Magyar Hírlap, 1968. szeptember (1. évfolyam, 109-138. szám)
1968-09-01 / 109. szám
4 1968. SZEPTEMBER 1. VASARNAP NEMZETKÖZI POLITIKA V I L A G G A Z D A S A G C ^ teaCYBW HlRLIIP M fl-B-TTT Ä bennünket, magyarokat s az országunkat a héten legközelebbről érintő, nagy jelentőségű esemény a Ludvík Svoboda köztársasági elnök által vezetett, törvényes csehszlovák párt- és kormányküldöttség több napos moszkvai tárgyalása, majd a közlemény kibocsátása, s végül a bolgár, a lengyel, a magyar, az NDK és a szovjet párt- és kormányküldöttség konzultációja volt. A moszkvai megbeszélések után A tárgyalásokon az ágesernyői és a pozsonyi alapelveket erősítették meg, s az erről szóló közleményt az emberek nagy megkönnyebbüléssel fogadták. Kétségtelen ugyan, hogy a rendkívül bonyolult és feszült helyzetet egy ilyen közlemény nem oldhatta meg, de feltétlenül megnyitotta az utat a politikai rendezéshez. A realitások alapján ez volt az egyetlen, mindenki által elfogadható megoldás. A további fejlemények pedig most már elsősorban a cseh és a szlovák nép realitásérzékétől függnek. Csehszlovákiában, a moszkvai tárgyalásokról kiadott közlemény után, a törvényes kormány hozzálátott a helyzet konszolidálásához. Ez — vitathatatlanul — nem könnyű dolog. A belső fejlődés hívei közül ki kell emelnünk azt, hogy Svoboda elnök, hadseregfőparancsok utasítása értelmében a csehszlovák hadsereg alakulatai „érintkezést tartanak fenn” az öt szocialista ország csapataival. A politikai személyiségek közül Alexander Dubeck, a CSKP első titkára hangsúlyozta, hogy „megállapodásunk van az öt állam fegyveres erőinek kivonásáról Csehszlovákia területéről"... de ez azzal függ öszsze, hogy a saját szerveink mennyire tudják biztosítani a rendet és a normális életet... A reális helyzetből kell kiindulni, a realitásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Csak a párt egysége teszi lehetővé, hogy a párt megtalálja a kivezető utat a súlyos helyzetből... hogy a szocializmusellenes erők ne használhassák ki a helyzetet... Hisszük — mondotta —, hogy rendeződni fognak a kapcsolatok Csehszlovákia népei és a többi szocialista ország népei között.” Lezajlott a Szlovák KP rendkívüli kongresszusa is, amely teljes bizalmát nyilvánította Dubcek és a többi törvényes párt- és állami vezető iránt, s kéri Szlovákia népét, hogy tevékenyen járuljon hozzá a konszolidációhoz. A Szlovák Kommunista Párt első titkárává dr. Gustav Husakot választották meg, aki beszédében állást foglalt amellett, hogy a Prágában, illegális körülmények között rendezett „rendkívüli pártkongresszust” nem ismerik el érvényesnek. Beszédet mondott Smrkovsky, a nemzetgyűlés elnöke is. Bejelentette: a nemzetgyűlés nem engedi meg, hogy a lapok, a rádió, a televízió rossz irányba befolyásolja a közvéleményt, hogy a meglevőkön kívül politikai pártok alakuljanak, s hogy feloszlatnak minden újonnan alakult klubot. A csehszlovákiai eseményeket péntek este rádió- és televízióbeszédében Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese értékelte. Többek között kijelentette: „ ... A csehszlovákiai ideiglenes bevonulásban részt vevő magyar egységek az eléjük kitűzött feladatokat fegyelmezetten, jól hajtották végre ... Megnyugtathatom hozzátartozóikat, hogy csehszlovák elvtársaink — a korábbinál jobb mai feltételek mellett — erélyes kézzel hozzálátnak a rend megszilárdításához, minden remény megvan arra, hogy fiainkat nemsokára idehaza üdvözölhetjük.” Miközben a jó szándék igyekszik gátat vetni a felfordulásnak, felforgató izgatásnak, a csehszlovákiai események nemzetközi visszhangja meglehetősen vegyes. Amíg a józan angol polgári lapok „higgadtságot, bölcsességet és a helyzet reális értékelését” tanácsolják, más nyugati körök a konfliktus további élezését szeretnék. A szocialista országok lapjai közül a moszkvai Pravda a csehek és a szlovákok körében tapasztalható „egyre nagyobb megértésről” számol be. A bolgár pártlap arról írt, hogy a csehszlovákiai események politikai megoldása végül is növeli a szocialista közösség erejét. Az NDK pártlapja, a Neues Deutschland azt hangsúlyozta, hogy „az ellenforradalom támadást szervez a moszkvai megállapodás ellen”. A Román Kommunista Párt nyilatkozatában „aggodalmát és helytelenítését” juttatta kifejezésre amiatt, hogy az öt szocialista ország csapatai bevonultak Csehszlovákiába, de elismeri, hogy a moszkvai megállapodás kedvező feltételeket teremt a kibontakozáshoz. A Jugoszláv Kommunista Szövetség állásfoglalása kevesebb realitásérzékről tanúskodik. Figyelemre méltó a kínai vezetők álláspontja. Csou En-laj kormányfő élesen és bántóan támadott rá az öt szocialista országra, s olyan kijelentéseket engedett meg magának, hogy „a külföldi intervenció veszélye megjelent Románia fölött is”. Ettől a kijelentéstől maga Ceausescu, az RKP első titkára igyekezett elhatárolni magát e heti egyik nyilatkozatában. A világ kommunista mozgalma, az események eltérő megítélése után, helyesli a csehszlovák probléma politikai megoldását, Csehszlovákia és a szocialista közösség összefogását. A legfontosabb nemzetközi fórumok egyikén, az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol Dánia, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Kanada és Paraguay fellépésére tűzték napirendre Csehszlovákia ügyét, a csehszlovák ENSZ-misszió kérte: tekintettel a moszkvai megegyezésre, vegyék le a kérdést a napirendről. A tárgyalást elhalasztották. UTAZZON TELEVÍZIÓVAL MEXIKÓBA KÜLÖNLEGES OTP-HITELAKCIÓ! Televízióvásárlásnál CSAK 10% ELŐLEGET kell fizetnie! ! Humphrey—Nixon párharc A szögesdrót és rendőrattak jellemezte demokrata párti konvención, az első szavazásnál, elsöprő többséggel Humprey jelenlegi alelnököt választották elnökjelöltnek. Johnson elnök taktikai győzelmet aratott ezzel pártja részére, nagy kérdés azonban, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben, és főleg a vietnami háború lángtengerének fényében, lesz-e Humphreynak győzelmi esélye novemberben a köztársaság párti Nixon ellen. Félő, hogy a két elnökjelölt a választási propagandahadjáratban a hidegháború hangján licitál egymásra. Vietnam és Párizs Vietnamban közben megélénkült a szabadságharcosok offenzívája. Ismét rakéta- és tüzérségi csapások érik a városokat, az amerikai támaszpontokat, s magát a fővárost. A DNFF katonai nyomása több ponton egyszerre jelentkezik, úgy tűnik, egybehangolt terv szerint. Az amerikaiak csak a legnehezebb fegyverek tömeges bevetésével képesek ellensúlyozni a napról napra erősödő nyomást. A párizsi VDR—USA megbeszélések ezen a héten ismét eredménytelenek maradtak. Xuan Thuy vietnami delegátus Johnson elnök augusztus 19-i szavát idézte arról, hogy „az Egyesült Államok tisztességes békét kíván elérni”. „Igazán tisztességes az lenne — mondotta a vietnami küldöttség feje —, ha az USA abbahagyná agressziós gyarmati háborúját és tiszteletben tartaná a vietnami nép jogát a függetlenségre, a szabadságra és a jólétre. Ezek az elvek különben szerepelnek az Egyesült Államok híres függetlenségi nyilatkozatában is.” F. A. Autócsata Nyugat-Európában Henry Ford 11., aki nevében viseli az autókirálynak is — úgy látszik — kijáró római számot, ezen a nyáron Európában indította meg az amerikai gépkocsiipar újabb offenzíváját az Óvilág meghódításáért. Nyugat-Németországban személyesen jelent meg, hogy felavassa a „Ford- Európa központot”, ahol az amerikai cég európai leányvállalatainak közös kutatóintézetét rendezték be. A 100 millió márkás központban 2000 mérnök és technikus kutatja azokat a gépkocsitípusokat és eladási módszereket, amelyek meggyorsíthatják a Ford-birodalom előretörését az európai országutakon. Az amerikai óriás európai leányvállalatait közös vezetés alá helyezték, ami szintén fordulatot jelez az autókirály politikájában. A szervezeti változtatások azt jelzik, hogy a tengerentúli autóipar új lehetőségeket lát az európai akcióra. Henry Ford II. szerint „Európa megérett az amerikai stílus bevezetésére” , ami egyrészt a típusok variálását, másrészt a típusok évente rendszeresen bekövetkező változtatását jelenti a „planned obsolescence”, a „megtervezett elavulás” kereskedelmi elvének megfelelően. Ez a „stílus” mindmáig nem tudott gyökeret verni az európai piacon — bizonyíték rá a Volkswagen „cserebogarának” változatlan sikere, s a többi ismert európai modell hosszú élettartama az amerikai típusokhoz képest. Az azonban kétségtelen, hogy a világ autópiacain egyre élesebb a konkurrencia, s a fő csatatér ma Nyugat-Európa. Az expanzió következményei A világ útjain a tavalyi statisztika szerint 206 millió gépkocsi szalad. A legnagyobb felvevőpiacot továbbra is az Egyesült Államok jelenti, de tavaly a nyugat-európai gépkocsiipar összesített termelése először haladta meg az amerikaiak 8,3 milliós szintjét. Az idei eredményekről eddig publikált jelentések azt jelzik, hogy a személygépkocsi expanziója mind Európában, mind a tengeren túl, mind pedig Japánban nagy ütemben folytatódik. Az Egyesült Államok üzemeiben az első hat hónap során 4,34 millió gépkocsi gördült le a futószalagokról (tavaly az I. félévben 3,98 millió) és a Wall Street Journal jóslata szerint idén az össztermelés várhatóan túlszárnyalja majd a 9 milliót. Japán, amely tavaly tört a második helyre a világtermelésben, 1,98 millió gépkocsit produkált az első félévben, ami 36 százalékos (!) növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest. Folytatódott az olasz gépkocsitermelés expanziója is: az első félévi produktum 770 000 gépkocsiegység volt, 41 ezerrel több a tavalyinál, ebből a tavalyi 205 ezer egységgel szemben 258 ezer készült exportra. Gyors ütemben nő a termelés Angliában is, ahol egyes (bár talán túlzottan optimista) becslések szerint az idén az össztermelés elérheti a 2 millió személygépkocsit. Az NSZK-ban az első öt hónapban a tavalyihoz hasonlított a termelés (1,33 millió egység növekedése elérte a 36 százalékos japán rekordot). Azzal a lényeges különbséggel, hogy Japánban a termelésnövekedés az expanzió folytatódását, új kapacitások beállítását jelzi, míg az NSZK-ban csupán a kihasználatlan termelési gépezet beindítását, illetve mérsékelt bővítését bizonyítja. A francia gépkocsiipar helyzetére a konkurrensek erőteljes expanziójával szemben viszont a „májusi csapás” nyomja rá bélyegét. Az öthetes sztrájk következtében becslések szerint 210—230 ezer egység esett ki, ami önmagában is egymilliárd frankos elmaradt bevételt jelent, ezenkívül a béremelések mintegy 400 millió frankos pluszterhet rónak az iparágra, noha — a vállalatok szerény jelentései szerint — tavalyi tiszta profitja nem haladta meg a 110 millió frankot. „Pontosan felemelkedésünk pillanatában zúdult ránk a csapás — panaszolta az Expressnek Pierre Dreyfus, a Régié Renault, az állami kézben levő legnagyobb francia autógyár vezérigazgatója —, amikor helyzetünk éppen a kifutópályáról magasba emelkedő lökhajtásos gépre emlékeztetett, akkor, amikor raktárainkban már egy kocsi sem volt.A szállítása hetekre leállt a külföldi piacokon, a konkurrensek betöltötték az űrt. A francia autóipar helyzetét különösen sebezhetővé teszi viszonylag alacsony jövedelmezősége. A világversenyben természetesen azoknak a vállalatoknak vannak a legnagyobb esélyeik, amelyeknek nyeresége — következésképp önfinanszírozási, beruházási lehetőségei — a legnagyobb. A rendkívül szűk (hivatalos) francia nyereségrés komoly aggodalmat támaszt francia tőkés körökben. A francia ipar nagyobb össztermelése ellenére alig valamivel ruházott be többet az 1962—66-os fél évtizedben, mint Itáliában egyedül a FIAT. Másrészt, hogyan veheti fel az európai ipar a versenyt az amerikaival, amelynek nyeresége rendkívül imponáló és amelynek beruházásai összvolumenükben több mint háromszorosan felülmúlják az európait ? A felelet kettős. Egyrészt az amerikai ipar számára ma is a belföld jelenti az alapvető felvevőpiacot, az USA-ban az import eladások nem haladják meg a tíz százalékot. Ennek ellenére — a kiskocsik elhanyagolása miatt — az európai konkurencia egyre érezhetőbb: idén az első öt hónapban 399 000 kocsit exportált Európa az USA-ba — ennek 60 százaléka Volkswagen volt, de jelentős sikert ért el az angol Triumph és az angol Ford is. Az öt hónap amerikai behozatala 37 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának adatait, tehát a liliputikocsik inváziója hovatovább pontosan a hazai földön jelent veszélyt az „amerikai stílus” számára. Másrészt az európai igények ma még — és a jelek szerint a jövőben is — gyökeresen eltérnek az amerikai hagyományoktól. Egymilliós határ A statisztika arra is figyelmeztet, hogy mind nagyobb szerepe van a kutatásnak, a fejlesztésnek — egyre kevésbé válik be az egyetlen modellre összpontosító termelés, amely oly nagy győzelmeket hozott a háború után a Volkswagennek és a Renaultnak. A recesszió elsősorban a „monotípusú” termelőkre mér csapást és azokat a vállalatokat igazolta, amelyek széles típusskálát alakítottak ki, mint például a tavaly Európában élre tört FIAT. Az utóbbi években fokozatosan ezt a stratégiát fogadta el a francia Renault. Angliában a BMC és a Leyland egyesülésével alakult ki olyan tömörülés, amely az összes nem-amerikai kézben levő üzemek híres típusaival minden igényt kielégít Japánban a belkereskedelmi és iparügyi minisztérium dolgozott ki olyan tervet, amelynek értelmében 1972-ig a kisebb autógyáraknak vagy fuzionálniuk kell a Toyota, illetve a Nissan-céggel, vagy specializálódniuk kell egyetlen különleges igénynek megfelelő típus gyártására. A tokiói kormány egyelőre pénzügyi nyomással próbálja az érthetően vonakodó kisebb autógyárakat belekényszeríteni a fúzióba. Mindez alátámasztja Agnellinek, a FIAT vezérigazgató-főrészvényesének (a gyáralapító unokájának) véleményét, amely szerint a 70-es években csak olyan vállalatok maradhatnak talpon a várható öldöklő versenyben, amelyek évenként legalább egymillió gépkocsit állítanak elő. Agnelli a Timesnek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy tíz év múlva a jelenlegi 20 nagy nyugat-európai autótermelő helyében talán csak tucatnyi marad. Tavaly csak öt cég termelt évi egymillió kocsinál többet. (General Motors 5,18 millió, Ford 2,43 millió, Chrysler 1,70 millió, Fiat 1,33 millió). Utánuk a British Sem, a Toyota, a Renault, a Nissan, az Opel, az angol Ford és a Citroen következett 889, 832, 805, 737, 534, 515 és 500 ezer kocsiegységnyi évi termeléssel. Nem véletlen ily módon, hogy Nyugat- Európa autógyártó óriásai közül egyre több „házassági hír” kering, noha mindig cáfolják őket, mint például tavasszal, a British Leyland esetében. Amikor a Ford király Európán belüli erőit vonja össze a piac meghódítására, az érdekházasság is vonzóbbnak tűnik, mint a viszszavonulás, vagy a bukás. Baracs Dénes A gazdasági mutatók A sztrájk következtében a francia ipar három százalékkal emelte autóinak árát, ami a szakértők szerint, veszélyeztethet egyes exportpozíciókat, mert amíg például az R—16 iránt igen nagy a kereslet külföldön, az R—8 már kevésbé volt sikeres. A másik kellemetlen következmény a „vezetékek eldugulása” volt — hogy ismét a Renault kapitányát idézzük —, vagyis az, hogy mivel egy-egy típus A Siófoki Községi Tanács VB minden hónap 2. és 4. vasárnapján reggel 7 órától autóvásárt rendez Községi Tanács VB