen eltérnek az amerikai hagyományoktól. Egymilliós határ A statisztika arra is figyelmeztet, hogy mind nagyobb szerepe van a kutatás­nak, a fejlesztésnek — egyre kevésbé vá­lik be az egyetlen modellre összpontosító termelés, amely oly nagy győzelmeket ho­zott a háború után a Volkswagennek és a Renaultnak. A recesszió elsősorban a „monotípusú” termelőkre mér csapást és azokat a vállalatokat igazolta, amelyek széles típusskálát alakítottak ki, mint pél­dául a tavaly Európában élre tört FIAT. Az utóbbi években fokozatosan ezt a stratégiát fogadta el a francia Renault. Angliában a BMC és a Leyland egye­sülésével alakult ki olyan tömörülés, amely az összes nem-amerikai kézben le­vő üzemek híres típusaival minden igényt kielégít Japánban a belkereskedelmi és ipar­ügyi minisztérium dolgozott ki olyan ter­vet, amelynek értelmében 1972-ig a ki­sebb autógyáraknak vagy fuzionálniuk kell a Toyota, illetve a Nissan-céggel, vagy specializálódniuk kell egyetlen kü­lönleges igénynek megfelelő típus gyártá­sára. A tokiói kormány egyelőre pénz­ügyi nyomással próbálja az érthetően vonakodó kisebb autógyárakat belekény­szeríteni a fúzióba. Mindez alátámasztja Agnellinek, a FIAT vezérigazgató-főrészvényesének (a gyáralapító unokájának) véleményét, amely szerint a 70-es években csak olyan vállalatok maradhatnak talpon a várható öldöklő versenyben, amelyek évenként legalább egymillió gépkocsit állítanak elő. Agnelli a Timesnek adott nyilatko­zatában úgy vélekedett, hogy tíz év múl­va a jelenlegi 20 nagy nyugat-európai autótermelő helyében talán csak tucatnyi marad. Tavaly csak öt cég termelt évi egymillió kocsinál többet. (General Mo­tors 5,18 millió, Ford 2,43 millió, Chrysler 1,70 millió, Fiat 1,33 millió). Utánuk a British Sem, a Toyota, a Renault, a Nis­san, az Opel, az angol Ford és a Citroen következett 889, 832, 805, 737, 534, 515 és 500 ezer kocsiegységnyi évi termeléssel. Nem véletlen ily módon, hogy Nyugat- Európa autógyártó óriásai közül egyre több „házassági hír” kering, noha mindig cáfolják őket, mint például tavasszal, a British Leyland esetében.­­ Amikor a Ford király Európán belüli erőit vonja össze a piac meghódítására, az érdekhá­zasság is vonzóbbnak tűnik, mint a visz­­szavonulás, vagy a bukás. Baracs Dénes A gazdasági mutatók A sztrájk következtében a francia ipar három százalékkal emelte autóinak árát, ami a szakértők szerint, veszélyeztethet egyes exportpozíciókat, mert amíg pél­dául az R—16 iránt igen nagy a kereslet külföldön, az R—8 már kevésbé volt si­keres. A másik kellemetlen következ­mény a „vezetékek eldugulása” volt — hogy ismét a Renault kapitányát idézzük —, vagyis az, hogy mivel egy-egy típus A Siófoki Községi Tanács VB minden hónap 2. és 4. vasárnap­ján reggel 7 órától autóvásárt rendez Községi Tanács VB

Next