Magyar Hírlap, 1968. november (1. évfolyam, 170-199. szám)
1968-11-29 / 198. szám
Magyar Hírlap KULTÚRA - MŰVÉSZET 1968. NOVEMBER 29. PÉNTEK 9 VA WáJ) Könnyű koktél nemes anyagokból : 0 ''9^, HS-PldolbolScl ! Bemutató a kaposvári Csiky Gergely Színházban Az ötlet elsőrangú: elővenni egy klaszszikus szerző mellékes színpadi alkotását, és azt újjá faragni a mai színpadi igény és a mai közönségízlés számára, modern zenével. Megment a felfedező ezzel egy feledésre ítélt művet a végleges elkallódástól , és szerez egy nagyon kellemes színházi estét mind az irodalmi csemegékre vágyó ínyenceknek, mind a szórakozni vágyó nagyközönségnek. A legjobb értelemben vett szolgálata ez a klasszikusok ügyének meg az irodalomtörténetnek, de szolgálata a mai színháznak is. Elismerés illeti a kaposvári Csiky Gergely Színházat, hogy a kísérletnek helyt adott. A vadonatúj köntösbe öltöztetett évszázados játék fogadtatása azt bizonyította, hogy érdemes volt kockáztatni. Drámai hagyományaink újrafelfedezésének során manapság Vörösmarty Mihály művei is izgatni kezdik a színházi emberek fantáziáját. A Czillei és a Hunyadiak sikere (rádió, Nemzeti) és a Csongor és Tünde legújabb modernizálási kísérlete (Békéscsaba) azt bizonyítja, hogy a romantikus drámai hagyományból ennél a klasszikusnál az vált időtállóvá, amit a történetiségre vagy a népmesére épített. A korabeli társadalmi színjáték felszínesebb divatot követő biedermeieres alkotásai egy darabig még továbbéltek ugyan a népszínműben, de éltető társadalmi bázisukat elvesztve, később végérvényesen beporosodtak. A fátyol titkait, Vörösmarty e könnyű kézzel írt vígjátéki próbálkozását sem lehetne előadni ma már a hatástalanná válás veszélye nélkül. De vajon tényleg végképp elveszett-e a mai színpad számára? Ez a kérdés foglalkoztathatta Görgey Gábort is, amikor az anyagot először kézbe vette. Az eredeti alkotás számára megoldást nem talált, de támadt egy ötlete. Az, amiről fentebb írtunk. A korabeli színpadi divat sablonjait , a nőgyűlölőből szenvedélyes széptevővé váló ifjú szerelmi győzelmét, a furfangos szolgálólány mesterkedéseinek sikerét, a fiatalodni vágyó vénkisasszony felsüléseit, a szépelgő arany ifjak, az egykori „eszménytelen ifjúság” komikus kudarcait (némi kitekintéssel a mai helyét nem lelő ifjakra ) — tehát az eredeti dráma fordulatait csupán alapul vette, hogy egy teljesebb és ma is hatásos művet adjon. Kiemelte mindazt, ami az egykorú karakterekben és társadalmi képben máig ható érvénnyel szatirizálható és kipellengérezhető, így a vígjátékból — éppen a korpárhuzamok groteszkbe hajló felerősítésével — szabályszerű komédiát csinált. Ezt a párhuzamot teremtette meg Stark Tibor zenéje is, amely a korhű dallamok modern feldolgozásával (egy mainapság ugyancsak nem szokatlan könnyűzenei metódust követve) ért el komikus hatást: beatstílusban megkomponált, fe-je ritmusban elénekeltetett eredeti Vörösmarty-költeményekkel. Ennek a kedves, sikeres játékosságnak megteremtése főként Sándor János rendező érdeme. Kitűnő érzékkel váltott az egyik korból a másikba, megadva a kellő tiszteletet az arra érdemes hagyománynak, de egyáltalán nem tisztelve az érdemtelent. Elsőrangú színpadérzéke és ötletgazdagsága ezúttal is diadalmaskodott. Segítettek ebben a színészek is, elsősorban azok, akik szerepük szerint a játékos, komikus vonalat képviselték: a vénkisasszony szerepében pompásan triviális Demeter Hedvig, a Lidi szobalány szerepében az előadás motorjaként pörgő eleven-harsány Telessy Györgyi, és a három „lézengő fiatal”: Dánffy Sándor, Csikós Gábor és Koltai Róbert. A lírai hősnő többnyire hálátlan szerepét Tímár Éva kiérlelt színészkultúrával tette hitelessé. Forró Pál és Lengyel János számára azonban még túl nagy feladatot jelentett a többdimenziós szerepformálás, amit ez a darab igényelt. Irodalmi kalandnak mondja ajánlásában Görgey Gábor ezt a munkáját. Nos ha az, engedtessék meg a kritikusnak is egy kis továbbkalandozás. Ez a kellemes koktél talán még pezsgőbb lehetett volna, ha az idővel, a korok felcserélésével folytatott játék még merészebb. Ha Poós Éva kellemes biedermeier kosztümjei helyett teljesen modern ruhákat kreálhat, ha Langmár András ötletessége mai kort idéző díszletekben nyilvánulhat meg, s ebben mai figurák játszanak. Akik éppúgy mondhatják Vörösmarty szövegét — mert hisz ez az egész csak játék —, ahogyan Görgey írhatott „Vörösmarty-szövegeket” kiegészítésül ebben a mának szóló százesztendős vígjátékba. Rendező is, színészek is még felszabadultabb komédiát kreálhattak volna egy még forróbb siker érdekében. Vagy ez már inkább egy következő kísérlet tárgya lehetne? Lukácsy András Hidas Antal: A gyomai gimnázium és szakközépiskola a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulójára Kiss Lajos nevét vette fel. Amikor reá emlékezem, magam előtt látom, szinte hallom is ezt a nem nagy termetű, lassú mozgású, de roppant igyekvő szavú embert, akit életévei hosszú során egy fő gond, szándék vezetett: megváltoztatni, jobbá tenni azt a régi, nehéz, a szegénység számára majdnem elviselhetetlen magyar világot. Azt szokták mondani: alulról jött, holott helyesen szólva, nem alulról, hanem belülről, a nép ősi erdejének legközepéből érkezett egy Gyoma környéki kevésföldű paraszt sokfőnyi családjába, nem is tudom hányadik gyereknek. Mindenesetre, neki a csöpp apai földből már nem volt értelme juttatni, úgysem tudott volna megélni belőle. Ipart tanulni adták. És ő „testén a rögök szörnyű súlyával” ment, csizmásán, amely csizmát sohasem cserélte fel cipőre, azt hordta a magyar proletárforradalom idején, úgy látszik, az emlékeztette a földre, a múltra; csizmában járt Moszkvában, amikor hivatalosan is író volt, és már könyvei megjelentek. Ez a tehetséges gyomai gyerek a nyomdász mesterséget választotta. „Segéd úr” lett, Pestre költözött. A híres Népszállóban lakott, dolgozott a szocialista mozgalomban. És amikor a forradalmak napjait pergette a kalendárium, ő volt 1918—1919-ben a híres Angyalföld egyik kommunista lelke. Kun Béla becsülte, szerette Kiss Lajost. Már hogyne szerette volna. Egy fénykép fönnmaradt róluk: 1919 nyarán ott állnak, beszélgetnek a Tanácsok Országos Kongresszusa idején, a Városi Színház előtt. Kiss Lajos magyaráz valamit, Kun Béla figyelmesen hallgatja... „Ennek a könyvnek a szerzője magyar munkás. Kommunista attól a naptól kezdve, amióta Magyarországon kommunista lehetett, amióta megalakult a kommunista párt. Betűszedő volt azelőtt, most is, amikor a betűket írja, amelyeket mások szednek sorokba, megmaradt munkásnak. Nekünk Kiss Lajos, az író — hozzátehetjük, tehetséges író —, annál kedvesebb, mert Kiss Lajosnak, az írónak írói gyökerei is Kiss Lajosban, a munkásban vannak. Onnét való ő, a magyar ipari munkásság legsűrűbb gyűrűjéből, amely munkásság még nemrég szakadt ki — alig ötven-hatvan esztendeje — a faluból. ... Ez a regény nemcsak proletárírónak munkája, de egy olyan munkásé, aki harcos élenjáró részvevője volt azoknak az eseményeknek, amelyek a regénynek tárgyát alkotják. Nagyobb őszinteséggel és egyszerűséggel senki sem adhatná viszsza azt a történést, amelynek szereplője a budapesti munkástömeg és köztük maga a szerző, a betűszedő, a kommunista munkás, a Visegrádi utca katonája, a népszállói kommunista csoport vezetője... az V. kerületi pártszervezet titkára, egyike azoknak, akik utolsókig harcoltak a fronton ...” így írt Kiss Lajos Vörös város című regényének előszavában Kun Béla 1931- ben. Kiss Lajosnak tulajdonképpen „csak” egy nagyobb munkája maradt ránk: a kétkötetes Vörös város. Ebben a széles hömpölygésű regényben annak a dicsőséges korszaknak állított föl emlékoszlopot, amelyet magyar proletárforradalomnak, Magyar Tanácsköztársaságnak neveznek. Ha Kiss Lajos élete kedvezőbben alakul, úgy lehet, a magyar széppróza egyik jelentékeny alkotójává fejlődik. Azonban így is: a Vörös város megmarad a magyar irodalomban, s nemegyszer j ó, nem, nem az esztétika közömbös ajkú és hideg tollú művelőire gondolok), nemegyszer fogják tanulmányozni e kiváló és rendíthetetlen forradalmár életével együtt, mint ama korszak egyik kútfőjét mind az irodalomban, mind a történelemben. A gyomai gimnázium és szakközépiskola méló névadót választott. Sajnálom, hogy az avatóünnepen nem vehettem részt. Sok szavam lenne még Kiss Lajosról. Ám erre is sor kerül majd egy új könyvemben. Képzeletben ott állok a gyomai iskola épülete előtt, amely a barátom, a harcos kommunista és írótársam nevét írta föl homlokzatára. Kiigazítják a Daily Newst Valódi angol hidegvérrel fogadnak a következő klubszobában, ahol Shakespeare ékes nyelven folyik a csevegés. (Észre sem vesznek.) Kovács István klubvezető éppen a Daily News egy túl hoszszúra sikerült címét mutatja körbe,, S magkérdi, ki hogyan tudta volna azt tösmörebben megfogalmazni. Annak is van itt tanulnivalója, aki magas szinten beszéli a nyelvet: dr. Hódi Mihályné angol nyelvtanár például Oxfordban végzett, mégis gyakori vendég, nehogy bármit is feledjen. Dr. Kellauer Pál csepeli szakközépiskolai tanár szabad hétvégein idegenvezető a tatai lovasiskolán — hétközben itt frissíti fel nyelvtudását. Feltűnik jó kiejtésével egy szőke fiatalember, Latinovits László (csak külön faggatásra vallja be, hogy a neves színész rokona) A budafoki pezsgőgyár 13-as pincéjének főművezetője. Először németül tanult meg, magánúton, egy évet töltött az NDK-ban szakmai gyakorlaton. Májusban szerelt le, katonáskodása alatt, pihenőidejében kezdett tanulni angolul, franciául és eszperantóul. Az utóbbi két nyelven sem „adnák el”, az angollal viszont már úgy áll, hogy februárban állami nyelvvizsgát tesz az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Addig is jó „tréning” a Fehérvári út... — Azelőtt különböző kávéházakban, presszókban működtek ilyen társulások — mondja Horváth Judit, az intézménynek a klubok vezetésével megbízott fiatal előadója, maga is német szakos tanár. Amióta a Fővárosi Művelődési Ház megkezdte működését, tehát immár három éve, otthont ad az idegen nyelvű társalgási kluboknak egész Budapesten. A legtávolabbi városrészekből is járnak ide. A négy klub állandó és alkalmi látogatóinak száma több százra tehető; sokan járnak ide a hazánkban tartózkodó külföldiek közül is. G. Szabó László Egy magyar proletáríró Karácsonyi meglepetés: Női román műszőrme bunda............ 2700 Ft Női buklékabát műszőrme gallérral . 1400 Ft-tól Női csipke alkalmi kosztüm............... 760 Ft Yester kiskosztüm....................... 590 Ft-tól Matlaszé pongyola normál és extra méret................. 280 Ft Mikor a mahák, mikor a mahahák... Bábel a Fehérvári úton — Dites-moi, s’il vous plait... — Ein Moment, bitte... A franciául érdeklődő idegent németül félbeszakító fiatalember segítséget kérve nyit be egy ajtón, de akit ott talál, történetesen „csak” angolul és oroszul beszél. Sebaj, valahogy mégis megértik egymást. Valóságos modern Bábel minden kedden és pénteken este a Fővárosi Művelődési Ház. Ekkor tartják foglalkozásaikat az idegen nyelvű társalgási klubok. Henri Michaux költészetéről tart előadást az egyik teremben Kardos Géza tanár, természetesen franciául. Majd magnószalagról felhangzanak ezek a különös versek, a kamaraterem széksorait megtöltő közönség érdeklődve figyel; a többi között arra a híres — sőt hírhedt — versre, amely Weöres Sándor kongeniális fordításában így kezdődik: „Mikor a mahák / mikor a mahahák...” stb. „Pendlizők” Alig fut le a szalag, az egyik, ajtó mellőli székről tömzsi, idősebb férfi áll fel, kimegy. Nyomába szegődöm: — Unja? — Á, dehogy. Csak én a német klubba is járok. Ott pedig most éppen dr. Máthé Elekné tart előadást a firenzei árvízről, vetített képekkel. Azt is értem, az is érdekel, így hát „pendlizek”. Sokan vagyunk itt ilyenek. Dr. Vághy Ferenc, az Állami Földmérő Hivatal nyugdíjasa még az iskolában tanult franciául, németül, az utóbbi nyelven beszél, olvas, sok hasznát is vette munkájában. Francia tudását viszont — már nyugdíjasként — a TIT nyelvtanfolyamán tökéletesítette, s hogy semmit se feledjen, rendszeresen idejár. Kissé elkéstünk; a „németek” már az előadáson hallottakat beszélik meg. Penninger Antalné tanárnő, a szekció vezetője — született bécsi — elmondja: klubtagjaik főként a művészettörténeti előadásokat kedvelik. — A jó társaság kedvéért is szívesen járok ide — mondja Fodor István ötödéves műszaki egyetemi hallgató. Beszél egyébként angolul is, németet az egyetemen tanul. — Pótolhatatlan az élőszó — folytatja —, ha az ember hallja is a nyelvet, s nemcsak magyar anyanyelvűektől. Visszafordul társaságához. Zádori Krisztina, a Rókus-kórház dolgozója éppen Stefan Kunze NDK-beli orvostanhallgatóval vitatkozik, aki a közeli kollégiumból minden klubestre eljön; anyanyelvét hallja itt, egy kicsit otthon érzi magát. Az „oroszosokat” nem zavarjuk, éppen filmet néznek, a nyelvtanulás korszerű módszereiről. Klubvezetőjük, a félig orosz származású Szedlacsek Lajosné tájékoztat gazdag programjukról: előadások és viták a modern szovjet líráról, Ehrenburgról, a novgorodi műemlékekről; legutóbb a Krokodil című moszkvai élclappal ismerkedtek. Nyelvi nehézségek? Egész sor klubtagjuk — illetve állandó vendégük — a Szovjetunióban tanult, de azok is, akik itthon sajátították el a nyelvet, a gyakori együttlét révén már csaknem velük azonos fokon beszélnek. Kiejtésük tökéletesítéséhez minden korszerű audiovizuális eszközt rendelkezésükre bocsát a művelődési ház. Operaházunk berlini sikere Bartók-esttel kezdte berlini vendégszereplését a Magyar Állami Operaház, A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operát s a Fából faragott királyfi, valamint a Csodálatos mandarin című balettekkel mutatkozott be. A két táncjátékot az NDK fővárosának közönsége most látta először. Az előadás után Kurt Bork, az NDK művelődésügyi miniszterhelyettese fogadást adott a magyar vendégek tiszteletére. Ott volt dr. Sarlós István, a fővárosi tanács vb-elnöke, Herbert Fechner, Berlin főpolgármestere és Kovács János, berlini nagykövetségünk ideiglenes ügyvivője.