Magyar Hírlap, 1969. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1969-01-07 / 6. szám

Magyar Hírlap , 1969. JANUÁR 7. KEDD A NAP HÍREI CSÚCSFORGALOM AZ SZTK-BAN A Budapest tengerjáró első egyiptomi útja A legnagyobb magyar tengerjáró, a 6200 tonnás Budapest teherszállító hajó ötödik útja Alexandriába vezetett. Ez volt a hajó első egyiptomi látogatása. Ebből az alkalomból Szarka Károly kai­rói magyar nagykövet vasárnap fogadást adott a hajó fedélzetén. A fogadáson részt vett Hasszán Szandid tábornok, az alexandriai kikötőigazgatóság elnöke, va­lamint az alexandriai kormányzóság, a kikötőparancsnokság, a hajózási társa­ságok és az egyiptomi kereskedelmi ka­marák számos képviselője. Magyar rész­ről megjelent Gosztonyi János, a Nép­­szabadság Egyiptomban tartózkodó fő­­szerkesztője, továbbá Arányi Sándor ka­irói kereskedelmi tanácsos és Tihanyi Ti­bor alexandriai magyar kereskedelmi titkár. Szerencsés kimenetelű vasúti összeütközés Szerencsés kimenetelű vasúti összeütközés történt vasárnap délután Taktaharkány és Sze­rencs között. A Budapest—Záhony között köz­lekedő gyorstehervonat nyolcadiknak beso­rolt, timfölddel megrakott kocsija kisiklott és magával rántotta az utána következő három teherkocsit is. Az egyik a szomszédos vágány­ra zuhant. Éppen akkor érkezett oda a Sze­rencsről Miskolcra indított mentesítő személy­­vonat. A húszkilométeres óránkénti sebesség­gel haladó személyvonat vezetője idejében észrevette az akadályt és meghúzta a gyors­­féket. A vonat azonban már képtelen volt meg­állni és belefutott a kiskilőtt vagonba. Az ösz­­szeütközés következtében sem az utasok, sem a kísérő vasutasok közül senki sem sérült meg. A tehervonat négy kocsija összetörött. A balesetet követően azonnal a helyszínre in­dult a MÁV miskolci igazgatóságának helyre­­állítási és balesetvizsgálati csoportja, s azonnal megkezdte a vizsgálatot, illetve a helyreállítást. A sérült vagonokat hétfőn hajnalra kiemelték, s hétfőn reggeltől kezdve már átszállás nélkül közlekedtek a vonatok. A szakvéleményező bi­zottság megállapítása szerint a kisiklást mű­szaki hiba okozta. A A BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPI­­TÁNYSÁG — mint 1968. december 4-én jelentettük — büntető eljárást indított Spitzer Miklós és társai ellen, deviza­­gazdálkodás szabályait sértő és egyéb bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. Az eljárás keretében a terheltek egybehangzó vallomásai és egyéb bizonyítékok alapján alapos gyanú merült fel arra is, hogy Péter György, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke is részese a bűncselekményeknek. Ezért a Minisztertanács 1968. december 4-én Péter Györgyöt állásából felfüggesztette és bűnüldöző szerveink — szabadlábon hagyása mellett — büntető eljárás alá vonták. Az eljárás során Péter György, aki betegsége miatt kórházi kezelésben részesült, 1969. január 4-én a kórházban öngyilkosságot követett el és meghalt. A többi terhelt ellen a büntető eljárás fo­lyamatban van. (MTI) Vadásztársaság pere az olajipar ellen A szegedi Felszabadulás Vadásztársaság kár­térítést követel az olajipari vállalatoktól, mert az algyői olaj- és földgázkutatás, kitermelés miatt tízezer holdon csökkent az őz-, a nyúl- és a fácánállomány. Az illetékes kerületi tanács, majd a városi tanács végrehajtó bizottságának igazgatási osztálya helyt adott a vadásztársa­ság keresetének. Indoklásuk szerint a vadállo­mány csökkenése bányakárnak tekintendő. A hazánkban eddig egyedülálló kártérítési pert a Szegedi Járásbíróság tárgyalta és el­vetette a kártérítés igényjogosultságát. Állás­pontja szerint a vadásztársaság csak mezőgaz­dasági termelési tevékenységet folytat, tulaj­donjoga csupán az elejtett vadakra terjed ki. A vadászatot — mint másodlagos jellegű jogo­sultságot — csak a népgazdaság fejlesztésének követelményeivel összhangban lehet gyakorol­ni. A vadásztársaság megfellebbezte az íté­letet. Hideg idő A várható időjárás, kedd estig, időnként kissé felszakadozó felhőzet, többfelé hószál­­lingózás, helyenként ónos szitálás. Mérsé­kelt délkeleti, déli szél. A várható legma­gasabb nappali hőmérséklet kedden mínusz 4—mínusz 9 fok között. A Duna vízállása hétfőn Budapestnél 128 centiméter volt. Az első szívát­ültetés L­engyelországban közeljövőben kész újabb szívátültetést végezni. New Yorkban vasárnap szívátültetést hajtottak végre; egy agyvérzésben meg­halt 54 éves gyáros szívét operálták be egy 44 éves páciens mellkasába, akinek nevét nem közölték. Ez a harmadik ilyen műtét, amelyet dr. Walton Lilleher és sebészcsoportja a New York Hospitalban végrehajtott. A Sao Pauló-i Clinical kórházban Zer­­bini professzor végrehajtotta Brazília har­madik szívátültetési műtétjét. Az 52 éves meg nem nevezett páciens állapota kielé­gítő. A donor nevét sem közölték. A FOGADÁS AZ EURÓPAI DIÁK­­KONFERENCIA RÉSZVEVŐI TISZTE­LETÉRE. Tegnap a DÍVSZ székházában folytatta munkáját a IX. európai diák­­konferencia. A konferencia részvevői "lá­togatást tettek Kelemen Lajosnál, a fő­városi tanács vb-elnökhelyettesénél, majd a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának elnöksége az Ifjúság-szállóban fogadást adott tiszteletükre. Szombaton a lodzi 2. számú sebészeti klinikán végrehajtották az első szívátül­tetést Lengyelországban. A háromórás műtétet két sebészcsoport végezte, dr. Jan Moll professzor és dr. Kazimierz Prybins­­ki magántanár irányításával. A műtét, amelynek során a 15 éve súlyos szívbe­tegségben szenvedő 35 éves férfi egy agy­rázkódás következtében elhunyt fiatalem­ber szívét kapta meg, sebészi szempont­ból eredményesen végződött, de befejezé­se után három órával az átültetett szív megszűnt működni az újszíves tüdejé­ben keletkezett keringési zavarok követ­keztében. Dr. Jan Moll professzor kije­lentette, hogy az első balsiker ellenére a­Z ÜNNEPÉLY AZ IFJÚ PROLETÁR MEGJELENÉSÉNEK 50. ÉVFORDULÓ­JÁN. A KISZ KB titkársága és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének el­nöksége hétfőn ünnepséget rendezett Az Ifjú Proletár megjelenésének 50. évfor­dulója alkalmából. Az ünnepségen részt vett és az elnökségben helyet foglalt Kőmives Frigyes, Az Ifjú Proletár volt szerkesztője is.­­ ELFELEJTETT SZŐLŐFAJTÁK BADACSONY VIDÉKEN. Németh Már­ton és Kiss Ervin szőlészeti kutató ötévi kísérletezés alapján megállapította, hogy a rég elfelejtett juhfark, a kéknyelű és a piros tramini szőlőfajták magas művelés­ben jó termést adnak Badacsony vidé­kén. A külföldi fajták közül a Chardon­­nay blanc szőlőfajta meghonosítását java­solják. A JUBILEUMI EMLÉKTÁBOROZÁS ABALIGETEN. A Baranya megyei KISZ- bizottság tegnap Pécsett tartott ülésén ér­tékelte a megyei ifjúsági szervezetek el­múlt évi munkáját. Az ülésen jóváhagy­ták a KISZ 1969. évi megyei akció­­programját. Lenin születésének 100. év­fordulója tiszteletére képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdet a KISZ.­O UKRÁN NÉPMŰVÉSZETI ÉS GRA­FIKAI KIÁLLÍTÁS. Hétfőn a Belügy­minisztérium központi klubjában ukrán népművészeti és grafikai alkotásokból nyílt kiállítás. A kiállítás január végéig tekinthető meg, naponta délelőtt 9-től délután 17 óráig. A klub felhívja az ér­deklődők figyelmét, hogy előzetes beje­lentés után iskolák tanulói, társadalmi szervek, intézmények dolgozói csoporto­san is felkereshetik a kiállítást. A TIZENHAT PÜSPÖKÖT SZENTELT FEL A PÁPA. A Szent Péter bazilikában megtartott ünnepi istentiszteleten VI. Pál pápa hétfőn 12 püspököt szentelt fel a világ minden részéből. Négyet Latin- Amerikából, hármat az Egyesült Álla­mokból, kettőt Franciaországból, egyet­­egyet pedig Olaszországból, Kongóból és Kanadából.­­ A JÓSVAFOI BÉKE-BARLANG GYÓGY­­HATÁSA. Két miskolci orvos, dr. Biró Zsig­­mond és dr. Kirchknopf Márton beszámolt a szakembereknek a jósvafői Béke-barlang tízévi gyógyítási kísérleteinek eredményéről. 1959-től kezdve 791 beteget kezeltek a barlangban. A betegek semmiféle orvosságot nem szedtek. Az asztmásoknál, s a krónikus bronchitiszeseknél 65, illetve 68 százalékos tartós javulást észlel­tek. Köhögésnél az esetek 80, légszomjnál 85 százalékos gyógyulást tapasztaltak. Elmondot­ták, hogy a barlang klímájából hiányoznak az allergiát okozó tényezők. A Béke-barlangban az időjárási frontok hatása sem érvényesül. A ÚJ ÚTTÖRŐHÁZ A JÓZSEFVÁ­ROSBAN. Budapesten, az Asztalos Já­nos Ifjúsági Parkban új úttörőházat nyit­nak a józsefvárosi kispajtásoknak. A parkban álló gondnoksági épületet alakít­ják át úttörőháznak. A tervek szerint a pajtások 1971-ben vehetik birtokukba. A ételmérgezés a csertői gyermek­­OTTHONBAN. Baranya megyében, a csertői gyermekotthonból harminc 3 és 8 év közötti kisfiút és leányt szállítottak hétfőn kora haj­nalban ételmérgezési tünetekkel Pécsre, az Or­vostudományi Egyetem gyermekklinikájára és a megyei gyermekkórházba. Hétfőn este mind­két intézménynél megnyugtató tájékoztatást adtak. A mérgezés szerencsére nem volt sú­lyos, a kis betegek jól érzik magukat, előre­láthatóan a hét végén visszatérhetnek az ott­honba, csupán egy gyermek igényel hosszabb kezelést a gyermekklinikán. A KÖJÁL három orvosa vizsgálja Csertőn az ételmérgezés körül­ményeit. A NÁDARATÁS A TISZÁNTÚLON. Az Alsótiszai Nádgazdasági Vállalat kör­zetében, Csongrád Békés és Szolnok me­gyében megkezdték a nádaratást. A nád­ból az építőiparnak hőszigetelő lemeze­ket, a kertészeteknek fagyvédő takarókat gyártanak. Franciaországba, Olaszország­ba, Ausztriába és az NSZK-ba negyven­ezer kéve­nádat exportálnak.­­ ÉVENTE 200 VAGON HAL A HOR­­TOBÁGYRÓL. A Hortobágyi Állami Gaz­daságból évente mintegy 200 vagon pon­tyot halásznak. Tegnap indították útnak a halasvagonokat a Német Demokratikus Köztársaságon kívül új piacra, Romá­niába. Ebből a gazdaságból kapja a deb­receni, a miskolci, az egri és a nyíregy­házi fogyasztóközönség is a legtöbb pontyot. A TANÍTJÁK A VADGAZDÁLKO­DÁST A Soproni Erdészeti- és Faipari Egyetem erdő­mérnöki karán vadgazdál­kodási tanszéket szerveznek a vadgaz­dálkodási ismeretek oktatására.­­ február 8-án lesz az újságíró­bál. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a hagyományos Újságíróbált február 8-án, szombaton este 9 órai kezdettel rendezi meg a Hungária-kávéház összes helyiségében. © MEGSZŰNIK A SZÁZÉVES KIS­VASÚT. Az ország egyik legrégibb kis­vasútjét, a perecesi bányavasutat ezután nem használják személyszállításra. A vasút építését 1868-ban kezdték meg, s ezen szállították a perecesi bányából a szenet a Diósgyőri Állami Vasgyárba. Az év végéig még a kisvasút szállítja majd a szenet, de aztán a szénszállítást is kor­szerű szállítóeszközökre bízzák és a pe­recesi bányavasutat végleg „nyugdíjaz­zák” FEJLESZTIK ZALA MEGYE OK­TATÁSI HÁLÓZATÁT. A Zala megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága hétfőn Za­laegerszegen a megyei tanács 1969. évi költségvetéséről tárgyalt. Az előterjesz­tés szerint ebben az esztendőben 503 millió forinttal gazdálkodik Zala megye tanácsa. Az összeg nagyobb részét az ok­tatási hálózat fenntartására és fejleszté­sére fordítják. • ARANYLAKODALOM: Nyíregyhá­zán hétfőn ünnepelte aranylakodalmát Fodor Károly 83 éves nyugdíjas építő­ipari munkás és 71 éves felesége. 1919. január 6-án kötöttek házasságot, amely­ből öt gyermekük született. A ritka jubi­leum alkalmából a gyermekeken kívül hét unoka és négy dédunoka köszöntötte az idős házaspárt. A PRÓBÁL A PROFILHAJLÍTÓ GÉP­SOR. Tegnap megkezdte teljesítmény­próbáját a Dunai Vasmű új profilhajlító gépsora: nagy frekvenciáiig hegesztéssel csöveket gyárt. Termékei nagy részét az Ikarus, a Fémmunkás Vállalat, valamint a bútoripar használja fel. A meghalt a leghíresebb amerikai IKERPÁR Az Észak-Karolina állambeli Char­lotte városban meghalt a valószínűleg leg­híresebb amerikai sziámi ikerpár. A 30 éves Hilton nővéreket, akik napokon át nem je­lentkeztek munkahelyükön, a rendőrség ott­honukban találta meg holtan. Fiatal korukban szenzációként mutogatták a csípőjüknél össze­nőtt ikreket. Akkor sok pénzt kerestek, még filmet is forgattak róluk. Utolsó munkahelyü­kön — egy zöldséges boltban — az árut mérték. A ÖNMŰKÖDŐ MŰSZER A METÁN­GÁZ JELZÉSÉRE. A Magyar Műszer­ipari Kutató Intézet kísérletezte ki azt a műszert, amely jelzi a bányavágatok­ba beszivárgó metángázt, leállítja a vil­lamos motorokat, kikapcsolja a világító­­hálózatot és működésbe hozza a jelző­­berendezéseket. # FODOR OSZKÁR TEMETÉSE. Fodor Osz­kár újságíró temetése Január 9-én, csütörtökön 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A ERDŐSÍTÉS SALGÓTARJÁN KÖ­RÜL: öt év helyett három év alatt ala­kították ki Salgótarján zöldövezetét a Cserháti Állami Gazdaság dolgozói — állapította meg hétfői ülésén a Salgó­tarjáni Városi Tanács Végrehajtó Bizott­sága. összesen 310 hektárnyi új erdőt te­lepítettek a város köré, a tervezettnél 10 hektárral többet. # írj. NAGY diákotthon mezőköves­DEN. A Borsod megyei Beruházási Vállalat szakemberei most vették át az építőktől Mező­kövesd legújabb épületét, a háromszintes, 240 személyes diákotthont. A járásból idesereglő középiskolás diákoknak négyágyas lakószobá­kat, tágas társalgót, négy nagy tanulószobát, könyvtárt, televíziós termet építettek. A kollé­giumhoz 700 személyes étterem csatlakozik amelyben az I. László Gimnázium növendékei is étkeznek. Hozzáfogtak a szolnoki személypályaudvar építéséhez Szolnokon megkezdték az ország egyik leg­szebb és legkorszerűbb személypályaudvarának építését. Az új személypályaudvar némileg kö­zelebb kerül a belvároshoz. A 700 millió forin­tos, nagyszabású munka négy év alatt fejező­dik be. Az idén a tekintélyes beruházási ösz­­szegből 180 millió forintot használnak fel pá­lyaépítésre, földmunkálatokra és magasépítés­re. A szolnoki személypályaudvar építése ré­sze e fontos vasúti csomópont teljes rekonst­­rukciójának első része, a korszerű automati­kus technikai berendezésekkel felszerelt ren­­dezőc­strandkor építése a múlt év november 5-re már befejeződött. ­ közönségszolgálati MÚZEUMOK - KIÁLLÍTÁSOK Budapesti Történeti Múzeum: A középkori királyi palota. — Budai látképek a XIV—XV. századig (korabeli metszetek.) — „Fővárosunk ezer éve” c. kiállítás. — Régészeti ásatá­sok Budapesten. Hadtörténeti Múzeum: Ma­gyarország története a honfoglalástól a Rákó­czi-szabadságharcig. — Magyarország hadtör­ténete 1703—1848-ig. - Az 1848—49-es szabad­ságharc. — Magyarország története 1849-től az I. világháború végéig. - Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege. — A II. világháború és Magyarország felszaba­dítása. — A Magyar Néphadsereg. Ipar­­művészeti Múzeum: Magyarországi reneszánsz könyvkötőműhelyek. — Magyarországi fajansz- és keménycserép-művészet. — Kiállítás az el­múlt tíz év szerzeményeiből: XVIII. század előtti műkincsek. — Szép magyar hegedűk. — Magyar ötvösművészet a X—XIX. században. Magyar Nemzeti Galéria: Magyar festészet a XIX és a XX. században. — Magyar szob­rászat a XIX. és a XX. sz.-ban. Magyar Nemzeti Múzeum: Magyarország története a honfogla­lástól 1849-ig. — A II. tiszai vízlépcső régé­szeti leletei. Magyar Munkásmozgalmi Mú­zeum: A KMP megalakulását és a Tanácsköz­társaságért vívott harc emlékeit bemutató kiál­lítás. Magyar Közlekedési Múzeum: Vasúttörté­­neti kiállítás. — A közlekedési eszközök fejlő­dése. — Az országos közlekedési gyermekrajz­­kiállítás. Magyar Vendéglátóipari Múzeum: Idegenforgalom és vendéglátás Magyarorszá­gon a XX. század közepéig. Mezőgazdasági Múzeum: Állattenyésztési kiállítások. — Erő­gép-kiállítás. — Vadászati, borászati, erdészeti kiállítás. — Pásztorélet. — Magyar növény­tani kiállítás. — Mezőgazdaságunk nagyjainak szoborki­állítása. — Gyümölcsfajta-bemutató. — Vastagh György emlékkiállítása. Műcsarnok: Fiatalok stúdiója 1958—1968. — Kamaraterem: Ipari forma és reklámgrafikai kiállítás. Népraj­zi Múzeum: Néprajzi expedíció a venezuelai in­diánok között. — Magyar népszokások. — Ma­gyarországi fazekasközpontok. Petőfi Irodalmi Múzeum: A reformkor és szabadságharc iro­dalma. — József Attila, Juhász Gyula, Radnóti Miklós, Komját Aladár. Móricz Zsigmond em­lékkiállítások. — Krúdy Gyula illusztrátorai. — Károlyi Mihály emlékszoba. Szépművészeti Múzeum: Egyiptomi kiállítás. — Régi képtár. — Görög—római kiállítás. — Modern szobor­­kiállítás. — Modern külföldi képtár. — Velencei rajzok és grafikák. — Murillo és kortársai. — Régi magyarországi művészet. Színháztörténeti Múzeum: Színház Pest-Budán. MESEMONDÓ A távbeszélő mesemondó (171—888) műsora ma, kedden: Libák a lékben. (Elmondja: Kál­lai Hana.) Hívható: du. 5-től este 10 óráig. PIACI JELENTÉS A fővárosi piacokra és vásárcsarnokokba hétfőn bőségesen érkezett zöldség- és gyü­mölcsféle, tojás és élő baromfi. A kereslet azonban nagyon lanyha volt. Az átlagárak a következőképpen alakultak: a burgonya 3,60—5, a sárgarépa 3,60—6,80, a gyökér 6,80—10, a vö­röshagyma 3,40—5, a fejes káposzta 2,40—4, a kelkáposzta 3,20—5, a karalábé 2,80—6, a Jona­tánalma 7—10, egyéb téli alma 5,60—14 forint volt kilogrammonként. A tojás darabját 1,80— 2,30-ért, az élő csirkét 28 forintért értékesítet­ték. Nyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár hétfőn a Vörös Csillag Traktorgyárban tartotta a nyeremény­­betétkönyvek 1968. negyedik negyedévi húzá­­sát és 1968. évi fősorsolását. A húzáson az 1968. december 29-ig váltott és a sorsolás napján ér­vényes nyereménybetétkönyvek vettek részt. A negyedik negyedévi sorsolás eredménye: mindazok a nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (szám­végződése) az alább felsorolt számokkal meg­egyezik, az 1968. negyedik negyedévi átlagbe­tétjüknek a számok mellett feltüntetett százalé­kát nyerték. Az 1968. évi fősorsolás eredménye: mindazok a betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó négy számjegye (számvégződése) az alábbi négyjegyű számmal megegyezik, az 1968. évi át­lagbetétjüknek az ezer százalékát nyerték: 8349 A nyereményekből 20 százalékos illetéket vonnak le. A nyereményeket a betétkönyvet kiállító OTP-fiók vagy postahivatal január 18- tól fizeti ki. Szám- Nyere- Szám- Nyere­végződés mény végződés mény százalék százalék 012 25 610 25 034 25­­670 25 241 25 686 25 362 25 736 25 364 25 758 50 393 25 797 200 454 25 806 25 495 25 825 25 533 25 828 25 537 25 844 25 563 25 863 25 580 50 956 25 606 100

Next