Magyar Hírlap, 1969. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1969-01-24 / 23. szám
8 1969. JANUAR 24. PONTEK OKTATAS-NEVEZÉS VILAGGAZDASAG__________________MIJCÍRR HRLIJP ! Életszakkör — Főleg újságcikkekből tájékozódunk, de jártunk kinn az állomásokon, a föld alatt, munkásokkal beszélgettünk. Most már elég adalékunk van témánkhoz, amelynek címe: A földalatti vasút Duna alatti szakaszának építkezése... — Eddig két íróval ismerkedtem meg, köztük Németh Lászlóval, aki publikálatlan cikket ígért... — Sikerült a rádió helytörténeti adásainak egyik szerkesztőjével interjút készítenem ... — Forrásként Liptay Ernő és Nemes Dezső könyvét néztem át eddig. Máris vitatkoznom kellene azonban a szemlélettel, amellyel az egyik szerző Kun Béla személyét kezeli... — Főleg művészek foglalkoznak népi műtárgyak gyűjtésével. Több ilyen művész lakására vagyok hivatalos... . Ezeket a megjegyzéseket egy sajátos tanácskozáson jegyeztem fel. Az Apáczai gimnázium honismereti szakkörének ülésére voltam hivatalos. Eleven források Hogyan is működik egy honismereti szakkör? Év elején a diákok különböző kutatási témákat vállalnak. Ezekből dolgozatok készülnek, melyeket felolvasó üléseken ismertetnek és vitatnak. A leglényegesebb azonban az egyéni gyűjtőmunka. A honismereti szakkör tagjai írott forrásokat tanulmányoznak, történelmi művek adatait cédulázzák ki, és elsárgult újságokban tallóznak. Gyűjtőmunkásságuk információi ezen túl személyes ismeretségeken, tapasztalatokon, az élet különböző területein tett látogatásokon alapulnak. Ma már az országban tucatjával működnek a KISZ keretében honismereti szakkörök. Eredetileg helytörténeti kutatásokat végeztek. Az utóbbi években azonban hatósugaruk megnőtt, némelyik honismereti szakkörnek komplex társadalomtudományi jellege van. A diákok a néprajz, a szociográfia, a legújabbkori irodalom, a sajtótörténet területeire is elkalandoznak. Sebtében írtam össze néhány témát: Dunakeszi felszabadulás utáni történetéről ír Szunyogh Gábor, a Ill.a. osztály tanulója. A budai fürdők felszabadulás utáni históriájáról készít dolgozatot Nagy Kati és Mihalik Béla. A „vidéki munkaerő fővárosi életmódját” deríti fel munkásszállásokon Udvarhelyi Csaba. „A nyomdaipari dolgozók és a sajtó munkásainak helyzete a század elején” a címe Gergely Gyuri készülő kis tanulmányának. — Ne tévessze meg, hogy tudományos kutatásokról beszélünk — mondja Virágh Ferenc, a szakkör vezetője, a honismereti mozgalom egyik úttörője, aki korábban Békéscsabán is nagyszerű szakkört szervezett és ezt a munkát folytatja gyakorló iskolai vezető tanárként Budapesten. — A honismereti szakkör fő célja nem tudós-csodagyerekképzés — bár megismerkednek a diákok a tudományos anyaggyűjtés fogásaival is. Célunk tulajdonképpen az, hogy növendékeink szembesítsék a könyvek elvont ismereteit a valósággal. Ismerkedjenek meg dolgozó, alkotó emberekkel. Tanuljanak adatgyűjtést, jegyzetelést, s tanulják meg kritikus szemmel felülvizsgálni a tényeket, megfelelő logikai láncra felfűzve ezeket. Miközben megismerkednek az élet egy-egy szeletével, alakuljon ki bennük a reálisgyakorlatias hazaszeretet, kötődés az ország, a város, a táj embereihez, intézményeihez, hagyományaihoz. A kudarc is nevel — Rokonszenves elgondolás. Csakhogy félő: némelyik gyerek túlzottan nagy fába vágja a fejszéjét. — A kudarc is nevel. Bizonyára hallotta, hogy az egyik páros a fővárosi cigányság beilleszkedését választotta kutatási témául. Elkezdték látogatni a cigánycsaládokat, de természetesen nem volt gyakorlatuk a megfelelő kérdezésben, nem sikerült kialakítaniuk az interjúhoz szükséges légkört. Ez persze életkorukkal, tapasztalatlanságukkal magyarázható. Mielőtt azonban végképpen elkeseredtek volna, rájöttek, hogy csak akkor érdemes élő személyektől szerezni adatokat, ha már megismerték a tanulmányozott kérdés történetét, irattári anyagát, ha tanácsot kértek a tárgykörben otthonos szakemberektől. Nem szabad hübelebalázs módjára gyűjteni anyagot. Természetesen mögöttük áll a tanár is, aki igyekszik gyakorlatias tanácsokkal segíteni őket. Egy fél délutánon át beszélgettem gyűjtőmunkájáról Frigyesi András harmadik osztályos diákkal, aki írókkal készít interjúkat. Azt akarja kibogozni, hogyan hat a fővárosi miliő az alkotómunkára, s hogyan hat vissza egy-egy író személyisége a környékre, ahol lakik; a kávéházra, ahol cikkeit írja a közösségre, amelynek életében részt vesz. Felnőtt kutatót is próbára tevő téma. Andris azt is elmesélte, hogy bizony torkában dobogott a szíve, amikor becsöngetett az egyik íróhoz. De megértette beszélgetés közben, hogy az író — ember. Bepillantott egy kisablakon az alkotó műhelyébe: az irodalom egy kicsit valóság lett számára, s az élet — irodalom. — Kutató leszel? — faggattam Andrist. Válasza bizonytalan volt. Egy valami azonban kitűnt válaszaiból: higgadt, biztos ítéletű ember akar lenni, felfedező kedvű olvasó. N. Sándor László Pedagógiai művek — „ördögi kör”-ben / 20 W/ A könyv nem leli olvasóját, az olvasó a könyvet Százezer működő pedagógusunk van, több ezer tanár- és tanítójelöltünk. Egyegy pedagógiai könyv 2—3000 példányban lát napvilágot, de kétharmada raktáron marad, holott valóságos érdeklődés mutatkozik irántuk. „Ördögi kör”-nek nevezik ezt a jelenséget annak a vitának a részvevői, amelynek több hónapon át a Köznevelés című folyóirat adott teret Nem ez az egyedüli „ördögi kör” azonban a pedagógiai könyvek közül Így mondják: a pedagógiai könyvkiadás nem tart lépést a világszínvonallal, ugyanakkor nem adnak ki értékes külföldi műveket, mert várhatóan (?) nincs irántuk olvasói igény. Meg sem említenek viszont fontos — már kiadott — műveket a pedagógus továbbképző tanfolyamok ajánló bibliográfiái, mert biztos, hogy a hallgatók sem könyvtárból nem tudják kikölcsönözni, sem boltban nem tudják megvásárolni. Az iskolai könyvtárak viszonylag szerény költségvetését drága és nehéz nyelvezetű, a gyakorló nevelők érdeklődését fel nem keltő tudományos művekre fordítják az iskolai felügyelő hatóságok. (Ők a megrendelők, nem az iskola.) A legfontosabb, gyakorlati haszonnal forgatható pedagógiai és pszichológiai művek azonban hiányzanak az iskolai könyvtárak polcairól. Az egyik hozzászóló azt indítványozza: emeljék több tízezerre a pedagógiai könyvek példányszámát. Irreálisnak látszik a javaslat, mégsem vitázik vele érdemben senki. Ki is vitázhatna? A piac igényei ismeretlenek. Az egyik illetékes, a Tankönyvkiadó Vállalat is nyilatkozott. Sajnos, ez sem nyugtathatta meg az olvasót. Nem derült ki belőle, hogy csakugyan elég figyelmesen tanulmányoznák a pedagógiai könyvek piacának igényeit. A nagyobb szabású piackutatás persze nem is a Tankönyvkiadó dolga, hiszen nincs apparátusa ehhez, és a terjesztés nem is az ő feladata. Elhangzott a vitában olyan javaslat is, hogy változtassák meg a pedagógiai könyvterjesztés jelenlegi rendszerét. Kár hozzá nem értő ügynökökre bízni. A pedagógiai könyv viszonylag nem nagy üzlet, tehát aligha lehet igazán szívügye a könyvtérjesztőknek. Ezzel szemben az ügy (az, hogy a nevelők hozzájussanak ezúton is a korszerű szakismeretekhez) nagyobb jelentőségű a várható üzleti haszonnál. Kár volna egy érdekes, de voltaképpen le sem zárt vitával napirendre térni fölötte. N. S. L. Hétfőn is megjelenik a Magyar Hírlap Két és fél oldalon sportesemények Olvassa Ön isi ÁRAIT A francia üvegháború „A század legszebb ügye!’’ — kiáltott fel egy bankár, amikor véleményét kérdezték a Franciaországot lázba hozó páratlan gazdasági csata, a BSN és a Saint- Gobain vállalatok között kibontakozó „háború” eseményeiről. A bankár, akinek nevét a párizsi Le Monde nem árulja el, az egyik fél táborához tartozik. Ha lelkesedését figyelembe vesszük, akkor valószínűnek kell tartanunk, hogy a Boussois—Louchon—Neuvesel-csoport főhadiszállásán dolgozik. A Saint-Gobain igazgató tanácsa ugyanis aligha lelkesedik az „ügyért”. A francia üvegipar két óriásának viszálya tavaly decemberben, pontosabban december 21-én került a nyilvánosság elé, amikor is a BSN szenzációs, nyilvános részvényvásárlási ajánlattal indított támadást a Saint-Gobain ellen. Tekintettel arra, hogy az utóbbi az egyik legnagyobb francia, sőt közös piaci vállalat, az üveg,iparban Nyugat-Európa legnagyobb monopóliuma, sőt világgazdasági helye is igen előkelő, az ügy aligha tekinthető helyi gazdasági csatározásnak — körülményei viszont mindenképpen elsőrendű eseménnyé avatják. A BSN támadása Bár a másik cég részvényeseihez intézett nyilvános vásárlási ajánlat nem ismeretlen a nyugati részvénytársaságok fúzióinak gyakorlatában, a BSN támadásának volt néhány sajátos vonása. Az első az, hogy az Antoine Riboud irányítása alatt álló BSN üvegipari tömörülés jóval kisebb termelési kapacitást képvisel, mint a Saint-Gobain, üzleti forgalma legfeljebb harmada az utóbbinak. A Saint-Gobain céget még XIV. Lajos alapította, 1965-ben ünnepelte fennállásának háromszázadik évfordulóját. Forgalma megközelíti a négymilliárd frankot, ha pedig a világ minden táján működő leányvállalatait is figyelembe veszszük, ötmilliárd frank körül jár. Ezzel szemben a BSN tulajdonképpen csak a hatvanas években jelentkezett a gazdasági életben, mintegy tucatnyi üveggyár tömörüléseként. Üzleti forgalma 1967-ben felülmúlta az egymilliárd frankot. A Saint-Gobain üzemeiben 97 000 ember dolgozik a világ minden táján, a BSN gyáraiban 40 000 a munkáslétszám. A BSN támadásának másik sajátossága az volt, hogy nyilvános ajánlatában — a francia gyakorlatban először — nem a részvények készpénzben való megvásárlását ajánlotta fel. Nem is saját részvényeit kínálta cserébe, hanem — az angolszász országok gyakorlatának megfelelően — kötelezvényekben fizetne, amelyeket három év múlva lehet kívánatra átváltani a BSN-részvényekre. Ezenkívül az ajánlat kezdetben nem vonatkozott valamennyi részvényre, hanem csupán az ellenőrző részvénypakett biztosításához szükséges 3 336 000 Saint-Gobain-részvényre. Később, amikor ez a megszorítás a francia üzleti világban általános megrökönyödést és felháborodást keltett, Riboud részlegesen visszavonult. Sajtóértekezleten jelentette be, hogy javasolni fogja a BSN közgyűlésén: vegyenek át minden megvételre felajánlott részvényt. Elgondolkoztató adatok Dávid harca Góliát ellen? Nem egészen ez a helyzet. A BSN manővere szempontjából számos körülmény igen kedvező. Az első, legfontosabb körülmény az, hogy a francia tőzsdén az értékpapírok árfolyama általában igen alacsony, ami évek óta tapasztalható jelenség. Ez általában igen kedvező lehetőséget nyújt tőkeerős csoportok számára, hogy a tőzsdén olcsón felvásárolják a francia vállalatokat. Az amerikai tőke már évek óta kihasználja ezt, és a francia kormány beavatkozása az esetek többségében legfeljebb késleltetni tudja az ilyesfajta műveletek végrehajtását. A Saint-Gobain részvények árfolyama a BSN támadása előtt 140 frank körül mozgott, viszont a vállalat igazgató tanácsának véleménye szerint legalább 300 frankot ér. Ez a helyzet tette lehetővé, hogy a BSN 230 frankot ajánljon részvényenként. Az alacsony tőzsdei árfolyamok magyarázata elsősorban a francia nagyvállalatoknak viszonylag alacsony profitszintjében keresendő. 1966-ban például a 200 legnagyobb francia vállalatból 133 hozta nyilvánosságra mérlegét, 105-nél a forgalomhoz viszonyított tiszta haszon 5 százalék alatt volt, 87-nél pedig kevesebb volt, mint 3 százalék. Ez még akkor is elgondolkoztató adat, ha feltételezhető, hogy a profitok egy részét a tőkéskönyvelés tüntette el az adók elől. A Saint-Gobain sem kivétel: 1967-ben 3776 millió frankos forgalomra mindössze 106 millió frankos profit jutott (2,7 százalék), így az osztalék 6,90 frank volt. Ezzel szemben a BSN a ritka kivételek közé tartozik: az 1116 millió frankos forgalomra 57 millió frank haszon esik, a BSN-részvény árfolyama ennek megfelelően tíz év alatt csaknem megháromszorozódott. A háromszorta nagyobb Saint- Gobain profitja tehát még kétszeresen sem haladja meg versenytársáét, s ez sok mindent megmagyaráz. Részvénykeringő A másik kedvező körülmény az volt a BSN számára, hogy a Saint-Gobain 11 és fél millió részvénye 200 ezer kisrészvényes között oszlik meg. Az amerikai Fortune nem véletlenül hívta fel a figyelmet 1965-ben, a jubileumi cikkben arra, hogy a Saint-Gobain számára „az első 300 esztendő könnyebb volt”, mint ami most következik, hiszen a részvények szétszóródása valóságos felhívás a keringőre. Riboud hadüzenete óta fantasztikus propaganda- és jogi háború bontakozott ki a „kis” és a „nagy” óriás között. A BSN azzal érvel, hogy az egyesített cég harcba indulhatna a világ legnagyobb üvegipari cégének címéért. A Saint- Gobain igazgató tanácsa viszont azt hangoztatja, hogy veszélyes monopolhelyzet alakulna ki. Továbbá aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a BSN megszüntetné a Saint-Gobain nem üvegipari jellegű tevékenységét, amely ma már termelési értékének nagyobb részét adja. A Saint-Gobain be is perelte a BSN-t, amire az viszont pert helyezett kilátásba. Erre egyébként az ad lehetőséget, hogy a francia kormány ugyan erőteljesen ösztönzi a tőkekoncentrációt, ám az ezzel kapcsolatos törvényhozás igen hézagos, és még olyan „erkölcsi kódex” sem szabályozza az átvételeket, amikőt a londoni City bankárai dolgoztak ki 1968 tavaszán. (A tőkeerő részleges átvételére vonatkozó ajánlatot például csaknem minden más tőkésországban tiltják vagy ellenzik.) Elavult iparszerkezet A mostani látványos csata ellenére ugyanis a fúziós folyamat messze elmarad például attól, ami Angliában ment végbe az elmúlt esztendőkben. A francia ipar szerkezete lényegében elavult. A hatvanas évek elején a termelést több mint 950 ezer vállalat adta. A mintegy 20 ezer közép- és nagyvállalatnál dolgozott a munkásság 67 százaléka, 4,3 millió ember — egy üzemben tehát alag 215 embert alkalmaztak. A tökésvilág nyolcvan legnagyobb vállalata között 1966-ban nem szerepelt francia cég, az első száz között is csak három. Ezért érthető, hogy a francia kormány, már évekkel a közös piaci belső vámhatárok megszűnése előtt nagyszabású akciót indított a fúziók előmozdítására, a versenyképesség fokozására. Mindeddig azonban — bár a tőkekoncentráció erősödik —, nem alakult ki az angliaihoz hasonló „házassági járvány”. Az ötvenes években összesen ezer francia fúzió történt, 1960 és 1965 között 900, 1967-ben és 1968-ban körülbelül ötszáz. Az ütem a legutóbbi években is csak a méreteket tekintve gyorsult fel. A folyamat elsősorban az élelmiszeriparra, olajiparra, repülőgépiparra, kohászatra, üvegiparra (mint azt a BSN sikere bizonyította), műszálgyártásra terjedt ki, és erősödött a gépkocsigyártásban. Viszont kimaradtak belőle olyan fontos területek, mint például a gépipar. Az utóbbi két évben nagyobb szenzációt keltett. a Thomson—Houston—Brandt-cég fúziója a CSF-céggel, ami az elektronikai iparban változtatta meg az erőviszonyokat, 2. a kormány számítógépgyártási programjának keretében tervezett CSI- tömörülés megszületése, 3. a Péchiney-cég frigye színesfémkohászati vállalatokkal, 4. a Renault és a Peugeot összefogása. Az Elysée-palotában azonban aligha kelt örömet, hogy a fúziók nem mindig nemzeti szinten mennek végbe. A Fiat- Citroën-ügy az olasz tőkét juttatta egy „közös piaci szövetkezés” keretein belül fontos pozícióhoz a francia iparban és piacon. A Saint-Gobain—BSN párviadalnak szintén vannak külföldi mellékzöndei! Hiszen a BSN igazgatóságának tagjai között ott vannak az angol és nyugatnémet, valamint amerikai üzleti körök képviselői is. Végül: február elején a francia kormánynak ismét olyan ügyben kell döntenie, amely aligha felel meg elképzeléseinek — pedig jelentősége felülmúlja a Fiat—Citroen - megállapodást is. Az amerikai Westinghouse-társaság tett ugyanis ajánlatot a francia elektromechanikai ipar óriása, a Jeumont—Schneider-cég ellenőrző részvénypakettjének megvételre. Az utóbbi években amerikai kézre jutott Simca autógyár és Bull számítógépgyár sorsa példázza, hogy a tengeren túli támadást nehéz kivédeni. Baracs Dénes