Magyar Hírlap, 1968. december (1. évfolyam, 200-228. szám)
1968-12-15 / 214. szám
121968. DECEMBER 15. VASARNAP CSALAD - OTTHON- HÁZTARTÁS MfjGYBR Hirlbp Lakberendezési tárgyak karácsonyi ajándéknak 1 évről évre visszatérő gondot jelent, hogy kinek mit vegyünk karácsonyra, hiszen mindig valami újabb meglepetést szeretnénk szerezni. Gondjainkon könynyíthetünk, ha az ajándékok körébe a lakás berendezési tárgyait is bevonjuk. Vegyük sorra, hogy milyen lehetőségeink vannak ezen a téren. Könyvespolcból soha nincs elég. Az ügyes kis fali polcok, vagy az elemenként kapható, fejleszthető polcrendszer hasznos ajándék lehet. De a könybarátot megörvendeztethetjük hordozható könyvbölcsővel is. Melyik férj ne venné szívesen, ha karácsonyra tv-fotelt kap, így ezentúl teljes kényelemben szurkolhatja végig a meccset a képernyő előtt. És melyik háziasszony ne örülne annak, ha a tálalás munkájának megkönnyítéséhez egy csinos zsúrkocsival járulunk hozzá. A telefonasztalka, virágállvány, folyóirattartó, térválasztó rács hasznos és szép bútordarabja lehet minden lakásnak. Kis helyiségben, ahol több ülőhelyre van szükség, jó szolgálatot tehet a szögletes vagy kerek formájú ülőke (használaton kívül az asztal alatt is elfér). S ki ne örülne egy szép előszobafalnak, cipőszekrénynek, öltözőtükörnek, ha éppen ez hiányzik a lakásából. A kisbútorokon kívül a lakás kisebbnagyobb díszítőelemeivel is sok örömet, kedves meglepetést szerezhetünk. Ezzel kapcsolatban szeretnénk elmondani, hogy hagyományos bútorok is helyet kaphatnak modern kiegészítők (dísztárgyak, világítótestek, lakástextilek), és a modern berendezésnek is hatásos dísze lehet egyegy antik tárgy. A népművészeti szőttesek, agyagedények, fafaragások régi és új környezetben egyaránt jól mutatnak. . Úgy véljük, a fal díszítését szolgáló tárgyaknak sok helyen sikere lenne, ezért az ajándéklistán feltétlen szerepeljen a grafika és a művészi reprodukció, továbbá a falikerámia, textilkép, de szóba jöhet a falióra is. Sok jó ötletet ad a lakás élődíszeinek — zöldnövények, vágott virágok, száraz ágak, gallyak — elhelyezése. Szebbnél szebb díszcserepek, virágtálak, padlóvázák között válogathatunk. A szép formájú kerámia mokkás-, sörös-, likőröskészlettel még akkor is örömet szerezhetünk, ha betán üvegből, porcelánból már van belőle. A lakástextilek közül elsősorban a kis batikolt térítők, díszpárnák, faliszőnyegek jöhetnek számításba, és az oly kedveltté vált színes plédek és subaszőnyegek. A lakástextíliák közül sok minden készülhet otthon is, ezen a téren kézimunkatudásunkat jól hasznosíthatjuk. Gáspár Gabi így készíthetünk otthon ingruhát A rajzon egy ingruhamodell szabásmintája szerepel. Szándékosan a legegyszerűbbnek látszó megoldást választottuk, hogy a szabás-varrás „tudományában” kevéssé járatos olvasók is könnyen eligazodhassanak rajta. Az utóbbi időkben közkedveltté váltak a jó tartású, műszálkeverésű szövetanyagok. Ezek ingruhára kiválóan alkalmasak, s áruk még a diáklányok számára sem elérhetetlen. Anyagszükséglet: 44— 46-os méretre 1,60 méter. Selyem-, vagy csomagolópapírból vágjuk ki először a rajzon látható részeket Körülbelül 30 centiméter szélességű, duplán hajtott papírlapból az előrajzolt kontúrok mentén szabjuk ki a hátrészt. Ügyeljünk arra, hogy a hajtás legyen a ruha hátközépvonala. Az előrész kiszabása is hasonló módon történik, de itt 35—38 centimétert hajtsunk vissza a papírból. A rajzon látható redőzött rész adja majd a ruha hóljá, tehát olyan szélességűre szabjuk a pántot, amilyen mélységű hóst szeretnénk (kb. 10—15 cm-t), s ugyanilyen széles legyen a hól belső lapja is. A gomboláspántot, az ujjakat és a gallért utoljára szabjuk ki. Az egyes részek összeállítása előtt a szűkítő varrásokat gombostűzzük le. A papírruhát úgy próbáljuk, hogy a gombostűk kívülre kerüljenek, így végezzük el az esetleges igazításokat, jelöljük meg a váll, a karöltő s a mellvarrás helyét. Ha minden egyezik, szedjük ki a gombostűket, s a különálló részeket az anyagra fektetve szabjuk ki. . Mielőtt összeállítanánk, először a ruha elejére férceljük a gomblyuk- és a gomboláspántot, majd a szűkítőnyílásokat. A gallér felé eső részen (a visszáján) kb. 5 cm-es részt férceljünk le, ez lesz majd a gallér alsó része. Az oldalvarrásokat illesszük össze, s az ujjak beállítása előtt próbáljuk le egy kis családi segítséggel. Az esetleges igazítások elvégzése után az ujjak beállítása következik (a szűkítővarrás a könyök hátsó részére kerül). A duplán szabott, két részből álló gallért gombostűzzük össze, férceljük le a visszáján, szabadon hagyva a nyak felé eső részt Ismét próba következik, a vállak s a gallér ellenőrzése. (Ügyeljünk arra, hogy az ujjak bőségét hátul „tartsuk be”.) Ha a gallér hosszúnak bizonyul, úgy gombostűvel jelöljük a megfelelő hosszúságot, majd férceljük le. Amennyiben minden a helyén van, a fércelések mentén sűrű gépöltésekkel varrjuk végig először a szűkítéseket, majd a váll- és oldalrészeket. (mc) Párizsi finomkonfekció A nők a divatban az örök változást, az átalakulást, a megújulást szeretik. E kívánságnak tett eleget a Párizsban megrendezett nemzetközi divatkiállítás valamennyi cége. Az alábbiakban bemutatunk néhány téli újdonságot a francia finomkonfekció kabátmodelljeiből, amelyek mintául, vagy jó ötletül szolgálhatnak divatot kedvelő nőolvasóinknak. 1. Ez a kétsoros kabát a párizsi nők egyik kedvelt viselete. Új szabásvonal, derékig lenyúló gallér, nagy patnis zsebek és sok tűzés jellemzi. (Sarfati) 2. Aszimmetrikus megoldású a szép téli felöltő. Az úgynevezett „sziromgallért”, a lekerekített zsebeket és kézelőket tűzések hangsúlyozzák. (Louverie) 3. Különösen előnyös karcsú nőknek a derékvonalon vágott kétsoros modell, az idén nagyon divatos óriási gallérral. (Bonnet) 4. Az enyhén testre szabott, szőrmével díszített kabát rejtett gombolással készült. Itt is megfigyelhetjük a többsoros tűzést. (Késsés—Rostin) Ünnepi szépségünk érdekében Az év végén sűrűsödő háziasszonyi gondok közt gyakran csak az utolsó percben jut eszünkbe, hogy saját szépségünkre is gondolnunk kell. Pedig a ritkán látott rokonok elismerő véleménye is jólesik, nem is szólva a szilveszteri vendégsereg bókjairól. Természetesen másként öltözünk, sminkelünk a karácsonyi látogatások idején és másként szilveszterkor. Szilveszterkor minden más. Bálba, színházba, a házimulatságra estélyi ruhától kezdve műszempilláig mindent fel lehet venni. Kifejezetten estélyi ruhához nagy, esti kikészítés illik, de egy simavonalú, egyszerű ruha megszabja a frizura vonalát és a kendőzés mértékét is. Mindenesetre a jó bőralap és a szép frizura egyaránt szükséges mindenkinek. Aki teheti menjen el kozmetikushoz is, de a zsíros bőrűek már a „nagy program” előtt legalább 3—4 nappal. A pihenés és a bőr pihentetése szintén aranyszabály. Néhány egészen egyszerű pakolással még fokozhatjuk is bőrünk szépségét. Pl. száraz bőrre a legegyszerűbb a tojás-, illetve olajpakolás. Egy tojássárgájához cseppenként adjunk növényi olajat (majonéz), jól kikeverve, a tiszta bőrre kenjük fel 10—15 perc múlva langyos tejjel mossuk le, majd krémezzük be bőségesen a bőrt, s hagyjuk ismét pihenni 10 percig. Ezután a felesleges krémet letörölve, lehet sminkelni. Nagyon érzékeny bőrűek, akik nem bírják a tojást sem, langyosítsák meg a teljesen friss növényi olajat, és ebbe flanelldaraot vagy vattát mártogatva — hogyha az már jól átitatódott — borítsák arcukra. Negyedóra múlva az olajmaszkot vegyék le, hideg vízzel pakolják át az arcot. A víz és a maradék olaj gondos leitatása után tegyenek hydratáló krémet az arcra szükség szerint, és ennek felszívódása után lehet sminkelni. A krém fölé jön az alapozó krém vagy folyékony púder, erre idősebb korban vagy rendkívüli sápadtság esetén kevés arcrúzs, végül jó porpúder. Kőpúder használata esetén alapozó krém, illetve folyékony púder használata felesleges. Akinek műszempillája is van, ennek felrakása most következik, s ha már pontosan ráillesztettük gondosan hozzáragasztottuk a szemhéjhoz, következhet csak a szemhéj festése. A szemhéj színezése egyéni, kor, ízlés, haj, szem és ruha színe szerint változó. Sötéthajúaknak inkább fehér, barna, arany, ezüst színeket javasolnék. Szőkéknek kéket, zöldet, aranyat A szemhéjcsíkot lehetőleg tussal vagy lakkal (műszempillához feltétlenül!) húzzuk át, ha csak ceruzánk van, a kihúzás után púderezzük át a szemhéjat. Két házipakolás zsírosbőrűeknek: •1' Egy tojásfehérje habbá verve, pár csepp citrom, hozzá egy kis talum. Ezt összekeverve fölkenjük és száradásig a bőrön hagyjuk. Fehérít és pórusösszehúzó. ''2' Narancslé (lehetőleg friss narancsból hozzá egy kis kaolin népesre keverve, fölkenve frissít és pórusösszehúzó. A pakolásokat vízzel mossák le, majd nagyon vékonyan félzsíros krémmel éppen csak töröljék át a bőrt, papírzsebkendővel itassák le, és máris következhet a kikészítés. A továbbiakban ez azonos a szárazbőrűekével. Mindenkinek jó szórakozást! Jávor Éva A kvarcolásról Az egészség megőrzését a sugárkezelések közül a leghatékonyabban a napfürdőzés szolgálja. Az időjárás változásai, a városi életkörülmények azonban a rendszeres napkúrázást sokszor lehetetlenné teszik. A múlt század végén megindult a kutatás a napfény mesterséges előállítására, hogy bárhol, bármikor alkalmazni lehessen ezt az értékes gyógymódot. Érdekes, hogy e fontos probléma technikai megoldása jóval előbb született meg, mint a napfény szervezetre gyakorolt hatásának tudományos magyarázata. Míg a fénysugarak hullámhosszának jelentőségét és az ibolyántúli sugarak angolkórt gyógyító hatásának részleteit az orvosok csak e század húszas éveiben fejtették meg, addig a mesterséges ultraibolya-kezelést Finsen már a múlt század végén megvalósította. Ez a tehetséges dán kutató a napfényről még csak annyit tudott, hogy hatására különféle baktériumok elpusztulnak, mégis nagy lelkesedéssel vetette bele magát a mesterséges napfény előállításának izgalmas problémájába. Az ívfényben kimutatta az ember számára értékes rövidhullámú sugarakat, és ezeket elkülönítette a beteget fölöslegesen terhelő hősugaraktól. Szívós munkája eredménnyel járt, és Hansen elektromérnök segítségével 1896-ban, a később róla elnevezett lámpával elvégezte az első mesterséges ultraibolya-kezelést. Nem sokkal ezután már állt Koppenhágában a Finsen-intézet, ahová a világ minden részéből özönlöttek a betegek. A lámpát akkor még egy nagy terem közepére helyezve, ernyő nélkül, egyszerre több beteg kezelésére használták. A berlini Arons fedezte fel azt, hogy a higanygáz elektromos áram hatására az ívfénynél sokkal nagyobb ultraibolyasugár-tartalmú fényt bocsát ki magából. Az első ilyen lámpát üvegből állították elő, később azonban Kromayer javaslatára a kvarckristály alkalmazására tértek át, így alakult ki a ma is világszerte használatos kvarcfénykezelés.. Ma már tudjuk, hogy a kvarclámpa fényének gyógyító hatása az általa kibocsátott sugarak alacsony hullámhosszán alapszik, melyek az emberi bőrben különleges kémiai folyamatot indítanak meg. A bőr ergosterin nevű anyaga e sugarak hatására D-vitaminná alakul át, ami nélkülözhetetlen a csontok egészséges anyagcseréjének fenntartásához. A kvarcfény másik hatása a bőr kipirosodásának kiváltása. Ez a hatás az előírt kezelési idő és a lámpatávolság be nem tartása esetén a bőr súlyos égését idézheti elő, ami, ha a test nagy részét éri, komoly következményekkel járhat. A testtől egy méterre elhelyezett lámpával a kezelést két perccel kell kezdeni, és esetenként egy-egy perccel emelhetjük a besugárzás idejét 12 percig. A kezelés fokozatosságának betartása annál is inkább fontos, mert a túlságosan erős kvarckezelés lappangó gyulladások fellángolását idézheti elő, míg a helyes adagolás mellett éppen ellenkezőleg, a szervezet védekezőképességét fokozza, a vörös vérsejteket szaporítja és a lábadozók gyógyulási hajlamát javítja. A bőr kis területére adott erős kvarcsugár, az úgynevezett ingerkvarc, a bőrizgató kezelések közé tartozik, és főleg makacs ideggyulladásnál használatos. Az ultraibolya sugarak a szem kötőhártyáját és szaruhártyáját már néhány perces behatás után is erősen izgathatják, a szem ideghártyáján pedig helyrehozhatatlan égési sérüléseket idézhetnek elő. Aki tehát kvarclámpába szabad szemmel tartósan belenéz, megvakulhat! Fontos tudni, hogy a szemek behunyása nem elegendő, mert a szemhéj finom bőre még enyhe kezelés hatására is leéghet. Tehát csak kvarcszemüveggel kvarcoltunk. Dr. Sándor Róbert KARÁCSONYI OLDALUNK TARTALMÁBÓL: Mit csináljon iskolás gyermekünk a téli szünetben? Az orvos a csecsemő harmonikus testfejlődéséről Párizsi divatjelentés A házban hallottuk